Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-09 / 58. szám
ÉSZAK-M AG YARORSZAG 14 1992. március 9., hétfő Asztalitenisz Simon: vegyesérera! Cegléd adott otthont az idei országos felnőtt asztalitenisz bajnokság küzdelmeinek. A Hejőcsabai Cement SC sportolói az egyéni küzdelmekben nem sok vizet zavartak, a férfiaknál Báthory, a nőknél Kertész egyaránt a legjobb 16-ig jutott, ott aztán be is fejezték. A vegyespárosban viszont érem termett! Évek óta nem volt arra példa, hogy miskolci felnőtt sportoló dobogós helyezéssel térjen haza, most megszakadt ez a sorozat. A fiatal Simon Nóra a hasonló korú Bátorfi Zoltánnal próbált szerencsét. Ez olyannyira sikerült, hogy a döntőbe kerülésért játszhattak! Ott alulmaradtak, ám a harmadik helyezés így is nagyszerű fegyvertény. * Az OB-t megelőzően, pénteken, Budapesten rendezték meg a MOATSZ soron következő közgyűlését. Az eseményen az elnökségből korábban kivált tagok helyére új embereket választottak. Egyikük Paulovits Ágoston, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei szövetség irányítója lett, míg a másik posztra Bottyán János, a Postás SE elnöke került. Ugyancsak tisztségviselő lett dr. Ormai László, akit alel- nökké „ütöttek”. jutott még egy „fél” bronzérem a miskolciaknak, ezt a férfi párosok küzdelmében Báthory Attila (HCM) szerezte, aki mellett Vitsek Iván ütötte a labdát. Találkozás Nemzetközi téma Miskolcon — Van egy jó és egy rossz hírem — mondta Pesti György, a Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke. — Kezdjük a jóval! — Ismét megbízást kaptunk az MLSZ- től a hagyományos nyári nemzetközi ifjúsági torna megrendezésére. — Akkor készülhetnek Hegyalján. — Nem. Az eseményt a korábbiakkal ellentétben nem Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és Karcsún tartjuk meg. hanem Miskolcon, illetve a megyeszékhely környékén. — Versenyszínhelyek? — Csak később jelöljük ki. Egy biztos: nagy lesz a tülekedés, hiszen több klub kitűnő pályával rendelkezik. — Hány csapatot láthatnak majd a nézők? — Nyolcat. Ügy, mint eddig. — A torna továbbra is a Zemplén Kupa nevet viseli? — Átkereszteljük. Az új elnevezést viszont még nem tudjuk. — Hol lesz a főhadiszállás? — A közelmúltban Miskolcon jártak az MLSZ képviselői. Arról tájékoztattak, hogy Miskolctapolcán megfelelő szálláshelyet találtak. — ... és mi a rossz hír? — Megszűnt a Tiszapalkonyai Tsz SE labdarúgó szakosztálya. Pontosabban fogalmazva fuzionált a Nyékládházi Községi SE-vel. így a megyei II. osztályban a Tiszapalkonya helyett a Nyékládháza szerepel. K. T. II magyar csapat nyert Mexikóvárosban futással fejeződött be a férfi öttusázók Világ Kupa-versenye a Mexikó Kupáért. A zárószám, a lovaglás nagy izgalmakat ígért, hiszen a Független Államok Közösségének csapata mindössze egy verőhibát jelentő, 58 ponttal vezetett a magyarok előtt. A sorrendben először nyeregbe ült Kálnoki Kis Attila előnyt szerzett, amelyet Mizsér hasonlóan jó teljesítménnyel növelt, így Martinék János több rontása is „beleiért”; a magyar trió fölényesen győzött. Az összetett egyéni verseny végeredménye: 1. Zenovka (FÁK-beli) 5444 pont, 2. Steinmann (svájci) 5383, 3. Fábián László 5353, 4. Mizsér Attila 5235, ... 6. Kálnoki Kis Attila 5171, ... 8. Martinék János 5122 ..........15. Madaras Ádám 4967. C sapat: 1. Magyarország (Mizsér, Kál- noki Kis, Martinék) 15 528 pont, 2. Független Államok Közössége 15 020, 3. Egyesült Államok „B” 14 739. Kosárlabda Bajnoki döntős a DKSK-SeM! ________________________________.7 ■ - ..........................’ N égy meccs után 2-2-re állt a párharc. Következett a mindent eldöntő ötödik találkozó. DKSK-SeM—MTK 61-58 (28-27). Budapest, Hungária körúti csarnok, 600 néző. Vezette: dr. Gencsev, Faidt. NB I. női. DKSK-SeM: Lakosa 2, Ambrus 14, Madaras 5, Pronyina 22, Jevtusenko 18. Csere: Králik. Edző: Király Sándor és Áron Ba- lázsné. Az eredmény alakulása, 5. perc: 6-2. 8. perc: 6-8. 10. perc: 6-12. 12. perc: 8-19. 16. perc: 16-21. 32. perc: 46-45. 37. perc: 58-58. A DKSK-SeM szurkolói hazai hangulatot teremtettek csapatuk számára. A piros-fehérek egységes teljesítménnyel, rendkívül fegyelmezetten és nagy akarással játszottak. Fizikailag is felülmúlták az MTK-t, győzelmük megérdemelt. Óriási bravúrt hajtottak végre, bekerültek a bajnoki döntőbe! Király Sándor: Boldog vagyok, nem találok szavakat! Eddigi legnagyobb sikerünket értük cl. * Miskolci EAFC—Mezőbe- rény 143-78 (61-41). Miskolc, NB II., férfi. Ld.: Szőke (44), Kovács S. (35), Németh (14), Deák (13), Szabó Z., Lőrincz (10—10), Pázsitka (8), Kakas (6), Ádám (3). Az éllovas miskolciak hatalmas fölényben játszottak. Kerékpár, Petőfi-emlékverseny Jól szerepeltek az HVSC-sek Vasárnap került sor az Edelény — Szendrő — Szu- hogy — Rudabánya — Izsó- falva — Szuhakálló — Mú- csony — Edelény közötti útvonalon a Petőfi Sándor kerékpáros emlékversenyre. — Három egyesület színeiben mintegy 80-an ültek „nyeregbe” — mondta Somogyi József, a Miskolc Városi Kerékpáros Szövetség elnöke. — Semmi rendkívüli esemény nem történt. Az időjárás a kegyeibe fogadta a rendezvényt, napsütésben hajtottak a sportolók. Ösz- szességében kitűnően sikerült az idénynyitó. Sakk Távhő: döntetlen Borsod Távhő SC—Tungsram SC Nagykanizsa 7-7. Miskolc, OB I-es csapatbajnoki mérkőzés. Győztek: Varga Z.. Somlai, Szabolcsi. Döntetlenül mérkőztek: Lukács, dr. Hazai, Halász, Károlyi, Dobos, Varga P., Bokor, Kral. Zavatkai László szakosztályvezető elmondta, hogy nem bírtak a jó játékerőt képviselő vendégekkel. Ennek ellenére eséllyel pályáznak a dobogóra kerülésre. Miskolci Közúti Igazgatóság—Utasellátó 6-8. Miskolc, OB II. Gy.: Pásztor F., Lőrincz O., Szabó D., Salko- vics. D.: Bagoly, dr. Gergely, Szádeczki, Szabó P. Gyár- és Gépszerelő Vállalat (Kazincbarcika)—Color Nova (Salgótarján) 6,5-7,5. Kazincbarcika, OB II. Győztek: Mul'ics, Czina, Simon, Galgovics, Sütő. Döntetlenül mérkőztek: Kovács A„ Ló- bermayer, Zabiák. Név: ................................. Születési év ................... L akhely: megye; ....................... v áros, község: .......... utca: .......................... I gazolt labdarúgó: igen nem Eredmények, férfiak, felnőttek, 95 kilométer: 1. Tóth (Békéscsaba) 2:38.10, 2. Somogyi (Miskolci VSC) 2:38.10, 3. S'imkó (MVSC) 2:55.10. Ifjúságiak, 90 km: 1. Patócs (MVSC) 2:33.20, 2. Imrik (Békéscsaba) 2:36.10, 3. Jan- csó (Békéscsaba) 2:38.10. Serdülők, 45 km: 1. Barta (DSI) 1:20.00, 2. Mező (MVSC), 3. Finta (MVSC) azonos idővel. Haladók, 20 km: 1. Diószegi (DSI) 39:10.00, 2. Szegedi (DSI), 3. Maruzs (MVSC) azonos idővel. Gyerekek, 20 km: 1. Rózsa (DSI) 40:45,00, 2. Nagy (DSI) azonos idővel, 3. Both (DSI) 41.50.00. A Bild című német lap szombati számában azt állította, hogy a keletnémet, at- létanőktől januári dél-afrikai edzőtáborozásukkor vizeletet vevő orvosnő. Ellen Bindemann