Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1992. január 25., szombat Az utolsó fuvar A ház földszintjén egy kis ékszerüzlet volt, szerény ' választékkal és érthetően kevés vevővel. A forgalom miatt azonban senki sem aggódott, az üzlet ugyanis csak álcázási trükk volt. Fiatalember lépett a boltba, majd megjelent egy szőke lány és mosolyogva mondta:- Ön ugyebár Sardi úr. Bukelaer úr arra kéri, hogy várjon egy kicsit. Sardinak nem tetszett ez a fogadtatás. Mi történhetett, hogy Bukelaer kiadja nevét a személyzetnek?! És mi az, hogy várjon? Évek óta csinálja és még sohasem volt ilyesmire példa.- Pardon - morogta és félretolta a tiltakozó lányt. A jól ismert úton a sötét lépcsőházba jutott, ahonnan felment az első emeletre. Az igazi üzlet ugyanis itt bonyolódott. A műhelyben, ahol Bukelaer évek óta csiszolja a gyémántokat, melyeket aztán Sardi Németországba szállított és gazdag vevőinek busás haszonnal eladott. Belökte a műhely ajtaját. A látványtól földbe gyökerezett a lába. A nagy darab, mindig jókedvű holland ékszerész remegve ült az asztala előtt, gyertya volt a közelében, meg egy injekciós tű. És persze a jól ismert bársonyzacskó, melyben a gyémántokat szokta vinni. Felgyűrt ingujja egyértelművé tette, hogy kábítószerrel foglalkozik éppen és nem az áruval. Most éppen azzal, hogy fehér port szórjon egy kis kanálba. A nyitott ajtón azonban becsapott a huzat és a por egy részét szétszórta, beterítve az asztalon lévő tárgyakat. Még a bársonyzacskóra is jócskán jutott. Bukelaer felriadt.-Azonnal csukd be az ajtót! Sardi becsukta és nekidőlt. Hihetetlen - motyogta - őrült veszélyes munkát végeznek, ez meg itt kábítószerrel adagolja magát. Aki ha kiéhezik, egyetlen gramm heroinért mindent és mindenkit feladhat.- Szervusz, Martin. Örülök, hogy látlak. Azt hittem, hogy később jössz.- Látom - mondta dühösen Sardi. - Mióta szeded ezt a vacakot?- Nem régen kezdtem. De bármikor abba is hagyhatom. Nem ügy.- Oké. Ez a te dolgod. De azt is jegyezd meg, hogy a mai napon elválnak az útjaink. Többé nem dolgozom veled. Nem akarok emiatt a por miatt lebukni. Az ékszerész vörös lett a dühtől. Sardi azonban nem akart veszekedni, az árut akarta és kész. Kinyújtotta a kezét, békülékenyen. Bukelaer elnevette magát.- így már más. Felejtsd el, amit lattál és dolgozz tovább. Minden úgy lesz, mint eddig. Sardi tudta, hogy ezután már semmi sem lesz úgy, mint eddig. Hogy többet nem jön. De ezt majd az ékszerész is észreveszi. Fölvette a bársonyzacskót a gyémántokkal, ezúttal különösen szép darabok voltak benne. Jó üzlet lesz. Megpróbálta lefújni a heroint a bársonyról, de erősen bevette magát az anyagba. Két óra múlva már a határon volt Mercedes kocsijával. Az áru, vagyis a gyémántok biztonságos helyen, az ajtó jobboldali kárpitja mögött voltak. Lassan gördült a sorompóig. A kocsikat kézlegyintéssel vezényelték a vámosok. Őt megállították. Lehúzta az ablakot és előzékenyen kiadta az okmányokat. A vámtiszt megnézte, barátságosan biccentett és visszaadta. Sardi megkönnyebbülten indulni akart, amikor újra megszólalt a vámos.- Egy perc türelmet, uram. Nyissa ki az ajtókat, rutinellenőrzést végzünk. A csempész csodálkozott ugyan, de engedelmeskedett. És akkor átélte, amitől mindig is tartott. Körülfogták. Menekülni nem lehetett és a kábítószerszimatoló farkaskutya rászorí tóttá az orrát a jobb oldali ajtóra és őrülten ugatni kezdett. Megérezte a bársonyzacskón a heroin szagát. De akkor már egy géppisztoly csöve is az arca közelében volt. H. Dietz Ne várd a halálomat Matild néni már régóta nem engedte el maga mellől mindaddig, amíg csak ágyba nem került. Egész nap küldözgette és ráadásul újabban később tért nyugovóra is. „Biztosan azért, hogy bosszantson” - gondolta a fiatalember. „Úgy látszik, észrevette, hogy olykor ellógtam.”