Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-13 / 139. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1992. június 13., szombat Az fSZUMMSl es a olden T ours Utazási Iroda közös rejtvény pályázata Idegenforgalmi rejtvénypá­lyázatunk immáron 64. alka­lommal jelentkezik. Rejtvé­nyünket továbbra is azoknak szánjuk, akik szeretnék megis­merni Borsod-Abaűj-Zemplén megyét, s ugyanakkor szeret­nének világot is látni. Rejtvényünk szponzora ez- út-tal a Golden Tours Utazási Iroda, akik eddig a Bükk Áru­ház I. emeletén működtek, s most költöztek át a diósgyőri Vasas Művelődési Központ (Újgyőri főtér, volt Marx tér) épületének I. emeleti 59-es országi utazást sorsolunk ki. Az iroda nyitvatartási ideje: hétfőtől péntekig 9-től 17 órá­ig­.........................­...................- Itt levágandó ...............-............................... A heti feladatunk: A tokaj-hegyaljai szőlőművelés kiemelkedő úttörőjének, a filoxéravész utáni újrakezdés egyik fő szervezőjének a mellszobra Tállyán talál­ható. Nevét a helyi szakszövetkezet is viseli. Ki ő? szobájába. Közreműködésük­kel a nyertesek olaszországi útra indulhatnak. Rejtvényfel­tételeink továbbra is a régiek. Az újságból kivágott és ki­töltött megfejtési szelvényeket a Golden Tours Utazási Iroda helyiségében (diósgyőri Vasas Művelődési Központ, I. em. 59-es szoba) elhelyezett do­bozba kell bedobni június 1 Sí­én, pénteken 14 óráig. Ugyan­itt és ugyanekkor tartjuk a nyilvános sorsolást, ahol a he­lyes megfejtők között 2 db, háromnapos, autóbuszos olasz­A megfejtés:........ A megfejtő neve:. Lakcíme:............. M iskolc város önkormányzati testületé legutóbbi ülésén döntött arról, hogy építési telkeket kínál, kedvezményesen. A döntésre az adott alapot, hogy Szirma-Berekkerten még 1988-ban 304 közművesített telket alakítottak ki, ezekből eddig 212 kelt el. A Hajnóczy úton tavaly novemberben fejezték be 30 telek közművesítését, az értékesítésüket ez év márciusá­ban hirdették meg - nem nagy si­kerrel. Az értékesítés nehézségeit az okozza, hogy az embereknek nincs pénzük, hogy egyben kifizessék a Építési telkek - kedvezményesen telkeket, időközben romlottak a hi­telfelvétel és -visszafizetés feltéte­lei. Ezért döntött úgy a testület, hogy az említett telkeket kedvezménye­sen adja el. Számukat további öttel növeli, hogy Szirma-Berekkertben megmaradt öt olyan telek, amelyet szolgáltatóknak kínáltak kedvez­ményesen, de nem keltek el, így azokat is átminősítették lakásépítési telekké. Hogyan és milyen kedvezmé­nyek igénybevételével juthatnak a vásárlók az említett telkekhez? Azok kaphatnak ezekből a terüle­tekből, akiknek nincs saját lakásuk, vagy az nem éri el a jogos lakás­igény mértékét, miskolci állandó la­kosok és 40 évnél fiatalabbak. A tá­mogatás annyiban áll, hogy a telek­ár 50 százalékára 10 éves rész­letfizetési kedvezményt kapnak a vásárlók. Természetesen, ez a támo­gatás csak egyszer vehető igénybe. A kamat kedvező: a szerződéskor fennálló jegybanki alapkamat 50 százaléka. A támogatások odaítélé­séről a város közgyűlése dönt. Előnyt élvez - azonos feltételek esetén - az, aki lakossági ellátást ja­vító szolgáltató-ellátó tevékenysé­get kíván folytatni. A támogatás fel­tételei között meg kell említeni, hogy a vételár felét a szerződés megkötésekor kell befizetni, vállal­ni kell a 3 éven belüli beépítést. 