Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-02 / 79. szám
1992. április 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Böszörményi jól rajtolt Magyar Kupa Elhalasztották... ... az április 8-ra tervezett miskolci váltófutást — kaptuk a hírt Szopkó Attilától, a szervező bizottság tagjától. Az eseményt a tavaszi iszünet után, vagy májusban tartják majd meg Az időpontot lapunikban közölni fogjuk. Ma: B. Bányász-Egér Ma NB Il-es férfi bajnoki kézilabdamérkőzésre kerül sor Miskolcon, az egyetemi körcsarnokban. A Lyukóbányai Bányász az Egri Finommechanika együttesével méri össze tudását. A szurkolók 18 órától tekinthetik meg a találkozót. Markó: A Miskolci VSC-ben folytatja pályafutását Mankó György hosszútávfutó, aki korábban Erdélyből települt át Magyar- országra és a DVTK-ban sportolt. A dunakeszi mezei országos futóbajnokságon a serdülő A-korcsoport G000 méteres versenyében: 4. Imre (MVSC). 23-an vetélkedtek... Szikszói győztes-----Homrogdon, ahol pénzdíjas sakkversenyt rendeztek. A résztvevők iközött akadt egy „hölgy” is, nevezetesen a 10 esztendős Mogyorósi Anita, aki korábban — csütörtökön — már elkönyvelhetett egy jelentős sikert, hiszen tagja volt a megyei diákolimpián első helyezett homrogdi együttesnek (rajta Ikívül Juhász Viktória, Tóth Eszter és Király Anasztázia szerepelt a gárdában), s a kvartett kiharcolta az országos döntőben való szereplés jogát, amelyre a fővárosban kerül sor a tavaszi szünetben, A pénzdíjas verseny végeredménye: 1. Fedor Béla (Szikszó), 2. Pásztor Lóránt (Homrogd), 3. Szepesi László (Encs). Sakk-élet e ét Mező István rajza Vasárnap, 10.30: salakosok a Népkertben Nyíregyháza adott otthont az idei salakmotoros idény első versenyének. A magyar bajnokság első selejtező fordulóját rendezték meg, s ezen remekül startolt a miskolci Böszörményi Zsolt, aki a hazaiak sportolójával, Kovács Attilával holtversenyben, 14—14 ponttal az élen végett. Mögöttük Csobán és Kovács Zsolt következtek, akiknek erejéből 12—12 pontra futotta. Mint azt Szőke János, a Borsodi Építők Volán SC edzője elmondta, még négy selejtezőre kerül sor, aztán áll össze az OB I-es mezőny. A következő futamnak Miskolc ad otthont, az eseményt vasárnap fél 11-től rendezik a népkerti sporttelepen. Ezt követően Gyulán, Szegeden és Debrecenben is a motor nyergébe pattannak a bőrruhás lovagok. — Reményeink szerint hazai környezetben mind a négy miskolcinak az első Böszörményi Zsolt és kedvenc vasparipája. A jó rajtot remélhetőleg hasonló folytatás követi. Fotó: Farkas Maya a mieink közül Mellicher, Bencze és Kenéz áll rajthoz a 16-os mezőnyben. A partvonalnál Újabb „temetés"... Mostanában kijut nekem a „temetésekből”. Nem is csoda. Hiszen halálos beteg a hazai sportélet. A klubok, szakosztályok döntő többsége a csőd szélén áll, az „orvosoknak” némelyiket sikerül megmenteni, sokszor viszont nem sikerülnek a műtétek. Pár hónapja ott voltam a DVTK-t elbúcsúztató küldöttközgyűlésen, most pedig a Borsodi Bányász ökölvívó- szakosztályát kísérem utolsó útjára. Hiszen április 1-jétől lemondtak róluk. Élénken él az emlékezetemben a moszkvai olimpia előtti csatározás. Takács Gábor, a Bányász öklözője, eséllyel pályázott a kiküldetésre, de mégis itthon maradt. Egy esztendővel később, a tamperei Európa- bajnokságon bronzéremmel búcsúzott aktív pályafutásától, hogy szinte másnap edzőként új életet kezdjen. Sajószentpéteren Haris Lászlóval, majd Engi Jánossal és Nagy Imrével ügyködött. Mivel volt edzője, Győry József másfelé vette útját, rögtön nagy lehetőséget is kapott. A szakosztály fokozatosan megerősödött és minden nehézségen átvergődve, lépésről lépésre