Észak-Magyarország, 1992. május (48. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-30 / 127. szám
1992. május 30. szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 13 Bogácsi vázlatok “Nem elég, ha ismerjük egy művész munkáit. Azt is tudni kell, mikor csinálta, miért, hogyan, milyen körülmények között “ - figyelmeztett bennünket nem kisebb művész, mint Picasso. Nos, megfogadva a Mester tanácsait, válaszolunk a kérdésekre. Jeles grafikusművészünk Feledy Gyula - mint azt fotónk is tanúsítja - c bogácsi vázlatokat minap, egy szép, fényes májusi napon rajzolta a fürdőjéről közismert bükkaljai településünkön, mégpedig azért, mert a jövőben a riportok és fotók mellett a pátriánkban élő képzőművészek szemével és kezevonásával is szeretnénk láttatlni megyénk sokarcú vidékeit, falvait és városait. A hogyanra, a milyen körülmények között-re természetesen Feledy Gyula barátunk volna illetékes megadni a választ, ám én azt hiszem nem tévedek nagyot ha azt merem mondani: kellemes órákat töltött cl, egészen pontosan töltöttünk cl a dél-borsodi üdülő- paluban. Az itt közölt rajzok első vázlatok. Ez nem afféle “elmarasztalás". Sőt! A már említett Picasso írja máshe- lyütt:”Matisse elkészít egy rajzot, aztán lemásolja. Ötször is, tízszer is lemásolja, egyre tömörebben. Meg van győződve róla, hogy az utolsó, a lcgcsu- paszabb változat a legjobb, a legtisztább, a végleges, pedig a legtöbbször az első sikerült a legjobban. A rajzművészeiben az első változat a legjobb”. Szóval ezzel az útmutatással szemléljék a Bogács jellegzetes tájait bemutató vázlatokat, s persze nem feledkezve cl egy másik óriás, Van Gogh tanácsáról sem:” A természet a valóság, az igazság, de egész jelentősége, értelme, jellegzetessége csak annyi, amennyit a művész kiemel és kifejezésre juttat belőle.” (ha) A csurgó Templomsori házak Zúgó Az első reakcióm a felháborodásé. Ez egyszerűen plágium ! Kérem, nézem a televíziót, benne a mindent elborító reklámot, s azt látom, hogy az az embléma, jelkép, amely eddig csakis egyedül a Miskolci Herman Ottó Múzeum privilégiuma volt, most lám egy másik cég jelvényeként, reklámjaként köszön vissza. Hónapok óta mostmár az egész ország látja, hallja, olvassa, hogy a Magyar Hitelbank egy aranyszarvas emblémával hirdeti nagyszerűségét, értékállóságát, rendkivüliségét. Ami persze egyáltalán nem lenne baj, ha nem ugyanarról az aranypatásról lenne szó. Csakhogy ez hajszál pontosan ugyanaz, mint a miskolci múzeum címerállata. Ez ugyanis egy különleges, mondhatnám azt is,hogy rendkívül egyedi régészeti lelet, amelyet hajdanán éppen itt, a mi szűkebb pátriánkban, a Mezőkeresztes melletti Zöld- halompusztán hántolták ki a föld mélyéből, egy hamvasztásos fejedelmi (kurgán) sírból. Ez került 1957-ben - Komáromy József akkori muze-umigazgató jóvoltából — a Herman Ottó Múzeum közleményeinek borítójára, s azóta ez a csodaszarvas látható minden olyan könyvön, kiadványon, levélpapíron, amely a Miskolci Herman Ottó Múzeumból kikerülit), illetve ez díszíti valamennyi kezelésükben lévő múzeumépület, tájház bejáratát. Szóval ezekulán talán nem csoda, hogy első reakcióm a felháborodás volt. A második pedig valahogy logikusan ebből ered: megtudni, felkutatni hogyan, miként történhetett ez a malőr. Persze nem is tudom, hogy az-e ? Lehet, hogy csupán az én lelkem ilyen érzékeny természetit ? Mindenesetre hajtott a méreg, no meg furdalt a kíváncsiság: hogyan jutott a bank a szarvas birtokába ? Első információim a Herman Ottó Múzeumból erednek. Az intézmény vezetői, munkatársai ugyanolyan meglepetéssel és megrökönyödéssel szereztek tudomást az aranyszarvas más által történő kisajátításáról, mint jómagam. Ennek, valamint a felháborodásuknak hangot is adva felkeresték a nevezett bank miskolci igazgatóságát. Onnan az észrevételük, a magyarázatkérésük “felkerült” Pestre, a központba. S ahogy ezt felvitték, ugyanúgy a választ is lehozták a bank munkatársai.Erről, ebből a múzeumosok egy dolgot jegyeztek meg igazán, a talán legmegdöbbentőbbel: a szarvas embléma a miskolci muzeum által nem voltlevédve, következésképp jogilag semmiféle szabálytalanság, ne adj isten visszaélés nem történt. A Hitelbank az ügyben oly tiszta, mint a ma született bárány! De hogyan bukkantak a bankosok e ritka, ám az egész ország által mégsem közismert múzeumi tárgyra ? A kérdés nem hagyott nyugodni. Jómagam úgy képzeltem cl, hogy a bank vezetői nyilván megbízhatták a reklám- tevékenységet irányító rész - lcget,főosztályt, vagy a fene tudja minek nevezett csoportot, hogy keressenek vagy találjanak ki egy olyan különleges, a bank egyediségét, értékállóságát, “ a csak egy van ilyerí’-ségét kifejező, tükröző szimbólumot, amely kivívja az ügyfelek szimpátiáját is. Nos, e megbízás alapján - gondoltam én - bukkanhatott rá valamelyik ügybuzgó desing-alakító a Magyar Nemzeti Múzeumban az aranyszarvasra. Arany, tehát érték egyedi lelet, következésképp ritka különleges valami. Kell ennél jobb szimbólum ? Mindez persze csak az én fantáziám szüleménye volt. Ugyanis nem így jutott a Magyar Hitelbank az aranyszamik birtokába! Egészen másképpen! Amikor meghallottam hogyan, ledöbbentem. Talán el sem hiszik: maga a Magyar Nemzeti Múzeum - szóval a miskolciak társintézménye - tehát a szakmabeliek “adták el" a tulajdonukban levő aranyszarvas embléma-használati jogát. Ők, akik azért remélem tudták, hogy ez az aranykincs 1957 óta a miskolci kollégák “pajzs- dísze”.Dchát amikor manapság a múzeumi szakmában is igen nagy a pénztelenség, úgy tűnik az etikai kérdések - mint mindenhol máshol - itt is háttérbe szorulnak. Vagy nincs is itt semmiféle etikai vétség? Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóhelyettese -a miskolci kollégái a lehető legjobb véleménnyel vannak róla - telefonon azt válaszolta erre a kérdésemre, hogy nincs ebben a dologban semmi megbotránkoztató, hisz például még a magyar királyi korona ilyenfajta jelképként való használata is mindennapos. Attól pedig, hogy a Hitelbank ezzel a szarvassal reklámozza nagyszerűségét, a miskolci kollégák még nyugodtan használhatják továbbra is régi emblémájukat. Attól pedig pláne nem kell félniük, hogy a bank esetleg “eltiltatja” őket a szarvasszimbólum használatától! Mert én - biztos, ami biztos - ezt is megkérdeztem a főigazgató- helyettes úrtól. Ugyanis ebben a pakliban még ez is benne lehet - gondolom én. Hogy a szarvas új birtokosa megfosztatja a birtoklástól a korábbi tulajdonost, aki elkövette azt a kapitális bakit, hogy elfelejtette levédetni annak idején a márkajelét. (Zárójelben mondom, hogy ebbe a hibába mi is beleestünk az Észak-Magyarország névvel kapcsolatban, s ezért lehet manapság például Észak- Magyarországi Extra néven hirdető újságot kiadni) Egyébként ennyi a csodaszarvasbirtoklás regéje, de ha már újságcikk téma lett, legyen ennek a cikknek egyfajta kultúrtörténeti funkciója is. íme hát a zöldhalom- pusztai aranyszarvas története: 1928. áprilisában a Mezőkeresztes - Igrici közötti Zöld- halompusztán egy 18-20 négy zetméter nagyságú, bekerített sírkertben, Kubik Gyula elhunyt földbirtokos sírjának ásásakor került elő egy hajdani, halottham- vasztásos, fejedelmi sírból a szóbanforgó lelet, az aranylemezből trébelt szarvas, valamint elektronból készült s oroszlán alakokkal díszített láncnak a töredékei és 136 darab elektronlemezből préselt félgömbalakú csüngő. A hely, ahol e tárgyak a földből kikerültek, akkortájt Kubik Béla örököseinek volt a birtoka. A tárgyakról özvegy Kubik Béláné dr. Szekér Mihály ügyvéd útján tüstént bejelentést tett a Magyar Nemzeti Múzeumnak, s a fennálló jogszabályok alapján a tárgyakat megváltásra ajánlotta fel. A múzeum igazgatósága Fet- tich Nándort és dr. Márton Lajost, a múzeum két munkatársát küldte ki a helyszínre leletmentésre. Az előkerült leletek közül kétségkívül legértékesebb az aranyszarvas, amely tulajdonképpen egy leroskadó állatot ábrázoló pajzsdíszítmény. A fejét hátrafelé fordítja, szeme és füle külön rekeszekből készült, melyekben kékes színű üvegpaszta-berakás ül. Fettich -mint ötvös- technikai és alaki sajátosságokból kiindulva azt állapította meg, hogy az aranyszarvas egy nagyobb jelenet kiszakított része, egészen pontosan egy állatküzdelmi jelenet középső része. A híres garcsinovói szkíta-lelet analógiája a Zöldhalompusztán előkerült lelet. Ahogy Fettich úja: azzal a nyugat felé irányuló szkíta mozgalommal került Dél- Oroszországból az Alsó- Duna vidékére a garcsinovói lelet kultúrköre, amely egyrészt a zöld- halompuszlai és tápiószentmár- toni, másrészt a vettersfeldei sírleletek mellékleteit vitte a Feketetenger vidéki anyaterületről nyugatra. Egyébként Fettich a szarvas készültének időpontját a Krisztus előtti V. század közeprére teszi, s mivel a tárgy erős kopásnyomokat mutatott, valószínűleg a IV. század elején került a zöldhalom- pusztai sírba. S még egy adalék a Magyar Nemzeti Múzeum féltve őrzött kincséhez: épp>en a kopásnyomok miatt a tárgy restaurálásra szorult, s ezt jeles szobrászművészünk, Pátzay Pál végezte el. Hajdú Imre Tcploin ellcnfényben
