Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

1992. január 15., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Apró lépések haszna Második évébe lépett az Emberért és Miskolcért Ala­pítvány, melynek célját Hor­váth András, kuratóriumi titkár így foglalja össze: . olyan tevékenységeket, kezdeményezéseket támogat, amelyek az állami és helyi önkormányzati szervek jogi kötelezettség körét megha­ladó humán, szociális, egész­ségügyi, lakóhelyi környe­zet.. és tájvédelem emberib­bé tétele, szépítése, hagyo­mány és honismeretének ápolása a célja, a városi kö­zösségek bevonásával.” Az első sikeres pályázati év után a kuraltórium az el­múlt ősszel ismételten köz­zétette pályázati kiírásait az 1991 92-es évre. Ennek ve­zértémái: Miskolc város és környéke területén az em­beri környezet javítása és a táj védelme érdekében ki­fejtett. tevékenység; a hal­mozottan hátrányos helyze­tű emberek humán, szociá­lis és egészségügyi megse­gítése; Miskolc város és kör­nyékének helytörténeti, hon­ismereti, hagyományápolási tevékenységek terén kifej­tett munkásság és ezzel ösz- s-zefüggésben, a város érté­keinek védelmében, annak szépítésében, fejlesztésében való részvétel. Minit dr. Szita Lajos tanszékvezető egyete­mi docens, kuratóriumi el­nök kifejtette: az idén is olyan pályamunkákat vár­nak, amelyek (például) ja­vaslatot tesznek a Bükki Nemzeti Park tehermentesí­tésére; a Szúrva felső folyá­sának medervizsgálatára, a lillafüredi vízesés eredeti. Szinva-vízzel működő álla­potának helyreállítására, vagy: az otthoni beitegutó- gomdozási rendszerben való közreműködés, a rehabilitá­ciós tevékenység városszer­te törtépő kiszélesítése ér­dekében. Lapunk rendszeres olva­sói emlékeznek rá: a Mis­kolci Egészségügyi Főiskola vezetői az otthoni beteg­utógondozásra országosan (1) egyedülálló javaslatot nyúj­tottak be a kuratóriumhoz, még az elmúlt év őszén. En­nek lényege, hogy a főisko­la hallgatói — ápolónők, gyógytornászok — otthona­ikban keresik fel az utó­gondozásra szoruló bénult betegeket, mindazokat, akik egy idő után kikerülnek a kórházi osztályokról. Az ala­pítvány kuratóriumának mi­napi ülésén dr. Számán Sán­dor főorvos, főiskolai do­cens számolt be az ellső ered­ményekről. A körzeti orvo­sok javaslatai alapján fel­térképezték a várost: párba állítva 28 hallgató járt ki a betegekhez, akik nagyon szívesen fogadták a keze­lést, mert nemcsak testi ba­jaik gyógyításához kaptak segítséget, de az ágyhoz, to­lószékhez kötött, négy fal közé zárt embereknek lelki támaszt is jelentettek ezek a beszélgetések. Sokan feje­zik ki hálájukat és köszö- netüket leveleikben, mind­azonáltal — mint. a főorvos úr hangsúlyozta — a hall­gatóknak is életízű terep- gyakorlatot, jó tanulási le­hetőséget jelentettek a ke­zelések. A jelentéstételt követően az anyagi elismerés egyhan­gú odaítélése mellett a ku­ratórium köszönetét és nagy­rabecsülését fejezte ki a fő­iskola vezetőinek, oktatói karának, s mindenekelőtt a végző hallgatóknak, akik mind ez ideig példa nélkül álló humanitárius tevékeny­séget folytattak. Volt vala­mi rendkívüli és jelképes abban, hogy éppen az ülés kezdete előtt kézbesítették azt a levelet, amelyben az Országos Társadalombizto­sítási Főigazgatóság értesíti a kuratóriumot, hogy az alapítványon keresztül kü­lönböző műszerek beszerzé­séhez 300 ezer forinttal tá­mogatják a főiskola kezde­ményezését. Van tehát re­mény arra, hogy ez a fajta házi beteg-utógoindozás to­vább szélesedjen. Dr. Szita Lajos elnök el­mondotta még, hogy noha a pályázatok beadásának ha­tárideje 1992. május 31-e, máris kilenc munka vár el­bírálásra. Egyéves tevékeny­sége után mind szélesebb körben válik ismertté és el­ismertté az Emberért és Miskolcért Alapítvány, mind­jobban beérnek, hasznot hoznak az apró lépések. Mint köztudott: létrejött a polgármesteri . hivatallal va­ló együttműködés, innen anyagi támogatást