Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-15 / 140. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 14 1992. június 15., hétfő líszótanloiyan Encsen Űszótanfölyamot szerveznek Encsen. A városi fedett uszodában, az első kurzus június 16-án, kedden indul. A tanfolyam 12 órás és 1200 forintba kerül. Az első csoport június 16-tól július 3-ig, a máso­dik július 7-től július 24-ig látogatja ia foglalkozásokat. Az érdeklődők az uszoda pénztáránál jelentkezhetnek, de érdeklőd­hetnek is a (41) 42-688-as telefonon. „EziisienÉí” a megszólott helyen Párizsban tartotta kongresszusát a Nem­zetközi Vívó Szövetség (PIE). A tisztújí­tással egybekötött tanácskozás nagy ma­gyar sportdiplomáciai sikert hozott, ugyan­is dr. Kamuti Jenőt, a magyar szövetség elnökét választották meg, a nemzetközi szervezet főtitkárává. Dr. Kamuti Jenő 1937-ben született, a magyar férfi tőrvívás egyik kimagasló egyénisége. Eredményekben gazdag sport- pályafutása során két olimpiai ezüstérmet szerzett. Egy ízben, 1957-ben tagja volt a csapatvilágbajnoiki címet szerzett magyar válogatottnak; a vb-ken hatszor volt má­sodik, ebből kétszer egyéniben. Visszavo­nulása után — sportszerű pályafutásának elismeréseként — megkapta ia Pierre de Coubertin Fair Play-díjat. Csaknem két évtizede tagja a Nemzetközi Vívó Szövet­ségnek. — Nem titok, hogy az elnöki posztért ts „csatába indult", de a második forduló előtt visszalépett. Hogyan vélekedik, mi­ért nem önre esett a választás? — Eddig a franciák és az olaszok töl­tötték be a vezető szerepet a sportág irá­nyításában, én most megpróbálkoztam a lehetetlennel. Vallószínűleg a hagyományok tisztelete ás ellenem szólt, meg nagyon sokan tudják rólam, osztályvezető sebész­főorvosként dolgozom a MÁV-kórházban, így aztán bizonyára féltek attól, hogy a két feladatkört nem tudom összeegyeztet­ni. Mindenesetre nem adom fel, talán majd később nagyobb sikerem lesz. — A sportági hierarchiában milyen he­lyet foglal el a főtitkár? — A Nemzetközi Vívó Szövetségen be­lül a főtitkár az elnök után második a sorban, de nálunk ez a poszt is társadal­mi megbízatásnak számít. Tréfásan azt is mondhatnám, hogy elfoglaltam megszokott helyem, hiszen a különböző világverse­nyeken mindág én voltam az örök máso­dik — az egyik francia lap el is keresz­telt „ezüstembernek”. — Mások példája alapján ismert, hogy mekkora munka hárul egy-egy nemzetkö­zi szervezet főtitkárára. A FIE hogyan oldja meg ezt a gondot? — Most született döntés arról, hogy a jövőben, azaz 1993. január 1-től, amikor­tól az új vezetés „munkába lép”, alkal­maznak egy irodavezetőt, s ő intézi majd a napi ügyeket. Már az is eldőlt, hogy az új elnök, a francia René Roch a spanyol Victor Sanchezt bízza meg ezzel a fel­adattal. Ezzel korábban :is tisztában vol­tam. főállásban nem vállalkoztam volna a főtitkári „munkakör” betöltésére, szá­momra az orvosi, hivatás mindennél fon­tosabb. Az első nő... Az észak-amerikai profi jégkorong li­gában (NHL) szereplő Ottawa Senatora valószínűleg bekerül