Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-20 / 16. szám
1992. január 20., hétfő ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Rudolftelep Errefelé valaha bányászok éltek. A farkaslyuki bányát két évvel ezelőtt zárták be. A frontfejtés utolsó műszakja. (Archív felvétel.) (Fotó: Fojtán László) Gábor József vájár: Odadobtak minket koncként. Néhány évvel ezelőtt Angliáiban Margaret, a Vaslady elhatározta, hogy bezárja a Veszteségesen működő bányákat. A kormány döntését követően elementáris erővel robbant ki a sztrájk, a nagyfául tű, híres bányavidékeken, hiszen sokezer bányász kenyere, megélhetése forgott Veszélyben. A sztrájkhoz később egyöntetűen csatlakozott az angol bányásztársadalom, s bár a kormány biindent elkövetett, hogy a szigetország polgárait a bányászok ellen hangolja, forTízből öl, k levesebb lesz Hol vannak már a régi szép idők?! Borsod egykoron szenéről is híres volt. Évtizedekkel ezelőtt még tíz akna ontotta a fűtenivalót, a bányák több, mint húszezer embernek adtak, közvetlenül munkát, s ennek többszöröse élt a föld kincséből. Ma — még van öt akna, valamivel több, mint 2,5 millió tonna szén, és 8—9 ezer bányász. És persze egy csődbe ment iparág. A Borsodi Szénbányák Vállalat felszámolása kereken egy esztendeje tart, és hogy még meddig? Az, hogy Rudolfnak vége, és hogy Putnok is agonizál? Reményi Gábor, a bányavállalat vezetője, felszámolási biztos mondja: — A kormány és a szakszervezetek megállapodása feloldott bizonyos feszültségeket, és stabilizálja ez évi működésüket ... Nyilvánvalóan így van, bár ez a rudolftelepiek- nek csekély vigasz. A Piacgazdaságra és a privatizációra orientált kormányzat úgy van a bányákkal (pontosabban eddig úgy volt), ami veszteséget termel — el ! vele. Ha racionálisan i gondolkodunk, akkor tu- 1 lajdonképpen az egész ! borsodi szénmedencére ■ lakatot lehetne tenni. \ fsaképpen: örök igaz- i Ság, lett légyen még oly [ drága is a hazai, de az i legalább biztos. Szemben 1 az importtal, amely , ngyebár nem kíván tő- 1 lünk energiát, bért, ku- ] látást, mindössze csak i szállítást, s így viszony- ] laP olcsóbb is, de bi- i Sony tálán. Még ha oly j ígéretes is az üzletkötés. , Ezt tudva és látva a < világ legtöbb részén tá- J mogatják a hazai ener- i giát. Kérdés, nálunk [ meddig kell még fizetni i a tanulópénzt? ! dítsa, ez nem sikerült. Az angolok a bányászok mellé álltak, s szimpátiájuk, szolidaritásuk meg is maradt mindaddig, amíg megköttetett az egyezség. Hónapokig tartott a bányászok sztrájkja, folyt az alkudozás, a szakszervezet és a kormány között. É® a végén mindkét fél győztesnek érezhette magát. A kormány azért, mert számos bányát mégiscsak bezárhatott, a bányászok pedig azért, mert kenyerüket, megélhetésüket messzemenően biztosító juttatásokat sikerült kicsikarniuk. Mert mit is ajánlott választékul a Vaslady kormánya? Olyan ösz- szegű végkielégítést, amely munkahelyét elvesztett bányász valamilyen vállalkozásba kezdjen; a kormány munkahely teremtő beruházásokat kezdeményezett, sőt finanszírozott a bányavidékeken, hatékonyan, célszerűen megszervezte ugyanakkor a bányászok átképzését, úgymond más pályára való irányítását. Választhatott tehát az a bányász, akinek megszűnt a munkahelye. De hát mindez Angiiéban történt. Idehaza a közeli múltban folyt az alku a kormány és a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezeti Érdekszövetsége közölt. S mert itt is bányabezárásról, munkahely vesztésről volt szó, akadtak, akik párhuzamot kerestek az angliai és a hazai események között. Egyrészt abban,, hogy lám Angliában is bezárták a veszteséges bányákat, akkor hát nálunk is lakatot kell tenni rájuk. Ez így igaz, de mégis, micsoda különbség. Mert a hasonlóság csupán csak annyi, hogy a bányászkodás sehol a világon nem nyereséges, a bányászaton mindenütt rajta van az állami támogatás, tehát érthető okokból a támogatást igyekeznek is valamilyen formában visszafogni, mérsékelni. De csak egy bizonyos határig. Mert a bányászatot a Vaslady sem akarta megszüntetni, hiszen