is kap, és a továbbiakban -is remél az alapítvány, amely pár­toktól, mozgalmaktól füg­getlenül egyetlen célnak kö­telezte el magát: a város la­kosságának és érdekei érvé­nyesítésének. Ó. M. Ai éjféli nap fényénél tanulmányozza a robbanás okozta krátert a német Sabine Schmidt, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom szakértője. A 12 m átmérőjű mélyedés akkor keletkezett amikor a McMurdo állomáson dóig ózó amerikai tudósok robbantással semmisítet­ték meg a környezetre veszélyes hulladékot. A környezetvédők szerint a robbanást 7 mérföldes távolságban is érezni lehetett. A Greenpeace határozottan ellenzi a hulladék megsemmisíté­sének ezt a módját. (Telefotó — MTI) Van egy idétlen mondóka, aminek mindeddig nem lát­tam értelmét. Imigyen hang­zik: Ami az egyformával egy­forma, az a másformával másforma. Tehát, ami az egyformával másforma, az a másformával egyforma. Né­hány órával ezelőtt azonban villámcsapásként hasított be­lém a felismerés, hát a mondóka nem másról szól, mint az MKV-ellenőrökről. A fővárosi tömegközleke­dési ellenőrök olyan snasz- szak, olyan uniformizáltak. Van nekik egyforma kabát­juk (nekem is van egy ha­sonló, a múltkoriban a met­róba lépve néhány fiatal pá­nikszerűen ugrott ki az aj­tón), egyforma nadrágjuk meg a többi. Notórius blic­celőnek csak egy kicsit kell kinyitnia a szemét a fővá­rosban utazván, könnyen ki­kerülheti a pénztárcaköny- nyítést. Ha az utastársak kapkodnak a zsebük felé, feltűnés nélkül odaoldalazik egy még semleges ajtóhoz, Egyforma és másforma felméri a távolságot, átkoz­za az ilyenkor folyton piros lámpákat, fokozódik az ad­renalinszintje, ajtónyitást kö­vető leszállás után pedig rá­ér azzal foglalkozni, hogy szívműködését visszaterelje a normális kerékvágásba. Miskolcon ez nem megy ilyen egyszerűen. A miskol­ci ellenőrnek van két tulaj­donsága. Szerinte nem lát­szik az, hogy ellenőr, a má­sik meg, hogy mindig leg­alább párban jár (A minap egy éjszakai járaton többen voltak, mint mi, akik ,,csak” utaztunk). A miskolci ellenőr azonban felismerhető. Nem cifra járásáról, valamint szintúgy gúnyájáról, mert az utóbbi aztán igencsak tiri­tarka. Kék, zöld, rózsaszín, lila, fekete és ez még csak ízelítő. A miskolci ellenőr: többnyire nő, és van neki táskája. Sohasem áll egye­dül a megállóban, és na­gyon úgy tesz, mint aki csak utazni óhajt. Közeleg a tör megközlekedési jármű, azon­nal oszlanak. Ha ketten vannak, a két végére, ha hárman, akkor előre, hátra, középre. A miskolci ellenőr felszáll például a buszra. Legyenek hárman. Elfoglal­nak egy-egy likasztót, hogy oda ember már ne férjen. A középső a „forgóban” és nem tesz mást, csak a sze­mét jártatja. Busz elindult, táska le, szalag, amit a ka­ron kellene viselni lazán a kézben tartva és elkezdődik a nagy menet. Egy miskolci ellenőr sem hasonlít a másikra, mégis olyan egyformák. Talár) azért, mert olyan feltűnően másformák?-bg­J. Derogy—H. Carmel Szupertitkos Izrael A damaszkuszi 336068-as nem válaszol (6) Augusztus 6-án a trieszti pályaudvaron az olasz vá­mosok a Moszadtól kapott információ alapján, igazol­tatják a jugoszláviai Ljubl­janából beérkező Orient exp­ressz egyik utasát: a cso­magjaiban három cipó Sem- tex robbanóanyagot talál­nak. Hamis marokkói útle­velet használt, ő az LFFF első tagja, aki lebukik. Ek­kor versenyfutás alakul ki az Abdallah-csoport és az olasz kollégák által értesí­tett DST, a politikai rendőr­ség között. A nyomozás vi­haros gyorsasággal folyik, és október 25-én kézre ke- ''ül a vezető is, aki Lyon el­hagyására készült, miután rendbetette a hálózatát. Ekkor indul be az a zsa­rolási gépezet, amelyet a terrorista szolgáltatásokra berendezkedett családi klá­nok fejlesztettek ki, hogy megpróbálják visszaszerezni a „nagy halat”. Robert és Maurice, Abdallah két test­vére 1985. március 23-án el­rabolja Gilles Peyrollest, a libanoni Tripoli francia