Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-17 / 142. szám

1992. június 17., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 13 Vlagyivosztokból Szentpétervárra - rokkantkocsival Sapovalov, Szuhan és Kolicskov a rajt előtti pillanatokban Három bátor férfiú, Jurij Sapovalov, Alekszandr Szu­han és Jevgenyij Kolicskov egészséges embereket is próbára tevő vállalkozásba fogott. Vlagyivosztokból raj­tolva rokkantkocsival teszik meg az utat Szentpétervárra. Mi késztette őket erre az erőpróbára? Talán az, hogy sokszor sajnálkoztak felet­tük, mondván: rokkantak, be­teg emberek... A trió azon­ban tagadja ezt. A rokkantak nem betegek, hanem olyan sérült, ám lelkiekben erős emberek, akik valamilyen baleset következtében váltak mozgáskorlátozottakká, de sze­retnék bebizonyítani, hogy így is teljes értékű emberek. Se­gítségre igényt tartanak, saj­nálatra azonban nem... Vlagyivosztokiak tízezrei búcsúztatták a hosszú útra indulókat, akik október végé­ig szeretnének eljutni a Balti tenger partjára, ahol találkoz­ni fognak Rick Hansennel, aki világ körüli úton van, ugyancsak rokkantkocsival. Ha a merész triónak sike­rül elérnie idei célját, úgy jö­vőre visszaindulnak Vlagyi­vosztokba, immár Európán, Amerikán és Japánon át. (AN) A hölgy, aki magas lóról kezeli a bikát A bika szemszögéből nincs jelentősége a „történelmi” fordulatnak, hogy tudniillik a végzetes szúrást nem férfi, hanem női kéz adja. A fran­ciaországi Nimes arénájában június eleje óta ugyanis egy hölgy küzd meg ellenfelével. Marie Sara 28 esztendős, szőke, férjezett, és Heming­way torreádor-képével, a férfiassággal szemben az „örök nőiességet” viszi az arénába. Legalábbis így jellemezték a szakírók, nem részletez­ve, hogy ez mit is jelent pontosabban. Az életre-halálra való harcot mindenesetre költőien fogalmazta meg a madame: „A bika halála a fegyver pengéjén át az agyamig hatol. Őt a döfés úgy éri, mint a villám- csapás.” Marie Sara, a világ egyetlen lovas torreádora tiszteletre méltó elismeréssel nyilatkozik ellenfeléről: „Szeretni kell a bikát ahhoz, hogy megölhessem. Küzd, hiszen ő is győzni akar. Én azonban nemcsak azért vagyok ott, hogy ebben megakadályozzam, hanem hogy megtalál­jam a küzdelem legrafináltabb befejezését. Már nem a gyengébb nem képviselője áll vele szemben, hanem az a nő, aki nemének minden ra­vaszságával vezeti el a halálhoz. így érkezünk el az igazság pillanatá­hoz. A bika egyszeresük felfogja, hogy ő a gyengébb, és hagyja magát megölni. A torreádor számára ez a legfontosabb pillanat. Ha ezt nem veszi észre, vesztett.” Rendező és színésznő gyermekeként I5 éves korától tölti az idejét az arénákban, megölt már több száz bikát. Hogy miért lóhátról küzd? Egy­részt mert a I3. század óta fel van találva ez a mód. Másrészt a közön­ség nem fogadná cl, hogy egy hölgy test-test elleni küzdelemben vegye fel a harcot a bikával. Arra a kérdésre, hogy érzelmileg jelent-e valamit a bika leszúrása, így válaszolt: „Megtanultam tisztelni a bikákat, a ve­lem és a lovammal szembeni olykor bravúros harcukat. Ilyenkor szeret­ném, hogy.az ellenfél túlélje, de nekem az a dolgom, hogy leszúrjam.” (MTI-Press) Emlékmű a rabszolgáknak Egy Szenegál partjainál fekvő szi­geten, Goree-n emlékművet emelnek annak a 40 millió afrikainak az emlé­kére, akiket rabszolgának adtak el a XI. és a XIX. század közötti időszakban. Gorce szigete volt az a hely, ahon­nan a rabszolgának eladott afrikaiak utolsó pillantást vethettek a kontinens­re, mielőtt behajózták őket. A múlt év februárjában II. János Pál pápa, átlépve Goree-ban azon a kapun, amelyen át soha nem lehetett visszatérni, azt mondta: imádkozik, hogy az égiek megbocsássák a rab­szolga-kereskedelem embertelenségét. Az emlékmű megalkotására létesült alapítvány elnöke Amadu Mahlar M, Bow, az UNESCO-nak, az ENSZ Ne­velési, Tudományos és Kulturális Szervezetének volt igazgatója. Egy sajtóértekezleten azt mondotta, hogy a 40 millió dollárba kerülő emlékmű költségeinek előteremtésén kívül az alapítvány módot fog nyújtani a rab­szolga-kereskedelem történetének ta­nulmányozására is. Segít majd a többi között megőrizni azokat az afrikai szájhagyományokat, amelyek ezzel a kérdéssel kapcsolatosak. M. Bow ismertette, hogy számos afrikai ország járul hozzá az emlékmű költségeihez, s gyűjtés indult az Egye­sült Államokban, Brazíliában, vala­mint más nem afrikai országokban is. A terv egyébként az Afrikai Egység- szervezetnek egy I986. évi határozata alapján született. Joseph Harris professzor, aki a Har- ward Egyetemen Afrika történetét ku­tatja, az AP amerikai hírügynökség munkatársának elmondta, hogy Goree szigetét, amely a francia gyarmatbiro­dalomhoz tartozott, korábban a portu­gálok, a hollandok és a britek is ellen­őrizték. A professzor szerint a francia gyarmaton a rabszolgaság csak 1948- ban szűnt meg.- Rabszolgák milliói pusztultak el a tengeri szállítás közben. A rabszolga­ságot a Holocausthoz lehet hasonlíta­ni. De az emlékmű azt is példázni fog­ja, hogy minden szörnyűség ellenére sokan túlélték a rabszolgaságot és a rabszolgák utódai ma fontos pozíció­kat töltenek be számos országban -, hangoztatta a professzor. (MTI) BKBMgKBP 9tSKENBC9 SZÓLÁSTÉlf SZÓLÁSTÉÁ. • • Miért zárják be? Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Szakképzettségem: csecsemő és gyermekgondozó nő. 1971. január 1-jétől dolgozom az abaújszántói bölcsödében. Előbb mint gondozónő, majd mint az intézmény vezetője. Sajnos napjaink meg vannak számlálva, mert 1992. június 30-án a mi in­tézményünket is bezárják. A múlt évben gyűjtöttem össze a nagyköz­ségben 45 éve működő bölcsőde létesítéséről, annak lassú ütemű, nagyon nehéz előre haladásáról szóló anyagot. Most, amikor végre szakmailag és gazdaságilag is megütjük a mércét, a képviselő-testület „kénytelen" bezárni a funkcióját - ki merem mondani - színvona­lasan betöltő bölcsődét. Ugyan hogyne kapna sok ön- kormányzat azon hogy ha nem köteles fenntartani a bölcsődét - gyorsan megszabaduljon tőle. Hogy milyen áron, az nem számít. Szakmánk színvonalának emelése érdekében évtizedeken keresztül részt vettünk a miskolci Megyei Módszertani Bölcsőde továbbkép­zésein. Az anyás beszoktatás, folyama­tos napirend, felmenőrendszer, sa­ját gondozónő, sorolhatnám a sok szép és igazán felemelő szakmai ér­téket. Miért dolgoztak ők, és igyekez­tünk mi? Ez a térség annyira el van sze­gényedve, hogy a bölcsődékre egyre nagyobb szükség lesz. Az egészségügy olyan sokféle anyagi segítséget kap külföldről, hogy sürgősen kellene belőle jut­tatni egy morzsányit ennek a cso­dálatos intézményrendszernek a fennmaradására, megóvása érde­kében is. Sürgősen napirendre kellene tűznie és nem halogatnia a böl­csődék támogatását, hogy ne kel­lene évtizedek verejtékes munká­jának gyümölcseit a milliókkal felérő bölcsődéket bezárni. B.