Észak-Magyarország, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-07 / 107. szám

1992. május 7., csütörtök ÉSZAK-MAG YARORSZÁG 9 Május elsején Miskolcon a Vadasparkba díjtalanul me­hettek be a gyerekek. Ez a kedvezmény más napokon ugyan nem érvényes, de itt az élmények mindig kínálják magukat. A Majálisparki autóbusz-végállomástól érdemes felsé­tálni a Vadasparkhoz. Az enyhén emelkedő, kanyargós úton kellemes árnyat nyújtanak már a szépen zöldellő fák. A Vadasparkban pedig várják a látogatókat a „csodák”. A kerítésen belül a szelíd őzikék újra meg újra rácsodál­koznak minden látogatóra, a páva mindenki előtt pávás- kodik. A hegyi kecske szelíden fogadja a kedves ciróga­tást. A gólya rá sem hederít a látogatókra. Éppen minden­napi betevő békáját keresi a kicsike tóban. A medve barátságosan nézeget ki rácsa mögül. A vitrinekből is sok mindent megtudhatnak a látogatók az állatvilágról. Többek között láthatjuk Napóleont, a csimpánzt is, aki 30 éves korában halt meg gyomorfekély és epekő következtében. Aztán ott vannak a baglyok, a mókusok... Szóval érdemes ellátogatni a Vadasparkba. Már reg­gel, mert a gyerekek nehezen mozdulnak egyik állattól a másikig. A Vadaspark megér egy napot! Fotó: Laczó József Egy szép tavaszi napon mentünk el Kisgyőrbe, éppen péntek volt, mindenki a hétvé­gére készült. Özvegy Kovács Gyuláné kis szatyorkájával in­dult a Peterke ABC-be.- Nem sikerült a zöldségem, aztán kellene a húslevesbe. Meg veszek egy kis narancs­szörpöt is, mert jönnek a fia- mék. Mert ugye, a fiamtól jön­nek? Na, akkor tudják, kiről van szó. Jön az unokám, meg a menyem is. Jolán néni nagyon rosszul hall, nemigen tudtuk megértet­ni vele, miért is jöttünk.- Jaj, a diófák? Leszedik a termést, ha érik. A cserép? El­tört az is. Lakodalom? Szokott lenni. A ház, a porta mesebeli. Tiszta, rendezett. Száz szál tu­lipán is nyílik, pompázik a gyöngyvirág, a barackfa, az udvar gyepe tele sárga gyer­mekláncfűvel.- Tetszik? - kérdi. - Még­sem költöznek haza a fiamék. Inkább laknak abban a csúnya betonban. Meglennének itt jól, én összehúznám magam. Már én csak félek, húsvétkor is elestem, azóta injekcióznak. Mi lesz velem, ha végképp összeesek? Csak akkor vagyok boldog, ha itt vannak a fiamék. Hiszen eladhatnák azt a mis­kolci lakást! Itt jobb, nem? Mondják meg neki, hogy jöjje­nek holnap a fél kilencessel, várom őket. Kapunk még Jolán nénitől pár szép gyönyörű tulipánt és egy puszit, merthogy a Sanyi fiától jöttünk. Hosszan integet utánunk a Peterkébe menet. Puskás Zoltánná jegyző na­gyon is emlékszik arra a napra, amikor Jolán néni fiával csak­ugyan nem értek rá foglalkoz­ni.- Előző éjszaka betörtek a hivatalba, kint volt a rendőr­ség, izgatottak voltunk. Ncrn küldtük mi el Kovács urat, igaz, nem is hallgattuk végig, de másnap már feltettük Jolán néni háza tetejére az új csere­pet. Senki sem vitatja, hogy a legcsöndesebb környék, ahol a néni lakik, vannak ott bálok, lakodalmak. De mit tegyünk? Ha a néni családja eladná a portát, megvásárolná a község, mert kellene a hely a művelő­dési ház mellé. Nagyon sajná­lom. hogy panaszkodtak ránk, különösen, hogy idős emberről van szó. Mert mi figyelemmel vagyunk az öregjeinkre, meg­becsüljük és szeretjük őket. Kisgyőrben minden negye­dik ember időskorú. Többen vannak, akik túlhaladták már a Kisgyőri öregek (Olvasónk, Kovács Sándor panaszolta, hogy Kisgyőrben élő, 85 éves édesanyjának nincs nyugalma öreg napjaiban. Háza a kultúrház tőszomszédságában van, az odajáró gyerekek meg­rongálják a kerítést, összetörik a tetőcserepeket... És különben is, a kultúrházban rendszeresen ülnek lakodalmakat, sok a bál, olyankor a nagy zajtól még aludni sem lehet. Legutóbb, amikor a polgármesteri hivatalban idős anyja érdekében panaszt tett, szóba sem álltak vele.) 80., sőt a 90. évüket is. Itt is úgy van, mint másutt. Sok 40- 50 éves hal meg, aki pedig ezt a kort túléli, nagy az esélye a hosszú életre.- Éles Pista bácsi már köze­lebb a 90-hez, mint a 80-hoz, de nyaranta rendszeresen sző­lőt kapál. Még napszámba is eljár! Mondják is nekünk az öregjeink: ti is soká élnétek, ha dolgoznátok. A szőlőben! Mert a tornateremmel nem sokra mentek! - meséli Kovács Ká­roly polgármester.- Öt éve felépítettük az öre­gek klubját. Vagy harmincán rendszeresen látogatják. Ott próbál a dalárda, de más prog­ramra is szívesen összejönnek. Gondozóközpontunk házi be­tegápolást vállal, aki kér. ebé­det kap, tejutalványt is osz­tunk. Ez a legkevesebb, amit tennünk kell. A polgármester úr bekap­csolja a magnetofont. Felvétel március 15-ről. Öreg emberek verset mondanak. „Áldd meg, áldd meg, de áldd meg jó Iste­nünk Magyarország népét, összes nemzetségét.”- Tavaly még csak egy idős ember vállalkozott a közsze­replésre, az idén már kettő. Il­letve három. Csenge Lajos bá­csi és Kun Sándor bácsi szava­lata benne volt a programban. Ám, amikor már széledt szét az ünneplő közönség, Éles István bácsi odalépett a tiszteletes asszonyhoz, hogy ő is elmon­dana még egy verset. Az embe­rek visszaszállingóztak és Pista bácsi versétől bizony könny gyűlt a szemekbe. Hány évtize­dig őrizgette magában ezt az eddig el nem mondhatott ver­set! Az ünnepség után a polgár- mester meghívta a községhá­zára az idős kisgyőri férfiakat és, hogy tiszta legyen a felvé­tel, mindenki elismételte a ré­gi-régi verseket.- Este tízig elverselgettünk, eldanolgattunk itt az öregek­kel. Ezeket a szalagokat már örökre megőrizzük - mondja Kovács Károly.- A tanárok, tanítók az öre­gek szeretetére nevelik a gye­rekeket. Juhász Barnáné, Julis­ka tanár néni például meghívja a történelemórára a háborút vi­selt embereket, hogy mesélje­nek a gyerekeknek. Tanulha­tunk tőlük mi, fiatalabb felnőt­Jolán néni a boltba Indul tek is: összetartást, a kortársak közti szeretetet - halljuk a jegyzőnőtől.- És munkaszeretetét. Egé­szen öreg mamák foglalkoznak krizantémmal. Mindenszen­tekkor innen viszik a legtöbb blancsot a miskolci piacokra. Blancsnak nevezzük azt a szép, dús, tömött, hófehér fajtát. Ez a virág nagyon szereti az itteni klímát, az asszonyok pedig jól értenek hozzá, náddal takargat­ják, hajön a fagy. A jegyzőasszony, a polgár- mester ismét Jolán nénire terel­geti a szót. - Hogyan bizo­nyíthatnánk be, hogy mi az ő panaszával is ugyanúgy foglal­kozunk, hogy becsüljük? Nem kell bizonyíték senki­nek. Jolán nénit kevéssé zavar­ja a lakodalmi lárma, az az egy-két tetőcserép. Őt a ma­gány nyomasztja: „Mondják meg a fiamnak, hogy várom őket holnap a fél kilencessel”. Lévay Györgyi Fotó: Farkas Maya.

Next

/
Thumbnails
Contents