nagyon is jól tudta, bogy a szén még akkor is fontos energiahordozó, ha bőviben vagyunk a kőolajnak, a földgáznak, vagy akár a villamos energiának. Nos, a szigetország mindezekből majdhogynem önellátó, de azért mégis mindig fölöttébb hasznos, ha megvan a szén. De azért néhány bányát mégiscsak be kell zárni — mondta a lady az alku során és megkötötte a bányászokkal az egyezséget olyan formában, ahogyan azt fentebb leírtuk. Nálunk is azt mondja a kormány, hogy a veszteséges bányákat be kell zárni. A különbség csak annyi, hogy hazánkba mindenféle energia a határokon túlról érkezik, igaz, egyelőre olyan áron. amit meg tudunk fizetni. De ki garantálja, hogy ilyen áron jön majd a jövőben is'' És ha jön, akkor meddig? Annyi jön-e majd, amennyi szükséges lesz? Nem lesznek-e zavarok az ellátásban? Egyáltalán: Vajh, nem lesz-e szükségünk a hazai szénre azokra a bányákra, amelyeket most felszámolunk? Nem lesz-e szükség azokra a bányászokra, akiket az utcára tesznek, vagy jobb esetben kényszernyugdíjba küldenek ? Hozzáértő szakemberek mondják: ba a bányászattal, illetve az energiával kapcsolatos koncepció gyökeret ereszt, még néhány év és megszűnik a szénbányászat Magyarországon. És félő, hogy később majd igen nagy szükségünk lesz a hazai szénre. Csakhogy a bezárt bányákat nem lehet újra megnyitni. A bánya nem szatócsbolt, ahol csak fel kell húzni a leeresztett rolót. Néhány gondolat erejéig egy másik koncepcióról, ami a munkahelyüket vesztett bányászok sorsát, életét érinti. Nemrégiben, válságba sodródott megyénk székhelyén kihelyezett ülését tartotta a kormány. Mintegy válságkezelő koncepciőkénil olt hangzott el az akkori ipari-kereskedelmi miniszter jóvoltából a megye felemelkedését minden bizonnyal hathatósan szolgáló instrukció: .Segíts magadon, az Isten is megsegít”. Hát... Mit kezdjen ezzel a koncepcióval, útmutatással a munkanélküli bányász? Mert nézzük csak, mi vár például a rudolftelepi akna bányászaira? Ez a bánya ugyanis áldozatul esett a szakszervezet és a kormány közötti alkunak, miután február 1-től felkerül a bezárandó aknák listájára. Még kifut a működő frontfejtés, aztán megkezdődik a menetrendben előírt felszámolás. Akinek megvan az ideje, nyugdíjba mehet, némelyeket átvesz a még működő putnoki, edelényi bánya, a többség azonban munkanélküli-segélyre szorul, összesen kétszáz bányászról van szó. — Odavetettek minket koncként — mondja Gábor József vájár. — És ráadásul még a kilátásba helyezett villamosenergia-áremelést is a nyakunkba akarják varrni, hadd zúduljon ránk a társadalom haragja. Mert már becsempészték a köztudatba, hogy azért kell az áramdijat felemelni, mert a kormány megtartotta a drága bányász munkahelyeket. Harminc esztendőm van itt Rudolfon, plusz még a vájártanuló évek. Itt éltem, dolgoztam, minden ideköt és most ennek vége. Persze, hogy én mit érzek. hogy mennyire fáj a Ki ad valami! is éllé? A borsodi szénmedence felszámolása ellenére is él, termel. Szenet és veszteséget. Igaz, a cég költséggazdálkodása kiállta a próbát, de kevesebb szén kerül a felszínre, romlik a gépek, berendezések állaga, elővájásra is alig futja ... Szóval... A felszámolás megkezdésével a cég adósságát befagyasztották, a vagyont „dobra verték". Ki ad többet érte? Ki- [ derült: senki és sem- i mit. Igaz, néhány ingat- 1 lan gazdára talált, de az , ezek eladásából befolyt i összeg a milliárdos tar- ! tozáshoz képest elenyé- i sző. Komplett bányát j senki sem bolond ven- i ni. Máshol sem ... A bá- ' nyászkodásból nehéz ! profitot csiholni, de a < bányászatot nem is nye- J reségért kell fenntartó- i ni. .. [ Mára a kikiáltó már i mást mond: ad valaki j egyáltalán valamit is t érte? ! szívem, az magánügy. De az már nem, hogy a bánya bezárásával sok tízmillió forintot dobunk ki az ablakon. Mert_ vegyük csak a két gyönyörűen előkészített, beszerelt gépesített - frontot, ami indításra vár a déli mezőben. Ugyan pénzbe került ez? És mennyi munkába, verejtékbe Feleslegesen'. És az a sok százezer tonna jó szén, amit itt lent hagyunk. Szóval nem így gondoltam a nyugdíjat. Mert én .már mehetek, megvan az időm. De, hogy mi lesz a többiekkel, a fiatalokkal, a jó bányászokkal, azt csak az Isten tudja. Mert munka az errefelé széles e határban Özdfól Kazincbarcikáig, onnét pedig Edelénvig nincs sehol — És a nyugdíj? Elegendő lesz? — Talán. Ha bezár a bánya. a feleségem munkanél- 'k-üü lesz. Ügy számolom, ha kifizetjük a laJcástörlesztést, meg amit még kölcsönre vettünk és persze a rezsit, akkor még marad annyi, amiből kettecskéni a létminimumon megélhetünk. Hasonló gondok nyomasztják éjszakánként Horváth Józsefet is. Csakhogy ő 32 éves, és egy 9, valamint egy másfél éves gyermek apja. Rendelkezik még 450 ezer forint kölcsönnel leterhelt házzal Izsófalván és még sok más egyébbel, amit fizetni kell. — Fogalmam sincs mi lesz velünk. Ha nem . találok munkát, reménytelen a csa- ládom élete. Mert ugyan mi- re lesz elegendő a munkanélküli-segély, tudom-e abból a gyerekeket nevelni, ruházni, etetni, a részleteket a törlesztéseket fizetni. Rám zuhant, leterített a félelem Hová menjek, ki tudna segíteni? Éjszakánként csak biztatom magam: ne add fel! Ne add fel! De meddig még? Es nem értem, miért kellett a bányát, bezárni, amikor itt a szénkiadónál, ahol mázsamester vagyok sorban állnak a szénért a teherautók. Any- nyi a vevő, hogy csak februárra tudom a rendelést fölvenni. Az akna művelési térképén tisztábban áttekinthető a bánya, mint odalent. A térképen bejelölve a működő és az indításra váró két front és az egész megkutatott mű? velésre váró 1 méter 80 centiméteres vékony telepi nagy kiterjedésű szénmező A kel front legalább két esztendeig munkát adhatna t™l8' Pf hat ^mondatott, í nHr,iíaga' t€'hát nem kell a iudolfi szén. Az ügyben illetékes vezetőket igencsak nehcz szólás- la bír,ni. Kerekperec megmondják: félnek. Ebben a formálódó demokráciánkban egyesek .nehezen viselik el a másféle véleményt, még akkor is, ha az a vélemény nem ideológiai, csupán csak szakmai, amit persze könnyedén lehet holmi bolsevista trükknek minősíteni. De Révai Lajos a rudolftelepi akna fő- aknászának véleményét nem igazgatja a félelem. ' — Elszánt vagyok. Nem félek senkitől, mert nincs félnivalóm. Tisztességesen dolgoztam, mert mindig hittem abban, hogy csakis a munka viheti feljebb az embert. S engem, az én munkám, a bányászat felemelt. Érteimet adott életemnek. És nagyon kérem, írja le, amit mondok: ez az új rendszer, ez a kormány, azt veszi el tőlem, ami számomra a legfontosabb volt. És nem ad helyette semmit. Csak ködös ígéreteket. Hát én ezért egyáltalán nem vagvok lelkes. És jó ha tudják, ha egyáltalán, érdekel valakit egy jövőbeni nyugdíjas, vágj' munkanélküli bányász mondandója: csak igen kevés ember lelkes manapság errefelé ... — Megértem elkeseredését. J)e hát azt mondják, ez a szén drága. — És az a szén, amit Oroszországból, vagy a lengyelektől hoznak, az olcsóbb? Ha olcsóbb, és a jövőben is olcsóbb lesz, akkor jöjjön el ide egy okos ember és mondja el, magvarázza meg a ru- dolfi bányászoknak. Szarvas Dezső Véleményei A kormány és a bányászszakszervezet közötti megállapodásról ekképp vélekedik Árk Béla, a Lyukóbányai Bányász Munkástanács elnöke: — A szakszervezet elárulta a bányászokat. Milyen érdekképviselet az, amely arról alkudozik: hány bányászt bocsássanak el?! Egy igazi szakszervezetnek körömszakadtáig ragaszkodnia kellett volna a széntermelés ihazai piacának megteremtéséhez, mert csak ez jelentehetett volna biztos jövőt a bá- \ nyászoknak és a bányászatból élő dolgozóknak. Ezt viszont csak a külföldről behozott szén rovására lehet megtenni. Erre a szakszervezet azt javasolja: maradjon változatlanul az import és a hazai szén 50—50 százalékos aránya. Hát nem érdekes ez ... ? Minderről ez a véleménye Schalkhammer Antalnak, aki a bányászszakszervezet nevében aláírta a kormánnyal való megállapodást: — Szó sincs árulásról. Megakadályoztuk az azonnali bányabezárásokat és 14 ezer ember utcára kerülését. Ezenkívül elértük, hogy az erőművek szénfelhasználásáról hosszú távú szerződés rendelkezzen.. ..
