Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-05 / 55. szám
1992. március 5., csütörtök BST—F ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Kossuthkohászat Őzdon? Az, hogy a kormány a közelmúltban csak mintegy harmadát ígérte meg annak, amit az ózdiak a kohászatból elbocsátandó dolgozók végkielégítésére szántak, csak olaj volt a tűzre. Még inkább megfogalmazódott bennük: saját kézbe kell venni sorsuk alakítását. Ezt talán legvilágosabban Nagy Miklós, nyugdíjas kohómérnök jelentette ki: engedtessék meg nekik, hogy megalapítsák a Kossuth Kohászati Művek Részvénytársaságot. Tehát ismét és újból: visszatér a régi jelszó? Miénk a gyár?... Az mindenesetre biztató: az ipari és a privatizációs ügyekkel foglalkozó tárca vezetője, elvileg nem tartja kizártnak az első pillantásban abszurdnak tűnő ötlet megvalósítását. Ha korábban nem ment az államnak, később a német tulajdonosoknak, és most megint az államnak: hát próbálják meg az emberek. A finomhengerműben hónapok óta prosperál a Munkás Kft., miért ne működne akkor az egesz gyár? Az a gyár, amely már hosszú-hosszú hetek óta agonizál, s amelynek senki sem meri „lefogni” a szemét, senki sem meri kimondani: így ahogy van, nincs tovább. Szóval, próbálkozhatnak a dolgozók, az persze, más kérdés, hogy banki hitelt az újraindításhoz nemigen kapnak. De az ötlet igenis elgondolkodtató, és talán továbbfejleszthető. Talán mégis lehet, lehetne valami a kohászatból. Mit is állít Nagy Miklós? A gyár jövője érdekében először is el kell dönteni a tulajdonjogot. Épp’ ezért vagy megvásárolni, vagy pedig legalább tíz évre bérbe kívánnák venni a gyárat, a nyersvasgyártó kapacitással egyetemben. A kohászati üzemek és az acélmű részvénytársaság fúziójából így jöhetne létre az Ózdi Kossuth Kohászati Művek Részvénytársaság. Hogy miért pont Kossuth Lajos a névadó? Nos, az 1848-as szabadságharc idején az ország első embere arra kérte az ózdi gyár dolgozóit, hogy ne vonuljanak be katonának, hanem dolgozzanak, és gyártsák a vasat a fegyverekhez. És azért is lenne ez a név, mert az ötvenes években, amikor a diósgyőri kohászat felvette a Lenin nevet, Ózd kérvényezte a Kossuth név használatát, de akkor nacionalizmusra hivatkozva, elutasították a kérést... A nyugdíjas kohómérnök egyébiránt kidolgozta koncepcióját is, amelyet elküldött a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, három miniszternek, több országgyűlési képviselőnek , és másoknak is. Ebben - többek közölt - azt írja: „Olyan vállalatot szeretnénk, amelynek minden tagja részvényes lenne. Mi nem kérünk az államtól jelentős anyagi hozzájárulást, csupán a harmincas évekbeli, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt.-hez hasonló vállalati működési engedélyt.” Továbbá: a város polgársága által privatizált gyárvezetését végző szakemberek részére az alapanyag-beszerzéshez, a piackutatáshoz, a készáru-értékesítéshez segítséget, a vállalat irányításához önállóságot, a részvények eladásának törvényes szabadságát, a gyár korábbi adósságának mérsékelt ütemű visszafizetését kérik. És még valami: a privatizált gyárban a Kossuth Rt. tagjai azon munkálkodnának, hogy csak piacképes terméket gyártsanak, bartel-üzlctkötések- kel, nagy és kis tételű hengereltáru gyártásával nyereségessé tegyék a gyárat, s ezáltal megélhetést adjanak Ózdnak. Nyilvánvaló: az országban még nincs kollektiven privatizált vállalat, ezért az ózdi ötletemberek kísérleti vállalkozásnak is szánják elképzelésüket. Vallják: a szabaddá tett nép tesz csuda dolgokat, csak a szabadságot meg kell adni részükre. „Mi be fogjuk bizonyítani - mondja Nagy Miklós, hogy a munkánkkal gyárunkat életben lehet tartani...” Ózdon sokan, sokszor próbáltak már bizonyítani. Ez, ezidáig nem nagyon sikerült senkinek... Ezen az egy kísérleten már igazán nem múlhat sok. Hagyni kellene: próbálják meg ők is! A maguk és a város boldogulására. Hiszen a mostani helyzettől rosszabb már nem lehet... I. S. Hajléktalanul