Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-09 / 7. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1992. január 9., csütörtök Nagy tervek — biztató remények Expedíció Aki 36 éves korára meg- mászta Európa jelentősebb hegycsúcsait, és sikeres alaszkai, új-zélandi, kelet­afrikai expedíción vett részt, s közel egy évtizede fiata­lok százait táboroztatta, és túráztatta, az szakmai ber­kekben is profinak számít. E- nem mindennapi teljesít­mények birtokosa dr. Ba­lázs Oszkár biológus. Társa, a turisztika sajószentpéteri megszállottja, Barta József pedagógus, aki 5 évvel ez­előtt hozta létre a bányász- város 4. sz. általános iskolá­jában a turisztikai szak­osztályt. Azóta tanulóival a hazai tájak megismerése után bejárta a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, s a szomszédos országok hegye­it. A két kiváló sportember egymásra találása megkülön­böztetett figyelmet és a se­gítőkészek részéről hatvá­nyozott támogatást is érde­mel. Nem hétköznapi kezde­ményezésükről — béke ex­pedíciót szerveznek Indiába —. a már megoldott, és még megoldásra váró prob­lémákról, a támogatás le­hetőségeiről informálódtunk tőlük: Barta József: — Szakosz­tályunk rendszeres vendége volt Fa Nándor, Csíkos Jó­zsef, és persze Oszkár bará­tom. Az élménybeszámolók, diavetítések felfokozták az érdeklődést gyerekekben, felnőttekben egyaránt. Bio­lógus alpinista barátommal kénytelenek voltunk ennek visszhangját komolyra ven­ni, s a szervezést megkez­deni. — Milyen céllal? Dr. Balázs Oszkár: — Hármas célkitűzéssel. Elsőd­legesen elvinni a magyar gyerekek békeóhaját Kelet- Európából Nyugat-Indiába. Az expedíció útvonala mentén lévő országokban — Bulgária, Törökország, Irán, Pakisztán, India — vezetők, felnőttek és gyerekek fi­gyelmét felhívni arra, hogy az állandó összeütközések saját népük gyermekeinek életét is veszélyeztetik. A második cél: megmutatni a világnak, hogy magas hegy­ségek nélküli környezetből származó 8—12 éves gyere­kek is képesek alkalmazkod­ni a különleges körülmé- nyekhez* s helytállni a vi­lág legmagasabb hegységé­ben folytatott túrán. A harmadik cél: utunkon újra, és újra felhívni a figyelmet a nemzetek közötti ellenté­tek értelmetlenségére. A gyerekekkel szervezendő ta­lálkozásokon kerülne erre sor. — Első gyakorlati lépés? B. J.: — Az utaztatás megoldása. Ez már sikerült. Az Ikarus egy 210 kW tel­jesítményű, légkondicionált, termofűtéses, 15 négyzetmé­ter reklámfelületű buszt biztosít. Az ESSO Company amerikai olajvállalat ma­gyarországi képviselőjének, Madarász Viktornak a köz­vetítésével 5500 liter üzem- és kenőanyagot ad térítés- mentesen. A Marcharini olasz fuvaroztató rt.-től a szállításhoz egy furgont ka­punk kísérő kocsiként. A Borsodi Szénbányászati Vál­lalat felszámolási biztosa, dr. Reményi Gábor révén adottak a tapasztalt buszve­zetők is. Jelenleg Hova- nyecz József, eddigi hosz- szabb túráink rendszeres gépkocsivezetője, és a fran­ciául beszélő Debreczeni István, aki hat évig vezetett Líbiában és Szíriában. Ke­mény dolguk lesz, mert na­gyon nehéz terepen közel 19 ezer kilométert kell majd vezetniük. — A vízumügyek intézé­se? Dr. B. O.: — Katona Ta­más államtitkár úr szemé­lyi titkáránál, dr. Korzensz- ky