haladt előre. A másodosatályú csapatbajnokságban edződtek, egy szép napon pedig bajnoki címet szereztek és bekerültek a legjobbak közé. Ezzel kezdetét vette egy már soha többé vissza nem térő sikerkorszak. Bronzérem az I. osztályú csb-n, majd veretlenül aranyérem, aatán ráadásként ezüst, később pedig a súlyos gondok közepette visszalépés, hogy utána már a nevezésről is elfelejtkezzenek. Sajószentpéteren azonban sohasem a csb-mecosekre összpontosítottak, lévén az ökölvívás egyéni sportág. Elsődlegesnek tartották, hogy valamennyi versenyzőjük álljon meg a saját lábán. A Takács-korszak 'tagjai eljutottak a szöuli olimpiára, a felnőtt és junior Európa- és világbajnokságokra, az Ifjúsági Barátság Versenyekre. A név szerinti leltár legjelentősebb diadalai, Isaszegi Róbert; bronzérmes Szöulban, az ötkarikás versenyen, EB-második és harmadik „fokozat”, EK-győzelem, IBV-bronz. Szőke László: EB-ezüst. Hranek Sándor: világbajnoki harmadik hely. Szűcs László: Junior VB- ezüst, EB-hatodik, ausztráliai VB-induló, ráadásként pedig barcelonai olimpiai résztvevő. Lakatos János: junior EB-ezüst. Dubszkii Imre; IBV-bronz. Továbbá sok-sok magyar bajnoki cím, valamennyi korcsoportban. Isaszegi például I2-szer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A kisebb versenyeket, tornákat, kupákat, hazai és külföldi „fellépéseket” már nem is említik, hiszen az ezeken kiharcolt eredményeik eltörpülnek a fenti sikerlista mellett. Bármi történik, bárhová veti a sors a volt Bányászfiúkat, a sajószentpéteri egy évtizedet nehéz lesz megismételni. Nemcsak nekik, másnak is. Egy nyitott kérdés maradt csupán: ki ad mentőövet a pár hónap múlva olimpikon Szűcs Lászlónak? Mert — a magyar színeken túl — Barcelonában már nem a Borsodi Bányászt képviseli majd. K. T. Kosárlabda M Kupa Fél lábbal a négyes döntőben Diósgyőri Kosárlabda SK- SeM—Szeged SC 105-81 (63- 38). Miskolc, Nagyváthy utcai Általános Iskola, 800 néző. Vezette: Simó, Smied. Női Magyar Kupa találkozó. a legjobb négy közé jutásért. DKSK-SeM: Ambrus 8, Madaras 21/12, Pronyina 16, Lakosa 13/3, Králik: 16 3. Csere: Szadovnyikova 15, Sitkéi 4, Molnár 12, Novak. Edző: Király Sándor és Áron Balázsné. Szeged SC: Zsemtoeri 21/9, Knálbel 28. Radnóty 9, Mészáros 9, Misik 5. Csere. Szilágyi 8, Csapó 1. Edző: Domokos Mihály. Kipontozódott: Ambrus, a 23. percben1, Szadovnyikova, a 27. percben, Misik, a 28. percben. Králik, a 33. percben. Knábel, a 33. percben. Az eredmény alakulása. 6. oerc: 12-4. 8. perc: 26-9. 11. perc: 32-14, 16. perc: 43-24, 18. perc: 53-28, 31. perc: 85-55. A bajnokság befejeződése után két .beengedett” csapat mérkőzött. Óriási különbség volt közöttük: a diósgyőriek valamennyi mutató alapján magasan felülmúlták ellenfelüket. A színvonal sok kívánni valót hagyott maga után. A félgőzzel játszó DKSK-SéM ugyan könnyen nyert a jó képességű, de ezúttal gyenge napot kifogó szegediekkel szemben. Persze régi „törvény”: a győzelmet nem kell megmagyarázni, így felejtsük el az átadási hibákat, a ziccerek elpuskázását. a védekezésbeli hiányosságokat, a felesleges személyi hibákat. Most ennyi is elég volt. Visszavágó: szombaton Szegeden. Az összesített nyertes bejut a legjobb négy közé. Jók: Madaras. Molnár. Tegnap újabb fordulóra került sor a labdarúgó Magyar Kupában. Az együttesek a legjobb 4 közé jutásért megrendezett összecsapások első felvonásában léptek színre, a visszavágókra agy hét múlva kerül sor. Eredmények: Nagykanizsa—Vác FC-Samsung 0-1 (0-0). MTK—Siófok 3-1 (1-1). Győri Rába ETO—Kispest HFC 0-1 (0-0). Bagi SE—Újpesti TE 0-0. A visszavágókat követően azok a csapatok kerülnek a négy közé, amelyek jobbak az összesítésben. Találkozás Csak röviden... SÜLYEMELES. Területi minősítő verseny — Tiszaúiváixis. A diósgyőriek eredményei, kölyök II. korcsoport. 