- Bármikor elmehetsz, ha akarsz - mondta gyakran az öregasszony. - De azt is tudom, hogy számítasz az örökségre.- Igen - válaszolt Kari morogva, - sőt azt is tudom, hogy kirekesztenél mindenből.- Hát persze. Hiszen hordárt is, társalkodót is találok, ha kell. De te is .tisztában vagy vele, hogy mi lesz majd ajussod.- Mondd, miért ismételgeted ezt állandóan? -kérdezte idegesen Kari.- Csak azért, mert tudom, hogy a halálomat kívánod. - Megpróbált a fiú szemébe nézni, de az kerülte a tekintetét. „Hát persze, hogy várom - gondolta - bár már látnám a koporsódat!” Voltaképpen foglalkozott is már ahalál siettetésével, de nem jutott biztos megoldáshoz.- Miért nem löksz le a lépcsőn? A fiú összerezzent, mert csakugyan erre gondolt.- Miért nem elégedett velem? Talán nem járok a kedvébe? - kérdezte nyersen.- De igen, mert a pénzemet akarod. Kari sóhajtott és elköszönt, kellemes pihenést kívánva. A földszinten kinyitotta a nagyszekrényt és megnézte a néni halotti ruháját, mint már any- nyiszor. Drága nagyestélyi volt, egyszer, amikor a múzeumban látott hasonlót, akkor meg is kérdezte, hogy mennyi egy ilyennek az ára. Elképedt, amikor az összeget meghallotta. De mit jelenthet az a néhány ezres azokhoz a milliókhoz képest, amit- majd örökölni fog... A háromnaponként jelentkező orvos közölte, hogy a hölgyet már nem volna szabad az úszómedencében hagyni, mert bekövetkezhet a végzetes dolog.- Vele beszélje meg, ne nekem mondja! — ajánlotta Kari.- Megpróbáltam. Nem hallgat rám. De azt javaslom, hogy legyen a közelében, hogy időben ott teremhessen, ha görcsöt kapna, vagy teljesen elgyengül a vízben.- Természetesen - válaszolt szolgálatkészen. Nohanagyon jól tudta, hogy a nagynénje azonnal elzavarná, mert a rögeszméi közé tartozik, hogy a víz alá nyomja. Ugyan, gondolta, hiszen a legostobább rendőr is őt gyanúsítaná elsősorban. „Mindenesetre valamit ki kell találni, egy hétnél már nem bírom tovább a vén banya mellett.” Matild néni azonban megelőzte, két nap múlva végleg távozott. Kari a közelében sem volt. A boncolás megállapította, amit az orvos jelzett: hirtelen gyengeség kaphatja el és vége... Semmi gyanúsat nem találtak, így tehát a harmadik napon megadták a temetési engedélyt. Kari csak arra ügyelt, hogy a temetési vállalkozó emberei gondosan ráadják a halott ruháját a nagyszekrényből. Tulajdonképpen vidáman tette ezt a dolgát. Matild néni hamvasztást akart, ezt már időben megmondta és Kari is jobban örült ennek, mert így nem kellett sírkövet állítani és a sírt gondoztatni. A temetés után azonnal a közjegyzőhöz ment. A jegyző száraz hangon olvasta az elhunyt végakaratát. — Ha természetes halállal halok meg, azt akarom, hogy a végrendeletemet a hamvasztás előtt bontsák fel... — És miért nem bontották fel?! Hiszen úgy halt meg - szólt Kari meglepetten.- Várjon, még folytatnom kell. „Ha azonban vízben halok meg, nyilván erőszak következtében, akkor a végrendeletet csak a hamvasztás után olvassák fel” - Hallja, uram? - Nos én betartottam az elhunyt utasítását — mondta a közjegyző. Olvasom tovább: „Az unokaöcsém, Kari örökli minden vagyonomat. A készpénz talán elég lesz a költségek törlesztésére. Valamennyi értékemet azonban drágakövekbe fektettem, a házra felvett jelzálogkölcsönt is kövekre fordítottam. Minden vagyonom tehát annak a báli ruhának a felhajtásába van bevarrva, amit halotti ruhának szántam. És ha a végrendeletet a hamvasztás előtt olvassák fel, kedves öcsém jogodban áll kifejteni és elvinni a köveket, vagyis a teljes vagyont. Ha estik a hamvasztás után kerül sor e végakarat nyilvánosságra hozására, akkor nyilván nem érdemelted meg az örökséget, így a kövek is elégtek a testemmel együtt, amit szívesen elpusztítottál volna. így hát keress magadnak valami tisztességes foglalkozást, amivel a betevő falatot megkeresheted...” G. W. Pfaff Újabb fejlemények a Kennedy-gyilkosság körül (MTI-Panorá ma) - A decent bér végén Amerikában bemutatott J. F. K. című film hatására újabb fejleményekre került sor. Ebből a filmből a néző arra a következtetésre juthatott, hogy John F. Kennedy elnök meggyilkolása körül eltussoltak bizonyos dolgokat. Egy tekintélyes törvényhozó, Louis Stokes, aki a képviselőhöz gyilkosságokkal foglalkozó különbizottságának elnöke volt, kijelentette: megfontolja, ne nyittassa-e fel a Kennedy-gyilkosság vizsgálatának lezárt jegyzőkönyveit. A képviselőházi különbizottság két évig foglalkozott Kennedy és Martin Luther King meggyilkolásának ügyével. Jelentését, amely 29 kötetből áll, 1979-ben készítette el. Végső következtetése az volt, hogy az elnököt 1963. november 22-én Lee Harvey Oswald lőtte le. A jelentés kizárta bármely szovjet, kubai, vagy amerikai szövetségi hatóság által szervezett összeesküvés lehetőségét, de célzott arra, hogy valamilyen bűnszövetkezetnek esetleg része lehetett a gyilkosságban. Kétségbe vonta az 1964- ben Earl Warren legfelsőbb bírósági elnök vezette bizottság „egyetlen gyilkos” megállapítását is. A képviselőházi bizottság úgy határozott, hogy a jegyzőkönyveket csak 2029-ben, 50 évvel a jelentés elkészülte után szabad nyilvánosságra hozni. Louis Stokes, aki 24 év óta tagja a képviselőháznak, s akit Cleveland demokrata párti választói küldtek a kongresszusba, korábban mindig visszautasította azokat a kísérleteket, amelyek a vizsgálat újraindítására irányultak, mondván, hogy már minden fontos adat nyilvánosságra került. Most azonban - miután a J. F. K. című film újból felkeltette a közvélemény érdeklődését - a képviselő megváltoztatta álláspontját, s a Reuter brit hírügynökség szerint egy interjúban azt mondta: bár sértőnek találja azt a véleményt, hogy az általa vezetett vizsgáló bizottság bármit is eltitkolt volna, „ez nem jelent betonba zárt pozíciót”. Hozzáfűzte: mielőtt bármit is elhatározna, előbb meghallgatja törvényhozó kollégáit, és figyelni fog a közvélemény kívánságára is. Ami az utóbbit illeti, a Time c. magazin közzétette a CNN televíziótársasággal közösen végzett közvéleménykutatás eredményét. Arra a kérdésre, vajon az amerikai néppel közölték-e az igazságot Kennedy meggyilkolásáról, az 1500 megkérdezett 72 százaléka nemmel válaszolt. 73 százalékuk összeesküvést gyanít a gyilkosság mögött, s csak 18 százalék hiszi, hogy Oswald egyedül lőtt rá az elnökre, 48 százalék szerint a bűntény mögött a maffia állt, s 193 százalék egyenesen a dallasi rendőrséget gyanúsítja. Ezek után az Egyesült Államokban kíváncsian várják, lesze- dik-e a pecsétet a képviselőházi vizsgálóbizottság 29 kötetes jelentéséről egy film hatására. Polgár Dénes Kuala rendőrfőnök minden szerdán pókerezett. A társaság az angol Toddnál szokott összejönni, akinek a szigeten kávéültetvénye volt. Az asztalt mindig ugyanazok ülték körül, a német Böhm, a tokiói Yamamoto professzor és a mexikói dr. Gomez. A három tudós a földrengéskutatóban dolgozott. Ezen a szerdán azonban Kuala rendőrparancsnok határozottan dühös volt, hogy a játszma helyett a reptéren kellett várakoznia, hogy a New Yorkból érkező FBI-ügynököt fogadja.- Megtiszteltetés nekünk, hogy a szigeteken óhajt nyaralni - mondta vendégének, amint megérkezett.- Ki akar nyaralni?! Dolgozni jöttem, minthogy Ramon itt készül átcsúszni az Egyesült Államokba. Tudja bizonyára, hogy kicsoda. Az a terrorista, aki semmitől sem riad vissza és akit az egész világon körözünk. Senki sem tudja, hány emberélet van a számláján, mint ahogy azt sem tudjuk, voltaképpen hogy néz ki. Állandóan más jelmezben lép fel á műsoraiban. Éppen úgy beszél oroszul, mint angolul, japánul, vagy franciául. Hamisított okmányaival eddig minden ellenőrzésen átcsúszott.- No és miért éppen a mi szigetünket tünteti ki a látogatásával?- Az egyik beépített emberünk szerint ide érkezik egy európai turistacsoporttal, hogy aztán egy másik, amerikai csoporttal távozzék. És nekem mi lenne a szerepem? - Kérdezte Kuala aggályoskodva.- Semmi. Csak adja meg az engedélyt a munkához.- De hát maga azt mondta, hogy senki sem tudja, hogyan néz ki ez a Ramon.- így is van. De azt nem mondtam, hogy mi nem találnánk meg a módot kilétének megállapítására. Szóval ne aggódjon, szorgoskodjon inkább a helyi közlekedésben. Ramon csakugyan úton volt a sziget felé. Előzőleg, Szingapúrban majdnem lebukott, de végül is egy panamai hajón sikerült Hongkongba menekülnie. Olt, a szőke, ál-kanadai Ferguson fekete hajú chilei Rami- rezzé változott. Ezen a néven kiállított útlevéllel, ugyancsak hajóval Yokohamába utazott. Itt szeplős, vörös hajú írJett belőle, s már így fizetett be Tokióban egy dublini repülőútra, hogy onnan turistaként fedezze fel a Naori-sziget rejtelmes szépségeit. Biztos volt benne, hogy nem ő lesz az egyetlen szeplős, vörös hajú ír, aki az ottani repülőtér betonjára lép majd. Mert ki is gondolná, hogy O’Ryan Dublinből nem más, mint a körözött terrorista. Kuala rendőrfelügyelő ezúttal is, mint mindig, pontosan megjelent a repülőtéren, ha turistákat szállító gép érkezett. Örömmel szemlélte a Boeing gyomrából sorjázó vendégeket. A gép Írországból jött és nem gondolta volna, hogy ott ennyien kíváncsiak a szigetre.' Ekkor szokatlan dolog történt: az utasok egyike a hangosan beszélő szövegét követően hirtelen a földre vetette magát. Összeesett? Kuala odarohant és rávetette magát a férfira, mi több a kezét is bilincsbeverte.- Üdvözlöm a szigetünkön, Ramon - mondta nyájasan.- Gratulálok, valóban elcsípte - mondta kény- szeredetten az amerikai. - De hogy a csudában ismerte fel?- Oh, rendkívül egyszerű volt a dolog. Felolvastattam egy üzenetet a hangosbeszélőn, a következő szöveggel: „Figyelem, figyelem! Életbe vágóan fontos közlemény. Azonnali földrengésveszély fenyeget. Mindenki feküdjön a földre.” És Ramon ezt szépen, egyedül meg is tette.- Na, de a többi utas is hallotta a figyelmeztetést és rá sem hederített...- Tudja, az a titka, hogy a mikrofonokhoz a kártyapartneremet, Yamato professzort ültettem, ő mondta be a közleményt japánul. Úgy gondoltam, hogy az írek nem beszélnek japánul. Maga pedig azt mondta, hogy Ramon esetében más a helyzet. Tehát aki elterül, az csak a mi emberünk lehet.- Kösz, rendőrfőnök úr. Egyszer mégiscsak eljövök ide turistaként. B. Borgason Mint minden reggel, Gorsky a parkba indult kocogni. A sarkon két dulakodó alakra lett figyelmes. Egy férfi és egy nő verekedett. A nő sikolya ijesztő volt,-Segítség! Látta, amint a kétségbeesett asz- szonyt a fickó a bokrok felé rángatta.-Hé, hagyja abba azonnal! A férfi megdermedt, aztán gyorsan elfutott. Gorsky lihegve hajolt a földön heverő nő fölé.- Megsérült?- Nem - válaszolt az könnyesen, majd elkezdte a blúzát rendezni. Sápadt volt, egyéb baja nem látszott.- Itt lakom a közelben, jöjjön igyon meg egy kávét, aztán elkísérem a rendőrségre. A konyhába kalauzolta vendégét és kávét főzött.- Szép a lakása - mondta a fiatal nő, amikor elébe tette a kávét.- A férfi mosolygott, aztán javaFEKETE VIKTÓRIA soha, hogy menjenek a rendőrségre. Ekkor csengettek.- Hát ez meg ki lehet? - Lepődött meg a ház ura, aztán a vendégéhez fordult magabiztosan. - Jöjjön, mutatok valamit. A nő követte. Gorsky a bejárat feletti képernyőre mutatott.- Aki itt csenget, a video felveszi. Én nem kockáztatok, biztosítottam a lakást, ide senki be nem teheti a lábát nyom nélkül... Na, ez meg hogy lehet?! - Arcán a meglepetés tükröződött, amikor a jövevényt felismerte. - Nem ez az alak támadta meg magát?- De igen, Gorsky úr - mondta a nő erélyes hangon - és maga pedig szépen beengedi.- Szóval maguk ketten, ott... - Aztán abbahagyta, amikor meglátta, hogy a nő pisztolyt vett elő. Gorsky kinyitotta az ajtót.- Na, mit mondtam, ugye, hogy megette? - Vigyorgott a jövevény.- Mit akarnak? - kérdezte Gorsky ingerülten.- A fekete Viktória királynőt - mondta a férfi határozottan. Még csak ez kellett, villant át Gorsky agyán. Bélyeggyűjteményének legértékesebb darabját. Ilyen primitív trükköt bevenni...- Hát bizony, jó lenne, ha az enyém lenne- mondta közömbösen.- Na ne. Gorsky úr, én véletlenül ott voltam, amikor 3,9 millióért megvette a bélyeget. És ha kedves az élete, nem játsza a hülyét. Gorsky agya gyorsan működött.- Jöjjenek - közölte elhaló hangon. És felvezette őket a dolgozó- szobába, majd egy fiókból kivett egy albumot, amelyben egyetlen bélyeg volt. - Tessék. És most tűnjenek el! A fickó felvette a nagyítót az asztalról és vizsgálni kezdte a bélyeget. Aztán a nőhöz fordult.- Másolat. Nem rossz kópia, de másolat. A pasas hülyének néz bennünket továbbra is. Gorskynak határozottan melege volt. De arra gondolt, hogy ezt meg kellett próbálnia.- Még egy lehetőséget adok, uram, aztán áttérek a meggyőzés egyéb formáira.- A páncélban van.- Akkor talán nyissa ki. Gorsky levette a festményt a falról, beállította a számkombinációt és kinyitotta az ajtót. Kicsiny dobozt emelt ki, ebben volt a bélyeg. A gengszter egy pillantással látta, hogy ez az eredeti.- Miért nem így kezdte? - Kérdezte vigyorogva. - Na tűnés - mondta a nőhöz fordulva.- Egy pillanat. Előbb még szépen ideadja a bejárati videokazettáját is, különben este már a rendőrségen leszünk-szólt a nő.- Természetesen - motyogta a háziúr és egy székre állva a szerkezetet kapcsolta. Kipirultan lépett le a székről. Ekkor a gengszter elkapta és a csuklójánál fogva a lépcsőkorlát felé húzta. Zsebéből bilincset húzott elő és a zárral bíbelődött.- Gyerünk már - sürgette a nő idegesen. Megvárta, amíg ellenőrizte, hogy tartós-e a bilincs, csak aztán nyitotta ki az ajtót, a társa felé fordulva. És akkor váratlan fordulat történt. Kívülről két férfi vetette magát rájuk és még mielőtt felocsúdhattak volna, mái' a földön feküdtek.- Minden rendben, Gorsky úr? - kérdezte az egyik. Gorsky megkönnyebbülten bólintott. És arra gondolt, hogy nem volt rossz beruházás olyan berendezést vennie, amely a páncélszekrény kinyitásakor lámpával riasztja a magánrendőrséget. F. Slatker