a paksi Duna-parton Az 57 éves Strumperger István - kisebb megszakításokkal - 1979 óta tengeti életét a Duna partján, a Paks és Dunaföldvár közötti szakaszon. Ez idő alatt még egy viskót sem épített magának, a szabad ég alatt éjszakázik télen-nyáron. A megélhetéshez szükséges pénzt üvegpalackok és fémhulladékok gyűjtésével teremti elő. Elmondása szerint nem részesül szociális segélyben és nyugdíjat sem kap. Ezekre nem is tartott soha igényt. Egyetlen vágya, hogy továbbra is zavartalanul vegetálhasson az ártéri erdőkben. (MTI-FOTO) Munkavállalói résztulajdonlás: nem csodaszere a privatizációnak „A vállalatoknak csak a két-három százaléka jöhet számításba” Angliában és Amerikában nagy sikert aratott, míg hazánkban egyelőre csak számítgatások és kételkedő kijelentések láttak napvilágot a munkavállalói résztulajdonlás jövendő eredményeit illetően. A pénzügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslat ugyanis nemcsak részletes szabályozásában, hanem filozófiájában is eltér a külföldi gyakorlattól. Míg Nyugat-Európában és a tengeren túlon egy-egy magánvállalkozás a jól dolgozó munkások béren kívüli kötöttségét valósítja meg e programmal, addig hazánkban a privatizáció gyorsítását várja tőle a kormány. A Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) azonban nem csodaszer - szűrhetjük le a szakértők és a képviselők véleményéből. „Nem vetjük el ezt a privatizációs technikát sem, de nem szabadkzt hinni, hogy a majdani törvény által bárki olcsón juthat állami tulajdonhoz. Valószínűsíthető az is, hogy a dolgozók és a vállalatok többsége nem tud részt venni a programban” - elemezte a tervezetet Pál László. A szocialista párti képviselő szerint ez a program csak az állami vállalatok 2-3 százalékában valósítható meg. A törvényjavaslat egyébként nemcsak az állami, hanem a magántulajdonú cégek esetében is lehetségesnek tartja a munkavállalói programot. Sőt, a szakértők szerint a tervezet kifejezetten ez utóbbi körben kecsegtet egyértelműbb sikerrel. Meg akkor is, ha a teljes egészében magánkézben lévő vállalkozásoknak a törvény nem írhatja elő az MRP megindítását - hangzott el a parlament gazdasági bizottságában lefolytatott vitában. Az állítás mellett szólva elsősorban külföldi tapasztalatokat soroltak fel. Az ottani gyakorlat szerint a tulajdonosok elsősorban nem a részvények eladását tartják fontosnak, hanem azt. hogy megosszák a vállalkozás kockázatát a dolgozókkal, s ezáltal a munkásaikat szorosabban kössék a cégükhöz. A társtulajdonlás és az érdekeltség megváltozása különösen a szolgáltatói és a termelői szférában teszi hatékonyabbá a munkát. Nem beszélve arról, hogy az osztalék révén a dolgozók nagyobb jövedelemre tehetnek szert. Más a helyzet a hazai állami tulajdon esetében. „Az állam ugyanis különleges tulajdonosnak minősül, ezért különleges szabályok kellenek az ilyen jellegű vagyon lebontásához” — szögezte le Lotz Károly. A szabad- demokrata képviselő szerint azonban erre nemigen alkalmas a tervezet. Hiszen a javaslat csak egy egész gyár vagy vállalat esetében tartja megvalósíthatónak a résztulajdonosi programot. Ráadásul csak akkor, ha a dolgozóknak a fele és még egy fő kezdeményezi az MRP-t. S ez meglehetősen nehézkessé teszi a folyamatot. „Gyorsabbá akkor válhatna, ha az önállóan működtethető vállalatrészeket is be lehetne vonni a programba, s nem kellene feltétlenül többségi résztulajdonlásra törekedni” - adott hangot véleményének Lotz Károly. Helyes lenne az is, ha az állami vállalatok kapcsán az „ötven plusz egy fő" akarata kötelezővé tenné a program megindítását - fűzte tovább frakciótársa gondolatmenetét Juhász Pál. Kivéve akkor - tette hozzá, ha stratégiai vállalatokról. hadiipari cégekről, atomerőműről van szó. A törvényjavaslat és a program alapvető célja, hogy tulajdonhoz juttassa a vagyon felhalmozásában részt vevő munkásokat. Ez az egyébként helyes elképzelés azonban könnyen zátonyi a futhat. Egyrészt a vegyes