Észak-Magyarország, 1992. április (48. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-17 / 92. szám

NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Csörnök Mariann Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 341-630 Á kétmilliós ügy A tettes megvan - a pénz nincs Mór a tolvajtól is lopnak A hétfői, kétmilliós gép­kocsifeltörés tettese szer­dán beismerő vallomást tett. A Borsod Megyei Rendőr­főkapitányság bűnüldözési osztályán elmondták, hogy a tolvaj először tagadott, ám a bizonyítékok hatására végül is megtört és beval­lotta: ő emelte ki a nagy összegű valutát tartalmazó táskát a Ford Sierrából. A pénzt egy műanyag zacskó­ba csomagolva az egyik ba­rátjának adta oda. A rendőrök ellenőrizték a gyanúsított által megjelölt férfit, de a tettes legna­gyobb meglepetésére és ré­mületére kiderült, hogy a jóbarátnak hitt cimbora még kedden este elutazott — Münchenbe. Meglopták tehát magát a tettest is, és könnyen lehetséges, hogy a pénz már sohasem kerül elő. A borsodi rendőrök mindenesetre intézkedtek, s az Interpolt is bevonják a bűncselekmény felderítésé­be. Naptár 1992. ÁPRILIS 17., NAGYPÉNTEK A Nap kelte 5.52, nyugta 19.3G órakor A Hold kelte 20.26, nyugta 5.27 órakor Névnapok: Anasztázia, Anicét, Csongor, Ince, Izi­dora, Klára, Megyer, JMcsz- ta, Nyeste, Radiszló, Radú, Raul, Rázsony, Rezső, RUDOLF, Rudolf ina, Zia. Jézus kereszthalálának em­léknapja, a legnagyobb gyász és a legszigorúbb böjt ideje. Zsírosat, húsosat még a nem böjtölő refromátusok sem esznek. A böjti tilalom azon­ban a pálinkaivásra nem terjed ki. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Változóan, időnként erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, helyen­ként zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 15 fok körül valószínű. (MTI) Pénteken este 7 órakor tartja a miskolci Ifjúsági és , Szabadidő Ház Holló­klubja „búcsúbuliját”. A házigazda most is Galla Miklós és a Holló Színház társulata lesz. Pollenjelentés Változatlanul a nyárfa pollenje dominál a levegő­ben. Vasárnaptól — a hét­végi felmelegedés hatására — a nyírfa pollenjéből már olyan mennyiség van jelen a levegőben, ami komoly allergiát válthat ki. Akik erre érzékenyek, az elkövetkező 2—3 hétben számítsanak a hatására. Beindult a kőris és a ju­har virágzása is. A kőris virágporának a mennyisége még nem számottevő, vi­szont a juhar virágporának a mennyisége már eléri azt az értéket, amitől számolni kell allergizáló hatásával. A fűzfa és a szilfa las­san elvirágzik. Még pollen­je jelen van a levegőben, de már csak kis mennyiség­ben, így nem okozhat prob­lémát az erre érzékenyek­nél. Készítette: Pintérné Papp Eleonóra biológus • • Encsen a közművelő­dési intézményekben pénte­ken 8—16 óráig kedvezmé­nyes húsvéti vásárt rendez­nek. Kaphatók lesznek a Hollóházi Porcelángyár ter­mékei, valamint lehet válo­gatni az amerikai „bálásru- hákból” is. Tegnap hatan meghaltak Tállya khzelében (Folytatás az 1. oldalról) biztos, teljes a tanácstalan­ság, csak -abban teljes az egyetértés, hogy ilyet még egyikük sem látott. Egyelőre csak találgatunk, m.i történhetett. Itt enged­tessék meg egy kis kitérő: éppen a baleset előtt néhány órával tankoltam egy ben­zinkútnál. A sorban előttem egy Zaporozsec állt. Szinte hitetlenkedve figyeltem, hogy a farmotoros autó motorte­rében van a benzintank be- öntőnyílása. Akkor arra gon­doltam, ha ezt a kocsit ol­dalról valami elkapja, az helyben felrobban. Nézelődünk az autó utas­terében. Az még hágyján, hogy a beöntőnyílás a mo­tortér ben van, még az is, hogy egyáltalán nincs leg­alább egy azbesztbetéttel szigetelve, mint a Traban­toknál, de maga a ben­zintank közvetlenül a hát­só ülés támlája mögött ta^ lálható, ráadásul elöl, a cso­magtérben van még egy benzines fűtőkályha. Aki üt­közésnél nem tud kellő idő­ben kikászálódni a kétajtós kiskocsiiból, annak ütött az utolsó órája. A teherautó sofőrjére — Kozma Györgyre — várni kell, éppen kihallgatják. Amikor kikászálódik a rend­őrautóból, minden kérlelés nélkül hajlandó felelni a kérdéseimre, bár látszik raj­ta, legszívesebben valahol máshol szeretne lenni, in­kább kínlódna a széllel Deb­recen felé haladva,, mint új­ból felidézni a szörnyű tra­gédiát: — Tállyáról mentem Deb­recen felé, oda szólt a fuva­rom. A domb tetejéről, a kereszteződés előtt vagy het­ven méterrel láttam, hogy jön a Ziaporozsec. Biztos, kor láttam, hogy egyáltalán nem lassítanak, valószínűleg előttem akartak befordulni az útra. Beletapostam a fék­be, de akkor már túl közel voltunk egymáshoz. A kocsi eltűnt a látóteremből, de abban a pillanatban hallot­tam egy nagy pukkanást. Ahogy tudtam, megálltam, kiugrottam a kocsiból, de akkor ta Zaporozsec már lán­gokban éillt. Mögöttem jött egy gépkocsi, annak a veze­tője is megállt, kiszállt, óda­rohantunk az égő kocsihoz, akit tudtunk, azt kihúztuk, a roncsból. Már egyikük, sem mozdult. Két férfit, egy nőt és egy kisgyereket sike­rült kihúznunk az árokpart­ra. Az első ülésen ülőkön már nem tudtunk segíteni, bár biztos, hogy ők is halot­tak voltak már akkor. Este hétkor tárcsáztuk a megyei rendőrkapitányság' ügyeletét, ahol még csak annyit tudtak mondani, hogy az azonosítás folyamatban van, feltehetően rát'kaiak voltok az áldozatok. A szőr­tain­BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLI’ÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527 - Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611. Titkárság: 341-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 341-601. Belpolitikai szerkesztő­ség: 341-894. Kulturális rovat: 341-845. Sportrovat: 341-700. Levelezési rovat: 341-866. Ki­adja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. cm. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztöségvczető: GÖRÖMBÖLYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: THOMAS KOCH és NAGY JÓZSEF Ügyvezető igazgató: VERES MIHÁLY és HORVATH FERENC Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és.a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér I - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 215 forint, egy negyedévre 645 forint, félévre 1290 forint, egy évre 2580 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSAI GYÖRGY hagy ők lis láttak, egy ekko­ra teherautót onnan lentről mindenképpen észre kell venni. Már egészen közel jár­tam a kereszteződéshez, amj­nyű tragédiára-a későbbiek folyamán lapunk hasábjain visszatérünk. Bánhegyi Gábor Fotó: Laczó József Á húsvéti Othetes kisnyulak és ifjú tenyésztőjük. (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap délelőtt: hatalmas volt a kínálat a Búza téren. Kint, a standokon, s a nagy­banin, valamJinf a vásárcsar­nokban is néhol hosszú so­rok álltaik az áruért. Még mindig vitték a kötözötll sonkát, kilója 390 forint volt. Mások inkább a , füs­tölt tarjára esküdtek, me­lyet 400—420 forintért lát­tunk. Volt még parasztsnnka 350 forintért, de akadi olyan vevő fis, ki csak szeletelve vett gépsonkát... A reszel­ni való torma is kelendő ilyenkor, kilóját 80—100 fo­rintért adták. A főtt sonka díszítéséhez való tojás (mely mellesleg sonkalében főzve a legjobb!) ára most lis 4—5 forint körül mozgott. Szép ilyenkor a tálon, a sonka mellett a zsenge zöldhagyma — csomója 8—24 forint —, valamint ;a- hónlapos „ retek, melyet 8—30 forint körüli áron mustrálhattunk. A gyerekeknek — már ahol persze van egy kd.s kert: is a ház körül — mindig szép ajándék a nyuszi,. Tegnap sóikat láttunk a piacon: az 5—6 heteseket 120—150 kö­rüli áron kínálták. Kelendő volt az élő csirke — kilójá­ért 110—120 forintot kértek —, s a tyúk is, darabját már 200-ért. láttuk. A fazékbavialóhoz a zöld­ség árai nagyjából azonos már hetek óta: 30—60 forint kilója, a minőségétől függő­en. Láttunk új sárgarépát, csomója 40 forint volt, az új karalábé darabja 25—.30 fo­rint. Zöldpetrezselymet cso­mónként már 8—10 forintért kaptunk, a zeller zöldjét 10—12 forintért adták. A paradicsom még a tehető­sebbek csemegéje, hiszen ki­lója 160—200 forint, ám a paprika darabját már 10—30 forintért megvásárolhattuk. Az uborkát 60—140-ért, a friss parajt és sóskát 80—100 forintért láttuk. Ózdon is hatalmas kíná­lat volt az ünnep előtti pia­con. A primőr áruk olcsób­bak voltak a korábbinál, a retek csomója 25—30, a fejes saláta darabja 20 forint, a tv-paprilkáé 25—30, a csípős, hegyesé 14—15 forint volt. A paraj kilója ott iis 80 fo­rint körül mozgott, míg a kígyóuborkát 100 forintért adták. A burgonya és a le­veszöldség ára is hetek óta azonos, ia tojásé viszont ol­csóbb lett: 4,50—5 forintért adták, s bőséges volt belőle a felhozatal. Ott is kelendő volt a füstölt áru, de sokan vettek az ünnepre élő csir­két, 110 forintért kilóját, a frissen vágottat pedig 159 forintért. A tyúk ára 139 fo­rint volt, de 3—4 kilós élő tyúkot már 200 forintért vi­hetett a vevő. (gyárfás — fojtán)-----------­------------------- Itt levágandó! --------------------------­i ÍMM-MSffltilMíi fSSttsmv I I 1 (levelezőlapra ragasztva, vagy borítékba zárva bekülden- i dő az Észak-Magyarország Szerkesztősége, Miskolc, i Pf.: 351 címre) i i i i A legszebbnek tartott gyermek sorszáma: i i i i [ A beküldő neve: ......................... ............... i J Lakcíme: .........................................................

Next

/
Thumbnails
Contents