64 kg: 1. Kiss 79 pont. Kölyök I. korcsoport, 46 kg: 1. Korompai 87,5 . 52 kg: 1. Pál 90. 56 kg: I. Üveges 1'17,5, 2. Taczmam 105. Serdülök, 48 kg: 1. Csapó 85. 52 kg: 1. Lukács 95 . 56 kg: 3. Entieh 1122. 60 kg: 1. Rácz 170, 2. Stony a 160. 71 kg: 1. Subert: 120. Ifjúságiak, 52 kg: 1. Kiss B. 120. 56 kg: 2. Morvái 102.5 . 67,5 kg: 1. Zöldi 197,5. 2. Forgács 180. TENISZ. Miskolc városi középiskolás fedettpályás verseny — Gépipari Középiskola. Eredmények, leány ifjúsági páros: 1. Bihal'l V., BihaR O. (Földes, Avast), 2. Kadencakl O.. Lombal (Földes), 3. Bíró, Martos (Zrínyi) és Temesi, Nagy (Herman). Fiú serdülő: 1. Sasvári, Jerga (Gépipari, Földes). 2. Kadencz- ki P., Kovács A. (Avaisi). 3. Maczkó, Fitala (Gépipara) és Bazsányi, Kovács F. (Avasi). Fiú ifjúsági: 1. Pavlyák. HaiuMIk (KiMán, Herman), 2. BihaR Zs„ Sasvári (Gépipari), 3. Veczán, Kovács A. (Kilián, 1011-es) és Jerga, Búzás (Földes). A győztesek és helyezettek az Eszperantó téri Iparcikk Kereskedelmi Áruház Kft. értékes tárgy- j'Utaihnaát kapták. KARATE. Országos kiokuslvin verseny — Székesfehérvár. Bódi (Edelényi Városi SE) harmadik helyezést szerzett. jjrAz dolgozni kell!" A Budapesten megrendezett országos ifjúsági műkorcsolya-bajnokságon a 12 fős mezőnyben a tiszaújvárosi Sebestyén Julianna szerezte meg az első helyet. A mindössze 11 (!) esztendős 'kislány eddigi legnagyobb sikerét érte el, a tavalyi serdülő elsőség után újabb szép eredményt könyvelhet el. Négyéves Ikorában kötött barátságot a sportággal, a mozgékony gyereket a szülei vitték el a korisuliba. Papp Ágnes kezei alatt ismerkedett meg a sportág alapjaival, három éve a Tisza- újvárosban működő grúz házaspár irányítja lépéseit. ■ ■ — Hogyan néz ki egy napod, mi a programod? — Reggel és este száraz edzésen veszek részt, délután pedig a jég következik. A parton megtartott foglalkozások hozzávetőlegesen 45—45 percesek, a műjégen két óránál is többet töltök. — Miből áll a száraz edzés? — Futok, ugrásokat végzek, s szerepel a programban lazítás, spárgázás egyaránt. — A hét vége természetesen a pihenésé ... — Azért nem ilyen egyszerű ... Szombaton van egy reggeli és délutáni edzés, a vasárnap viszont valóban csendes. — Egy ötödik osztályba járó, kitűnő tanulónak melyek a kedvenc tantárgyai? — A testnevelés, a matematika és a magyar áll a legközelebb hozzám. A menüm egyébként tanulásból és edzésből áll. — Nem hiányzik a játék? Amíg a kortársak vidáman videóznak, társasoznak, kártyáznak, te körözöl a jégpályán... — Így szoktam mag, számomra ez az életvitel a természetes, a magától értetődő, így érzem jól magamat, nincs hiányérzetem. — Milyen eredményre számítottál? — Hiba nélkül akartam megcsinálni a programomat. Gondoltam, ezzel akár első is lehetek, hiszen lismertem a mezőnyt, évek óta egymás ellen versenyzőnk. A kötelező után vezettem, s mivel a Ikürben sem történt botlás, meglett az aranyérem. — Szigorúak a grúz mesterek? — Tartják magukat ahhoz az alapelvhez, hogy az edzésen dolgozni kell! Igazuk van, minden elfecsérelt perc visszaüthet, ráadásul pótolhatatalan is. — Milyen elképzeléssel vágsz neki a jövőbe vezető útnak? — Szeretnék minél több ugrást megtanulni és jó eredményeket elérni. — Sok sikert hozzá! D. L. Sebestyén Julianna ígéretes jövő előtt áll. Ai Olefin SC sportolója tavaly országos serdülő-, az idén ifjúsági bajnokságot nyert. Indulásnak egyáltalán nem rossz az „ajánló' levél”! nyolc között kell végeznie — latolgatta az esélyeket az edző. — Böszörményin kívül