-A.-Z. megye Abaújszántó nagyközség 1992. június 30-tól egy intézménnyel szegényebb és 7 munkanélkülivel „ gazdagabb" lesz. Tisztelettel: Sélley Gusztávné Nyílt levél a Miskolci Közterületfenntartó Vállalat igazgatójához Őszintén bevallom, hogy egy évig érlelődött ben­nem annak gondolata, hogy ezt a levelet meg kell ír­nom. Minden sorát ország-világ előtt vállalom. Ön nem sokkal a kinevezése után, 1991. február­jában nyilatkozott az Észak-Magyarországnak, s töb­bek között kijelentette: nem bocsát el olyan embere­ket a vállalattól, akik becsülettel végzik munkájukat. Sajnos, megcáfolta önmagát, hiszen rövid időn belül több olyan dolgozótól vált meg, akiknél nem volt felhozható indokként, hogy nem látják el megfelelő­en a munkájukat. Ebbe a körbe kerültem én is. Mint rendészeti és tűzvédelmi előadó én az Ön beosztottja voltam. A képesítéssel a rendészeti mun­kakörhöz rendelkeztem, s a tűzvédelmi tanfolyamra akkoriban jártam, Budapestre. Ön 1991. február 15- vel végrehajtott egy ál-átszervezést, s a tűzvédelmi munkakörömet átruházta egy olyan személyre, aki­nek semmilyen képesítése nem volt e munkakör ellá­tásához. Aztán egy újabb átszervezéssel - 1991. áp­rilis 8-án már fel is mondott, írásban, s a rendészeti munkát is átadta az előbb említett személynek. És most kezdődik a tragikomédia. Ugyanis az ak­kori jogszabály szerint a dolgozóval 30 nappal a fel­mondás előtt szóban közölni kellett, hogy mire szá­mítson, várja a felmondását. De Ön ezt elfelejtette megtenni - nem tudom, miért. A jogszabályt nem is­merte, ez volt a hatalom játéka az emberi sors felett? Felmondásom átvétele után merészkedtem Önt az irodájában megkeresni - ahová egyébként egy kö­zépfokú képzettségű ember, vagy egy segédmunkás nem túl gyakran juthatott be. Feltettem a kérdést, hogy miért ilyen embertelenül bánt el velem, hogy egy beszélgetés erejéig sem méltatott ama, hogy kö­zölje a felmondást és indokolja azt. Akkor Ön el­mondta: sem a személyemmel, sem a munkámmal szemben kifogása nem volt. de átszervezést kellett végrehajtania. A választ megadta arra is, hogy miért nem szólt előre. Idézem: tudta, hogy a felmondás át­vétele után fel fogom keresni. Természetesen, én közöltem Önnel, hogy törvény­telenül mondott fel, s vonja vissza azt, amíg a tanfo­lyamot elvégzem. Ám Ón hajthatatlan volt. így kénytelen voltam a munkaügyi döntőbizottsághoz fordulni, ahol is a munkaviszonyomat visszaállítot­ták. Ön ezt megfellebbezte a Munkaügyi Bíróságon, de ott is az én javamra döntöttek, felmondását ér­vénytelenítették. Mit értem az egésszel? Idegileg „kibuktam”, egy­más után jöttek a betegségek, egy évig táppénzen voltam. A jogszabály szerint egy év múlva dolgoznia kell az embernek, még ha nem is gyógyult meg. Amikor munkára jelentkeztem, már tudtam, hogy új­ra felmondanak a 15 nap elteltével. így lettem 31 év után munkanélküli. Én már akkor nem is hadakoz­tam ez ellen, mert rájöttem: jobban járok, ha szépen megszabadulok Öntől. Leszámolásomkor, május 18- án újabb meglepetésben volt részem. Ha nem ismer­ném a munkajogot, akkor a vállalat munkaügyise 19 ezer 91 forinttól „szabadított" volna meg. Ugyanis a tavalyi szabadságomat (24 nap) és az idei időarányos szabadságot be akarta számítani a felmentési időm­be. Többször kértem, hogy nézzék meg az új jogsza­bályt, mely szerint ez a pénz jár nekem, de erre nem voltak hajlandók. Elvégeztem a leszámolást és dolgavégezetlenül tá­voztam. elkeseredve, s eldöntöttem: újra peresked­nem kell Önökkel. Éne egyébként felhívtam az ügy­intéző figyelmét is. A válasz: „Csak nyugodtan pe­reskedjen...” Minden jó, ha a vége jó! - mondhatnám, mert ha­zaérkezésem után felhívott telefonon a munkaügyis főnök, s közölte: utánanéztek a jogszabálynak, és va­lóban jár nekem a pénz, a nettó 19 091 forint. (A kérdés itt is felmerül: hány embertársamat csapták be, akik nem ismerték ezt a jogszabályt és a felmen­tési időbe beszámították a fizetett szabadságot?) „Csak” ennyit szerettem volna mondani. Befeje­zésül azt kívánom Önnek, próbálja meg embersége­sebben vezetni azt a vállalatot. Török Ferencné Miskolc Merénylet a taxisok ellen? Nem vagyok taxis, de nagy érdek­lődéssel és még nagyobb felháboro­dással olvastam a május 24-i Vasáma-fl pi Hírekben a „Megfogják a taxiso­kat” című írást, amelyben a Taxisok Budapesti Kamarájának a személyi ta­xizásról szóló rendelet-tervezetét hoz­zák nyilvánosságra. Helyeslem, hogy ki akarják szűrni a kontárokat, alkalmatlanokat, a sza­bálytalankodókat, a modortalanokat és a becsületben ingatagokat. Háborgók viszont azon, hogy olyan eszmei és anyagi követelményekkel tervezik sújtani a több tízezer becsü­letes, a taxizásból éppen csak megélő, családot fenntartó embereket, amely követelményeknek nagy részük nem lesz képes megfelelni. Mert eddig is engedélyhez volt köt­ve a taxizás és az engedélyeket ki is adták az önkormányzatok, node az idegenforgalmi cs etikai ismeretek el­bírálása igen szubjektív is lehet, hi­szen ebben a témában bárkit meg lehet fogni. Már csak a frakkot, csokor­nyakkendőt kell rendszeressé tenni ná­luk, nem beszélve az idegen nyelv is­meretét, ami bizony nagyon hasznos lenne, de nem csak ebben a szakmá­ban! Négy évnél csak fiatalabb autóval lehet taxizni majd. Hál Uraim! Ki ké­pes arra, hogy 3-4 évenként ilyen sú­lyos terhek mellett új autót vásárol­jon? De kötelező feltétel lesz az ab­roncsok 3mm-es mintázata, a vészjel­ző, a hátsó ablakfűtés, a katalizátor- beszerelés és az adattárolós viteldijjel- ző készülék is. Ezekhez már csak a „magassági kormány” alkalmazását kellene köte­lezővé tenni. Persze, az illetékes vezető uraknak olyan nem jutott eszébe, mint önvé­delmi készülék, vagy valamiféle véde­lem a taxisok táborát illetően? Ez ugye nem? Csak hadd mészárolják le a géppisztollyal rendelkező csavargók, vagy tegyék nyomorékká a taxist! Kívánom, hogy az említett tervezet kiagyalóinak és a végrehajtását ki- kényszerítőinek a gyermekei majdan a taxizásra fanyalodjanak egyéb munka- lehetőség híján. Majd akkor meglát­ják, hogy mit tettek. Egyébként többek véleménye, hogy ennek az egésznek a háttere „retorzió­szagú" és mintha „VÁLASZ" lenne az 1990. őszén lezajlott taxis-blokádra. Aztán mi az, hogy a taxis a saját kocsiját nem használhatja magáncél­ra? Ez olyan, mintha a lángossütő nem ehetne meg egy lángost a saját sütésé­ből? Tartson fenn tehát a taxis még egy kocsit, amibe magánemberként a családjával „beülhet”? Ilyen árak és kötelezettségek mellett? Uraim, ezek­hez a feltételekhez cirka 1 millió Ft-ra lenne most szüksége minden taxisnak. És még nem említettem a 100 000 Ft-os kauciót, amit tartósan lekötött betétben köteles elhelyezni f taxis. Valahol, valamikor volt már ilyen kau­ció-kötelezettség ebben a hazában!? És végül kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a kocsmárosokkal, lángossütők- kel, pecsenyésekkel, butikosokkal, kő­művesekkel. Őket vajon milyen el­més, „humánus" rendeletekkel fogják megörvendeztetni, illetve megnyomo­rítani? Nem véletlen „vállalkozásba­rát” ez a kormány! Mi lenne, ha nem lenne az?! T..I. Miskolc Válasz a „Légy jó mindhalálig” kritikájára Kedves Ibolya! Izgalommal olvasok mindent, amit rólunk írnak, mivel ma­gam is tagja vagyok az amatőr színjátszó csoportnak. Az „ama­tőr” szó, már maga jelzi, miről van szó, itt folyamatosan válto­zik a társulat, egyesek elmennek mások jönnek, s az „újak”-nak, még azt is meg kell tanulni, ho­gyan járjon, beszéljen, kezével lábával mit csináljon, a .játék” majd csak azután jön. Tehát nem vagyunk „profik”. Azt írod „ripacskodtunk”. Köszönjük a dicséretet, mert a „régi nagy ripacsokra” gondol­va, megtisztelve érezzük ma­gunkat, ezzel a kritikával. Kü­lönben szeretettel meghívunk a próbáinkra, Laci bácsi nevében is, ahol majd láthatod, mennyi munka fekszik benne, amíg egy amatőr eljut a „ripacskodásig”. Várjuk a találkozást! Egy amatőr színjátszó! (Név és cím a szerkesztőségben) Szabad orvosválasztás? A rendelet szerint az ál­lampolgárok (kicsinyek és nagyok) a betegbiztosítási igazolványt az általa válasz­tott orvosnak adhatják át (el­méletben). A községekben ezen a té­ren nincs is hiba. A gyerek és felnőtt egyaránt odaadhatja igazolványát a sok esetben csak alapvizsgát tett orvosá­nak. (Az egyetlen orvosnak, akit választhat, mert nincs más orvos a községben.) De hogy néz ez ki a város­ban? Az az orvos aki gyermek- orvosi szakvizsgát is tett az általános orvosi diplomája mellé, már a felnőttől nem vehet át betegbiztosítási iga­zolványt, mert úgy látszik, a felnőtt ellátására alkalmatlan.- Ugyanakkor köteles havon­ta 4-6 alkalommal is éjszakai ügyeletét tartani, ahol több­nyire felnőtteket kell ellátnia.- A felnőtteknek egy része pedig teljes bizalommal van a gyermek szakorvosok iránt is. A városi általános orvos (körzeti orvos) viszont nem vehet át kártyát a 14 éves kort el nem érőtől, annak el­lenére, hogy ügyeletben ugyanúgy ellátja a gyereke­ket is mint a felnőttet. - A gyermeket nevelő szülők egy része gyermeke kártyáját is szívesen adná át általános or­vosának. Ahol eddig egy családnak volt egy háziorvosa, most 2- 3 orvoshoz is kell igazodni. Jó ez? Vajon ki adja meg erre a kérdésre az elfogadható ma­gyarázatot?!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents