Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-25 / 276. szám
1991. november 25., hétfő ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Tapasztalat - tudomány? Emberi tulajdonság: saját tapasztalataink által hitelesített ismeretekkel azonosulunk a leghama- rább. Hátulütője viszont, hogy a személyes élményeinkből hajlamosak vagyunk gyorsan általánosítani, s rávetíteni a kisebb-nagyobb közösségek, esetleg az egész ország életére. A helyzetismeret megalapozottsága, pontossága szempontjából szerencsés, ha a mindennapi tapasztalatainkkal egybeesnek a tudományos módszerekkel végzett vizsgálatok eredményei is. Ez esetben aligha van helye kétkedésnek, így hát létrejön egyfajta — legyen az optimista, mostanában, sajnos inkább elkeseredett — közmegegyezés. A társadalom gondjainak szaporodásával, kiváltképpen megerősödik a tudományos vizsgálódások, konkrétan a szociológiai kutatások fe- felelőssége, a köznapi tu-, dat hosszabb, rövidebb távú mozgását jelző felmérések jelentősége. Frissiben a Politikai Tudományok Intézete Alapítvány ilyen témájú Hol tart a szabad gondolat? — című kiadványát lapozgathatja érdeklődéssel az olvasó. A tanulmányok két forrásból táplálkoznak: a Szabad Demokraták Szövetségei megbízásából az említett alapítvány ez év májusában két közvéleménykutatást rendelt meg. Az egyiket a Medián Kft. végezte az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1200 fős minta személyes megkérdezésével. A biztosok a következői főbb kérdéskörökben tájékozódtak: Hogyan viszonyulnak az emberek a többpártrendszerhez, a kormánykoalícióhoz, mennyire tekintik alternatív kormányzati erőnek a Szabad Demokraták Szövetségét, szélesebben pedig: milyen problémák foglalkoztatják a megkérdezetteket. A másik csoport, az SZDSZ-tag- ság körében élő politikai tartalmú véleményekről!, ezek összefüggéseiről és a meghatározó vélemény- áramlatokról tájékozódott. A szegényedés, a munka- nélküliség növekvő száma; által gerjesztett létbizonytalanság — sajnos túlságosan is — mindennapi élményünk. A közép-kelet- európai rendszerváltásoknak úgy tűnik mindenütt jelen levő sajátossága, hogy a lakosság a romlói életkörülmények viszonylag gyors változását remélte, holott törvényszerű, egy kontinensnyi világrész politikai, de főleg gazdasági összeomlása majdhogynem maga alá temeti az egyes országok gazdaságát is. Mind máig gyakori, sőt erősödő tapasztalat, hogy a magyar közvélemény jelentős, nem egyszer hangadó része nem számol, vagy legalábbis lebecsüli a külső tényezők belső viszonyainkra gyakorolt hatását. Számoljunk azonban job- ban a — nevezzük így — maradék mozgástérrel. A nagy kérdés, hogy ezzell mennyire tudunk élni, kormány. országos és helyi tényezők, a vállalkozó polgá- rok. Nos, nem eléggé. Ezt erősítik meg a szóban for- ?ó közvéleménykutatások, ls- Szinte általánosnak mondható ugyanis az a vélekedés, hogy a gazdaságiéi sokkal többet kellene foglalkozni parlamentnek, kormányzatnak, pártoknak egyaránt, éppenséggel az erősen politikai-ideológiai, töltésű problémakörök rovására is. Ez visszatérő mozzanata a közvéleménykutatásoknak, induljon: bármely megközelítésből. És ez annál inkább helyes megközelítés, mert vannak olyan súlyos politikai kérdések, amelyeket igazában a gazdaság síkján lehet és keli elrendezni. Álljort példaként — mondjuk — a szegénység, amely melegágya lehet a politikai szélsőségeknek, a demagógiának. Egy másik jellemző vonulata a két közvéleménykutatás összegzésének, hogy az embereket jobban érdeklik a helyi viszonyok, és kevésbé foglalkoznak az országos, a nagypolitika kérdéseivel. Az érdeklődés aktivitása érthetően fordított arányban van a település nagyságával. Minél nagyobb a település lélek- száma, annál kisebb mérvű az aktivitás. Figyelemre méltó az a tapasztalat is, hogy a választók érzékenyebben reagálnak stílusbeli, magatartásbeli, mintsem ideológiai különbségekre. Ez bizonyára onnan is eredeztethető, hogy az egyes pártok politikaiideológiai arculata még nem igazában formálódott meg, és egyes vezetői ambíciókkal rendelkező emberek még nem találták meg valójában helyüket a pártok között. így adódnak példának okáért olyan visz- szásságok, hogy némely párt liberális karakterét, tolerancia iránti érzékenységét tökéletesen elhomályosítják a rendszerváltás lehetőségeivel visszaélő, diktatórikus hajlamú, a mások véleményét semmibe vevő „politikusok”. S végű! két idézet a kutatások összefoglalásából a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ tevékenységét minősítő vélekedésekről : „A kérdezettek abszolút többsége úgy .látja, hogyf nemhogy választási ígéreteit nem teljesíti, hanem a gazdasági helyzet javításáért sem tesz sokat, csak a hatalmát kívánja megszilárdítani. (Már tudniillik, a kormány — a szerk. megjegyzése.) Az emberek relatív többsége ugyanakkor az ellenzék tevékenységét is bírálja, velük szemben is bizalmatlan.” „Azzal együtt, hogy elfogadják az SZDSZ-t, mini ellenzéki pártot, a megkérdezettek nagy része nem tekinti alternatív politikai erőnek, kormányképes pártnak az SZDSZ-t.” Ügy véljük, a két idézet üzenettartalmának senki sem örülhet ebben az országban. Természetesen, ilyen apparátussal bonyolított közvéleménykutatás sokirányú elemzésre, következtetésekre ad alkalmat. Ezúttal csak felvillanthattuk a legjellemzőbbeket. A „Hol tart a szabad gondolat?” — könyv tartalma bizonyítja Magyar Bálint beköszöntőjének ama gondolatát, miszerint a „demokráciának célszerű az az értelmezése, amely folyamatos kontrollt és önkontrollt igényel.”, Ez alighanem érvényed minden pártra, politikai mozgalomra. Nagy Zoltán Számok, szavak, szorongások Merre megy a megye? Megesik, hogy ugyanazok a tények — a helyzettől és a szándéktól függően - érvként és ellenérvként is fölhasználhatók. Ugyanúgy, ahogy szánkkal fújva hűtjük a forró levest, máskor így melegítjük fázó kezünket. A lirai bevezető szikár tények ismertetésének előhang- ja. Különböző gazdasági kimutatások kerültek a kezembe, s eltöprengtem azon, hogy háromnevü megyénk milyen különös változásokon ment át az utóbbi évtizedekben. Hihetetlenül megnőtt gazdasági súlya, sokáig azzal büszkélkedtünk, hogy a megyék között itt a legnagyobb a nehézipari beruházások aránya, itt a legmagasabb az egy lakosra jutó állóeszközök értéke, s például csak a villamosenergia-felhasz- nálás nyolcszor annyi, mint a szomszédos Hevesben. A vegyipar, a kohászat, a gépgyártás, a bányászat hazai meghatározója Borsod. Vagy helyénvalóbb lenne a múlt időt használni? Tény, hogy a sikerágazatok válságágazattá váltak, s amivel egykor dicsekedtünk, most annak okán panaszkodunk. Milyen gyorsan, milyen hamar megváltozott a világ?! Am nem ez a baj. A tragikomikus az, hogy készületlenül értek bennünket a változások. A rosszak is és a jók is. És ki kell mondani végre, hogy Borsod akkor is bizonytalan helyzetű térség volt, amikor jól futott a kocsi. A hátrányok mostanra váltak kézzelfoghatóvá, de a monokulturális gazdasági szerkezet veszélyének következményeit prognosztizálni lehetett. A számok az évek folyamán változtak, de a tendenciák nem. Az élet minőségét kifejező statisztikai mutatók többségében Borsod elmarad az országos átlagtól, s a megyei rangsor végén kullog. Az elmúlt évben például egy, az iparban itt foglalkoztatott dolgozó havi bruttó keresete (13 581 forint) alatta marad az országos átlagnak. Pedig az itteni munka kifejezetten nehéz és veszélyes tevékenység. A szakmánkénti eltérés csak erősíti azt a meggyőződést, hogy a postás, a kereskedő, a földműves, a pedagógus máshol többet keres, mint itt, északon. A kereset megyénkben havi ezer forinttal marad el az országos átlagtól. A kevesebből természetesen kevesebb jut ennivalóra, ruhára, könyvre, utazásra. Az egy lakosra jutó kiskereskedelmi forgalom az elmúlt évben 74 211 forint volt. Tizenhatezer forinttal kevesebb az átlagnál. Ne tévessze meg az olvasót a „szent” átlagra való hivatkozás, de valahogy, valamivel mérni kell. Korábban a gyáravatások száma számított mércének, vagy a Miskolcon megépített panellakások száma. Az új értékrend átírta a listát, s keserűen kell tapasztalnunk, hogy a „magyar Ruhr-vidék” szegény, sok sebből vérzik. Az országban futó mintegy kétmillió személygépkocsiból csak alig több, mint 5 százalék (110 ezer) a borsodi, holott az ország népességének 7,3 százaléka él itt. A vitézkötéses virtusból csak ennyire futotta. Kocsiból is, itteni polgárból is. Tanulmányozva a demográfiai kimutatásokat, az ember óhatatlanul arra a következtetésre jut, hogy kicsi ennek a tájnak az eltartó és megtartó ereje. Pedig potenciálisad minden adott ahhoz, hogy ezen a változatos, gazdag vidéken nyolcszázezer ember éljen, megéljen és boldoguljon. Nyolcszázezer? Volt ennyi is. A legutóbbi hiteles adat szerint Borsod-Abaúj- Zemplón megye lakónépességének száma 757 ezer. A születési és halálozási mutató némileg az előbbi javára billen (egytized százalék), a megye mégis fogy. Nem újkeletű folyamatról van szó, de szembetűnővé csak az utóbbi években vált, amikor csökkent a születések száma. Az elvándorlás miatt évente falumyi, kisvárosnyi népességgel csökken a megye lakóinak száma. A korábban többnyire bizalmasan kezelt kimutatások szerint a megyét elhagyók döntő többsége fiatal és szakképzett, s feltűnően magas a diplomások aránya. Ez a tény, pontos adatok híján is az előbbi tételt igazolja: ikicsi a megtartó erő. Mostanság pedig egyre nehezebb lesz vonzóvá tenni ezt a tájat. A legrettenetesebb mumus a munkanélküliség. A regisztrált munkanélküliek száma, az október végi állapot szerint: 1990: 12 047, 1991: 39 487. (Ez utóbbiak közül tízezren még nem részesülnek segélyben vagy járadékban.) Hogy mit hoz a jövendő? Tömeges munkahelyteremtő akcióra aligha lehet számítani. Az ipari termelés borsodi csökkenése nagyobb, mint az országos átlag. Ingázni ma már nemigen kifizetődő, így némi reményt csak az átképzés, új szakma elsajátítása, vagy a vállalkozás jelent. A derűs biztonság bekövetkeztéig is ki kell húzni valahogy. Hol hideget, hol meleget fújva, s reménykedve abban, hogy Borsod1 megszűnik az ország — minden betegséget hordozó — állatorvosi lova lenni. Brackó István Borsod megyében aránytalanul és az itt élők munkabírásához képest méltánytalanul nagy mértékben emelkedik a munkanélküliek száma. A cégek, üzemek vezetői, mintha csakis abban lennének érdekeltek, egyre gyarapítsák azok számát, akik úgy érzik, a társadalom kegyelemkenyerén élnek. Éppen e régióban fordult elő, hogy a híres külföldi cég a privatizálás előtt szükségesnek tartotta kijelenteni — egyetlen dolgozót nem küld el a közeljövőben. Persze, hogy megnyerte a licitet, és „természetes”, hogy a „közeljövőn” pár napot értett, majd megkezdte az elbocsátásokat. Hazai cég még „könnyebb” helyzetben van a létszámleépítés során, főként, ha mezőgazdasági üzemről van szó. A köztudatban ugyanis már régen ismert e cégek gazdasági helyzete. Nos, a szerencsi mgtsz, esetében sem volt másképpen, amikor — még tavaly — az ondi telepen a tsz ipari főmérnökségéhez tartozó lakatosüzem, forgácsolóüzem és a galván- üzem sorsa megpecsételődött. Veszteséges üzemet pedig ma már nincs az a cég, amely hosszabb időn keresztül eltűrne. Lapátra került hát az itt dolgozók többsége. Mindössze négy-öt dolgozó tengett-lengett az üzemben, a többiek a megyei munka- nélküliek népes táborát gyarapították. A szövetkezet vezetése természetesen a meglévő épületeket, az üzemek berendezéseit hasznosítani szerette volna, ezért azokat szerette volna tovább üzemeltetni más formában, más körülmények között. Győzködtek az átalakulásról, ami. kor a munkástanács elnöke— a fiatal Kovács József — otthagyva nagygépüzemi csoportvezetői státusát, elvállalta a lakatos-, a galván-, és a forgácsolóüzem újjáélesztését. Ehhez pedig pénz és jó adag kilincselés kellett. Ahol a baj, ott a segítség! Helyben Szivárvány Építőipari és Kereskedelmi Rt. „beszállt” az üzletbe anyagiakkal, és így jött létre a Szivárvány-Fém Kft. — Pedig az átalakulással kapcsolatban nem osztottam a véleményem a téesz vezetőségével — mondta az immár ügyvezető igazgató, Kovács József. — De nem tudtam szomorúság nélkül nézni, hogy életerős, jó szakemberek tétlenségre, és ki- látástalanságra legyenek kárhoztatva. Megnéztem az üzemeket, bizony igen lerobbant állapotban voltak. Hogy egy forgácsolóüzemben ne legyen esztergakés...? A galvánüzemben vegyi- anyagok-eszközök sem voltak. Tsz-tagokat akartam bevonni a munkába, akik vagyonjegyükkel részesedtek volna, sajnos ez nem ment, így a téesz 49, az rt. pedig 51 százalékos résztulajdoni! kft.-t alapított. — Hogy kaptak munkát és munkást? — Nyakamba vettem az országot. Felkerestem barátokat, ismerősöket, sőt olyan üzleti szakembereket, akikkel régebben is kapcsolatban voltam, ök segítettek. Ki csak egy kis üzlet lebonyolításában, ki néhány egyszerű fémipari termék megrendelésével, ki pár ezer csavar horganyzását rendelte meg, ki üzletfeleket mutatott be, de volt olyan is, aki a kész megrendelést hozta. Kezdetben a dolgozók se hitték, hogy életképesek leszünk. Ma mégis az elbocsátottakból is többen dolgozunk itt. Állítom, hogy minden ilyen kisüzem munkájában tisztességes üzleti kapcsolat a legdöntőbb. Bármit előállíthatok, de ha nem tudom eladni, mit ér? Nekünk külön üzletkötőnk sincs, mindent magunk kalkulálunk, számolunk előre munkatársammal, a napi munkák irányítójával, Horváth Gyulával. Van gondunk épp elég, hisz a régi beidegződés még mindig tart úgy partnereinknél, mint dolgozóink között. Ez év februárjától novemberre elértük, hogy milliós nagyságrendű árbevételünk legyen. Itt minden embernek ki kell termelni a saját bérét. És azt is elértük, hogy ugyanolyan munkát 30—40 százalék anyagtakarékossággal állítjuk elő, mint korábban. — A három üzemben mivel foglalkoznak most? — A lakatosüzemben Németország részére kandallókat gyártunk. A forgácsolóüzemben kisebb alkatrészeiket, zsanérokat, csapokat, perselyeket készítünk, a galvá- nozóüzemben kapupántcsa- varokat, szegeket galváno- zunk, egy holland cégnek nem kevesebb, mint huszonhárom tonnát. Van munka, még külföldiek is szívesen dolgoztatnak velünk, de látjuk, hogy miután nem szervezett az országban a külföldi cégek megrendeléseinek kellő hazai fogadtatása, ezért az ilyen hasonló cégek mint mi is, egymás üzleti ajánlatai alá licitálunk, vagyis a legolcsóbb üzleti ajánlatot fogadja el a külföldi. A jövőben ez ellen is lenniük kell valamit. Kovács József és munkatársai már azon spekulálnak, hogy beindítják a 2—3 műszakos munkát, és újabb dolgozókat vesznek fel (és vissza). Ugye milyen furcsa, hogy az elbocsátás vissza is fordítható. Ha az ember arra kényszerül, hogy alkalmazkodjon a kihívásokhoz. (bekccsi) Vissza az elbocsátottakat, sőt! r _ . Újraindult három üzem