Lászlónál van az írásos beadványunk, melyben egy- egy országban a békeüzenet átadását lehetővé tevő talál­kozások megszervezését is kértük, továbbá az oda- vissza útban a szállás, és egyszeri étkezés biztosítását nagykövetségeink segítsé­gével. A külügyminisztéri­umban arra is ígéretet kap­tunk, hogy közvetítenek az ENSZ gyermekszervezete, az UNICEF felé, hogy az is ad­ja nevét expedíciónkhoz. — Egészségügyi ellátás biztosítása? B. J.: — Expedíciónk első számú orvosa dr. Papp Kál­mán mentőorvos, sikeres hi- malájai, alaszkai expedíciók orvosa. Második szakembe­rünk, túráink rendszeres résztvevője, a gyerekeket jól ismerő dr. Kacsándi László. Megoldott az indu­lás előtti pszichés, laborató­riumi vizsgálatok elvégzése, a fizikai felmérés, s ez a végleges kiválasztásnál vég­telenül fontos. Indulás előtt kötelező a várható sajátos betegségek elleni védőoltás. A hazai közegészségügy egy, a terepen használható víz­sterilizáló berendezéssel tá­mogat. Reméljük, hogy me­gyénk kórházaiból, egészség- ügyi intézményeitől a meg­szorítások ellenére is sike­rül megkapnunk a szüksé­ges gyógyszereket, fertőtlení­tő anyagokat. — A túrához szükséges eszközök, felszereléseik? Dr. B. O.: — A sportruhá­zat és felszeretés a részt­vevőik által mintegy 75 szá­zalékban biztosított. Speci­ális túra cipőkre, sátorra, hálózsákra és mini kemping­ezőkre azonban még nagy szükségünk volna. E felsze­relések ellenértékéként mi nemcsak mostani, de későb­bi túráinkon 'is széles körű reklámtevékenységet vállal­nánk, a támogató cég, vagy vállalkozók szolgálatában. Megfelelő mennyiségben be kell még szerezni a szüksé­ges kozmetikumokat a me­leg és a szél elten. — A túrázók élelmezése? B. J.: — Expedíciónkat maximum 35 naposra ter­vezzük. Ebből 15 napi élel­met a résztvevők saját for­rásból biztosítanak. A ma­gyar külképviseletek támo­gatásával 10 napira szeret­nénk biztosítani az étkez­tetést oda-vissza. Hathatós támogatást jelentene, ha a magyar élelmiszeripartól tartós élelmiszerek, konzer- vek formájában sikerülne a magmaradt 10 napos „héza­got” betömni. Nekünk na­gyon megfelelnének ;a sé­rült. horpadt konzervek, ivólevek is melyek egyéb­ként sem ‘kerülhetnének kereskedelmi forgalomba. — Ilyen óriási táv elkép­zelhetetlen biztosítás nél­kül ... Dr. B. O.: — Természetesen. Műszaki, személyi és pogy- gyászbiztosításra van szük­ségünk. Ennek érdekében többirányú tájékozódó tár­gyalást folytattunk, s ott fo­gunk „lehorgonyozni” ahol a lehető legnagyobb kedvez­ményt, és esetleg nagyobb anyagi támogatást kapunk, az illető biztosító társaság népszerűsítéséért. — Indulás, útvonal, program? B. J. — Remélem, sikerül terveinknek megfelelően június 19-én hajnalban el­indulni. Az útvonal): Szófia —Isztambul — Ankara—Te­herán — Dalbandin—Dera— Ghazi—Khan—Delhi. Köz­ben nyilván pihenők, talál­kozások, ismerkedések, a békeüzenet átadása egy-egy ország vezetőinek, gyerekei­nek. Visszafelé: Islamabad— Dalbandin — Rafsanjan — Rhorramabad — Malavi — Urrnia-tó—Siiiffce — Ankara Isztambul, majd a Balká­non keresztül haza. Az iga­zi szenzációt a július 2—9. között sorra kerülő találko­zó jelenti a Karakó rum hegységben, de szép emlé­kű élményt ígér a 3 napos találkozó az indiai gyerekek­kel. Persze még rengeteg program van, de azok fel­sorolásához egy teljes újság is kevés tenne. — S bíznak abban.- hogy találnak szponzorokat, akik a még meglevő dologi, tár­gyi hiányokat segítőkészen hajlandóak lesznek pó­tolni ?!... Dr. B. O.: — Szinte teljes bizonyossággal. Ugyanis azok a -nagy szavak,' amik elhangzanak állam- és kor­mányfők szájából a békéről, együvétartozásról, megújuló kibontakozásról; amikről a mi parlamentünk is tárgyal, s témája a különböző szin­tű önkormányzati üléseknek is, mind-mind demagógiává degradálódnának, ha már stabilan megalapozott kez­deményezés a közöny miatt magára maradna!... — Szívből kívánom, hogy Önöknek tegyen igazuk! Kosisáriik Nándor Megjelent a „Fény" Pókfélelem Pókfélelem tartja rette­gésben egy dél-londoni ke­rület, Forest Hill lakóit: ki­derült ugyanis, hogy szaba­don kószál a kertek alatt egy guatemalai vöröshátú tarantula. A rendőrség köz­lése szerint az öklömnyi ízeltlábú egy lakásbetörés közben szabadult ká. Mará­sa egy felnőttet tíz órára megbéníthat, egy csecsemőt meg is ölhet. Állatbarát tu- ladonosa a rendőrség útján megnyugtató nyilatkozatot tett: a tizedik életévében járó, melég, párás környe­zetet kedvelő pók bizonyá­ra elkábult és lelassult a kinti hidegben. Charles Griggs helyi rendőrfelügye­lő azonban őszintébb figyel­meztetéssel is kiegészítette szavait. A tarantula leg­jobb ellenszere a seprű és a szemétlapát. Az elmúlt évben történt bemutatkozása után, az új esztendő első hetében immár a második alkalommal hagyta el a nyomdát a Ke­reszténydemokrata Néppárt megyei lapja, a „Fény”. Ese­tenkénti kiadvány lévén, ez alkalommal sem kerülhette el sorsát: kissé megkésve vehették kezükbe olvasói, bár a szerkesztők még ka­rácsony előtti megjelenésre szánták. Mindazok a gondolatok azonban, melyek a lapban olvashatók, tulajdonképpen időszerűek napjainkban is. Jókívánságait például e gon­dolatókkal tolmácsolja a szerkesztő: „... egy szabad, demókraitiikus rend megte­remtésén fáradozik népünk, a sokat szenvedett magyar­ság. Minden feltétel — kül­ső és belső egyaránt — ad­va van ahhoz, hogy ezt a csodálatos világot fel is építsük. Ehhez azonban isok- minden kell. Mindenek előtt a népben, a nemzetben való gondolkodás, az együvé tar­tozás érzése, az egymás iránti becsület, tolerancia és tisztes jószándék megnyilvá­nulása, napi gyakorlattá vá­lása.” S aztán még csönde­sen hozzáteszi: mindezek­nek sajnos, időmként még híján vagyunk ... A lapot egyébként támo­gatja, megjelenését anyagi eszközökkel is segíti két Cég: az OTP megyei igazga­tósága, valamint az Észak­Nagy emberek — kis történetek Köztudott, hogy Petőfi a Mágnásokhoz című költe­ményében ki akarja irtani a névadókat a föld színé­ről. A versre felhívták Vörösmarty Mihály figyel­mét is, mondván, hogy a Petőfi alkotása. — Te írtad ezt, {Sándor? —kérdi szelíden Vörös­marty. — Én — feleli ,büszkén a költő. — De hát gróf Széché­nyiről, báró Eötvösről egé­szen megfeledkeztél? Petőfi dacosan válaszol: — Kettőjükért csak nem érdemes kivételt tenni! * Két idegen nézegeti Bu­dán Toldy Ferenc szülőhá­zát, , amely tudvalévőén emléktáblával van ellátva. — Vajon az én halálom után tesznek-e táblát a há­zamra? — kérdi az egyik. — Tesznek hát — vála­szol a másik. *— Az lesz ráírva: „Üres szoba ki­adó”. * A rossz emlékű ötvenes években egy ügybuzgó ri­porter a következő kérdést tette fel Kodály Zoltánnak: — Mester, ön melyik tömegszervezet tagja? Kodály egy kicsit töp­rengett, majd így vála­szolt: — Kossuth-díjas vagyok. * Herman Lipóthoz, a ki­váló festőművészhez beál­lított egyszer egy fiatal festő egy csomó vászonnal a hóna alatt. — Mester, nagyon sze­retném, ha megnézné a ké­peimet. Herman szemügyre vette a festményeket és így szólt: — Barátom, maga majd­nem egy új Szinyei-Merse. — Ö, Mester! 1— sze- . rénykedett az ifjú titán. — De igen — folytatta Herman Lipót —, mer sze már van, csak éppen a színjei hiányoznak. * Kriza János unitárius püspök, költő, a népkölté­szet tudós ismerője és gyűjtője igen szellemes em­ber volt. Még fiatal korá­ban egy alkalommal ebéd­re volt hivatalos az egyik szellemdús hölgynél. , Az ebéd .a végéhez kö­zeledett, amikor a háziasz- szony helyet kérve a ven­dégei közé ült és felkiál­tott: — Ügy érzem magam, mint Krisztus la kereszt­fán! — Elhiszem, asszonyom. Csak azt mondja meg, me­lyikünkkel lesz ma együtt a paradicsomban? — kérdi hirtelen Kriza. * Gárdonyi Géza nagyon csöndes, hallgatag ember volt. Márkus 'László, a ki­váló rendező egyszer Eger­ben járva meglátogatta a remetét. Az író kivitte vendégét a lugasba. Pipára gyújtott és egy üveg bort tett az asztalra. Ültek és hallgattak. Né­ha ittak. Két óra múlva Márkus László búcsúzni kezdett. — Ne menjen még, ked­ves öcsém — marasztalta Gárdonyi —, olyan jól el­beszélgettünk . . . * Katona József, a Bánk bán halhatatlan alkotója városi alügyész volt Kecs­keméten. Egy alkalommal kalábriászpartit játszott az egyik nagy hatalmú városi tanácsossal, az Arany Sas­ban. Egész délután kalá- bereztek, s a kártyaszeren­cse Katona József mellé szegődött. 'Játék közben meg is jegyezte a tanácsos úr: — No, te Jóska, nagy disznóval játszol! — De csak ma délután, tanácsos uram! — vála­szolt a drámaíró. Á világ legmagasabb embere szenved Hogy a magasban meg le­het halmi, azt számos példa bizonyítja. De, hogy a saját magasságának essen áldoza­tául valaki, erre most van esélye egy bangladesi fiatal­embernek, akit a londoni St. Bartholomew kórház orvosai igyekeztek megmen­teni. Parimai Chanrda Bar­man 27 éves és 2 méter 58 centi magas. Ez így önma­gában is elegendő, hogy a Rekordok könyve szerkesz­tőitől megkapja a világ leg­magasabb embere címet. Az urak azonban siettek leszö­gezni, hogy az adat pon­tatlan, mert amire a könyv megjelenik Barman úr vár­hatóan 7 centivel magasabb lesz. Az ok: egy „őrült mi­rigy” állandó növekedésre készteti a már eddig is monstruózus szervezetet. Az agyalapi mirigyről van szó, amely általában 20—24 éves korig szabályozza a növeke­dést. Barman tragédiája 17 éve tart, 10 éves koráig ugyanis nem történt semmi rendkívüli. Akkor, rövid idő alatt 40 centit nőtt és köz­ben teljesen lesoványodott. A falusiak a csodájára jár­ták. Amikor már jártányi magyarországi Környezetvé­delmi Felügyelőség. Pántlap lévén a „Fény”, természetesen a szervezeti élet időszerű eseményeiről, a /keresztény eszmeiségről és az ezzel kapcsolatos kérdé­sekről egyaránt szól olvasói­hoz. A KDNP utánpótlásá­ról nyilatkozik a párt egyik elnökhelyettese, dr. Varga László, szellemi és lelki táp­lálékot ajánl a könyvtáraik­ban található lapokból Kör- nyey ILászlóné dr. De egy kárpátaljai emlékezetes ta­lálkozóról, valamint az 1956. december ,12-1 egri véres eseményekről egy szemtanú vaillomásáit szintén közli a lap. A szegénységről és még jó néhány olyan kérdésről jelent meg írás a „Fény” második lapszámában, me­lyek olvastán úgy érezzük, talán nemcsak ia párt tagjai­hoz, a hívő emberekhez szól. — gy. k. — ereje sem volt, a daccai kórházban megvizsgálták és megállapították, hogy .ynincs semmi rendkívüli’, hacsak az nem, hogy gyenge és magasabb, mint a korosztá­lya. Így tehát erősítő kúrá­ra fogták. A vitaminok ha­tottak, de a fiú tovább nö­vekedett. Három hónap múlva — 10 évesen — már 170 centi magas volt. Az anyja földig érő ingeket varrt, hogy legalább addig használhassa, amíg térdig érnek. Három év múlva el­érte a 2 métert, és a falusi kunyhóba csak térden tu­dott bemászni. Üjabb orvosi vizsgálat következett, az eredményt ezúttal Londonba küldték, ahonnan megjött a válasz: a bajt a növekedést szabályozó hormon okozza. Az apa belepusztult a fiú tragédiájába, minthogy se­gítséget sehonnan sem ka­pott. Húsz éves korában el­érte a 2 méter 30-at és Londonba vitetik „különle­ges esetként”. A baj nem járt egyedül: a testi gyen­geség mellett zárkózottá válik, alig beszél, szinte tel­jesen elszigetelődik. Az aj­tókon nem tud bemenni. Az orvosok most már a be­avatkozás mellett döntenek: elhatározták, hogy meg­operálják a 2 méter 60 felé tartó betegüket. A műtétet végző professzor szerint: ,,A beavatkozás nagyon kocká­zatos, de így nem lehet élni”. Dollármillióit Magával viszi a sírba A régészek tudják a legjobban, hogy az utóbbi néhány száz év nem. kedvezett egy korábban jól fi­zető foglalkozásnak, a sírrablásnak. Nem volt érde­mes ásni. Ki újíthat ezen a téren ás? Természete­sen a japánok. Azazhogy egy japán, bizonyos Saito úr, aki úgy döntött, hogy amikor eljön érte a ha­lál angyala, magával viszi a kincseit is: egy Van Gogh- és egy Renoir-festményt. A Daily Telegraph híre pánikba ejtette a művészettörténészeket. Lon­donban azt fontolgatják, hogy az 'emberi jogok bi­zottságának mintájára létrehozzák a műtárgyaik bi­zottságát is. A két /kép ugyanis rendkívül nagy ér­tékű. A Gaohet doktor portréját száz esztendeje festette Van Gogh, és két hónapja vette meg Saito úr 82 és fél millió dollárért. Rerroir Le Moulin de la Galette címen ismert képéiért 78,1 milliót adott, így tehát elhunytával a családi bánatot sokszorosan felülmúlná a világ vesztesége, hiszen a 160 és fél millió dollárt is meghaladná a gyász, ha a képek elvesztését pénzben ki lehetne fejezni. Saito a má­jusi, New York-i árverésen vette a képeket. A brit lap azt is tudni véli, hogy részvényeket és telkeket adott el azért, hogy kifizethesse a vételárat. Tette mindezt bosszúból, azért, mert :tíz éve, amikor a pa­pírgyára csődbe jutott, a bankok nyomására meg kellett válnia híres japán képgyűjteményétől. Amennyiben nem beszéli le őrült ötletéről az utolsó útjára szólító normális angyal, akkor való­színű, Saito úr sírja lesz a világ legjobban őrzött nyughelye.

Next

/
Thumbnails
Contents