tulajdonú és részben külföldi érdekeltségű vállalatokat nem vonhatja hatáskörébe a törvény. Másrészt a rogram jórészt csak a jól mű- ödő állami vállalatok esetében alkalmazható sikerrel. Ezek után azonban a tőkeerős beíektetők is érdeklődnek, ezért a munkások valószínűleg esélytelenek lesznek velük szemben. Helyes lenne tehát, ha a szövetkezetekre vonatkozó törvények alapján, ebben az esetben is elismernék tulajdonként a munkások „vagyoni hozzájárulását - fogalmazta meg Pál László: A törvényjavaslat szerint a tulajdon megvásárlására két lehetőség van. Kedvezményes kamatozású banki hitelt vehetnek fel a munkások, illetve nyereségükből törleszthetik a birtokba vett vagyon értékének megfelelő kamatmentes „kölcsönt”. Az előbbi azonban túlságosan nagy teherrel jár. hiszen a mostani számítások szerint egy munkás négyszer akkora összeget fizetne vissza tíz év alatt, mint amennyit a tulajdon- része ér. A törlesztés - s a képviselők szerint-<t törvényben ezt a lehetőséget kellene előnyben részesíteni - már jóval könnyebb helyzetbe hozná őket. Igaz. ebben az esetben a vagyon, s az azt kifejező értékpapír csak a törlesztéssel arányosan lenne az egyes dolgozóké. Később azonban helytelen lenne gátolni az értékpapír forgalmazását, s lehetővé kellene tenni azt is, hogy egy munkás akár több gyárban is részesedést szerezhessen - fogalmazta meg az ellenzék. A kormánypárti képviselők viszonylag komoly reményeket fűznek a privatizáció és a dolgozói tulajdonlás kiteljesedéséhez. Indokolják ezt többek között azzal, hogy a dolgozók munkahelyük védelmében olyan gyárak esetében is megindítják a résztulajdonosi programot, amelyek egyébként a tönk szélén állnak. „Az új tulajdonosoknak sokkal nagyobb esélyük lesz a nyereséges gazdálkodásra” - mondta Szűcs István. A demokrata fórum képviselője szerint ugyanis a munkások kényszerítve lesznek arra, hogy racionális és nyereséges gazdálkodást folytassanak, s új piacképes termékeket gyártsanak. S ezt akár a rövid távú, bérnövelésre vonatkozó érdekeik háttérbe szorításával is megteszik. Arra a kérdésre azonban, hogy az újsütetű tulajdonosoknak honnan lesz pénzük verseny- képes technológiák vásárlására, ma még senki sem tudja a választ. Éppen ezért valószínűleg azokat a cégeket fogják kivásárolni a munkások, amelyek viszonylag kiesik, s nagy szellemi tőkével dolgoznak. Ezt támasztja alá. hogy az elképzelések szerint a vagyon mellett annak esetleges terheit is vállalniuk kell a tulajdonosi program résztvevőinek. Ráthy Sándor Hogy vagytok charolaisok? Meglátogattam kedvenc marháimat. Szerettem volna feltenni nekik a kérdést, hogy vannak mostanában itt a Szikszói Állami Gazdaság törzstenyészetében. Mikor nem tudni, mit hoz a holnap, meddig lesz „tető” a fejük fölött? (Persze nem az ég kékjére gondolok). De nem kérdeztem inkább semmit, mert úgy éreztem, nem foglalkoztatja őket a dolog, csak kizökkenteném marha nagy nyugalmukból, felidegesíteném őket kérdéseimmel. S még vörös posztóvá (ez itt nem a politika helye!) lennék a szemükben, tán mégis kergetnének. Vagy csak néznének bambán, esetleg bődülnének egyet, ami jelenthetné amit akarok. Tiszta marhaság. Nem kell ez nekem. Biztosabb amit látok. Egyelőre jól megvannak, sorra születnek a kisborjak - ám az igazi „szezon" márciusban lesz. Az állomány azonban kissé megfogyatkozott. A tehénlétszám 1100-ről 990-re, a hízómarhalétszám pedig 1000-ről 500-ra csökkent. Pedig a gazdaság tavalyi 2 millió 107 ezer forint nyereségéhez a húsmarhaágazat is hozzájárult. A jövőben privatizálni kell a gazdaságot. Hogy mi lesz a törzsállomány sorsa, azt pontosan nem tudni. Ám mivel nagy,kincs, meg kell maradjon. Szép lenne - felvetődött - egy francia-magyar kft., hiszen itt is régóta a francia törzskönyv alapján dolgoznak. Nagy lehetősége van most a charolais értékesítésének. Egyre jobbak lesznek a fajta paraméterei. már nemcsak a húsminőség szempontjából, de például a nehéz elles is - mely eleinte jellemző volt rá egyre kevésbé fordul elő. S hogy a legelők el tudják tartani az ágazatot, ahhoz komoly gyepgazdálkodás szükséges. Amíg a műtrágya olcsóbb volt. a terméstöbblet nagyobb eredményt hozott. Ám most érdemes ismét visszatérni a szerves trágyához. Szikszón - kísérleti szinten - eddig is próbálkoztak vele, ám most már száz hektár területen szórtak ki szerves trágyát a gazdaságban. Talán a zöld füvet hozó tavasz már igazi biztonságban találja a tejfölsárga jószágokat, s fel sem merül, hogy a törzstenyészethez méltatlan véget érve, mindannyian élettelen hússá legyenek... (dobos) A TIB egy napja A Történelmi Igazságtétel Bizottság Észak-Magyarországi Területi Szervezetének néhány hete van önálló irodája Miskolcon. Azóta közel százan-százötvenen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, néhánvan kis ügyekkel, többségéi ien azonban nagyon is valós, bizonyíthatóan tragikus emlékű napok, hónapok, évek igen szomorú történéseivel. Ki tudja miért, de az ide betérő emberek többsége kissé félénken kopogtat be az irodába. Korosak, öregek, a tanácsot, reményt várók. Arcukon, testtartásukon látni: valamikor sok szenvedésen mehettek keresztül, megtaposta őket a történelem, a hatalom emberek százezreit lebun- kózó ökle. Mindezekről Csorba István, a TIB Borsod és Heves megye területi szervezetének elnökével ejtünk szót. aki többek között elmondta:- A TIB nyitott szervezet, minden magyar állampolgárt szeretettel várunk. Nem kérdezzük, hogy milyen pártnak a tagja volt, vagy jelenleg melyik pártnak a tagja. Akin tudunk, segítünk, akkor is. ha nem TIB tag. akkor is ha nem lépett be a szervezetünkbe.- Tulajdonképpen kik fordulnak Önökhöz?- Többségében volt hadifoglyok, azután az “56-os forradalom kárvallottjai, börtönt szenvedetlek, akik ma sincsenek tisztában az őket megillető, már törvénybe iktatott jogaikkal. Sokan még nem tudják, milyen iratokat kell beszerezniök, hogy jogos igényüket legalizálják. Többen hiányolják, hogy nem kapták meg a Magyar Köztársaság elnöke rendeletére kiadott 1956-os emlékérmet és az azt tanúsító okmányt, amit a múlt év október 23-án adtak át az arra érdemeseknek. Továbbra is várjuk mindazok jelentkezését, akiket ilyenfajta sérelem ért az emlékéremügyben, természetesen hitelt érdemlő bizonyítékokkal.- Milyen ügyeik vannak?- Őszintén szólva akadnak néhánvan. akik semmilyen okmánnyal nem tudják bizonyítani talán valós, vagy vélt sérelmeiket. Ezeknek a honfitársainknak az ügye a legnehezebb. Sajnos, nemcsak aző ügyeik elintézése hosszadalmas. hanem azokéi is. akik megfelelő okmányok birtokában keresik az igazságukat. Többeket nem az esetleges anyagi kárpótlás érdekel, hanem az emberi méltóságukon, becsületükön esett sérelem tisztázása. Ahogy említettem, az ügyek, sérelmek elintézése időt vesz igénybe és ez a késedelem nem a mi hibánk. Különösen "nem, ha olyan emberek segítségét keli igénybe vennünk, akik már feleslegesnek tartják a TIB működését, de hát ez már más téma. Ismételten szeretettel várunk minden hozzánk fordulót, vallásra, pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül. Mi tesszük a dolgunkat... Az irodába idős ember lép. Sajnos ez az iroda eléggé kiesik a forgalomból, a Szentpétcri kapu egy tízemeletes bérházának 5. emeletén van. Néhány szék. íróasztal, telelőn - ennyi! Kissé „sivárnak" is nevezhető, bár az itt elhangzó emberi sorsokhoz, tragédiákhoz talán ez a miliő is megteszi. Igaz. az önkormányzat biztosíthatott volna megfelelőbb. könnyebben megközelíthető helyet, természetesen megfelelő díjazásért, mint ahogy ezéil a lakásból átalakított irodáért is busás albérleti díjat fizet a TIB. Nem méltó ez a helyiség a Történelmi Igazságtétel Bizottság névhez, még ha egyesek szerint ez a szervezet már betöltötte volt a hivatását. Még sok a panasz, az elintézetlen wgy.- amiket még ma is kissé félve, olykor megbicsakló hangon, elhomályosuló szemekkel mondanak el. Vagy el sem mernek mondani!.., *'• Holdi János
