Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-17 / 142. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1992. június 17., szerda Magántanulás - magániskola nélkül? A gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozók min­dennapi munkájuk során találkoznak olyan esetek­kel. ahol a gyermek középfokú továbbtanulása — rendellenes fejlődés, egyéni adottságok, illetve bár­milyen egészségügyi ok miatt - problematikus. Ugyanakkor épp’ a kamaszkor „dereka” az az idő­szak, amikor a legfontosabb lenne, hogy a fiatal ta­nulással legyen elfoglalva - ha arra egyébként alkal­mas. Mindezen egyéni esetek miatt szeretném felhívni - s éppen a beiratásokat megelőző időszakban! - az érdekelt szülők figyelmét a I5/1986. (Vili. 20.) MM számú rendeletre, amely lehetővé teszi, hogy akár magántanulóként, nappali tagozaton tanulhasson gyermeke középiskolában — kivéve a szakmunkás- képző intézeteket. Az iskola igazgatója ugyanis saját hatáskörében egy-egy évre felmentheti a tanulót a rendszeres iskolábajárás, vagy egy-egy tantárgy ta­nulása alól, ha a tanuló egyéni adottságai, továbbá sajátos helyzete ezt indokolttá teszi. Engedélyezheti tehát, hogy a tanuló júniusban beiratkozzék iskolájá­ba, és az előírások szerint majdan magánvizsgát te­hessen. Természetesen a felmentéshez az indokoltsá­got megfelelően igazolni kell. Lehet sok olyan család, amelyik nem tud a tör­vényben adott lehetőségről, ugyanakkor rászorulna erre a megoldásra, mert a drága magániskolákat nem tudja megfizetni. Persze, törvény ide vagy oda: lehet a kiszemelt iskola túlzsúfolt, vagy elképzelhető, hogy egyéb szempontok miatt sem vehető fel oda a gyerek - nos, ezzel is számolni kell. S azzal is, hogy a magántanuló felvételében egyedül az igazgató dönt. Virágh Gyuláné Új építésze-ti foíyóirat: Szép Síázaíj Az újságosstandok szinte bele­fulladnak a kiadványok túlburján­zó választékába, miközben az em­berek egyre jobban meggondol­ják, hogy szellemi táplálékra költ- senek-e vagy pedig a mindennapi betevőre. Éppen ezért nagy bátorságra és elhivatottságra vall manapság, ha valakik új lapot indítanak. Most jelent meg a „Szép Házak” című folyóirat első száma, amely száz­nál több színes képpel illusztrálva próbál segíteni az építkezőknek. A hagyományos szerkezetű, példamutató tervezésű és kivitelű családi házak, ikerházak, sorhá- -zak mellett jónéhány előregyártott háztípust is bemutatnak és e lap­ban lehet először részletesen meg­ismerni a nyugaton elterjedt ún. készházakat. (Emiatt került a cím­oldalon a lap fejlécére a „készhá­zak” alcím.) Egyéb cikkeikkel is megpróbál­ják ezt a nálunk nem eléggé is­mert építési módot körüljárni, nem titkoltan remélve annak nép­szerűsítését. Ezért szól egy-egy írás a favázas épületek épületfizi­kájáról, forgalombahozataláról, valamint a faanyagok védelméről. Az ingatlanértékesítés utáni adózáshoz olyan gyakorlati taná­csokat ad az egyik cikk, amelyek még az azzal foglalkozó szakem­bereknek is újdonságként szolgál­nak. Sorozat indul az otthoni úszómedencékről, valamint a va­gyonvédelemről is. A szakkönyv- és a folyóirat­ajánló rovat szintén hasznos lehet mind a laikusoknak, mind a szak­embereknek. A bemutatott épületek különbö­zőek, de az olvasók ízlése is az. Ha valakinek megtetszik az egyik épület és szeretné annak tervező­jét leendő saját háza alkotójának megnyerni, könnyen megteheti, mert az utolsó oldalon megtalálja az építészek adatait. Az előregyár­tott házak gyártóinak címe, tele­fonja is szerepel a cikkek végén. Említésre érdemes, hogy a kö­zölt hirdetések többsége olyan szakkcikk, amely nemcsak az építkezőknek, hanem még a terve­zőknek, kivitelezőknek is tud újat mondani. Valószínű, hogy ez a hasznos és látványos, 84 oldalas színes fo­lyóirat nem süllyed el az újságok tengerében és mind többeknek mutat jó példát közeli vagy távoli jövőben tervezett házuk minél szebb, otthonosabb megvalósítá­sához. (E. V.) Vitamindivatok Télen út nem volt hiány semmiben sem a miskolci piacokon, mert aki akart, vehetett paprikát, paradi­csomot, bármilyen zöldséget, gyümölcsöt. A hazait az árusok gyakran pótolták olasz, kaliforniai spa­nyol, görög, ciprusi, izraeli, spanyol szőlővel, na­ranccsal, citrommal, datolyával, fügével, meg olyan ínyencségekkel, amelyeknek még a nevét is most kezdjük tanulni. Aztán megjelentek az ideiek, a friss, fólia alól kikerült primőrök. Izük még nem hasonlít a szabadföldi termések ízéhez, de nagyon jól esik né­hány darabot megvenni, kóstolgatni. Ha többre nem futja, hát legalább a gyerekeknek, mutatóba hazavi­szünk valami tavaszi frisset. A primőrök között éppúgy, mint a mostani, nyár eleji zöldségek, gyümölcsök között mindig vannak kedveltebbek, mondhatni divatosabbak. Napjainkban könyvtárnyi irodalom foglalkozik a vitaminok nélkü­lözhetetlenségével, azzal, hogy miben, mit talál a be­tegségektől, nyavalyáktól reszkető ember. így aztán kialakul a zöldségek, gyümölcsök divatja, a vitami­noké. Mert a szakírók készséggel közreadják, mit ta­lálunk a piros, mit a fekete-ribizlihen, a sóskában, és a spenótban. Ezért aztán talpalhatunk egyikért, má­sikért, mert szó szerint elkapkodják a piacon. Aki mondjuk spenótra vadászik az utóbbi hetekben kese­rűen veheti tudomásul, már az első korahajnali vá­sárlók megveszik az egyébként igen keresett főzelék­alapanyagot. A később érkezők már csak sóhajtoz­hatnak. Pedig a kismamák, akiknek korán nem adatik meg a piaci séta, ugyancsak szívesen vinnének a vitami­nokra is éhes csöppségeknek spenótot. Többnyire le­maradnak erről, vagy csak igen drágán juthatnak hozzá. Ez a növény vetés után gyorsan nő, és mosta­nában csapadékból sincs hiány, nem szólva az ára is azt jelzi, érdemes lenne mielőbb, minél többet ter­melni belőle. N.J. Bosnyák lányok, öltözzetek fehérbe Árverés a láthatáron Már a második kárpótlási tör­• A képernyőn nézni is hátbor­zongató, hát még a valóságban el­szenvedni. Tankok dübörögnek az utcákon, repülőgépek zúgnak a magasban. Lövik, bombázzák a falvakat, városokat, egymást a né­hány hónapja még barátságban élő polgártársak. Kiégett házak, romba dőlt kórházak, iskolák, templomok, műemlékek. Falak, fák mögé bújva, céloznak, sortüzet zú­dítanak egymásra. Nem sejtve, hogy talán barát a barátját, rokon a rokonát, apa a fiát gyilkolja az eszeveszett balkáni háborúban. Ahogy vadászok szoktak az erdei vadakra lőni. Aztán összeszedik és sorjában lerakják a halottakat: férfiakat,. nőket, öregeket, csecse­mőket. Akár a vadászok teszik a lelőtt nyulakkal, fácánokkal. E szörnyűségek láttán közeli ro­konom, nagynéném férje, Ignácz Feri bácsi jár mostanában az eszemben. Éppen 100 éves lenne, de örök álmát alussza már Maris­ka nénémmel együtt Hernád-völgyi szülőfalum, Felsődobsza temetőjé­ben. Emlékezetemben mindmáig úgy él, hogy ott ül a bankli mellett fél dinnyehéjnyi kerek suszterszé­kében, a ferde élű dikiccsel körül- kanyarítja, majd kihasítja a talp­bőrt, és rászegezi a csizmára, ci­pőre. Közben mesél-mesél ne­künk, tátott szájú gyerekeknek Boszniáról, első világháborús em­lékeiről. Huszonegy éves volt, amikor behívták katonának Kassára, a 34- es gyalogezredbe. Az ezredből az egyik zászlóaljat Boszniába vezé­nyelték, éppen azt, amelyikbe ő is be volt osztva. A kassáin kívül az 5. és a 85. ezred is adott egy-egy bataillont Boszniába. Napokig vitte Japánban műanyagból, gumiból készített rendőrök riogatják a gyorshajtókat, az országutak ön- és köz- veszélyes száguldóit. Ma­gyarországon Csongrád- ban tettek kísérletet úgyne­vezett pléhzsarukkal, akik, illetve amelyek hangtala­nul, mozdulat és következ­mények nélkül figyelmez­tettek a rend betartására. A hazai próbálkozás hozott ugyan némi eredményt, de a szakértő szerint a kísérlet azért maradt abba, mert nem akadt elég hús-vér rendőr ahhoz, hogy a mű­rendőröket a rongálás, a lo­pás, a hatóság elleni erő­szak okán megvédje. A dolog hírértékénél je­lentősebb annak tanulsága. Nem akarom szapulni a lé­péshátrányba került testü­letet, nem állok be a vicc­gyártók és -terjesztők tábo­őket a vonat, s az égbe nyúló he­gyek között 49 alagúton mentek keresztül, mire megérkeztek a Szarajevó közelében levő Rogati- cára. Mindegyik alagút bejáratánál a sziklafalba volt vésve - mintegy a balkáni országok annektálásá- nak igazolásául - Ferenc József monogramja. A közös hadseregbe tartoztak, Vilmos-bakáknak hívták őket. Né­met vezényszóra kellett végezniük a gyakorlatokat. Komisz tisztjeik voltak, akiket többnyire büntetés­ből helyezték a boszniai kaszár­nyákba. Egy Karli nevű kapitányt különösen megjegyzett magának, aki szinte állandóan részeg volt. Egyszer például lovával a katonák közé gázolt, s több magyar bakát összetapostatott. Feri bácsi éppen- hogy félre tudott ugrani a ló elől. A kapitány büntetésből sokáig csak lelakatolva hordhatta a kardját. Csaknem húsz éve halott már Feri bácsi, de ma is fülemben csengenek a szavai. Ahogy mesél­ni kezdte, hogy Boszniában a mu­zulmán bosnyákok voltak többség­ben. Naponta ötször is imádkoz­tak. A templomuk tornya, a minaret úgy emelkedett a város fölé, mint egy hegyével felfelé állított ceruza. S amikor a toronyból felhangzott a müezzin imára szólító éneke, a rába, nem akarom oktala­nul fölhangosítani a rend­őrbűnözésről manapság gyakran szellőztetett infor­mációk szirénzenéjét. Hi­szek abban, hogy egy jó, s emberközpontú társadalmi berendezkedés megbecsüli hivatalnokait, propagandis­táit és rendőreit. Ebből kö­vetkezik, hogy egy jó és emberközpontú társada­lomban az egyenruhának presztízse van, s az állam­polgár nem féli a törvényt, illetve annak végrehajtási letéteményeseit önérdek­ből és önvédelemből elfo­gadja, tiszteli. Nos, nálunk most átmeneti, változó a helyzet, kísért a múlt, az új érték- és mértékrendszer még nem alakult ki. Hiába bosnyákok mindjárt imádkozni kezdtek. Jó emberek voltak, barát­ságosak a magyarokhoz. A szer- bek azonban ellenségesek, gyűlöl­ték a magyarokat, akik pedig nem önszántukból mentek - távol a ha­zájuktól - katonáskodni. Ahol csak tudtak, ártottak a kassai bakáknak is. Ezért tilos volt a szerbektől bár­mit is elfogadni, még egy szem szilvát se, mert egyszer egy Vil- mos-baka majdnem meghalt egy szem mérgezett szerb szilvától. Feri bácsiék éppen Szarajevó­ban voltak hadgyakorlaton, amikor 1914. június 28-án Ferenc Ferdi- nánd trónörököst egy szerb nacio­nalista diák meggyilkolta. Ponto­san egy hónap múlva kitört az első világháború. A szerbek betörtek Boszniába, s a kassai bakákat is bevetették ellenük. Eleinte vissza­verték a szerbeket, de 1914 de­cemberében Potiorek táborszer­nagy a szerb túlerő elől visszavo­nulást rendelt el. Emiatt le is vál­tották, azzal vádolták, hogy elárul­ta ferenejóskát. Igen kemény télben történt a visszavonulás. A szerbekkel vívott kézitusában egy komitácsi Feri bá­csit úgy derékon ütötte a puska­tussal, hogy elvesztette az eszmé­letét, lerogyott a nagy hóba. A baj­társai a hátukon menekítették ki a cserélődött ki az állomány fele, harmada, hiába ültet­ték a miskolci rendőröket korábban kerékpárra, újab­ban Golfba, hiába adtak a barcikai legények alá lovat; az előítéletek még mindig gúzsba kötnek. Ebből a tényből aztán azt a követ­keztetést vonom le, egybe­hangzóan a szakértőkkel, hogy nem kell nekünk mű­rendőr és pléhzsaru. Az igaziak imázsa, ugyanis át­süt a kitalációkra is, s nem lenne hasznos fölöslege­sen bonyolítani a dolgot, amikor a közbiztonság romlik, növekszik a bűnö­zők száma, amikor a bol­dog menyasszony nem di­csekszik azzal, hogy ren­dőr a vőlegénye. frontvonal mögé. Ezzel véget ért számára a háború, de a következ­ményei miatt élete végéig nagyon sokat szenvedett. Mindkét lábára megbénult. Hadikórházakban, gyógyfürdőkben kezelték, de nem tudtak rajta segíteni. Az államtól kapott két mankót és egy kézi haj­tású triciklit. Százszázalékos hadi­rokkanttá minősítették, s a rok­kantsági nyugdíját tanult szakmá­jának, a csizmadiamesterségnek a folytatásával egészítette ki. Magam is megjártam a második világháborút, szerencsésen haza­kerültem a fogságból, és Feri bá­csi még mindig tudott érdekes dol­gokat mesélni nekünk, háborút járt felnőtteknek is a boszniai katona­élményeiről. A szerbeket, a komi- tácsikat kemény, vakmerő, de ke­gyetlen katonáknak, a bosnyák embereket jószívűeknek, barátko­zó természetűeknek tartotta. Ami­kor pedig a csinos, szép bosnyák lányokra terelődött a szó, öreges hangján még nótát is tudott róluk: Bosnyák lányok, öltözzetek fehérbe, Jöjjetek ki a nagykaszárnya elébe. Rúgjátok be a nagykaszárnya kapuját, Engedjétek ki a kassai bakát... Aztán a dal végén elmagyaráz­ta, hogy muzulmán szokás szörint a bosnyák lányok számára nem a fekete, hanem a fehér volt a gyász színe. Az ősi szokás bizonyára az­óta sem változott. így a mostani el- állatiasodott balkáni világban nap mint nap fehérbe kell öltözniük a szeretteiket temetőbe kísérő szép bosnyák lányoknak. Hegyi József A japánok türelmes, fe­gyelmezett emberek. Őket rettentheti egy műanyag­ból, gumiból, fából készí­tett fakabát. Nekünk igazi férfi kell. Hét nyelven be­széljen, de fölöslegesen ne használja a hatlövetűt. Ötö­sével vegye a lépcsőt, ha rossz embert üldöz. Négy keze legyen, ha el kell kap­ni valakit. Háromig számol­jon, amikor a gumibotért nyúl, de ne felejde, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. És végül egyetlen mondata maradt a jegyzetírónak, az utolsó szó jogán: a műren­dőr olyan, mint a művirág, a műfogsor, műgiliszta, vagy mint a műcici, mert az az első testközeli éles ak­ció után elárulja a turpissá­got, a szemfényvesztő ál- ságot. Brackó István vény is „életbe lépett”, amikor még mindig az első menet fel­adatai az aktuálisak. Azonban az első kárpótlási törvény döntő pontjához érkezett. Ugyanis már nemcsak a kár­pótlási jegyek folyamatos kiosz­tása a mindennapi feladat, ha­nem elérhető közelségbe került az egyik legvitatottabb, a pa­rasztoktól leginkább idegen ak­tus, az árverés. Ezzel kapcsolatban néhány jó tanács az árverés résztvevőinek. Először is: lehet-e a szövetke­zet tagja kárpótlási jegy ellené­ben részaránytulajdonos? Erre a válasz az, hogy a mezőgazdasá­gi szövetkezet megállapodhat a tagjával abban, hogy ha a tag a szövetkezet tulajdonába került termőföldek után az őt megille­tő kárpótlási jegyét a szövetke­zetnek átadja, a szövetkezet a tag részaránytulajdonát a kár­pótlási jegy kiállítása alapjául szolgáló aranykorona-értékben visszaállítja. Ez a lehetőség csak a tsz-tagot illeti meg, az őt meg­illető és a saját szövetkezetének földjére „ráterhelt” kárpótlási jegy szerinti AK-értékben. Fontos továbbá az is, hogy melyik földalap terhére lehet a tag részaránytulajdonát vissza­állítani. Az átmeneti törvény értelmé­ben ilyen megállapodás megkö­tésére csak a kárpótlási célú ár­verés lefolytatása után; a meg­maradt árverési földalap terhére kerülhet sor. Ez is egy megol­dás, de a tag részére adott ked­vezménynek csak akkor van ér­telme, ha a megállapodásra az árverési földalap terhére az ár­verés előtt is sor kerülhet. Az ár­verési földalap ugyanis nem csonkul az ilyen megállapodás­sal, hiszen a tagot megillető kár­pótlási jegy alapjául szolgáló AK-értékű földet az árverési földalap mindenképpen tartal­mazza. Mennyiségi szempont­ból közömbös, hogy a földet az árverésen vagy külön megálla­podással adjak a tag tulajdoná­ba. (A földalapok elkülönítése után az árverésre ki nem jelölt, a szövetkezet részaránytulajdoná­nak fedezeteként szolgáló föl­dekre is biztosítható volna a tag részaránytulajdona a kárpótlási jegy leadása ellenében. Ilyenkor a megfelelő AK-értékű földdel az árverési földalapot termé­szetesen csökkenteni kellene. A rendelkezés eredeti céljával ez a megoldás is teljes összhangban állna.) A árverés során kérdés, hogy kinek a tulajdonába kerül az ár­veréssel és á tagi (alkalmazotti) földalapok kijelöléssel nem érintett szövetkezeti tulajdonú föld. Nos, a szövetkezet résztu­lajdonának fedezetéül szolgáló (árveréssel nem érintett, illetve a tagi alkalmazotti földalapba sem tartozó) ún. megváltott föl­det a vagyonnevesítés szabá­lyainak alkalmazásával a szö­vetkezet tagjainak tulajdonába kell adni. A vagyonnevesítésnek az adott szövetkezetben érvényesü­lő szabályai döntik el, hogy ki milyen mértékű földtulajdont kap. A közgyűlés azonban olyan határozatot is hozhat, hogy a szövetkezet részaránytulajdoná­nak fedezetéül szolgáló földek­ből részaránytulajdont juttat a tsz alkalmazottainak, volt ta­goknak vagy azok örököseinek a rendszeresen munkát végző segítő családtagoknak. (Ezek csak lehetőségek!) Valószínű, hogy sok szövet­kezetben az árverés után is ma­radnak a szövetkezeti földek. Mi lesz ezekkel? A kárpótlási célú árverés lebonyolítása után megmaradt szövetkezeti ' tulaj­donú földet a vagyonnevesítés­nek az adott szövetkezetben el­fogadott szabályai szerint a ta­gok tulajdonába kell adni. De kinek a tulajdonába kerül az árverésen el nem adott állami tulajdonú föld? Erről is rendel­kezik a törvény: „A kárpótlási célú árverésen 1993. március 31-ig nem értéke­sített szövetkezeti közös hasz­nálatú állami föld a föld fekvése szerinti település önkormányza­tának tulajdonába kerül. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik a természetvédelmi területekre.) Az önkormányzat lemondhat arról a jogáról, hogy az említett állami földeket a tulajdonába adják.” (bekecsi) Mire való a műzsaru?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents