Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 14 1991. november 14., csütörtök Társadalmunk átalakulásával változtak a mű­szaki igények, vállalati felállások, piaci-, vagyo­ni-, felügyeleti-, támogatási és nem utlosósorban a fogyasztói kapcsolatok. Tájékoztatónk célja, hogy ismertessük a jelen­legi helyzetet, és a jövőbeni elképzeléseinket, le­hetőségeinket. Eddig a távhőszolgáltatással kapcsolatban mindent központilag határoztak meg. A távfűtött lakásszám „mint a fejlettség egyik mérőfoka” el­sősorban politikai kérdés volt, s nem gazdasági. Magyarországon — ellentétben a fejlett orszá­gokkal — a távfűtés a ma már drága olaj-, föld­gáz-, szén-, energiahordozókra épült, így a ma­gas költségeket nem lehetett a lakosságra hárí­tani. A távhőszolgáltatás költségei eddig két for­rásból kerültek finanszírozásra, úgymint:- a lakók (közületek) távfűtési díjából,- a központi költségvetésből származó ár- kiegészítésből. A lakossági távfűtési díjtételek 1991. október 1-ig a központi szervek által országosan egysé­gesen kerültek megállapításra, függetlenül a tényleges helyi ráfordításoktól. A ráfordítások különbségeit az árkiegészítés mértékének változ­tatásával kompenzálta a Pénzügyminisztérium. 1991. október 1-jével megszüntetésre került az árkiegészítés, mellyel egyidőben az ipari- és ke­reskedelmi miniszter 29/1991. (X. 1.) IKM. sz. ren­deletében, (amely a Magyar Közlöny 106-os szá­mában jelent meg), állapította meg településen­ként a távfűtés maximált díjtételeit. E díjak két részből állnak:- rendelkezésre állás díj, aminek 1991- ben 1/8-ad része esedékes havonként (a rendelkezés 12. paragrafus 1. bekez­dése szerint)- hődíj, mely 1/6-od része csak a fűtési hónapokban fizetendő. Település Rendelk. fűtés Ft/lm3/év állási díj vízmele­gítés Ft/lm3 Hődíj ..... vízmele- futes ... gites Ft/lm3/év Ft/víz m3 Ernőd 262,92 _ 140,40 _ Kazincbarcika 61,44 4,44 54,00 45,00 Mezőkövesd 178,16 23,32 64,80 58,50 Miskolc 98,88 9,00 73,80 64,20 Ózd 84,12 19,32 84,60 63,30 Putnok 159,0 27,24 120,60 108,30 Sajószentpéter 174,84 37,08 57,60 55,50 Sárospatak 128,40 21,12 124,20 112,50 Sátoraljaújhely 93,00 15,48 140,40 144,90 Tiszaújváros 66,48 7,08 70,20 56,40 Meqieqyzés: a használati melegvíz céljára felmelegített vízmennyiség hidegvíz-díjtételét a fenti ár nem tar­talmazza. A napilapokban korábban megjelentetett használati melegvíz-árak vállalati átlagárak vol­tak, melynek megjelölése nyomdatechnikai hiba miatt elmaradt. A városonkénti helyes díjtételeket a fenti táblázat tartalmazza. Azokban a lakásokban, melyekben a vízórák felszerelése még nem történt meg, az alábbi víz- mennyiség figyelembevételével kell a vízmelegí­tési díjat kiszámítani. (A hivatkozott rendelet 3. sz. melléklete). Lakás fűtött alapterülete (m2) Használati meleg víz (m3)-28 4 28,1-35 6 35,1-44 7 44,1-53 9 53,1-62 11 62,1-70 13 70,1-85 15 85,1­18 Mind az átalánydíjas lakásoknál, mind pedig a vízórával mért használati melegvíz-fogyasztások esetén a használati meleg víz rendelkezésre állás díjtételét - tartós távoliét esetén — a fogyasztó­nak fizetnie kell. A kormány ez évben egyszeri támogatást ad az önkormányzatoknak, ami enyhíti e nagymértékű emelést. Ennek figyelembevételével és a vállalati tarta­lékok felhasználásával október 15—31. között az egész megyére, a fűtött napokra, 104,40 Ft/lég- köbméter fűtési idény díjtétellel számlázunk. November és december hónapokra viszont 125 Ft/légköbméter/fűtési idény díjtétellel készítjük számláinkat. A lakóépületek közös használatú helyiségeinek díjtétele ezen érték 60 százaléka. Az egyedi számlázás a lakás tényleges légköb­métere (korábbi számlák alapja) szerint történik. Az 1992. januártól érvényes dijak jelenleg egyeztetés alatt állnak. A városi önkormányzatokkal közösen keressük annak a lehetőségét, hogy az ipari és kereske­delmi miniszter által megállapított díjaknál ho­gyan tudnánk alacsonyabb díjtételeket alkalmaz­ni. A továbbiakban a hivatkozott rendelet:- átalánydíjas,- mérés alapján történő elszámolás lehetőségét biztosítja. Átalánydíjas szolgáltatás esetén a lakóépüle­tekben a szolgáltató központilag szabályozza a fűtést, s egyben felelős az előírt hőmérsékletek biztosításáért. Fűtött helyiségek — takarékossági célú — fűtésből való kizárására, az ehhez szüksé­ges műszaki és a hivatkozott rendeletben megha­tározott egyéb feltételek meglétének megítélésé­re kizárólag a szolgáltató jogosult. A mérés alapján történő elszámolás esetén, a lakóközösség együttesen dönt a hődíj szétosztá­sának módjáról és az igényelt hőmennyiségről. Ez esetben a lakóépület egyes helyiségeiben a 129/1991. (X. 15.) Korm. sz. rendeletben előírt hő­mérsékletek biztosítása nem a szolgáltató fel­adata. A mérés alapján történő elszámolás hődíjait a 29/1991. IKM. sz. rendelet ugyancsak részletesen tartalmazza, „Ft/GJ egységben, településenként. A jelenlegi fűtési rendszerek az átalánydíjas el­számolásra készültek. A megtakarítás lehetőségét csak olyan szekun­der fűtési rendszerekkel lehet biztosítani, melyek szabályozhatók, beavatkozó szerelvényekkel ellá­tottak (termosztatikus radiátorszelep) és a meg­takarítás az egyedi mérésen keresztül ösztönöz­hető. Ezen műszaki követelményekhez a távhőszol- gáltató berendezéseket (fűtőmű, hóközpont, fű­tőtestek, stb.) át kell alakítani, a fejlett országok­ban alkalmazott megoldásokhoz hasonlóan, vál­tozó fordulatú szivattyúzással biztosított rendsze­rekké. A jövőben ezt tervezzük megvalósítani a táv­fűtési rendszereken. Ennek költsége kb. 40 000- 60 000 Ft, egy lakásra vetítve, melyből a lakáson belüli átalakítás teszi ki - vízórákat is beleértve - a költségek kb. 50 százalékát. Természetesen a szolgáltató tulajdonát képező berendezések fejlesztési költsége a távhőszolgál- tatót terheli, az épületen belüli átalakítás költsé­geit a fogyasztóknak kell viselniük. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a lakók 100 százaléka igényli az épületen belüli átalakítások megvalósítását. ' A költségelszámolás alapját képező mérőbe­rendezéseknek az Országos Mérésügyi Hivatal ál­tal előírt, pontossági és hitelességi követelmé­nyeknek meg kell felelniük, ezért kérjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy beépítés előtt keressék fel vállalatunkat Miskolcon, a Szemere u. 15. sz. alatt, illetve a többi településeinknél üzemegysé­geinket, ahol szaktanácsadással állunk szíves rendelkezésükre. A meleg víz egyedi mérésére felszereltetni kí­vánt, illetve már felszerelt vízórákkal kapcsolat­ban az alábbiakra hívjuk fel Tisztelt Fogyasztóink figyelmét: — a vízóra beépítése előtt, vállalatunknál, vagy a vízműveknél, a beépítési vázrajzot be kell mutatni, ezzel elkerülve az esetleges szakszerűtlen beépítést, — a beépítés tényét a vízműveknél és/vagy vál­lalatunknál — a fenti címeken kell bejelen­teni, nyilvántartásba vétel és ellenőrzés cél­jából. A bejelentés során az alábbi adatok­kal kell rendelkezniük: — név, cím (emelet, ajtó), — a beépítés dátuma, — a mérőóra gyári száma, típusa (beépíteni csak az Országos Mérésügyi Hivatal által engedélyezett és hitelesített vízórákat sza­bad!). A bejelentett és nyilvántartásba vett vízórák le­olvasására a vízmű vállalattal összehangolva, várhatóan évente három alkalommal kerül sor. A leolvasások időpontjáról T. Fogyasztóinkat ér­tesíteni fogjuk. A mérés alapján történő használati melegvíz­számlázással kapcsolatos tudnivalók: Vállalatunk a fogyasztónak csak a használati meleg víz felmelegítési díját számlázza ki, a me­leg vízként fogyasztott vízmennyiség árát - köz­vetve, vagy közvetlenül — a vízmű vállalatnak kell kifizetni. A bejelentett vízóráknál a tényleges fogyasztás alapján történő számlázást, a vízóra, a vízművek és/vagy Borsodtávhő helyszíni műszaki ellenőrzé­sének időpontjától köteles vállalatunk alkalmaz­ni. A számítógépes feldolgozás miatt jelenleg kü­lönbséget kell tennünk, ha a lejelentés a tárgyhó 20-a előtt, vagy 20-a után történik. Utóbbi eset­ben a számlázás kezdete egy hónappal eltolód­hat. A leolvasások közötti időszakra a fogyasztónak az előző elszámolási időszak alatti átlagfogyasz­tása alapján meghatározott vízmennyiség díját kell havi átalányként fizetnie. Az eltérések korrigálására a leolvasást követő élszámoló számlázáskor kerülhet sor. Ugyanekkor kerül sor a következő elszámoló időszakra érvé­nyes átalány vízmennyiség meghatározására. Visszamenőleges bejelentést csak abban az esetben áll módunkban elfogadni, ha az óra be­építését a vízmű és/vagy vállalatunk, a beépítés időpontjában műszakilag ellenőrizte. A már korábban beszerelt, de be nem jelen­tett vízórák által mért tényleges fogyasztás alap­ján történő számlázást, csak a bejelentést köve­tő műszaki ellenőrzés időpontjától tudjuk figye­lembe venni. A vízórák meghibásodása esetén, azt kérjük mielőbb vállalatunkhoz bejelenteni. A javítás, vagy csere idejére korábbi időszak mért átalányát számlázzuk. A távhőellátás egyéb kérdéseit a 129/1991. (X. 15.) Korm. sz. rendelete tartalmazza. Minden kérdésben részletes tájékoztatást ad a műszaki osztály (Szemere u. 15. sz.), illetve üze­meink. Takarékos fogyasztást és jó együttműködést kíván a BORSODTÁVHŐ

Next

/
Thumbnails
Contents