hazudott, amikor más német lapoknak, illetve hírügynökségeknek azt nyilatkozta: négy atlétanőtől vett vizeletet, azokból három egyforma színű volt, egy pedig másmilyen, világosabb. A Bild munkatársai angolul idézték, hogy a hét közepén a kanadai Saska- toonból mit mondott nekik Bindemann: „two were very dark, one was different”, azaz kettő nagyon sötét, egy pedig attól éltérő színű volt. A Bild beszámolójából kiderül, hogy Bindemann csak a manipulálással vádolt versenyzőket ellenőrizte. Az inkriminált vizeletek kielemzése alapján függesztette fel a Német Atlétikai Szövetség a keletnémet sprinternők, Katrin Krabbe, Grit Breuer és Silke Müller versenyzési jogát és vádolja őket azzal, hogy manipuláltak, azaz legalább olyan súlyos bűnt követtek e'l, .mintha doppingszert szedtek volna. Donike professzor kölni laboratóriumában — legnap i i i i i i i i ■ i ■ i i Nők, felnőttek, 20 km: 1. Andóné (DSI) 39.10.00. Ifjúságiak, 20 km: 1. Jakubik (MVSC) 39:10.00, 2. Gulyás (Békéscsaba) 44:40.00, 3. Mészáros (MVSC) 44:40.00 (A hölgyek között több helyezett és korcsoport nem volt.) A szövetség szombaton iskolák közötti versenyt is rendezett Miskolcon, az Ava- si lakótelepen, az Oszip és a Bokányi utcák által határolt területen. Ifjúságiak, iserdü- lők, haladók és gyerekek mérték össze tudásukat, ügyességüket. Erről a versenyről keddi lapunkban számolunk be. alábbis az eddigi ismeretek szerint — azt állapították meg, hogy mindhármójuk vizelete „tiszta”, ám teljesen egyforma. Bindemann a pénteki német lapokban — de nem a Bildben — megjelent nyilatkozatában azt jelezte, hogy a középtávfutónő Sigrun Grau-Wodarstól is vett vizeletet. A Bild szombaton azzal vágott vissza, hogy ez nem igaz, Grau-Wodars mintavételénél nem volt jelen, harminc percet késett, a középtávfutónőt egy irodai alkalmazott kísérte a mosdóba. Grau-Wodars a Bildnek kijelentette: „amikor az orvosnő megjött, a mintát már elcsomagolták, nem láthatta a vizeletemet. így nem állapíthatta meg a színét”. A Bild szombaton a Dél- Afr lkában készült jegyzőkönyveket is közölte kivonatolva. Az újság szerint ezek a „hanyagság dokumentumai”, hiányosak, egy helyen a kon.trollszámot áthúzták és újat írtak be, holott Helmut Meyer, az atlétikai szövetség elnöke mindig arra hivatkozik, hogy az edzőtáborban, Stellenbosch- ban minden korrektül zajlott. Nyertek a serdülök Megkezdődött a pontvadászat az NB I-es ifjúsági, illetve serdülő labdarúgó-bajnokságban. A diósgyőri fiatalok hazai környezetben kezdtek és jól mutatkoztak be. Az ifjúságiak erősen tartalékosán döntetlenre végeztek,, a serdülők pedig begyűjtötték a két pontot. Eredmények: Ifjúságiak: Diósgyőri FC —Siófok 1-1 (1-0). Diósgyőr, 100 néző. Vezette: Mozgó T. G.: Gál, illetve Suhajda. Kiállítva: Bódi, illetve Balogh, Dorogi, Suhajda. Jók: Simon, Gál. Serdülők: Diósgyőri FC— Siófok 3-2 (2-1). Diósgyőr, 100 néző. Vezette: Bozsóki. G.: Szopkó (2), Trenka, illetve Kardos, Nimsz. Jók: Bereczky, Szopkó. Jelentkezni március 10-ig, a mellékelt kivágható jelentkezési lapon, személyesen vagy levélben, a megyei labdarúgószövetségnél lehet. (Miskolc. Széchenyi u. 103., 3525). Jelentkezési lap A Magyar Labdarúgó Szövetség 1992. évre is meghirdeti a XIX. labdarúgó tehetségkutató akciót az 1978. augusztus 1.—'1979. július 31. között születettek részére. A Bild kitart ....................... hó .. V ........ iránjlítósz.: . .................... szám: h ol: .......................... Bundesliga I. 11 Dortmund ■ei tréfál A Bundesliga I. mezőnye maga mögött hagyta a 27. fordulót is. Kiderült, hogy a Dortmund egyáltalán nem tréfál, Hitz- feld legénysége egyértelműen a bajnoki babérokra tör. Ezúttal Kölnben gyűjtötték be a két pontot, s ennek azért különösen nagy az értéke, mert a „kecskések” öt hete veretlenek voltak, hazai környezetben pedig eddig senkitől sem kaptak ki! Üjabb kiadós vereséget szenvedett a Bayern München! Igaz, a bajorok 1-0 után 10 főre fogyatkoztak, ám a kaisers- lauterni négyes mégis soknak tűnik. Idegenben szerzett két pontot a Stuttgart és a Frankfurt, mindkét gárda a Dortmund botlására vár. Ugyancsak házon kívül kasszírozott a Mönchengladbach, s ez alighanem a Dresden kiesését is jelenti egyben. Menthetetlennek tűnik a Düsseldorf és a Bochum is. A rostocki-kérdést a Duisburg elleni 0-0 után egyszerűen oldották meg: a klubelnök útilaput kötött Uwe Reinders edző talpa alá, akivel hónapok óta hadban állt... Eredmények: Schalke—Wattenscheid 1-1. Dynamo Dresden—Mönchengladbach 1-2. Rostock—Duisburg 0-0. FC Köln—Borussia Dortmund 1-2. Bochum—VfB Stuttgart 0- 2. Kaiserslautern—Bayern München 4-0. S. Kickers—E. Frankfurt 0-2. Bremen— Karlsruhe 0-0. Düsseldorf—Leverkusen 1- 1. Vezet a Dortmund 37 ponttal. Második a Frankfurt 35, harmadik a Stuttgart 35, negyedik a Kaiserslautern 34 ponttal. Olasz A-osztály Hs verayfnlás Az olasz A-osztályú labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulójában eldőli, hogy a scudettóért kél együttes verseng a továbbiakban: a Milánt kizárólag a Juventus veszélyeztetheti, igaz, a zebrák is tisztes távolból, 4 pontos lemaradással követik Gullitékat. A milánóiak tegnap Parmában, a Juventus otthon nyert, egyforma különbséggel. A hatodik hete nyeretlen Roma labdarúgói megízlelhették a sikert, a szerdai kupamérkőzés fáradalmait érző Torinói verték Gianniniék. Hosszú idő után nyert a sereghajtó Ascoli, ez azonban nem változtatott sanyarú helyzetén. A Bari is kapaszkodik (a Fiorentinát verték Platték), miként a Cremonese, amely a Veronái taszította a mély kétségbeesésbe. Genovában nem termett babér a Lazionak, ám a Cagliari rendkívül értékes pontot ragadott el a milánói Meazza stadionból. Idegenben egyedül a Milan szerezte meg a két pontot, a hazai környezet öt együttesnek hozott teljes értékű fellépést. Eredmények: Ascoli—Foggia 2-1. Atar lanta—Sampdoria 0-0. Bari—Fiorentina 1- 0. Genoa—Lazio 1-0. Inter—Cagliari 0-0. Juventus—Napoli 3-1. Parma—Milan 1-3. Roma—Torino 1-0. Verona—Cremonese 2- 2. Az élcsoport: 1. Milan 40, 2. Juventus 36, 3. Napoli 30 ponttal. Megyei I. osztály Sárospatak—Borsodszentgyörgy 3-2 (2-1). Borsodszentgyörgy, 400 néző. Vezette: Tassy. Sárospatak: Frikker I. — Paulecz- ki, Demkovics, Bódi, Kőszegi, Sikorszki, Herman, Rák, Vachter, Hrabovszki (Tarján), Frikker L. Edző: dr. Kelsánszky György. B.-szentgyörgy: Pék — Németh I., Kakukk, Szilágyi, Kucs, Nyitrai, Csé- pányi, Horváth (Németh III.), Németh P„ Alföldi (Németh II.), Bíró. Edző: Kasza János. G.,: Rák, Frikker L., Demkovics, illetve Németh P., Bíró. Jók: Pauleczki, Sikorszki, Kőszegi, illetve Németh P., Németh I. Ifi: 4-0 a B.-szentgyörgy javára. A hazaiak a 20. másodpercben szerezték meg a vezetést, mégis a vendégek győztek. A jobb helyzetkihasználás döntött. (Mint köztudott, a találkozó ősszel elmaradt, s vasárnap pótolták a csapatok.) Győzött a Sárospatak