1992. május 15-én tragikus körülmények között elhunyt dr. Prónay Gábor a miskolci megyei kórház nyugdíjas osz­tályvezető főorvosa, címzetes egyetemi tanár. Nagyon so­kan gyászolják, betegei, munkatársai, barátai egya­ránt. Szeretett, közismert, nagyra becsült egyéniség, tu­dós, tudományszervező, köz­életi ember távozott közü­lünk. 69 éves volt. Dr. Prónay Gábor 1922. október 12-én született Heré­den. 1946-ban szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostu­dományi Egyetemen, majd a Purjesz professzor vezette belgyógyászati klinikának lett az orvosgyakornoka, ahol 1949-ben szerzett szakorvosi képesítést. 1953-ban került Miskolcra az akkori Honvéd Kórház fertőző osztálya élé­re. 1956-tól a miskolci Sem­melweis Kórház III. belosztá- lyának a vezetője, majd a Szentpéteri Kapui Megyei Kórház alapításakor a II. bel­gyógyászati osztályára ne­vezték ki osztályvezető főor­vosnak, ahol megszakítás nelKUi, 1987. decemberi nyugdíjazását követően is, haláláig dolgozott. Hazunkban az elsők között ismerte fel, hogy bár a beteg ember egy. és oszthatatlan, de az orvostudomány általá­nos művelésén túlmenően a belgyógyászat gyors ütemű fejlődése rákényszeríti az igé­nyás orvost arra, hogy vala­mely részterülettel különösen elmélyülten foglalkozzon. Már nagyon korán, az 50-es évek­ben a gasztroenterológiát vá­lasztotta. Hazánkban az el­sők'között vezette be az en­doszkópos vizsgálatokat, ami az 50-es évek végének kez­detleges technikáját tekintve igen bátor, jövőbelátó csele­kedet volt. Az utóbbi évtize­In memóriám Prof. Prónay Gábor dekben a száloptika beveze­tésével az endoszkópia szé­dületes ütemben fejlődött őt igazolván. Kezdettől fogva igen élénk tudományos tevé­kenységet fejtett ki. 1968-ban védte meg kandidátusi érte­kezését a gyulladásos vas­tagbélbetegségek témaköré­ből. A Magyar Gastroentero- lógiai Társaság alapító tagja, évtizedeken át a társaság ve­zetőségi tagja, 1982-től el­nökhelyettese volt. A gasztroenterológián túl­menően az endoszkrinoló- giai, illetve anyagcsere-be­tegségek iránt tanúsított kü­lönleges érdeklődést, míg az utóbbi évtizedekben az elhí­zás, mint népbetegség, ill. az egészséges életmódra neve­lés került munkássága hom­lokterébe. Több mint 100 közleményt írt, 1 könyv szer­kesztője, 4 könyvrészlet írója. Több mint 400 előadást tar­tott. Széles körű nyelvtudása lehetővé tette, hogy a nem­zetközi tudományos életbe is bekapcsolódjon, számos nem­zetközi kongresszus résztve­vője, kerekasztal-konferenci- ák tagja, illetve levezető elnö­ke volt. Rendkívüli aktivitását jelzik a következők: a Magyar Bel­gyógyász Társaság vezető­ségének, a gasztroenteroló- giai szakorvosminősítő bizott­ságnak, az Élelmezés és Táplálkozástudományi Kollé­giumnak, a Belgyógyász Kol­légiumnak, az Európai és Mediterrán Proctológiai Tár­saság vezetőségének, a Né­met Adipositas Társaságnak, a WHO Egészségügyi Mun­kacsoport rákmegelőző szer­vezetének a tagja. 1977-től B.-A.