kul­turális központjának igazga­tóját (Gilles Perrault író fia), us túszukat elrejtik Akkar. keresztény falu egy kis há­túban . . . Jacqueline Eszber- n®k, Barszimantov, az izrae- u diplomata kém „nagy seg- tm” gyilkosának őrizetére hízva. A DST-nek és a kül­ügyminisztériumnak sikerül április 2-án kieszközölnie a kiszabadulását, méghozzá Al­geria bejrúti nagykövetének us Hilarion, Capucci görög katolikus érseknek a közve­títésével; ez utóbbit 1974- oen kiutasították Izraelből, mert fegyvercsempészetet folytatott a palesztin terror- ustálc javára. Az LFFF, amely ennek fejében vezetőjének korai szabadulására számí­tott, hiszen csak tiltott fegy­verek birtoklásáért és hamis Papírok használatáért emel­tük vádat ellene, hiába tör­te magát, mert még aznap este rábukkantak a hálózat egyik párizsi rejtekhelyén arra a revolverre, amellyel megölték az amerikai kato­nai attasét. így hát bűnré­szesség vádjával indítanak eljárást George Ibrahim Ab­dallah ellen, s ezért tovább­ra is fogva tartják, mígnem az esküdtszék elé kell áll­nia. Az LEFF ekkor adja át a stafétabotot az Arab Politi­kai Foglyokkal Vállalt Szo­lidaritás Bizottságának (APFVSZB), élve azokkal a kapcsolatokkal, amelyeket a Terrorista Internacionáléval épített ki, s ezt követően ke­rül sor arra a három vaktá­ban végrehajtott merénylet- hullámra, amely végigsöpört a főváros nyilvános helyein. A Chirac-kormány, amely az időközben lezajlott vá­lasztások nyomán hatalomra került, alkalmazkodik a két­színűség politikájához. Meg­indítja a nyomozást az Ab- dallah-testvérek ellen, akik már visszatértek libanoni szülőfalujukba, mintha egy egyszerű családi vendetta ilyen méretet ölthetett vol­na, ha nem épül bele az ál­lamapparátusok által mani­pulált feszültség stratégiájá­ba! A francia kormány köz­vetlenül tárgyal a főnökök­kel: Ajad tábornokkal, az algériai katonai hírszerzés vezetőjével és El-Huli tá­bornokkal, a szíriai légierő felderítő szolgálatának irá­nyítójával. Ismét Capucoi ér­sekhez folyamodik, hogy el­nyerje a terrorista mozgal­maknak oltalmat nyújtó re­zsiméit jóindulatát, és titok­ban megbízottakat küld Da­maszkuszba. Abu íjad, a PFSZ második embere, Pá­rizson átutazva, joggal vá­dolja a szíriai és iráni tit­kosszolgálatokat, hogy táv­irányítják az APFVSZB ter­roristáit és sugalmazzák a közleményeiket. A végül is az 1986 októberében megkö­tött fegyverszünetet bizonyos tekintetben Eli Hofoeike, ,a francia kémelhárítás tiszte­letre méltó munkatársa, a libanoni keresztény falan- gisták hírszerző szolgálatá­nak egy kori főnöke garan­tálja; átállt Damaszkusz szol­gálatába és szükség esetén hajlandó likvidálni áz LEFF ellenszegülő tagjait. De mi­lyen áron? Eközben a titkos tárgya­lások nem gátolják Charles Pasqua francia belügymi­nisztert abban, hogy Lon­donban találkozzék európai kollégáival a terrorizmus el­leni harc koordinálása cél­jából. A találkozón részt vesz a görög belügyminisz­ter is, noha országa a nem­zetközi terrorizmus egyik menedékhelye lett. És portu­gál kollégája is, noha szaba­don engedte Szartavi, a mér­sékelt palesztin vezető gyil­kosát .. . És most már más családi klánok Is osztoznak a me­rényletek piacán, így a Ha- madék, a síita család, amely­nek legidősebb tagja, Abdul Hadi irányítja a Hezbollah libanoni akcióit és 1985 jú­niusában megszervezi a TWA Athénből felszálló Boeing- gépének eltérítését Bejrút­ba; az akciót az öccse, Mo­hammed Ali hajtja végre. Ez utóbbit 1987. január 13- án letartóztatják a Német Szövetségi Köztársaságban — az útitáskája dugig van rob­banóanyaggal. A németek nem hajlandók kiadni az Egyesült Államoknak, s úgy döntenek, hogy maguk ítélik el légikalózkodásért. A Ha­made-klán néhány nap múl­va, megtorlásként és megfé­lemlítésként elrabol Bejrút­ban két nyugatnémet állam­polgárt. A nyugatnémet rendőrség a rá következő hé­ten, egy lövöldözés során, amelyre a frankfurti repü­lőtéren kerül sor, elfogja Abbász Alit, a harmadik Ha- made-testvért, s őt vádolja ezzel a túszszedéssel. Peré­nek kezdete előtt, 1988 feb­ruárjában egy harmadik nyugatnémetet is elrabolnak Bejrútban. Ez alkalommal azonban, s ez meglepően új dolog, a nyugatnémet bíróság nem hajlandó beadni a derekát. A szövetségi bíró tizenhá­romtól tizennyolc évig terje­dő börtönbüntetést ró ki Abbász Ali Hamadéra, s fi­gyelmezteti, hogy a legna­gyobb börtönbüntetést kap­ja, amennyiben más nyugat­német állampolgárokat zak­latnak Libanonban. A Ha- made-klán ettől kezdve már nem lép fel a libanoni szí­nen, annál is inkább, mert a legidősebbnek, akit a szíriai- ak azzal vádoltak, hogy tá­mogatta velük szemben a PFSZ utolsó alakulatának el­lenállását, 1987 végén Tehe­ránban kellett menedéket keresnie. A Hamade-család rátalál a megélhetés más eszközeire. A Bekaa völgyében termelt hasis forgalmazása, valamint az ópiumvezérek közremű­ködése — őket kiüldözték Törökországból, miután ott az amerikaiak nyomására el­pusztították a mákültetvé­nyeket — lehetővé tette a család egyes tagjai számára a síita-szervezetek pénzelé­sét. Ebből a hagyományos kereskedelemből, amelyet a hatalmas Dzsáfár-törzs el­lenőriz, részesednek a leg­fontosabb közlekedési cso­mópontokat megszállva tar­tó szíriai erők tisztjei is. És a bevételt megkettőzi a gyü­mölcsöző fegyverkereskede­lem. Az amerikai Narcotic Bu­reau, a kábítószer-kereske­delem ellen küzdő állami szervezet számításai szerint a libanoni hasiskereskede­lem évente mintegy 2 milli­árd dollár hasznot hoz, ugyanakkorát, mint amekko­ra pénzügyi támogatást az Öböl-államok nyújtanak a palesztin ellenállásnak. Ez­zel szemben a kábítószer­háború megtetézi még né­hány hullával azt a földet, amely már nem is számolja a halottait. Roland Jacquard elmondja, hogy 1983 augusz­tusában felrobbant egy au­tóban elhelyezett pokolgép egy baalbeki szálloda előtt: 35 halottt, köztük a szálloda három lakója — a vizsgálat során kiderült, hogy ők vol­tak a célpontok. Nem sike­rült azonosítani őket a szo­bájukban talált hamis papí­rok alapján, de a portás em­lékezett arra, hogy franciául beszéltek, de furcsa hang­súllyal: talán korzikaiak, de mindenképpen délről jöttek. Ennek a piacnak a for­galma eléri a 15—20 milli­árd frankot, ebből a palesz­tin szervezetek 3—5 milli­árd dollárral részesednek, s ez itöbb, mint amire a PFSZ az olajországok juttatásaiból, vagy a védelmi pénzekből tett szert. Utóbbiakat a lé­gitársaságoktól — az Air France, a British Airways és a Lutfhiansa — szedte be, annak fejében, hogy meg­védte őket a gépeltérítőktől, legalább is a Hezbollah fel­bukkanásáig. A szíriai tá­bornokok (köztük Rifat el- Asszad) csoportja a hasisjö- vedelmek csaknem egyhar- madát „vámilletékként” zsebrevágja az általa ellen­őrzött övezetben. A csempé­szek a Szírián, Jordánián és néha az Izraelen, illetve a sivatagaikon átvezető szá­razföldi utakat használják, hogy eljuttassák ezt a kábí­tószert Egyiptomba, amel 1 a térség legnagyobb fogyasztó­ja. A fő útvonalak azonban a tengeren át vezetnek, a kis hajók ingáznak a libanoni partvidék és a Sínai-félszi- get partja között, s eközben kiteszik a partra az Izraelbe készülő terrorista komman­dókat. Az Egyesült Államok, annak érdekében, hogy meg­akadályozza a „Made in Le­banon ’-termékek tömeges exportját a Földközi-tenge­ren, Európán és az Atlanti­óceánon az ő kontinensük felé, állandó jelleggel a céd­rusok országában állomá- soztatja a kábítószer-keres­kedelem ellen küzdő szerve­zetük ügynökeinek diszkrét és titkos csoportját. Ezek azok az ügynökök, akik jól fizetett informátorok hálóza­tával rendelkeznek, s akik kísérletet tettek, hogy a CIA sikertelen próbálkozásai után megmentsék William Buck- ley-t, a kémszervezet bejrúti rezidensét. (Folytatjuk) 1 Kráter az flatarktiszen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents