Észak-Magyarország, 1991. december (47. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-31 / 305. szám
1991. december 31., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 11 Tájékoztató az útlevélkérelmek benyújtásáról Az Országos Rendőr-íőka- pitányság tájékoztatót adott ki abból az alkalomból, hogy 1992. január 1-jétől állítják rendszerbe az új típusú útleveleket, amelyeken már a magyar állam címerét és államformáját az alkotmánytörvénynek megfelelően tüntetik fel. Ugyancsak ettől az időponttól kerül sor a régi útlevelek folyamatos cseréjére is. Ezzel egyidőben módosul a magánútlevelek iránti igények benyújtásának rendje is. A tájékoztató szerint január 1-jétől a magánútlevelet igénylők kérelmüket személyesen az állandó, vagy ideiglenes lakhelyük — annak hiányában tartózkodási helyük — szerint illetékes jegyzőnél (körjegyzőnél), vagy a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalánál (Budapest VI., Andrássy út 93.), továbbá külföldön a külképviseletnél nyújthatják be a megadott feltételek alapján. Eszerint az útlevéligény benyújtásához rendszeresített formanyomtatványhoz mellékelni kell 2 darab 35X45 milliméteres fekete-fehér, vagy színes igazolványképet, amely 1 évnél hamarabb készült az érintett személyről, ezen kívül csatolni kell egy 1000 forintos illetékbélyeget is. Amennyiben kiskorú, vagy gondnokság alatt álló személy részére kérnek útlevelet, akkor mellékelni kell a szülők (törvényes képviselő) hozzájáruló nyilatkozatát, amelyet a közjegyző, vagy a gyámhatóság, illetve az útlevéligény átvételére jogosult szerv előtt hitelesítettek. A külföldön élő magyar állampolgárok mellékeljék a magyar állampolgárság megállapításához szükséges iratokat is. Az az állampolgár, aki 1988. január 1-je után kiállított útlevéllel rendelkezik, és ennek cseréjét kéri, a kérelmet, amelyhez a feltételek szerinti mellékletekhez csatolja az útlevelet is, postai ajánlott küldeményként is elküldheti közvetlenül a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalnak (1903 Budapest, Pf.: 314 47). Természetesen személyesen is intézhetik a cserét, oly módon, mintha új útlevelet kérnének, tehát a formanyomtatvány kitöltésén túl szükség van a két fényképre és az 1000 forintos illetékbélyegre is. Személyes ügyintézés esetén a lakhelyük szerinti jegyzőt, vagy a BM Adatfeldolgozó Hivatalát keressék fel. A Magyar Köztársaság címerével ellátott új formátumú útiokmányokat a BM Adatfeldolgozó Hivatal postán küldi el a kérelmezők címére. Amennyiben valamilyen halaszthatatlan ok miatt soron kivüli útlevéligényről van szó, akkor ezt a kérelmet a BM Adatfeldolgozó Hivatalnak állandó ügyeletet tartó ügyfélszolgálatán, vagy a köztársasági megbízottnál lehet előterjeszteni. Változatlanok továbbra is a határátlépési igazolványra, a határátlépési engedélyekre, a kivándorlásra és a hazatérésre vonatkozó ügyintézési és eljárási szabályok. (MTI) Ajándék-copf Szaddam Husszeinnek Egy kuírd iiSkoláslány levágatta cqpfjált és szeretete jeléül elküldte ajándékba Szaddam Husszein iratai elnöknek, — jelentette a Baath Párt hivatalos lapja. A'hdaf Fahad al-Kakeh már nem az első, akii ilyen ajándékkal lepte meg Szaddam Husszeint. Mint levelében írja, azért választotta az ajándékozásnak ezt a módját, mert „nincs más értékesebb kincse, amit adhatna”. „Az amerikaiak és követőik nem kevés problémát okoznak nekünk” — állapítja meg, nyilvánvaló utalással az Irak ellen életbe léptetett BNSZ-szankciőkra és a Kurdisztánban tapasztalható nyugtalanságra. „Azt akarjuk, hogy jóságos atyánk tudja: egész szivünkkel rajta csüngünk” — biztosítja odaadásáról az elnököd az ötödikes diáklány. Gyászhírek HALÁLOZÁS Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy a legdrágább édesanya, nagymama és dédnagyi, aki mindenkihez jó volt, «7.V. KOSKA ZOLTÁNNÉ (Kati néni) életének 76. évében, 1991. december 21-én csendesen eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később értesítéssel leszünk. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerető édesapánk, id. GANVI FERENC 56 éves korában, 1991. december 23-án hirtelen elhunyt. Temetése 1992. január 2-án, 13 órakor lesz a Szent Józseí temetőben. A gyászoló család. Mély fajdalommal tudatjuk, bogy KONKOLY ANDRÁS 1991. december 26-áin, 44 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 1992. január 2-án 13.30 órakor lesz, a szentpéteri kapui temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy HORVÁTH JÓZSEF (hejőcsabai lakos) 67 éves korában elhunyt. Temetése 1992. január 2-án 14 órakor lesz, a hejőcsabai katolikus temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BONUS SÁNDOR 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1992. január 2-án 13 órakor lesz, a vasgyári temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ORAVECZ TIBOR, a Népszava munkatársa 50. életévében, 1991. december 22-én elhunyt. Temetése 1992. január 3-án 1(3 órakor, a mis - kolc-perecesi temetőben lesz. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy FOKI GYULA életének 79. évében, december 27-én elhunyt. Temetése január 2-án, 9 órakor, a fel'sö- hámori temetőben lesz. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, gyermek, testvér, nagymama FRiGYiK 'Gézáne szül.: Simon Mária 1991. december 29-én, életének Íj- evében váratlanul elhunyt. Temetése 1992. január 3-án de, 1 órakor l'esz, a diósgyőri temető ravatalozójából:. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, akik n drága édesapa, CS. SZABÓ ISTVÁN sírjára virágot hoztak és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak. szomszédoknak és minden ismerősnek, akik TÓTH LAJOS temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége cs két fia, Gábor cs Attila. Az utolsó handle Üjgyőrben A handlének nem erre visz az útja . .. — Csak par forint hasznom van kedveskéim egy- egy tételen. Már nem is tudom igazán, miért csinálom. Amikor reggelenként elindulok a fájós lábaimmal, kezemben a két nehéz szatyorral, mindig perlekedem magammal. Mondom: Malvin, hagyd már abba az egészet. Kikoptál az időből, szaggat a derekad, a szemed sem igazán jó. néha pedig nehezen kapsz levegőt. Később meg válaszolok: ha élni akarsz, mozognod kell, látnod, nézelődnöd, beszélgetni, és azt a napi egy-két eladást, vételt megcsinálni. Na! Kell-e az a pár cipő, vagy sem? Vegyék meg, mert ha nem, magammal viszem, bárhol túladok rajta, és utána szánhatják- bánhatják. A viaszos vászonnal leterített konyhaasztalon egy pár bakancs feküdt. Fejének és szárának sötétbarna bőre már töredezett volt, jól látszott, hogy talpalták is már, de azért masszív, erős cipőnek tűnt. Mellé odatett még egy agyonmosott pulóvert, s egy színehagyott kockás inget. Malvinka néni a ruhaneműt nem erőltette, ő akkor a cipőt akarta elpasz- szolni. — Így már ráfizetek, de kimondom az utolsó árat: legyen száztíz forint. Ne gondolkozzanak már annyit! A bolt végül is megköttetett. Anyám átadta a piros hasú százast, a zöld papírtízest. Én újra felhúztam a bakancsot, később kipróbáltam, vajon jól fogja a korcsolyát, amelyet egy kereszt alakú „kulcs” segítségével erősítettem a talpához. Már aznap délután elmentem a vasgyári jégpályára és kipróbáltam. Igazat adtam Malvinka néninek. A cipő nem volt rossz vásár. Jól tartotta a bokámat és a korcsolyát sem engedte el. A pénzt a kis öregasszony egy agyonhasznált, töredezett bugyellárisba tette, elpakolta a pulóvert és az inget, majd nyögdécselve felállt, magára vette kopottas télikabátját és elköszönt. Szemében kis furcsa fény csillogott, szája sarkában apró mosoly bujkált. Aznapra már megcsinált egy boltot. Nem tudhattuk, honnan származik a pár bakancs és fogalmunk sem volt róla, mennyit keresett az eladással. A pár barna bakancs eladása és megvétele a hatvanas évek elején történt. Mondták, más ócskások is járták így akkoriban az utcákat, voltak mozgékonyabbak, ügyesebbek is tőle, de én azokat sohasem láttam. A kis öregasszony, kezében a szatyrokkal, viszont gyakran feltűnt, ahogy leszegett fejjel, elszántan végigbaktatott az újgyőri utcákon. Az ócskás öregasszony területe a Marx tértől a Táncsics térig tartott. Ez volt az Üjgyőr. akkoriban még csak családi házakkal. A többszintes blokképületeket, a panelházakat csak később emelték. A házakban munkások, irodisták, bányászok éltek. Nem mondhatnám, hogy könnyű világ volt. Sokszor ettünk zsíros kenyeret, ebédre tészta, vagy krumpli került. Az újgyőriek életét a két gyár határozta meg. A napot a gyári dudaszó osztotta szeletekre. Akár óra nélkül is megélhettünk volna. Már a cseperedő, aprócska gyermek is tudta, hajnalban először öt órakor „fúj” a ' gyár, majd utána hatkor, délután kettőkor és este tízkor. Műszakváltáskor megsűrűsödtek az emberek az utcán, gyakran csak fejbólintással köszöntötték a másikat, és mindenki ment a dolga után. Malvinka néni egy utcavégi kis házban lakott, magányosan. Kerítését egy meghatározhatatlan fajtájú kutya őrizte, s volt még két macskája is, amelyek többnyire az utcán kóboroltak. A kis öregasszonyról keveset tudtak az emberek. Senkit sem engedett közel magához, még szomszédai sem ismerhették meg igazán. A pletykásabb háziasszonyok persze állították, hogy biztosan lecsúszott grófkisasz- szony. akit nem vitt el nyugatra a családja. Suttogták, pénzeket kap Amerikából, gazdag, s odahaza eldugva vastag aranyláncokat tartogat. Egy-(két habókos, megjátszva a hozzáértőt, alkalmanként kijelentette, a kis öregasszony biztosan értesüléseket gyűjt, s azért járja a lakásokat. Az igazság, mint később kiderült, egészen más volt. Malvinka néni szegény volt, mint a templom egere. Nem nyugdíjat, hanem valami kis járadékot kapott, s azt egészítette ki az ócskázásból szerzett pénzekkel. Az utolsó handlé volt Üjgyőrben. A gyárakban már kezdtek jobb fizetéseket adni, és idővel senki sem járt már szívesen a másoktól levetett ruhákban. Esetleg a nagyobbik testvér holmiját hordták el a kisebbek. Az asszonyok cserélgették egymás közt a gyermekruhákat, a sikk a belvárosi üzletekben vásárolt új konfekcióholmi volt. A kis öregasszony egyik napról a másikra beszüntette tevékenységét. Szüksége volt még ugyan a pénzre, s lábai is bírták még a járká- lást. de lelkiereje nem volt már a munkához. Lopással vádolták meg. Az egyik házban a fiatal- asszonytól egy férfinadrágot vett át, bizományba. A nadrággal nem talpalt sokat, már másnap eladta egy másik asszonynak. A nadrágért járó pénzt — lefölözve a maga kis hasznát — tisztességgel letette az asztalra. Már dél körül járt, így hazament. s hozzálátott valami ebédet készíteni magának. Vagy egy óra múlva megjelent nála a fiatalasszony és sírva, gyalázkodva követelt ötszáz forintot. Azt állította, hogy a százasokat ő a nadrágzsebbe rejtette, csak megfeledkezett róla. — Azonnal adja vissza a pénzemet, különben feljelentem a rendőrségen! Az utca zengett, a szomszédok összecsődültek, s kíváncsian várták, mi lesz az egészből. Malvinka néni riadtan ingatta a fejét, ö .nadrágzsebből nemhogy ötszáz forintot, de még tíz fillért sem vett ki. Meg sem nézte a zsebeket, nem volt ideje rá. hiszen olyan gyorsan eladta azt a nadrágot. A fiatalasszony ezerféle dolgot összekiabálva végigszaladt az utcán, elrohant a vevőhöz. Ott gyorsan megnézték a nadrágzsebeket és persze nem találták a pénzt. A két asszony először egymást kiabálta le, hogy ki és kit gyanúsítson lopással, majd hirtelen szövetséget kötöttek, s úgy rohantak vissza az ócskáshoz. Most már közös erővel követelték a pénzt a kis öregasszonyon. Malvinka néni sírva fakadt. Megérezte, hogy csapdába szorult. Most már az isten se mossa le róla a lopást. Két rossz közül az egyiket sem választhatja. Ha a sajátjából visszaadja a pénzt, akkor már rábizonyították a lopást, ha pedig nem, akkor tovább vádolják. Ö a második megoldást választotta. Már csak azért is. mert egyszerűen nem volt ötszáz forintja. A fiatalasszony és társa kitartóan követelték rajta a pénzt, majd feldúltan elmentek. — Még ilyet — morogta az egyik szomszéd. — Elfelejteni, hova dugta el a pénzt... — Hallgass — szólt rá a felesége. — Ne avatkozz a más dolgába. Még csak az kell nekünk, hogy belekeveredj, s mi is az utca szájára kerüljünk. Rendőrségi feljelentés természetesen nem lett a dologból. A fiatalasszony a férje tudta nélkül elköltötte, s gondolta, hogy így megpróbálja visszaszerezni. Malvinka néni egyszer- kétszer még megpróbálkozott az ócskázással. Nem ment a dolog, mert úgy érezte, ferdén néznek rá az emberek, s ha az utcán véletlenül meglátott egy rendőrt. akaratlanul is összerezzent. Inkább hazament, leült a székre és csak nézett maga elé, mint egy bagoly. Ólomsúlyokat érzett a testén, még a kezét is nehéz volt megmozdítania. Nemsokára meghalt. Hosszú évekig nem volt ócskás Üjgyőrben. Az emberek nem is gondoltak rá, hogy használt holmit vegyenek. A Zsarnai sem virágzott úgy, mint most. Malvinka néni története csak azért jutott eszembe, mert már újra vannak handlék Üjgyőrben. Ez már egy egészen más világ. Az ócskás úgy tesz, mintha valódi, új árut kínálna. Nem járja az utcákat, hanem boltot nyit, cégért függeszt ki rá, s még az újságban is hirdeti portékáját. Megélnek, mert a használt holmikra ismét van vevő, úgy mint Malvinka néni idejében. Udvardy József A bűn jól fizet. Legalábbis az amerikai Legfelsőbb Bíróság decemberben hozott döntése szerint, ami ezentúl lehetővé teszi, hogy a híreshírhedt bűnözők „műalkotásban” tárhassák a nagyérdemű elé azt, amiért a törvény életfogytiglanra, netán villamosszékre ítélte őket. Egy eset kapcsán most így foglalt állást ez a tekintélyes testület: „Az államnak bizonyos értelemben érdeke annak megakadályozása, hogy hogy a bűnöző hasznot húzzon a bűncselekményből, ám az eddigi törvény sérti az Alkotmánynak a szólásszabadságra vonatkozó tételét.” S hogy milyen nagyságrendű mellékjövedelemre számíthatnak a börtönszerzők, íme a példa. Martin Scorsese megfilmesítette Henry Hill maffiózó sztoriját, amiért közel 100 ezer dollárt kaphatott volna „az ötletgazda”. A sors különös iróniája, hogy a kifogásolt törvényt 1977- ben azért hozták, hogy David Berkovitz ne juthasson hozzá ahhoz a nagy összegű honoráriumhoz, melyet az emlékirataiért ígértek. Ebben azt kellett volna elmesélnie, hogy miképpen szemelte ki és ölte meg áldozatait — autóban szeretkező fiatal párokra specializálta magát —, és hogyan kapott „parancsot az ördögtől, aki gyakorta szólt hozzá”, mint ahogy állította. S mivel a holttesteket kézjegyével is ellátta — áldozatain a „Sam fia” cédulát hagyta —, a bűnözők különjövedelmét, azaz a szerzői jogdíjat akadályozó törvényt ezen a címen jegyezték be az USA legtöbb államában. A „Sam fia” törvényre hivatkozva koboztak el 15 ezer dollár jogdíjat egy pincér gyilkosától (Norman Mailer író fedezte fel). Sőt, egy tanárnőt, aki a szeretője megölésének sztorijával szerzett honoráriumból a rabok gyerekeit akarta segélyezni, még e jótékony célú alkotói szándéktól is eltántorítottak. Ha a törvényt mindenütt alkalmazzák Amerikában, akkor a börtönirodalom példátlan felvirágzása előtt állunk. Mi magyarok is, az aluljárók és az utcai bódék kulturális kínálatának vásárlóiként.
