Észak-Magyarország, 1992. február (48. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-07 / 32. szám
1992. február 7., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 iepfc íiple hónapos csecsemőjét Gyógy szerfüggőségtől szenvedett Egy mozdulatlanságba dermedt csecsemőhöz riasztották 19.90. szeptember 30- án a kazincbarcikai mentőket. A helyszínre érkező doktornő egyetlen pillantást vetett a gyermekre, és megállapította: az már meghalt. Az édesanya, M.-né, Kovács Marianna kétségbeesetten, zavarodottan téblábolt a szobában. Ködös fejével ekkor talán még fel sem fogta, meg sem értette igazán, mit tett. Megölte nyolc hónapos gyermekét, akit szeretett és a széltől is óvott. Az eseményeket csak sötétebbre színezi, ha megírjuk: a 34 éves fiatalasszony egészség- ügyi szakiskolát végzett. Munkahelyén igyekezett szorgalmasan, pontosan teljesíteni feladatát, s csak kevesen tudhatták róla, hogy gyógyszerfüggőségtől, azaz narkomániától szenvedett. Bűncselekményét csak részben magyarázzák a Borsod Megyei Bíróságon feltárt előzmények. A vádlott 1984-től kezdve szedte egyre növekvő mennyiségben a nyugtátokat. Az Andaxint először édesapjának rendelték az orvosok, mértéktelen alkoholfogyasztásból származó betegségének gyógyítására. Kovács Marianna idővel odáig jutott, hogy 1987-ben gyógyszerelvonó kezelést hajtottak végre rajta. A kezelés akkor sikeres volt, de 1990 augusztusától ismét a tablettákhoz fordult szorongásai oldására. Házassága ugyanis megromlott, férje, aki szintén mérték nélkül ivott, külön költözött tőle. 1990. szeptember 30-án hajnalban ébredt fel a vádlott, és azonnal lenyelt hat darab Seduxent. Gyógyszer- készlete ezzel kimerült. Receptje nem volt és fel sem írathatott a számára már létfontosságúvá vált tablettákból. Egy hirtelen ötlettel két deciliter Hubertust és három üveg sört vásárolt a boltban, s mint a bíróságon vallotta: reménykedett abban, hogy az itallal kibírja a következő gyógyszeradag megszerzéséig. A rövidital és a sör délelőtt elfogyott. A kislányt délben etetni akarta, de a gyermek kiköpködte az ételt. A vádlott ettől megrémült és erőszakkal kanalazta vissza a pü- rét a csecsemő szájába. Amikor a gyermek felsírt, ütni kezdte, orrát, száját befogta, majd vállmagasságig felemelte és a kiságyába vágta a csecsemőt. A matractartó betét elhasadt, az oldallécek eltörtek. A gyanúsított így a hempergőbe tette át gyermekét — és lefeküdt aludni. A kislány halála fulladás, és agybénulás miatt következett be. Az ügyben a Borsod Megyei Bíróság dr. Orbán Dezső vezette büntetőtanácsa ítélkezett és Kovács Mariannát emberölés bűntette miatt 10 évi szabadságvesztés letöltésére kötelezte. Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője a tényállás téves megállapítása, téves jogi minősítés miatt enyhítésért fellebbezett. U. J. Gyógyteák a féli nyavalyákra Köhögünk, tüsszögünk, nyakunkon az influenza-vírus. Kúrálni a betegséget ilyenkor sokféleképpen lehet. Természetesen, azt kell tennünk, amit az orvos mond —, ám a gyógyszerek mellé ajánlatos ilyenkor a természet adta orvosságot is használni. Nem véletlen, hogy már a nagyanyáink is esküdtek a kamilla- és a hársfavirág-, valamint a borsmenta- és a fodormentateára. Köhögésre, a hurutos megbetegedések kúrálására alkalmas valamennyi. Manapság divatba jött az izlandi zuzmó is, de ezenkívül még számos teakeverékkel próbálkozhatunk kimászni a téli nyavalyáinkból. Fotó: F. M. A General Motors, a legnagyobb amerikai járműkonszern a közelmúltban jelentette be, hogy tucatnyi gyárának bezárására kényszerül, s 70 000 embert elbocsátanak. A Japánnal folyó, mind elkeseredettebb verseny feladásáról természetesen nincs szó, a GM-nek van még néhány adu a tarsolyában. Az egyiket már nagyon régen emlegetik, de hamarosan valóban kijátsszák: az elektromos meghajtású személyautóról van szó. Az ügy évtizedek óta van napirenden. de ezúttal komoly a dolog, tovább késlekedni nem lehet, miután Kalifornia állam, Elektromos autó ahol az országban a legtöbb az autó (s így a legrosszabb a városok levegője) máris törvénybe iktatta, hogy 1998-ra a forgalomba kerülő kocsik 2 százaléka semmiféle szennyezést nem bocsáthat ki! Erre pedig csak az elektromos meghajtású jármű képes. Hasonló törvényt fogadott el a napokban Massachusetts, s további 10 állam a példa követésére készül — ráadásul 2003-ban már az új kocsik 5 százalékának kell maradéktalanul környezetkímélőnek lennie. A GM prototípusai már járják az utakat. Az egyelőre Impact elnevezésű kétajtós, sportos karosszériáj ú kocsi külsőre semmiben nem különbözik robbanómotoros társaitól, meglepetésre a teljesítményben sem: 8 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres óránkénti sebességet, ami megfelel az irigyelt Mercedesek. BMW-k teljesítményének. (MTI) CLAUDIA BUSINESS SERVICE Első lépés az üzleti élet felé! Sikerorientált hölgyek és urak, fiúk és lányok jelentkezését várjuk 17 éves kortól HOSTESS tanfolyamunkra, melynek sikeres elvégzése esetén továbbtanulási lehetőség menedzser-asszisztensi tanfolyamunkra. Színvonalas képzést és munkára történő kiközvetitési lehetőséget kínálunk azoknak, akik kedvet éreznek magukban, hogy vezető beosztású üzletemberek, sztárok segítőtársaivá váljanak. Feladatuk, amit a tanfolyamon elsajátíthatnak, üzleti programok szervezése, tárgyalások, fogadások, kiállítások előkészítése, rendezése, utazások intézése, bel- és külföldi üzletemberek kísérése. A tanfolyam 8 hetes, heti 1x4 óra, 16-20 óráig. Dija: 4700 Ft. Beiratkozás személyesen: Ady Endre Művelődési Ház 3534 Miskolc, Árpád u. 4. Naponta 9-18 óráig. Érdeklődni telefonon: (46) 79-640. Jelentkezési határidő: 1992. február 12. Ha Önnek sokszor jut eszébe, hogy ez nekem úgysem fog sikerülni, akkor kell eljönnie. SANSZ A SIKERRE! Kiszellőztetik a Kheopsz-piramist Hogyan lehetne kiszellőztetni Egyiptom legnagyobb piramisának belsejét? Ez a kérdés — írja az AP amerikai hírügynökség tudósítója — foglalkoztatja most az ősi, műemlékeket gondozó hatóságokat.. — Komoly problémáról van szó, mondta Zakas Hawass, a piramisokért felelős szervezet vezérigazgatója. — Senki sem törődött a levegő megtisztításával Kheopsz korszaka — 4500 év — óta. A 45 évszázad alatt rengeteg rossz levegő gyűlt össze a Nagy Piramis belsejében. Az építmény 146 méter magas, és alapja 5,1 hektár kiterjedésű. A problémát a turisták okozzák, akik a Temetkezési Csarnok, és az úgynevezett Királynői Csarnok között; közlekednek a nehezen járható folyosókon. Az Öböl-háború előtt évente 2 millió turista látogatott Egyiptomba. Ez a szám becslések szerint 1995- ben eléri az 5 milliót. Csaknem minden turista megtekinti a piramisokat, és sokan merészkednek a belsejükbe is. Nyaranta a Nagy Piramis belsejében a levegő nedvességtartalma eléri a 95 százalékot. A látogatók izzadtsága sót termel, amely kicsapódik és behatol a kőzetbe. Sok turista érez légszomjat, nem ritka a kötőhártya-gyulladás és a bezártsági iszony sem. A Kheopsz- és a Khefren- piramiis építői szellőzőjára- tokkal látták el a hatalmas építményeket. A Nagy Piramisban két járat vezet a Királyok Csarnokából a szabadba. Két másik a Királynői Csarnokból indul, de kivezető nyílásukat eddig még nem találták meg. Zaki Hawass szerint a járatok eredetileg nem ,a szellőzést szolgálták, hanem azt, hogy a fáraó szelleme kisza>- badulhasson, és az égbe juthasson. A szabadba vezető két járat hossza egyenként 50 méter, szélessége 25 centiméter. Az évszázadok során sok homok és más szennyezőanyag rakódott le bennük. Márciusban videokamerát vezetnek végig a járatokon, hogy megállapítsák, mi akadályozza a szabad légáramlást, s hogyan lehetne friss levegőt vezetni a Kheopsz- piramis belsejébe. (MTI) Kedves lány ez a Meggyeslepényke (MTI—Panoráma) — Nehéz idők várnak a múltban sem nyárspolgár francia anyakönyvvezetőkre. Az a veszély fenyeget ugyanis, hogy az országot elárasztják a képtelenné!!! képtelenebb keresztnevek, ha a nemzetgyűlés elfogadja a névadás jogának megreformálását. Az igazságügyminisztérium t ör vén y te r vezete telljes szabadságot adna a szülőknek a keresztnév megválasztásában, és csak közönséges, megalázó vagy nevetséges keresztnevek nem lennének adhatók. Azt pedig, hogy melyik keresztnév tenné a gyermeket egy életen át gúny tárgyává. az anyakönyvvezető ■hivatott eldönteni ezután is. Jogában áll: majd bírósághoz is fordulni a gyermek érdekében. Eddig Franciaországban csiak úton tevő szülők választhattak teljesen szabadon keresztnevet gyermeküknek, a törvényjavaslat elfogadása esetén azonban bárki képzelteié szabadon szárnyalhat. 1978-ban a híres divattervező, Andre Courreges még csak második keresztnévként adhatta leányának a „Meggyeslepény” nevet, s még nemrégen is vonakodott egy anyakönyvvezető a „Libertée” (Szabadság) keresztnevet bejegyezni. De ugyanez az anyakönyvvezető, Párizs egyik elővárosában, minden további nélkül elfogadta a „Lune” (Hold) keresztnevet.' Egy szomszédos községben pedig már 1990-ben „Lambada” nevet adtak egy újszülöttnek. Juliién Oterc samzonéne'kesnek nemrég megengedték, hogy leányának a „Vanille” (Vanília) nevet adja. Igaz, más szülőknek eddig még nem volt szerencséjük a bíróságon az olyan nevekkel, mint „Cseresznye”, vagy „Jade”. Franciaországban egy valaki bizonyára alig várja már, hogy a nemzetgyűlés jóváhagyja a törvényjavaslatot. A breton Jean-Jacques Le Goarnic felesége ugyanis 1946 és 1963 között 12 gyermeket hozott a világra, de mivel ragaszkodott az akkor még tiltott breton keresztnevekhez, mindketten a börtönben kötöttek ki. Azután pedig száz pert indítottak az állam elten, s a pereskedésre minden vagyonuk ráment. 1966-tól ugyan engedélyezik breten keresztnevek adását, de a rendelkezés nem visszamenő hatályú, s így a Le Goarnic házaspárt nem kártalanították, sőt a tucatnyi gyermek után családi pótlékot sem kaphattak, mivel a breton keresztnevű gyermekek a jog szerint nem is léteznek. Az még mindenesetre nyílt kérdés, hogy a reform bevezetése után is különbséget kell-e tenni női és férfi keresztnevek között... Ellenőrt hamisítanak Öregdiák-találkozó Miután Krakkó városának milliárdos károkat okoztak az autóbuszjegyek hamisítói, a katowicei vajdaság igénytelenebb bűnözői tovább egyszerűsítették az ötletet, ök nem jegyet. hanem ellenőrt, hamisítanak! Az inkább piti csalók, mint igazi bűnözők, akiket az utóbbi hetekben tucatszám gyűjtenek be a rendőrök, az autóbuszok és a villamosok jegy nélkül utazóitól egész tisztes összegeket hajtottak be, felvillantva valamilyen igazolványt. (MTI) Az ősi miskolai Lévay, Fráter, Mikszáth és a jelenlegi Földes gimnáziumok volt növendékeinek egyesülete baráti találkozót rendez 1992. február 11-én, délután 4 óraikor a Földes Ferenc G i m n á zi u m ban. A s zer - vezők szeretettel meghívnak és várnak minden érdeklődőt, a volt iskolatársakat, a jelenlegi tanárokat, a tanulóifjúságot hozzátartozóikkal együtt. A találkozó keretében dr. Mádai Lajos, egyetemi docens — egykori diáik társ — előadást tart Korszerű törekvések a Miskolci Királyi Katolikus Fráter György Gimnáziumban címmel.