a rekordok könyvé­be — még akkor is elképzelhető ez, ha a csapat nem eredményeivel hívta fel eddig magára a figyelmet. Amii miatt az érdek­lődés középpontjába kerülhet: az ottawai­ak lesznek az elsők, akik női játékossal erősítik meg soraikat. A 20 éves Manón Reaum ugyanis meg­hívást kapott a klub edzőtáborába. Bubka szárnyalása Mint ismert, a dijoni atlétikai viadalon Szeng.e.j Bubka ukrán rúdugró új világ­csúcsot ért el. A szabadtéri világrekord fejlődése az együk álomhatár, az 590 cm teljesítése óta: 590 cm: Szergej Bubka (szovjet), 1984. július 13., London, 591 cm: Thierry Vig- neron (francia), 1984. augusztus 31., Ró­ma, 594 cm: Bubka, 1984. augusztus 31., Róma, 600 cm: Bubka, 1985. július 13., Párizs, 601 cm: Bubka, 1986. júilius 8., Moszkva, 603 cm: Bubka, 1987. június 23., Prága, 605 cm: Bubka, 1988. június 9., Po­zsony, 606 cm: Bubka, 1988. július 10., Nizza, 607 cm: Bubfca, 1991. május 6., Shizuoka, 608 cm: Bubka, 1991. június 9. Moszkva, 609 cm: Bubka, 1991. július 8., Forrnia, 610 cm: Bubka, 1991. augusztus 5., Malmö, 611 cm: Bubka (ukrán), 1992. június 13., Díjon. Vízilabda Gonda-emléktorna k egriek kiemelkedtek a mezőayi RÉGÓTA íroan-ihárdeitem, hogy emléiket kell állítani azoknak, akik egykor sokat tettek sportágukért, a város és a megye versenysportjá­ért. A Miskolci Vasutas és a Miskolci Vízművek nem is féledkezeitt el dr. Gonda Gézáról, aki évtizedeken ke­resztül motorja volt a vas­utasok úszó- és vízilaibda- szakosatáüyának. Tiszteleté­re vándordíjas nemzetközi vízilabdatomát írtak ki. Hat csapat, közte aiz első osztá­lyú Eger SE, aztán' Miskolc­tapolca, az általában min­dig vonzó helyszín, továbbá két helyi együttes... — szóval mindani adott volt a sikerhez. A szervezők vár­ták a közönséget — a né­zőket olimpiai .bajnokokkal, ihajdani világsztárokkal csa­logatták — mert propagan­dát, „lökést” akartak adni a város pólóséltetánjeik. Saj­nos, kevés sikerrel. Semmi­ről nem feledkeztek el, de az időjárással nem bírtak, A vasárnapi, izgalmasnak ígérkező helyosztók alatt vé­gig szakadt az eső. A játé­kosokat a medencében mindr ez természetesen cseppet sem zavarta. A kíváncsisko­dókat viszont egyszerűen el­kergette, EREDMÉNYEK. Csoport- mérkőzések, A: Miskolci EAFC—FTC-Törley ,ifi 3-21. Eger SE—iFTC-Törley ifi 17-2. Eger SE—Miskolci EAFC 24-0. B: Miskolci Víz­művek—Slavia Kosice 15-13. Bánki Donét SE—Miskolci Vízművek 11-9. Bánki Do­nét SE—Slavia Kosice 16-11. Helyosztók, az 5. helyért: Slavia Kosice—Miskolci EAFC 11-4 (3-0, 3-2, 4-0, 1-2). Gólszerzők: Hanzely (5), Gonda, Sebő (2-2), Nagy, Maries (1-1), illetve Tóth (2), Fréter, Fesztősi (1-1). A 3. helyért: Miskolci Vízmü­veik—FTC- Törley 12-8 (2-2, 3- 2, 4-1, 3-3). G.: Éder, Tóth Tamás (3—3), Pásztor (2), Tóth Tibor, Franta P., Fran- ta Z., Biros (1—1), illetve Merész1, Szálkái, Győri (2— 2), Bedő, Szabó R. (1—1), Az 1. helyért: Eger SE— Bánki Danát SE 13-6 (1-1, 4- 2, 5-2, 3-1). G.: Petik, Ke- menesi (4—4), Gajdácsik, Lőrincz (2—2), Bpolya (1), illetve Budavári (3), Kovács, Fülöp, Usko (1—1). Külön- díjak, a legsportszerűbb csa­patnak felajánlott serleget a Miskolci Vízművek kapta. A legeredményesebb gólttö- vőnelk Petik Attila, az Eger SE játékosa bizonyult, (aki 17-,szar talált a kapuba. A legjobb kapus Turd,a Etek (Bánki Donát SE) lett. A szervezők gondoltak a két legeredményesebb edzőre is: Pócsik Dénes (Eggr), vala­mint Tóth Károly (Bánki) tárgyjutalmat vehetett át, s ugyanerre a „sorsra” jutott Kőnigh György nemzetközi játékvezető, valamint Ju­hász György, a versenybíró­ság elnöke is. A HÁROMNAPOS esemény keretében összemérték (tudá­sukat .az edzőik és a játék­vezetők, volt űiszőbemutató éS' serdülő-vízilabdameccs is (az utóbbi keretében, a Miskolci Vízművek 15-1-re verte a Miskolci EAFC-ot). A tonna sikere érdekéiben a Miskolci Polgármesteri Hi­vatal, továbbá tizenkét Cég ■fogott össze. Szóval, így is telhet! K. T. Labdarúgás, IMG ISI. Hét gólt rúgott az Ózd TISZA CSOPORT Miskolci VSC—Tiszavasvá- ri 1-1 (0-0). Miskolc, 250 né­ző. Vezette: Nagy S. MVSC: Grolmusz — Mihalovszki, Lizák, Tábori (Vígh),Schnek, Reichenbach, Kubiczki, Len­gyel, Szlifka, Bódi (Czing- llér), Hallai. Edző: Fekete László. A gólok története, 85. perc: bal oldali támadás végén Vígh 10 méterről a jobb felső sarokba fejelt, 1-0. 88. perc: Zubanics 10 méterről a jobb alsó sarok­ba helyezett, 1-1. Közepes iramú és színvonalú mérkő­zés. Igazságos eredmény. Jók: Schnek, Reichenbach, Grolmusz. Ifi: 2-0. Edelény—Levelek 3-0 (1-0). Edelény, 500 néző. Vezette: Fodor. Edelény: Drótos — Gonda (Kádas), Szűcs, Pé­kár, Göndör, Budai (Rákos), Goór, Barbarics (Nagy), Sán­dor, Bósa, Dőry. Edző: Né­meth Attila. A gólok törté­nete, 31. perc: a Bósa buk­tatásáért megítélt 11-est Gon­da lőtte a kapu közepébe, 1-0. 47. perc: Dőry egyéni játék után 11 méterről lőtt a kifutó kapus mellett a hálóba, 2-0. 50. perc: Sándor labdáját Göndör a tehetet­len védők mellett 16 méter­ről lőtte a jobb felső sarok­ba, 3-0. Szórakoztató játék­kal magabiztosan tartotta otthon a két pontot a hazai együttes. Jók: Szűcs, Pékár, Dőry, Bósa. Ifi: 1-0. Borsodi Építők Volán— Mátészalka 1-1 (1-0). Mis­kolc, népkerti sporttelep, 2000 néző. Vezette: Németh V. BÉV SC: Kerényi — Feny­vesi, Farkas, Oláh, Vachter, Nyeste (Radaksz), Tihor, Bodnár, Sverla, Lehoczki, Breznai. Edző: Kőrössy Pál. A gólok története: 15 perc: Breznai a félpályától kiug­rott és egyéni játék után a hálóba lőtt, 1-0. 75. perc: ka­pu előtti kavarodás után Kri­zán egyenlített, 1-1. Az ir­reális talajú pályán valós eredmény született. Az első félidőben a hazaiak, a szü­net után a vendégek támad­tak többet. Jók: Breznai (a mezőny legjobbja), Vachter, Oláh, Bodnár, Lehoczki. Ifi: 3-1. Ózdi Kohász—Debreceni Kinizsi 7-1 (2-1). Debrecen, 100 néző. Vezette: Szlomo- niczki. Ózdi Kohász: Érsek — Havelant, Éles, Paulovics (Farkas), Tokár, Pribék, Pie- csorszki (Magyar), Ágó, Her- czeg, Búd, Tiba. Edző: Bán­kúti László, fyz ózdiak gól­jait Piecsorszki (2), Have­lant (2), Ágó, Magyar és Éles szerezték, míg