Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-14 / 267. szám
Dfi rmprOl MnpRa NAPRÓL NAPRA NAPRÓL tiIli* lm Iffl ifi ÜGYELET Ügyeletes riporter: Brackó István Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-600 Mankópénz kellene M ondja egy ismerős üzletember, hogy iszonyúan drágák a szakkönyvek. A múltkor is, egy alig füzetnyi kiadványért 1800 forintot kértek el. Nem volt ez egy díszes, bőrbe kötött fóliáns, s így aztán aligha kerül fel az újgazdagok kolóniái szekrényének polcára- Kezdő vállalkozóknak íródott, szerény kivitelben, papírborítóval. De, mert szükség van rá, s a kiadót nem dotálják, üzleti alapon magasra srófolódik az ár. így vagyunk a gyerekholmikkal, a bébiételekkel, az öregeknek szánt gyógyszerekkel is. Hogy a tejről ne is beszéljünk. A szent piac-, illetve értéktörvény jegyében, az értékarányos árakra való törekvés torz helyzetet teremt. A közgazdasági igazságot szociális igazságtalanság kíséri. Nem sírom én vissza a dotációval teli, két- és többszintes, csalóka árrendszert. De egy bizalomra pályázó kormányzat évülhetetlen érdemeket szerezhetne, ha bizonyos cikkeket dotálna. Olyanokat, amelyeket csak egy-egy, hátrányos helyzetű csoport venne, illetye tudna csak használni. Tejből biztosan nem vásárolna többet egy milliomos család, ha olcsóbb lenne. Gyermekcipőt is csak a családosok vennének. Visszérkenőcsöt sem spájzolna be a jól kereső, fiatal táncosnő, mégha ingyen adnák is. Világos, ugye? Egy racionális berendezkedésű társadalom nem nélkülözheti a humánumot: a közgazdasági szabályokat, a piac farkastörvényeit bárányszelídséggel átlépő támogatásokat. Mert kérdem én, miért nem értékarányos - a szó szigorúan gazdasági értelmében — a bor, a cigaretta, a benzin, a televízió óra? Ezeken a termékeken „fog" annyit az állam, miből egy kevés juttatható volna a hátrányos helyzetűek dotációjára. Ez a mankópénz többet érne, mint amennyibe kerül. (brackp) _________________________________________________________/ Ka a puska hallgat - a pénz beszél Csak nemrégiben kötött új területbérleti szerződést a vadásztársaság. Ez mind a nagy-, mind pedig az apróvadas területek bérleti díjának kisebb, de inkább nagyobb mérvű emelésével járt. Most újabb „adót" kell majd fizetni azoknak, akiknek vadászfegyver van birtokában. A közelmúltban megjelent kormányrendelet és annak végrehajtási utasítása értelmében, az arra illetékes hatóság külön felhívása alapján köteles lőfegyver és lőszer tartására vonatkozó engedélyét a rendőrségnek legkésőbb 1992. március 31-ig bemutatni és az engedély megújítását kérni. A lőfegyver megszerzésére, tartására vonatkozó engedély csak akkor adható ki, ha a kérelmező annak tartására alkalmas. És hogy al- kalmas-e, azt egészségügyileg is igazolni kell, emellett pedig vizsgát kell tenni, elméleti és gyakorlati jártasságból. Az ismereteket arra a fegyverfajtára kell igazolni, amelyre a kérelmet annak tulajdonosa benyújtotta — kaptuk a felvilágosítást Szendrei Mihálytól, a területi Vadászszövetség titkárától. Természetesen a vizsgának is díja van. Mégpedig a fegyverismereti vizsgánál 2 ezer forinthoz jön az egészség- ügyi vizsgálat díja, valamint a megújításért fegyvernemenként fizetendő 300 forint. Ha a vizsga nem sikerül, megismételhető, hasonló díjazásért. A felkészüléshez a Va- dászszövétség segítséget nyújt — felkészítő tanfolyamot szervez. Emellett pedig 275 forintért értékesíti azt a kiadványt, amely a 68 vizsgakérdést és az arra adandó választ tartalmazza. O Horgászati tilalmat rendelt el a kezelésében levő emődi tavakon a Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat egyesülete. A telepítés miatti stop november 19-től december 7-ig tart. 9 A miskolci Avasi Gimnázium aulájában november 11-én nyílt meg Ivan Vasz.il- jevics Doroban, festőművész kiállítása, amelyet az érdeklődők a jövő hét csütörtökéig naponta 8 és 19 óra között tekinthetnek meg. • Bocs község önkormányzati testületé és az Életet az éveknek nyugdíjasklub teadélutánra várja a település nyugdíjasait november 15- én, pénteken este fél hatra a helyi általános iskolába. A műsoros esten először az általános iskolások köszöntik az Erzsébeteket és a Katalinokat, majd a hernádnémeti Pávakör szórakoztatja a közönséget. iMií-iJiiiiiiMitiii^^ sagagaseap Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527- Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: GÖRŐMBÖLYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: THOMAS KOCH és NAGY JÓZSEF Ügyvezető igazgató. VERES MIHÁLY és HORVATH FERENC Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posia hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSAI GYÖRGY Naptár _______ 199 1. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 6.46, nyugta 16.11 órakor A Hold kelte 12.31, nyugta 23.15 órakor Névnap: Aliz Száz éve született Frederick Grant Banting (1891— 1941) Nobel-díjas kanadai orvos, fiziológus. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben nyugat felől erős felhősödé; kezdődik. Először a Dunántúlon, később másutt is eső, záporesö várható. A déli szél gyakran megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke északon 5 fok körül, máshol kevéssel 10 fok fölött várható. (MTI) Házaló vámszedők Lapunk tegnapi írása, nyomán (Vigyázat, szélhámos!) sok telefont kaptunk. A mozgássérültek megyei titkára elmondotta, hogy alkalmi árusok lakásokba becsengetve olyan karácsonyi képeslapokat árulnak; amelyeket állítólag mozgássérültek festettek, s a reprodukciók haszna állítólag a mozgássérültek támogatására szolgál. Üjólag leírjuk, hogy tessenek óvakodni a jólöltözött, szép beszédű, udvarias, hamis igazolvánnyal felszerelt házalóktól. Csalókról van szó! Olyanokról, akik a jobb ügy érdekében használják ki a mozgássérültekkel szembeni egyetemes humánumot és adakozó kedvet. V. J.-né Szirmabesenyőről telefonált, ő három képet vett száz forintért. A miskolci F. P. 380 forintot fizetett! egy tízdarabos kollekcióért. Egy hölgy, s ebben nem az összeg nagysága a tragikus (egy kép 250 forint), hanem az a tény, hogy az ő gyermeke is mozgáskorlátozott. Párizs. A francia Peugeot autógyár Citela nevű, elektromos meghajtású Imodellje, amelyet 1991. október 14-én mutattak be a sajtó képviselőinek. A Citela 210 km-t tett meg egy feltöltéssel, átlagosan 40 km/óra sebességgel. Ha nagyon megzavarják, 110 kilomé- ter/órával is képes száguldani. (MTI) Fát az olaszoknak — répát a szlovákoknak Utazik a bojtorjángyökér és a sörárpa Mezőkövesdért és környékéért Nagy fába vágta fejszéjét a Mezőkövesd és Környéke Kultúrájáért Egyesület. A júliusban megalakult szervezet mostani pénzszűkös világunkban többek között arra is vállalkozott, hogy a várost környező kistelepülések kulturális életét segítse, fellendítse. Készek szórakoztató, szakmai, művészeti programokat biztosítani, kiállításokat szervezni. Szívesen nyújtanak segítséget ünnepségek megrendezéséhez. Nemes céljaik megvalósításához sikerült különböző alapítványoktól anyagi támogatást szerezniük. Ügyükhöz megnyerték a választókerület országgyűlési képviselőjét is. Elképzelései megvalósítását segíti több kistelepülés polgármestere, képviselő-testülete. Szándékuk szép, megvalósítása napjainkban egyáltalán nem könnyű. Ezért nemes törekvésük további támogatóit is várják: Mezőkövesden és vonzáskörzetében. Növekedett a munkája a Borsod Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás dolgozóiinak. ahogy növekedett a külföldre irányuló tenményexpor.t. Mint tájékozódtunk, a múlt hónapban több, mint 4000 vagon- •nyi termény gördült át a határállomásokon megyénkből. A „sláger” most a cukorrépa-szállítás. Mint megtudtuk, naponta átlagosan 50 vagon cukorrépát szállítanak Szlovákiába. A korábbi szállításokkal együtt eddig •már összesen mintegy 1000 vagon,nyi, borsodi szántóföldeken termett répát dolgoznák fel a szomszédos országban. A feladóállomások a taktabarkányii, valamint a ibőcsi vasúti rakodóik. A bánrévei, valamint a hidasnémeti határállomásokon naponta változó nagyságban, 60—80 vagon, termény hagyja el megyénket. Továbbra is tart a szállítás a Szovjetunióba, ahová többek között Mezőkövesdről, Szikszóról búzát, valamint lisztet küldenek. Németországba söráirpát szállítanak, ■míg Nyékládházáról Olaszországba bojtorjángyökér indul útnak. Ugyancsak Olaszország az úticélja a röníkfá- nak is, amelyet a Borsodi Erdő- és .Fafeldolgozó Gazdaság erdőségeiben termelnek ki. Tart az aimaexport Ausztriában — míg a miskolci vámszabadterületről hagymát exportálnak csehszlovákiai fogadóállomásra. Amilyen nehezen indult, annyira felgyorsult most az exportszállítás, amely jelentős munkát ad a szakembereknek, Ihoigy a fogadó ország követelményeinek megfelelően ellenőrizzék és minősítsék azokat a .mezőgazda- sági áruféleségeket, amelyek megyénkből kerülnek a megrendelőkhöz. Restaurálok Nem emel árat a Malév A forintleértékeléssel ösz- szefüggésben a Malév nem emeli meg a jegyárakat — mondta az MTI érdeklődésére a vállalat szóvivője. Kárász Péter emlékeztetett arra, hogy légifuvarozók KÖZLEMÉNY A „VILÁGJÁRÓ” UTAZÁSI IRODA ajánlatai: — Trieszt— Bécs: 2 napos társasát, minden csütörtökön. — Isztambul: 5 napos út minden szerdán. — Szatmárnémeti—Nagybánya: 1 napos út, minden hétfőn és pénteken. — Szabadka: 1 napos út, indulás minden pénteken. — Bécs: 1 napos út, indulás minden pénteken. — Krakkó—Katonemzetközi egyesületének (IATA) 204 tagja közül mindössze ihiúsz vállalat nyereséges ebben az éviben, közte a Malév, amelvnek várható eredménye meghaladja az 1 milliárd forintot. (MTI) vice: 2 napos út, indulás minden csütörtökön. — Nagyvárad: 1 napos út, minden szerdán. Figyelmükbe ajánljuk 4 napos szilveszteri utunkat Zakopáné- ba. Indulás: december 30-án. Részvételi díj: teljes ellátással: 3000 Ft + 95 DEM. Érdeklődés és bővebb felvilágosítás irodánkban: Világjáró Utazási Iroda, Miskolc, Rákóczi u. 12. Tel.: (46) 46-022/30 mellék. Fax: (46) 45-926. Bíró József (jobbra) restaurálja a képeket. Szentesen Rembrandt, Rubens, Goya és Velazquez képeit restaurálják, kiállításra készítik elő. No, nem az eredeti, dollár- milliókat érő képeket, hanem azok „megszólalásig hű” másolatait, amelyeket Ballá Ede festőművész készített, a századforduló környékén, azzal a szándékkal, hogy az európai képörökségünk legszebb alkotásainak látványával megajándékozza az egyszerű embereket. A Szépművészeti Múzeum tulajdonába kerülő képek 90 százaléka 40 éve nem volt kiállítva, eldugott raktárakban porosodtak. A szentesi Hegedűs László Helyőrségi Klub-vezetői felkutatták, Katona Imre és Bíró József szentesi festőművészek restaurálják azokat. (MTI-fotó) ORVOSI HÍR Továbbra is a „nagypapától az unokáig” teljes körű fogászati ellátást kínálunk önnek, a Szabadság tér 1. szám alatt a Super-Dent Fogászati és Fogszabályozási Kft.-ben a gőzfürdővel szemben. Ha most elkezdjük a kezelést, karácsonyra, szilveszterre szép fogsora lesz. Orvosaink: dr. Bakos Margit, dr. Szombathelyi Mária, dr. Somodi Judit, dr. Módls Erika Itt levágandó! GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY (levelezőlapra ragasztva, vagy borítékba zárva beküldendő az Észak-Magyarország Szerkesztősége, Miskolc, Pf,: 351 címre) A legszebbnek tartott gyermek sorszáma: A beküldő neve: Lakcíme: ............. i i i i i i i i i i i i i \ í Elektromos kocsi