Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-15 / 140. szám
1992. június 15., Hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Posztumusz előléptetések 4 visszakapott becsület Mókán-vezetők voltak A miniszterelnök javaslatára a Magyar Köztársaság elnöke katonai életpályájuk elismeréseként dr. Petrássy Miklós és Ginzery Sándor ezredeseket 1992. április 15-i hatállyal „posztumusz" vezérőrnagyokká nevezte ki. A II. világháborús magyar hadsereg két kiváló katonája, e megkésett előléptetéssel, hosszú évtizedek után, ha halálukban is, de visszakapta becsületét. A két odaadó honvédtisztet és humanistát a sztálini pártállam az ellenségek közé sorolta, annak minden gyöirelmes következményével együtt. Vajon miért döntöttek így, amikor az orvos ezredes és a tüzértiszt az antifasiszta ellenállás, a miskolci Mokan-komitté vezető személyiségei voltak? Erre a kérdésre ifjabb dr. Petrássy Miklós bányamérnök a következőket válaszolta:- Amikor az egész társadalom életét gyökeresen átalakító változások indulnak el, és zajlanak le, az emberek nagyon szívesen állítják magukról, hogy ők is a kezdeményezők, a korábban cselekvő ellenállók sorába tartoztak. Ha egy-egy jellemtelen alak az új rendszerben ügyes taktikázással és dörgölődzéssel valamicske hatalomhoz is jut tudatosan meghamisítja élettörténetét. Számukra roppant kínos, ha vannak hiteles tanúk, akik ismerik, hogy pontosan mit is tettek, vagy mit nem tettek annakidején. A miskolci antifasiszta ellenállás vitathatatlan történelmi tényeken alapult. Az érdemeket azonban később néhányon igyekeztek kisajátítani, s nekik már kényelmetlen volt apám jelenléte. O valóban az életét kockáztatva szegte meg a német és magyar fasiszták parancsait. Sokat tudott, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy elhallgattassák. Hasonló volt a helyzet Ginzery Sándor esetében is. Büszkén, méltósággal Ginzery Sándorról utcát neveztek el Miskolcon, agö- römbölyi városrészben. Az utcakeresztelőt a legendás tüzértiszit születésének 90. évfordulóján tartották meg. Akkor a városba érkezett az egykori ezredes két gyermeke, Faragóné Ginzery Nóra és Ginzery György. Mindketten az 1956-os forradalmat követően távoztak Magyarországról, mert semmi esélyt sem láttak arra, hogy az akkori politikai viszonyok között nehéz sorsukból idehaza kiemelkedjenek. Nóra most üzletasszony Bécs- ben, míg György Svájcban él, s mint egy zürichi gyár főmérnöke ment nyugdíjba. Gyakran látogatnak Budapestre, mert leginkább fővárosi lakásukban érzik otthonosan magukat. — Külföldön megcsináltuk a szerencsénket — mondja György —, s ezért valószínűleg irigykednek is ránk. Én viszont még emlékszem azokra a hónapokra, amikor a barátaim egyetemre készülődtek, és fel is vették őket. Nekem a leghalványabb reményem sem volt az egyetemi tanulmányokra. Édesapámra nem néztek jó szemmel, származásom miatt egyszerűen szóba sem álltak volna velem. „Horthysta" katonatiszt fia voltam. Keserű szívvel vettünk búcsút a hazánktól. — Édesapánk — veszi át a szót Ginzery Nóra — a realitásokat vette csak figyelembe. Bár gyárakat vezetett Diósgyőrben, mégis ugyanúgy viszonyult a munkásokhoz, beosztottakhoz, Ginzery Sándor mintha ő maga is közéjük tartozna. Leglényegesebb tulajdonsága a humanizmus volt. Nem parírozott sem a náciknak, sem később a kommunistáknak. Amikor barnára sülten, világítóan kék szemekkel Capri szigetéről megérkezett a hadifogságot követő gyógykezelésről, reményektől eltelve mondogatta: Magyarországon demokrácia és jólét lesz. Milyen szörnyű csalódásokat hoztak a következő esztendők ... — A gyárak és a \malom megmentésével ő az antifasiszta ellenállás egyik legjelentősebb személyisége volt. Miért mellőzték? — Úgy vélem — folytatja Ginzery Nóra — őt kezdettől fogva tudatosan félreáldították. Amikor eltűnt, majd halálhíre is érkezett, jó néhányan úgy gondolták, hogy kisajátíthatják érdemeit. Ä kommunista hatalommal kapcsolatos véleményét nem rejtette véka alá. Az emlékezetes kékcédulás szavazás idején a rendőrségen követelte a visszaélések megakadályozását, majd egy bizonyos Fülöp elvtárssal több száz ember szeme előtt ösz- szetűzésbe keveredett. Bár igazolták, előléptetéssel jutalmazták, mégis már ekkor érezhette, megfagy körülötte a levegő. 1947-ben egy szolgálati gépkocsival Budapestre kívánt utazni. Az autó meghibásodott, Ernődnél súlyos balesetet szenve- dett. Rokkantsági nyugdíjba helyezték, s ezután következtek a legsúlyosabb megpróbáltatások. — Ismereteim szerint a család Miskolcról Budakeszire költözött. Miért tették ezt? — Megszöktünk a kitelepítés elől. Édesapámnak ugyanis tudomására jutott, hogy mi i.s a listán vagyunk. Budakeszin a nyugdíj mellett vállalt munkát. Képzelje el, répaátvevő lett! Kifejezetten szegényes körülmények között éltünk. A bátyám vasesztergályosként dolgozott, én pedig sofőr voltam, Pobedát vezettem. 1951-ben történt egy esemény, amely feltétlenül jellemző édesapánkra. Az új hadseregben kevés volt a képzett tiszt, tüzérekből különösen nagy hiány volt. Ezért behívták őt is, és kapacitálták, álljon be ismét a katonák közé. Apám azonban kijelentette: „édes fiam az összes izmus közül én csak a humanizmust ismerem! Hagyjanak nekem békét! Na, jó napot!” 1955-ben halt meg, hatvanéves korában. — Önök sikeres, elismert emberekké váltak, mégpedig külföldön, ahol nem lehetett könnyű az érvényesülés. Milyen útravalójuk volt a szülői házból? — Édesapám — mondja Ginzery György — kemény, fegyelmezett ember volt. Büszkén, méltósággal viselte a terheket a megaláztatások közepette. Ragyogó képességei voltak, hiszen hét nyelven beszélt. Fiatal korában kiváló eredménynyel végezte el a Ludovika Akadémiát, diplomát szerzett a Keleti Akadémián. Teniszben, lovaglásban országos hírnevet szerzett magának. Emellett kitűnően fényképezett és amatőr filmezéssel is foglalkozott. — Ritkán mondtuk ezt ki — fűzi hozzá az eddigiekhez Nóra asszony —, de rajongva szerettük őt. Bántotta a mellőzés, de sohasem siránkozott. Sárral dobálták .meg, befeketítették, s mindent megtettek azért, hogy bátor cselekedetei a feledésbe merüljenek. Ez a posztumusz előléptetés remélhetően a tőle oly gyorsan elforduló harcostársakat is ráébreszti végre a valóságra. Ember volt és magyar Dr. Petrássy Miklós Ifjabb dr. Petrássy Miklós, bányamérnök, ma Tatabányán él családjával. Édesapja 1964 januárjában halt meg, ám fia úgy érzi, mintha mé*g ma is közöttünk lenne. — Nagyapám — mondja — görög katolikus pap volt. Apámat mélyen vallásos szellemben nevelte, amely meghatározta később az egész életét. Emlékezetem szerint apámat két tulajdonsága jellemezte igazán. A szó valódi értelmében véve ember volt. Az orvosi pályára sem más, mint humanizmusa vezette. Másodszor magyarnak vallotta magát, de sohasem ma- gyarkodott. Talán patetikusan hangzik, de már kimondhatjuk: a magyarság tisztasága, önzetlensége benne valóban megtestesült. Senkit sem nézett le. A sebesült partizánban, a zsidó munkaszolgálatosban, a fogságból hazatérőkben csakis a szenvedő embert látta, akiken segítenie kell. A háborúban cselekedeteit a néinetcllenesség motiválta. Idejében felismerte, hogy a fasizálódás és a háború nem a magyarság érdeke. A kórházat is azért mentette meg, mert tudta, hogy a szovjet csapatok bevonulását követően a gyógyszerekre, kötszerekre, a berendezésekre szükség lesz. — Az ön édesapja az ellenállásban szerzett érdemei alapján az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett. 1945 februárjától a Honvédelmi Minisztérium orvosi osztályvezetőjeként dolgozott. Aztán egyik napról a másikra kegyvesztetté vált. Vajon miért? —- Ellenségei egyszerűen a sárba taszították. Vissza kellett költöznie szülőfalujába, Száraz- kékre (ma Baktakék), s mint magánorvos kezdett el praktizálni. ö sohasem panaszkodott, s a megaláztatásokat igyekezett méltósággal elviselni. A kegyvesztettség okairól csak akkor beszélt, amikor már súlyosan beteg volt. Először is tekinté'- lyes, nagydarab ember volt, akit nem hagytak közömbösen a világ dolgai, s véleményét mindig őszintén elmondta. Nyilván tartott ő is a következményektől, de ha hazugsággal, sunyisággal, vagy gonoszsággal találta magát szemben, kötelességének tartotta felemelni a hangját. Többen „jóindulatúan’* figyelmeztették is, jobb' lenne, ha tartaná a száját. A második: 1946-ban egy 150 fős, sebesülteket szállító szerelvényt kellett átvennie, amely volt hadifoglyokat hozott a Szovjetunióból Magyarországra, A sebesült katonák siralmas állapotban és kétségbeejtő körülmények közepette szenvedtek a vagonokban. Apámat ez annyira felháborította, hogy magából kikelve tiltakozott a szovjet parancsnokságon. Harmadszor: az oroszok úgymond be akarták építeni, azaz besúgóvá alacsonyitani, amit ő valószínűleg roppant durván visszautasított. — Hogyan alakult a család sorsa Szárazkéken? — Apám keményen dolgozott. Járta a körzetet, ellátta a betegeket. Bár magánorvos volt, mégsem a pénz után futott, hanem csakis hivatása vezette. Negyven hold földet örökölt, s ezért kuláknak, osztályidegennek minősítették. Nem kívánta magát állandó zaklatásnak kitenni, bennünket is féltett, ezért visszaköltöztünk Miskolcra. A kórházban, amelynek ő tulajdonképpen a megmentője volt, nem juthatott álláshoz. Előbb Hejőcsabán dolgozott körzeti orvosként, majd a rendelő- intézetben kapott munkát. 1956- ban súlyosan megbetegedett. Egy Magyarországon szinte ismeretlen kór támadta meg a szervezetét, egy olyan távol-keleti betegség, amely megöli a bélbaktériumokat. Tudta, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, mégis az utolsó pillanatig küzdött az életéért. Jól emlékszem a fantasztikus, szinte fanatikus élniakarására. Ha ez nincs, biztosan hamarabb távozik közülünk. Így 1964-ben halt meg. Csöndesen temettük el. Megengedi, hogy két epizódot fölelevenítsek az életéből? — Tessék. — Apám 1942 szeptemberében, az orosz hadszíntéren, Kames- kán teljesített szolgálatot, mint a magyar hadikórház parancsnoka. Az udvaron található kútra közösen jártak vízért a kórház körletében települő német pékoszlop emberei és a magyar sebesültek. Egy alkalommal egy német katona csúnyán megverte a magyar beteget, mert véleménye szerint jogtalanul merített vizet a kútból. Az eset apám fülébe jutott. Azonnal a németek körletébe rohant, s ott a sárga földig lehordta, s felelősségre vonta a verekedőt. Előbb németül, majd pedig magyarul kijelentette: „Nem bánom, ha az egész Hitler-ármádia idejön, de nem engedem, hogy sebesültjeimet valaki is bántalmazza!” A magyar hadsereg erdélyi bevonulásakor apám, mint orvos ezredes tartott a katonákkal. Ennek ellenére mindenkit emberségesen kezelt, aki csak hozzáfordult. A még honvédségi egyenruhát viselő, de már páriaként kezelt zsidó tiszteket pedig nem közösítette ki, mint mások, hanem a tiszti étkezdében a saját asztalához ültette őket. A gyárak megmentője Ginzery Sándor Püspökladányban, 1895. március 18-án született, polgári, ötgyermekes nagy családban. Iskoláit Borsban, Nagyváradon végezte, majd Budapestre, a Ludovika Akadémiára került, később a törzstiszti iskolát és a törzstiszti főiskolát is jelesen végezte el. Több nyelvet — angol, olasz, német — beszélt. 1915 márciusában avatták hadnaggyá. Az első világháborúban 37 hónapig ütegparancsnok a szerb, a román és az olasz hadszíntéren. Az 1918-as polgári forradalom élére egységét teljes hadi- felszereléssel hazavezénylik. 1924-től 1947-ig Miskolcon szolgál különböző parancsnoki beosztásokban. Közben 1941-ben 7 hónapig a Délvidék és Erdély frontjaira mozgósított 19. tüzérezred elsőosztályú parancsnokaként szolgál. A Zentára való bevonuláskor 300—400 szerb lakost, köztük gyermekeket, asz- szonyokat ment meg a kivégzéstől. Beavatkozásáig - mint Újvidéken — bírói ítélet nélkül - nyolc férfit kivégeztek. A diósgyőri ellenőrző katonai parancsnoki beosztásában támogatja a munkások bérharcát, emiatt hadbírói'; majd becsületügyi eljárást indítanak ellene. Ezért évfolyamához képest később léptetik elő ezredessé. A második világháború befejeződő időszakában Szálasira nem esküszik fel, a kiürítési parancsnak nem tesz eleget. A katonai ellenállás vezetőivel (Pálffy György, Sólyom László és mások) barátságban van. A Mokan-komité október 20. és 25. között kéri fel katonai vezetőjének. Kétnyelvű igazolványát (magyarorosz) Tóth Béla állította ki. Hamis, nyílt parancsot szerez a munkásmozgalom illegális céljainak legális megvalósításához. Az ellenállási mozgalmat elegendő szakképzett tiszt, tiszthelyettes hiányában nem tartja elég erősnek. A németekkel a Mókán vezetőinek beleegyezésével, és utasítására tárgyal. A két diósgyőri gyárban gyárőrséget szervez, amelynek kulcspocícióit mokanosok töltik be. A hatóságok távozása után hadügyi utasítás nélkül átveszi a két diósgyőri gyár katonai parancsnokságát. Hamis parancsokkal fegyvert és lőszert szerez az ellenállóknak. November első napjaiban a villamosműveket, a Barva-malmot és a német gázgyárat menti meg a német robbantástól a Mókán utasítására. Ezekbe az üzemekbe is gyárőrséget állíttat. Ginzery háborúellenes, németellenes, köztudottan baloldali. A nyilasok zaklatják, figyelik, a Mokan-tagok bújtatják. A vasgyárban három vasúti szerelvénygépet nem enged Németországba szállítani, ezeket elrejtik. Egy összetűzés miatt a Gestapónál feljelentik, közben rájönnek az üzembénításban töltött szerepére is. November 13-án, Christenssen SS őrnagy, Észak-Magyarország Gestapo-főnöke, Hitler állítólagos parancsára személyesen tartóztatja le. Salgótarjánba, majd később Budapestre szállítják a Fő utcai börtönbe, amely akkor a Gestapo börtöne volt. Megkínozzák, halálra ítélik, ezt a sajtó és a rádió is közli, de tévedésből egy zsidó transzporttal Bécsbe szállítják. Tizenegy haláltábort él túl. Innsbruckban- Kokorin repülőhadnagy (Molotov külügyi népbiztos unokaöccse fogadott fia), Joanda hercegnő (az olasz király leánya), és az ő irányításával a foglyok fellázadtak a kegyetlen bánásmód ellen. Később Észak-Olaszországba szállítják őket, ahol olasz partizánokkal kerülnek kapcsolatba. Egy antifasiszta Wermacht- század segítségével megmenekülnek a kivégzéstől. Május 2-án 22 nemzet 176 deportáltját világhírű antifasiszta foglyokat az angol csapatok szabadítják fel. (Dr. Tihanyi Endre 1985-ben közölt írása alapján.) B i B fii si ! r' F Jll ! LJ I Lil á I" *71 ;T1 rfTYjYt Tht*1 fv| fvritH |||xj||b^ H rf jSf8®« i f J||[ H II I I I H i rl • 1|| H I d f H H § Í| Dr. Petrássy Miklós orvos ezredes 1899. október 16-án született az abaúji Szárazkéken. 1926. július 1-jén a magyar királyi kaposvári vámőr kerületi parancsnokságon kezdte meg hivatásos tiszti szolgálatát. 1942 áprilisától orvos őrnagy, 1944. augusztus 26-tól1 a miskolci 546 sz. hadikórház parancsnoka, orvos alezredesi rangban. 1942—43-ban az orosz hadszíntéren teljesít szolgálatot. Miskolcon a már említett hadikórház parancsnokaként kapcsolódott be az antifasiszta ellenállási mozgalomba, mint a Mókán egyik szervezője. A dr. Petrássy vezette hadikórházban Miskolcon 1944. október 15-én, a kormányzó proklamációja után az antidemokratikus plakátokat leszagatták. A kórház röntgengépét és ezer ágyra való felszerelését a bá- bonyibérci pincékben- rejtették el, mert tartottak tőle, hogy azt a németek a visz- szavonuláskor magukkal hurcolják. Október 21-én dr. Petrássy Miklós parancsot kapott a kórház teljes kiürítésére, azonnali összecsomagolásra és Pozsony környékére való távozásra. Az orvos ezredes elszabotálta a feladat teljesítését. Megbízható tiszttársaival közölte, hogy Miskolcon kíván maradni. Az összes gyógyult és fennjáró betegnek — körülbelül 600 embernek — nyolchetes egészségügyi szabadságot adott azzal, hogy leteltével_ a kórházba tartoznak visszajönni,^ mert úgy számított, ha addig a szovjet erők nem érkeznek meg, a szabadság újra meghosszabbítható lesz. Az akkori rendelkezések a szabadságolásokat szigorúan tiltották. A kórház kiürítése után is ezrével érkeztek az erdélyi, nagyváradi és debreceni kórházak betegek akiket egészségügyi szabadságos levéllel látott el. A kórházban százszámra állították ki az orvosi bizonyítványokat, amelyeknek bemutatásával otthon maradhattak mindazok, akik nem akartak Miskolcról elutazni, és katonai behívó alapján kellett volna jelentkezniük alakulatuknál. Az életet jelentő papírt katonák, munkások, parasztok és iparosok egyaránt megkaphatták. Dr. Petrássy megakadályozta a zsidó munkaszolgálatosok és egy orosz hadifogoly elszállítását, pedig erre parancsot kapott. Ugyanakkor a sebészeten ápolt Dajkó Ferenc sebesült partizán zászlós okmányait megsemmisítette és új, hamis kórlapokkal adta át a miskolci polgári kórháznak. A kórház a korabeli tanúk egybehangzó megállapítása szerint 1944 őszén a kétségbeesett magyar honvédek és üldözöttek mentsvára volt. November 1-ig valamennyi alakulat elhagyta Miskolcot, csak az 546-os hadikórház nem. November 21-én egy tiszti különítmény érkezett a kórházba négy autóval, de a szovjet támadás miatt csak másnap vitték magukkal a megmaradt — elenyészően kevés — felszerelést, az állomány egy részével. Petrássy érezve a veszélyt, néhány megbízható tiszt bevonásával a kórházi betegektől és a sebesültektől összegyűjtött nagyobb mennyiségű fegyvert és lőszert elrejtette, majd átadta a Mókán részére. Ebben együttműködött Ginzery Sándorral. A kórházparancsnoknak tudomására jutott, hogy már nyomoznak utána, a hadbíróság szabotázzsal vádolja és elfogatási parancsot adtak ki ellene. Ezért a megmentett munkaszolgálatosokkal és az orosz fogollyal az avasi pincékben húzódtak meg a háború befejezéséig. A nyilasok elfogják és két napig vallatják a feleségét, hogy Petrássy nyomára jussanak, de eredménytelenül. Az oldalt készítette: Udvardy József