a hazaiak kö­zül Tóth K. talált a kapu­ba. A nagy akarással és he­lyenként igen jól játszó ven­dégek helyzeteiket kitűnően használták ki és ilyen arány­ban is megérdemelten nyer­tek. Jók: Pribék, Búd, Éles, Piecsorszki. Ifi: 4-0, a Kini­zsi javára. Karcag—Olefin SC 3-0 (0-0). Karcag, 600 néző. Ve­zette : Nagy F. (Az Olefin SC összeállítását nem kaptuk meg.) A gólok története, 58. perc: Tóth J. vitte el a bal oldalon a labdát, beadását Varga J. a jobb felső sarok­ba helyezte, 1-0. 77. perc: Kocsis előrevágott labdáját Bárány szerezte meg, majd a gólvonalig küzdve magát pofozta a hálóba a labdát, 2-0. 83. perc: Tóth J.—Ra­mos—Bárány volt a labda útja, végül az utóbbi 10 mé­terről a háló közepébe bom­bázott, 3-0. Színvonalas mér­kőzésen, nagyszerű második félidőt produkált a Karcag és biztosan szerezte meg a győzelmet. Jók: Bán, Bodo- lai, Kovács. Ifi: 12-2, a ven­dégek javára. Rakamaz—Szerencs Hegy­alja SE 2-2 (0-2). Rakamaz, 400 néző. Vezette: Tóth S. SZHSE: Regős — Vajkó, Ma- tisz, Sándor, Földeák, Búza, Tirk, Kozma (Tóth L.), Nagy L., Tóth M., Szatmári (Ben- diik). Edző: Lukács Berta­lan. A gólok története, 26. perc: bal oldali szöglet után Nagy L. közelről a kapura fejelte a labdát és a védők már csak a gólvonal mögül tudták kivágni, 0-1. 28. perc: a jó ütemben kilépő Nagy L. közelről a hálóba helye­zett, 0-2. 67. perd: Kegyelő meter es bombalövése a jobb felső sarokba kötött ki, 1-2. 69. perc: jobb oldali szöglet után Pásztor emelkedett a legmagasabbra és fejéről a kapuba vágódott a labda, 2-2. A nagy lelkesedéssel küzdő szerencsiek rászolgál­tak az egyik pontra. Jók: Nagy L„ Tóth M. Ifi; 1-2. További eredmények: Haj­dúszoboszló—Balmazújváros 0-0. (ifi: 0:0). Nagyhalász— Kisvárda 1-1 (ifi: 1-2). MÁTRA CSOPORT Szolnoki Cukorgyár—Sajó- bábony 1-0 (0-0). Sajóbá- bony, 500 néző. Vezette: Ko­vács L. Sajóbábony: Nagy A. — Simon, Kapitány, Tur­csik, Kobolák, Popovics, Ko­vács, Budai, Bódi (Szalóczi), Szántó (Pálinkó), Takács. Edző: Podlesni György. A gól története, 75. perc: Je- gesi ráfordult egy beadásra és 16 méterről a - jobb sa­rokba lőtt, 1-0. Szezon végi teljesítményt nyújtottak a hazaiak. A vendégek rászol­gáltak. a győzelemre. Jók: Popovics, Simon, Kapitány. Ifi: 0-0. További eredmények: Tar- nalelesz—Heréd 2-0; Gyön­gyös—Salgótarjáni Tűzhely­gyár 4-0, Salgótarjáni Ko­hász—Balassagyarmat 2-1, Tö- rökszentmiklós—Gödöllő 1-1. Dunakeszi—Salgótarjáni BTC 3-3, Bélapátfalva—Jászbe­rény 0-3, Rákóczifalva— Nagyréde 2-1. Olasz B-osztály Fölkerült az UtUno Véget ért az olasz B-osztályú labdarú­gó-bajnokság, amelynek végére maradt jócskán nyitott kérdés. A feljutás, illetve a kiesés vonatkozásában egyaránt... Nos, eldőlt, hogy a patinás élvonalbeli múlttal rendelkező Udinese került negyedikként a legjobbak Iközé, miután a már feljutott Ancona otthonában tudott nyerni 2-0-ra. Közben az ellenlábas Cosenza Leccében kísérelte meg a két pont bekasszírozását — sikertelenül. Erre a hazaiaknak is szük­ségük volt, mert szerették volna magukat teljes biztonságban tudni. Egy gól dön­tött — a Lecce javára. Egy váratlan ered­ményt jegyezhettünk fel: a Taranto meg­lepetésszámba menő győzelmet aratott a Piacenza ellen. Igaz, a Piiacenzániak már nem volt szüksége semmire... Annak rendje és módja szerint hozta >a kötelező sikert a Casertana, a Modena, a Palermo és a Venezia, közülük azonban nem örül­hetett mindenki felhőtlenül. A legtöbb gólt Oesenában jegyezhették fel a tudósí­tók, ennek kizárólag a szurkolók örülhet­tek. Hat csapat maradt gólképtelen, ,s ki­lenc együttes erejéből csiak egy-egy gólna futotta. Az olasz B-osztály végeredménye: 1. Brescia 49, 2. Pescara 46, 3. Ancona 45, 4. Udinese 44 ponttal. Ezek a csapatok fel­kerültek az A-osztályba. Labdarúgó EB Botfa-széria Adósak vagyunk még egy péntek esti eredménnyel, ezt a találkozót lapunk zár­ta után fejezték be. A FÁK—Németor­szág összecsapás l-l-es döntetlennel zá­rult. A vegyes gárda Dobrovolszkij ll-es- ből lőtt góljával jutott előnyhöz, ezt Kass­ier a 90. percben gyönyörű szabadrúgás­sal egyenlítette ki. Az összecsapás szomo­rú eseménye volt Rudi Völler sérülése, a csatár kéztörést szenvedett... A döntetlen-széria a szombati pihenőna­pot követően folytatódott. A francia—an­gol találkozó nem igazán tudta tűzbe hoz­ni a szurkolókat, jobbára gyömöszölés folyt a pályán. FRANCIAORSZÁG—ANGLIA 0-0. Mal­mö, 28 000 néző. Vezette: Puhl (magyar). Franciaország: Martini — Amoros, Blanc, Boli, Casoni — Deschamps, Sauzée, Fer­nandez, Durand — Cantona, Papin, Ang­lia: Woods — Keown, Walker, Pearce — Platt, Steven, Palmer, Batty — Lineker, Sinton, Shearer. Csere: Sauzée helyett Angioma, a 46., Fernandez helyett Perez, a 76. percben. Mindkét szövetségi kapitány több he­lyen meváltoztatta együttese összeállítását az elmúlt fordulóhoz képest. Egyik csapat sem vol képes jelentős mezőnyfölényre szert tenni, ebben az időszakban azonban az angolok birtokolták többet ia labdát. Egy-egy kemény belemenés is tarkította a játékot, Fernandez például kétszer szo­rult ápolásra. A szünet után is inkább csak egy-egy szép felvillanás idézte a sportág szépsége­it. a hátsó alakzatok jól látták el felada­tukat, gól azonban nem esett. Lapunk zárta után került sor a Dánia— Svédország összecsapásra, erői keddi szá­munkban tudósítunk. Az Európa-bajnokság miai programja a következő: Skócia—Németország (Norrkö- ping, 17.15 óra); Hollandia—Független Ál­lamok Közössége (Göteborg, 20.15 óra). Az előbbi összecsapást a belga Goethals, az utóbbit a dán Mikkelsen vezeti. II TOTÓ 24. keli eredménye 1. Rába ETO-Haladás . 3-2 1 2. Tatabánya-Vác 0-1 2 3. Vesrprém-Diósgyőr 0-0 X 4. Aneona-Udinese 02 2 5, Casertona-Bologna 1-0 1 6. Ceseno-Brescia 3-3 X 7. Lecce-Cosenxa 1-0 1 8. Modena-Meisina 2-1 1 9. Pafermo-lucchese t-0 1 10. Pescara-Padova 1-1 X 11. Piacenia-Taranto 0-1 2 12. Pisa—Raggiona 1-0 1 13. Veaezia-Avellino 3-11-f-1 ■ Franciaorsiág-Anglia 0-0 X Fogócska" az Eger SE—FTC-Törley ifi mérkőzésen J. E. felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents