Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-28 / 100. szám
1992. április 28., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ózd: Rövid távú program a térség felzárkóztatására Budapest (1SB) — Az ózdi térség 28 települése tavaly 1 milliárd 73 millió forint normatív támogatással es 313 millió forint személyi jőve delemadó-bevétellel rendelkezett. Negyvenmillió formt céltámogatást kapott kommunális beruházásokra, az egészségügyi muszerellatas javítására, tanterembovitesre. (Az 1992. évi celtamogatas összege 86,6 millió forint a tei^Lgbße^y misztériumból származó adatok szerint, a hátrányos helyzetű telepu sek 125,6 millió forint kiegészítő támogatásban részesültek a tavalyi evben,. Közel 80 millió forintot kaptak a pályázók a foglalkoztatási alap decentralizált keretéből az átképzés, részmunkaidős és közhasznú foglalkoztatás finanszírozására, valamint több mint 90 millió forintot munkahelyteremtésre, infrastrukturális fejlesztésekre. Tavaly szeptemberben a kor mány egymilliárd forint egyszeri támogatás odaítéléséről döntött a kohászati tevékenység részleges újraindításához, amelyből 800 milliót az ÖKÜ és társaságai mar felhasználtak a területfejlesztési támogatási keretből. Közben a helyzet a térségben ' tovább romlott. Egyre több a munkanélküli — a számuk néhol meghaladja az országos átlag többszoro- sét is —, a termelés veszteséges, aminek következtében újabb ezrek elbocsátása van jelenleg is folyamatban. Nincs vállalkozó, aki hajlandó lenne tőkét bevonni a helyi iparba. A forintmillio- kát, -milliárdokait szembeal- lítva az egyre mélyülő válság tüneteivel, nyilvánvalóvá válik, hogy az elsosegely- szerűen „beadott” pénzügyi injekciók hosszú távon nem vezetnek eredményre — sót, a beteg állapota a látszólag gondos ápolás ellenére is megállíthatatlanul Valami más megoldást keli tehát keresni. . . Az illetékes miniszteri umok szakemberei egyetértenek abban, hogy a térség iparának a fenntartására tett erőfeszítések szinte semmit nem érnek. A túlméretezett egy-két kivételtől eltekintve korszerűtlen üzemeknek keleti piacok összeomlásával végleg bealkonyult. A kormányzati lehetőségek szűkek — mondja Kocsis István, az Ipari es Kereskedelmi Minisztérium (IKM) főosztályvezetője. — A kormány, a minisztérium nem vállalkozhat, legfeljebb a helyi kezdeményezéseket tudja támogatni, illetve kedvezményes hitelekkel, koncessziók kiírásával befektetőket csábítani a térségbe”. Amennyire egyetértenek a különböző tárcák a diagnózisban, legalább annyira különbözik a véleményük a terápiát illetően. „Gyorsan túl kellene esni a fájdalmas operáción” — véli az IKM főosztályvezetője. Hogy pontosan mi is legyen ez a beavatkozás? Nos, erre nézve aligha találunk elképzeléseket a kormányzat berkeiben. Vannak regionális kezelési koncepciók, ezek azonban nem illeszkednek be egyetlen egységes, normatív ipari stratégiába, azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyen nem is létezik. Ebből következően a regionális kezelés fogalma és gyakorlata szinte egybeesik egy másik gyakran használt, és nem mindig célravezető megoldást takaró fogalommal: a gazdasági tűzoltómunkával. Jelenleg újabb térségi válságkezelő — avagy a minisztériumi nyelvhasználat szerint: a foglalkoztatási gondok enyhítésére szolgáló — program fogalmazódik kormánykörökben. A tárcaközi bizottság munkáját koordináló Belügyminisztérium főosztályvezető-helyettese, László László szerint, „rövid távú, 1993 végéig terjedő programról van szó, amely legsürgetőbb intézkedésekre irányul”. A kitűzött feladatok között az alábbiak találhatók: A térség egészségügyi ellátásának javítása, az ózdi kórház és rendelőintézet rekonstrukciója, az ózdi lakossági alapellátások biztosítása, a távfűtési hálózat központi, célzott támogatással történő fejlesztésével; az ipari szerkezetváltást megalapozó regionális program kialakítása; a mezőgazdasági reorganizációs program előkészítése; a szociális válság- kezelő program működtetése; a távközlés-fejlesztési program felülvizsgálata, gyorsítása; ajánlás az önkormányzatoknak arra nézve, hogyan, milyen tevékenységgel járulhatnak hozzá a kormányprogram sikeréhez. Ami a program finanszírozását illeti, a szükséges pénzek egy részét a területfejlesztés és munkahelyteremtés támogatását célzó alapból — az úthálózat, illetve az infrastruktúra fejlesztését esetleg az útalapból — biztosítanák. Az ózdi kórház és távfűtőmű korszerűsítését a ■93-as költségvetésből címzett támogatással tervezik megoldani. Az elképzelések szerint még ennek az évnek a közepén hozzá kell látni a földhasznosítást, az ipari szerkezetváltást célzó programok kidolgozásához, csakúgy, mint a szakképzési, átképzési feladatokat tartalmazó koncepció elkészítéséhez. Kérdésünkre, hogy egy meghatározott részt elkülönít-e a kormány a felhasználható pénzügyi forrásokból, nemleges választ kaptunk. A program a kiemelt fejlesztési térségre meghatározott munkahelyteremtési és területfejlesztési támogatási eszközökre, valamint mezőgazdasági segélyprogramokra, kedvezményes kamatozású hitelekre épül. Schamshula György, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint „az elmaradott térségeket csak a helyi ipar fejlesztésével lehet felzárkóztatni”. Legfontosabb teendőnek az infrastruktúra, az úthálózat fejlesztését tartja. Sokat vár az M3-as autópálya befejező szakaszának a megvalósulásától és a megfelelő telekommunikációs, telefonrendszer kiépítésétől. Ez azonban, a jelenlegi helyzetben, nem lehet egy rövid távú válságkezelő koncepció tartópillére, így esetleg számolni kell az országon belül valamiféle „gazdasági népvándorlással”. A munkahelykeresők mobilizálásának a finanszírozásához azonban a kormánynak nincs pénze. Az utóbbi időkben az is bebizonyosodott, hogy nem a munkanélküliekből lett vállalkozók közül kerülnek ki a piac „sikeremberei”, így aztán merészség a helyi kezdeményezésekre számítani, tehát marad a remény: az infrastrukturális beruházásokhoz sikerül megtalálni a tőkeerős (külföldi) partnereket, akik látnak fantáziát a gazdasági szempontból kietlen pusztaságnak számító térség „feltörésében és hasznosításában”. Sinka Zoltán Mégis vetnek Nem igaz, hogy üresen maradnak a földek, hogy nem vetnek a falusiak, hogy a téeszek parlagon hagyj áik a termőföldet. Bármerre megyünk a megyében, a jóérzésű és a paraszti gondolkodásmódot magukénak valló szövetkezetek mégiscsak bevetik földjüket. Cukorrépa. tavaszi árpa, borsó már a földbe került. Most vetik a napraforgót, a kukoricát. Isten tudja, miből, honnan kerítettek pénzt, vagy csak pénzügyi fedezetet, de vetnek, vetnek, vetnek. E látvány bizalommal, reménynyel tölti el az átutazót, a falubelieket, a szakembereket, mert egyúttal kiútkeresésre is válasz ez. Talán lesz mit aratni, talán. lesz mit ennünk, talán lesz mit adni a jószágnak. Ne feledjük! Mindez olyan környezetbén, olyan légkörben, ahol és amelyben a szövetkezetek jövője is kétségbe vonható, ahol még azt sem tudhatjuk, marad-e, oszlik-e a közös, ahol még azt sem tudjuk, a „maszek” életképes lesz-e, kell-e majd a föld a régi-új tulajdonosoknak, lesz-e értelme az elvégzett munkának, kell-e majd az Isten adta termés, melyik nyugati pénzeszsák ül majd a nyakunkra, melyik konkurens dönt majd úgy, hogy semmit se termeljünk, mert a közös piaci lesz a jobb, a versenyképesebb. A parasztember mindezeket — sajnos — csak utólag kérdezi meg. Addig is a természet parancsának engedelmeskedve szánt-vet, hátha lesz értelme az egésznek. Rossz idő a bakokra Tisztogatnak — de minek? Megyénk nemesvadállományában a tavaszi becslések szerint legnagyobb számban őzeket tartanak nyilván. Számukat több mint 12 ezerre becsülik. Bár megyeszertte megtalálhatók, nagyobb számban a Tisza-menti részeken, így Mezőcsát, Ároktő környékén és a szomszédos területeken, valamint a Bodrogközben szaporodtak el. Az utóbbi években tipikusan síkvidéki vaddá váltak. Tanyájuk a síkvidéki, alföldi jellegű ligeterdők, csenderesek, ártéri fás vidékek. A vadászok tapasztalata szerint ez a területváltás előnyére vált különösen az őzbakállo- mánynak. Erőteljesebb, szépen gyöngyözött agancsot fejlesztenek, így 'trófeájuk értékesebb. Most, hogy közeledik a nagy tavaszi vadászesemény, a májusi őzbakvadászat, erdészek és vadászok fokozott figyelemmel járják és szemrevételezik a vadváltókat, a bakok előfordulási helyeit, A vadasapások mentén levő fákat vizsgálva ugyanis meg 'tudják állapítani: milyen erős agancsokat raktak fel. A növekvő fejdíszükeit ugyanis a fákhoz dörzsölve tisztítják meg védőburkától a bakok. A fákon ejtett dörzsölés nyomaiból pedig következtetni 'tudnak azok fejlettségére, erősségére. A májusi őzbakvadászat, ha nem is ér fel az őszi szarvasbőgéssel, azért jelentős esemény a vadásztársa- dalómban. Az idén is — a múlit évihez hasonlóan — több, mint 700 bak kilövésével számolnak. Most is várnak külföldi vadászokat, akik a korábbi években is számos érmes trófeát vittek magukkal a borsodi vadászmezőkről. Ezek az itteni őzbakállomány jó hírét öregbítették. Hogyan keli másfél milliói szerezni? Mit tehet az ember, ha ilyen földhözragadt, ha ilyen szerencsétlen? — Elgondolkodik. Eltöpreng azon, hogy milyen igazságtalan is ez a cudar világ... Egyeseknek már gyerekkortól fut a csikó, mások meg életük delén is arra kárhoztatnak, hogy a legalapvetőbb igény beteljesüléséért is évtizedeket gürcöljenek. Mert ki jut ma egy jó lakáshoz? Csak az, akit anyagilag segítenek, csak az, aki valamilyen kéteshírű üzletből győzelmesen kerül ki, csak az, ki lop, csal, hazudik, vagy rabol. Legalábbis erre a következtetésre jutott egy harmincéves, elvált asszony, és — belenyugodva a megmá- síthatatlanba — szorgalmasan mérte a falusi bisztró büdös pálinkáját, a gügye klienseknek szánt elpancsolt borát. Nem mehet ez így tovább — vélekedett a fiatalasszony, csak kell valami megoldásnak lennie, És lássunk csodát! Lett Könnyen, elegánsan... is. A falu szerencsétlen, részeges magánzója ugyanis a fent említett becsületsüllyesztőben itta le magát mindennap. Ez adta az ötletet a rafinált perszónának, hogy az özvegyembert nap mint nap itallal traktál ja és éltesse benne a hitet, hogy e kiszolgáltatott szellemi toprongy más elbánást érdemelne. A felszolgáló asszonyka nem is késlekedett a tervvel: meg akarta változtatni a magányos ember életét, méghozzá úgy, hogy felajánlotta gondoskodását. Ahogy ígérni szokták: főzni, mosni fog rá, de ne járjon így elhagyatottan, ilyen árván. Cserébe ő csupán annyit kér, hogy az öreg szesztestvér halála után minden ingatlanját örökölje az önzetlen segítő. Mindez a naponta kapott féldecik után hatott. Az öreg el is határozta, hogy e jólelkű fiatalasszony nevére íratja minden vagyonát — persze az öreg halála után. Addig is gondozza, öltözteti, eteti az asz- szony. Kész főnyeremény egy ilyen fiatal nő. De hát más az ígéret, a mese, és más a valóság. A szerződés megkötése után az öreg már csak egy kellemetlen fráter volt, aki nem szégyelli magát, és még az érvényes szerződés aláírása után sem átall élni. Igazság szerint már rég meg kellett volna halnia. Legalábbis ez lett volna a hasznos az asszony számára. Csakhogy az öreg nem akart semmiféle formában Szent Péter elé kerülni, ezért fertőtlenítette is magát bő alkohollal, nikotinnal, noha a „gondját viselő” asszony jobbnak látta volna, ha máslétre szen- derül az öreg. Az óhajt az öreg szesztestvér nemsokára be is váltotta: keresztfiához költözött az ütlegelések elől és ott letette a kanalat — végleg. A keresztfiú el is temette tisztességgel, majd az eltartási szerződés be nem tartását forszírozta a „jóakaró” csaposnál. Aki azonban a bíróságnál mindenféle papíron bizonyította az „eltartottal” kötött szerződését, így a másfél milliós lakás tulajdonjoga reá szállt. Holott az öreg — nem sokkal halála előtt — kérte a bíróságtól az eltartási szerződés felbontását, melyhez az „eltartó” hozzá is járult, csak a véghezvitel előtt a segítségre szoruló távozott az élők sorából. Maga után hagyva egy öt éve folyó pert, a keresztfia által megtámadott szerződés hercehurcáját, és egy bírói végzést, mely szerint az eltartó (és a jogtalanul lakásába fura- kodó élettárs) immáron jogosan és végérvényesen birtokba veheti az elhunyt lakását. így kell könnyen, lazán tulajdonhoz jutni Magyarországon. Itt a vége, fuss el véle — mondanánk, ha ez egy mese volna. De hát ez nem is olyan mese ... Bekecs! Szabó László