-Z. megye dietetikai szakfelügyelője, 1982-től a megye belgyógyászainak szakfelügyelője: Kiemelkedő jelentőségű az északkelet­magyarországi régió számá­ra, hogy 1979-ben megala­kult a Miskolci Akadémiai Bi­zottság; Prónay Gábor az Orvos- és Biológiai Szakbi­zottság alapítója és azóta is elnöke volt. 1984-ben Mis­kolctapolcán létrehozta az el­ső hazai anyagcsere-fogyó­kúrás szanatóriumot. A nép­jóléti miniszter megbízásából az utóbbi évben a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet szakmai kollégiumának lett a tagja. Nagyon szeretett oktatni. Igen sok orvostanhallgató, belgyógyász és gasztroente- rológus szakorvosjelölt, diete­tikus, nővér tapasztalhatta meg széles körű tudását. A medikusoktatásban szerzett kiemelkedő érdemeiért 1982- ben a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem egyetemi docen­si címet, 1986-ban a Debre­ceni Orvostudományi Egye­tem tanári címet adományo­zott részére. Kitüntetései: Kiváló Orvos, Medicina nívódíj, Friedrich László, Hetényi Géza, Soós József, Purkinje, Pro optimo merito in gastroenterologia emlékérmek, á Debreceni Or­vostudományi Egyetem Ki­váló Oktatója cím, a Munka Érdemrend ezüst, majd arany fokozata. Rendkívül agilis, optimista beállítottságú, humán művelt­ségű ember volt. Mindig volt néhány kedves, megnyugtató szava a betegekhez, mely mély empátiás készségéről tanúsított. Tanítványai sokat tanultak tőle, nemcsak azt, ami a szorosan vett orvoslást illeti. Tőle tanultuk meg, hogy a beteg lelki alkata, lelki prob­lémái éppen olyan fontosak, mint a testiek, sőt, sokszor ez a döntő. Őszintén csodáltuk rendkívüli intuitív képességét, mely számos esetben segí­tett, amikor a hagyományos orvosi logika már kimerült. Vezérlő elve volt, hogy szüntelenül fejlődni kell, lé­pést kell tartani a fejlett or­vostudománnyal. Nyelvtanu­lásra, kongresszusi aktív részvételre, tudományos köz­lemények írására, külföldi ta- nulmányutakra, tudományos fokozat megszerzésére ösz­tönözte és segítette orvosait, így az általa vezetett osztályt az ország egyik kiemelkedő gasztroenterológiai munkahe­lyévé fejlesztette. Vezetőként beosztottjai szerették és tisz­telték. Mindig kész volt má­sok véleményének meghall­gatására, esetenként ellenke­ző vélemények elfogadására is. Általános műveltségben is példát mutatott. Irodalmi, képzőművészeti ismeretei to­vábbi megbecsülést, baráto­kat szereztek számára. Dr. Prónay Gábor 43 éven át gyógyított. Betegei nagyra becsülték, szerették és ra­gaszkodtak hozzá. Számára a nyugdíjas évek sem jelen­tettek pihenést, élete utolsó órájáig dolgozott. Váratlan, tragikus halála nagy veszte­sége a magyar egészség­ügynek, tanítványainak, bará­tainak, családjának egya­ránt. Dr. Juhász László Ez már nem az a világ, mikor a pályakezdő Fedák Sári - „fe­kete sleppes ruhában, melltartó és fűző nélkül" - megőrjíti a fér­fiakat a Népszínház színpadán táncolva és énekelve. Már csak emlék, hogy miként lovagolta meg az Operaház sztinxjét a boros Ady Endre, nem él már Bródy Sándor sem, aki - mint annyian mások, a századforduló nagyjai közül - a magyar vidék­ről érkezett a fővárosba, hogy a lábai elé fektesse Budapestet. Ezzel a generációval érkezett Szindbád is, aki lám mostanra megöregedett. Reggelenként sokáig köhög, s most éppen ül az ágya szélén, vakarózva ke­zében harisnyával, szájában a dohányfüst keserű ízével. így kezdődik Márai Sándor regénye, mely végre hazajött az idei könyvhétre, hogy ünnepet csináljon. Mert ez nem egy újabb Márai-kötet az életműből, hanem egy látomás arról a cso­dálatos és mesés Magyaror­szágról, mely nincs többé, s amely a valóságban tán nem is volt soha. Mégis annyira jelen­valónak érezzük mindannyian: akik már ettünk tokaszalonnát fiatal hagymával; ismerjük az eperpálinka ízét, illatát; akik jár­tunk Alagon, meg a podolini te­metőben; vitettük magunkat két- fogatún, áztattuk fáradt tagjain­kat gyógyforrások vizében; vártunk utalványra kiadók elő­szobáiban, s kaptunk hitelt fő­pincérektől, meg valamit abból a gyengédségfeleslegből is, mely- lyel - szerencsére - mindig ren­delkeznek az asszonyok. „Márai Szindbádja - írja Sőtér István a Nyugatban (1941) - ka­landos szellemidézés, megha­tott kísérlet annak a varázslat­nak a folytatására, mely a Hajós halálával szakadt félbe, s most posztumusz bájjal támad fel a lapokon - a tünékeny emlék is­mét testet ölt előttünk, a halott mesélő visszanyúl az időből, hangja röpke ideig még a tanít­vány sorai felett lebeg.” Krúdy Gyula 1933-ban megy el közülünk (csak 55 éves) és 1940-ben vállalkozik Márai arra a meghatott kísérletre, hogy megidézze a Hajóst. Csak élete utolsó napját, amiben azonban ott tükröződik egy egész élet - az élet teljessége - Krúdy vilá­ga. Márai nem emléket állít, ha­nem Szindbáddá válik; általa üzen a Hajós távoli vizekről - ki- tárulkozóan, de mégis szemér­mesen, ahogyan ez íróhoz és úriemberhez illik. (Mert hajdan - tudom, hogy ezt nehéz elhinni - úriemberek voltak az írók.) Márai nem illusztrálja, hanem elénk varázsolja Krúdy világát. Ebben a világban mindennek van íze és szaga, és jelentése és varázsa; vagy ha úgy tetszik költészete. Márai éppen úgy tudja, mint Szindbád tudta, hogy: „A haza élt a költők és írók szavaiban, élt a tudósok műveiben, élt a névtelen ma­gyarok munkájában, hitében, életmódjában, élt az ősök tettei­nek emlékében, élt Erdély, a Hortobágy, a Balaton és a Tátra tájainak derengésében, de leg­alább úgy élt ebben a szóban is: BOGRÁCSGULYÁS - s csak az ostobák, nagyképűek és siketek nem értették ezt.” Márai nem említi a dátumot, de mi tudjuk, hogy 1933-at ír­nak, mikor Szindbád elhatároz­za, hogy bemegy a városba, mert kislányának vizsgaruha kell, s a hatvan pengőt meg kell keresnie. Hogy van-e kedve a kalandhoz? Fiatal korában még pontosan úgy volt minden, aho­gyan azt Puskin írja: ....Amit lát h all és róla érez, / Abból mind­mind egy költemény lesz. / Elé­giája úgy fakad, / Mint egy ter­mészetes patak..." Új élményekre azonban már nem számíthat a Hajós. Külön­ben is mindent megírt, amit ér­demes. Az irodalomtörténészek majd össze fogják számlálni, hogy több mint hatvan regény, háromezer novella és elbeszé­lés marad utána. Azt pedig úgy lehet, soha nem tudja meg sen­ki, hogy hány cikket, publiciszti­kát írt. De hát Szindbád nem gondol az irodalomtörténészekkel. Nem a jövőnek, nem az utókornak írt. Egyszerűen azért fogott tollat, mert... mert „író volt, és néha egyfajta hangot hallott, amely olyan volt, mint mikor egy üres szobában megszólal egy magá­nos mélyhegedű, melyet a sa­rokban felejtett valaki... írt, mert sajnálta a magyart, ezt a külö­nös hallgatag népet, melynek végzete talán az volt, hogy ideg­zete, jelleme ízlése finomabb volt, mint a környező népek jel­leme és idegzete..." Meg hát a magyar tudott álmodni, még ak­kor is, mikor már csak nagyon kevesen tudtak álmodni a világ­ban. Szindbád felül a kétfogatúra, s bekocsizik a városba. (Hajnal­ban mikor hazaér, egész napi keresetét - azt a bizonyos hat­van pengőt - a fiákerosnak ad­ja.) De ez az utolsó nap még olyan, mint régen. Még van to­kaszalonna és szilvórium; van gőzfürdő; a főpincér hozza a ku­tyanyelveket és a lila tintát; a „Londonban” fél kettőkor csapol­ják a sört; szájíze szerint készí­tik a körözöttet liptói túróból, s még a bor is iható. A Hajós lel­ke, szíve és gyomra még meg­talál mindent. Utoljára elmerül­het a NIRVÁNÁBAN. Hogy mi van a bűvös körön (a varázskörön) kívül? Ezt csak sejteti Márai, Krúdy Gyula vi­szont már korábban, Osvát Er­nő jubileumára (1923) megírja. Nos, a világban a saját műveik­ről, saját kritikát írók, a reklám- cimboraságban egyezők, a cse- pürágói kunsztoktól sem irtózok, a ledér színésznők körül olvado- zó dalnokoké a szó. Mit keres még, mit keres ebben a világ­ban Szindbád? A Hajós hallgat, asztalánál senki nem meri megtörni a csendet, s megjelennek körülöt­te a KÖDLOVAGOK és ÁRNY­ALAKOK. (Mindazok, akiket Krúdy éppen úgy szeretett és becsült, mint Márai.) Itt van Pádi (Tóth Árpád), Csáth Géza, Ju­hász Gyula, az égőszemű Kaff­ka Margit! És persze a fiatal Di- de (Kosztolányi Dezső) cipőzsi- nór-vékonyságú nyakkendőjével „valamilyen villamos és öntuda­tos izgalomban, mintha az élet csakugyan csoda lenne, s e csoda egyetlen értelme a szel­lem és a betű - nagyobb csoda, mint a nők és a szerelem, a ha­lál és a gyermekek, s mindennél nagyobb csoda a magyar nyelv." Emlékezzünk, Márai 40-ben írta a Szindbád regényt. A soro­kon átsüt az írótárs (a Logodi ut­cai szomszéd) halála fölött ér- . zett fájdalom. „Most temettük el szegény Kosztolányit...” Nem él már az sem, aki ezt a sort írta. Egy bi­zonyos Attila nevű," aki jó ma­gyar volt, és a Bucsinszky kávé­házban ült. S hol van Somlyó Zoltán, aki­nek Hajnali imádságából bizo­nyára elrebegett egy-egy versszakot Márai is: „A szűk Könyök utcán hazamegyek, / most hajnali három óra. / Istenem vezess a jóra!... Züllenem, hullanom rendel­tetett / és lehull, aki arrava- ló. / Légy velem Mindenha­tó!" Szindbád még nem öreg és nem is annyira beteg. Márai egyidős századunkkal, beteg is, de nem várja meg a termé­szetes halált. Bizonyára igaza van Kosztolányinak: „A halál nemcsak az élet megszűnése, hanem jelkép is. Akkor halunk meg, mikor minden, ami körülöt­tünk van, idegenné és érthetet­lenné válik." A „Szindbád hazamegy” című regény íróját nyilván magukhoz hívták azok a KÖDLOVAGOK és ÁRNYALAKOK, akik .tudták ott az ÉGI KÁVÉHÁZBAN, hogy a Csendes-óceán partján nem érezheti jól magát egy magyarul író magyar...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents