Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-13 / 266. szám
1991. november 13., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Hol van még a gyümölcs? Kormányülés után Olvasom a lapokban a tudósításokat a kormány Miskolcra kihelyezett üléséről. Arról, amelyre sokan eleve teljesíthetetlen várakozással tekintettek, mások pedig reálisan látták, ettől a gesztustól nem áll azonnal, de még holnaputánra sem talpra Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye. Az utóbbiak abban mégis reménykedtek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már harmadjára tartott kormányülés után végre tényleg komolyan sikerül az illetékesek figyelmét a térség problémáira felhívni. Mindazokra, amelyek a kohászatban, a bányászatban, az agrárágazatban dolgozókat foglalkoztatják, amelyeket a munka- nélküliek, az adósságaikat fizetni képtelenek növekvő száma jelez. Arra, hogy mindezek következtében (is) megszaporodnak a válások, gyakoribbak az öngyilkosságok, többen adják fejüket bűncselekményekre . .. A regionális kormányfórumot követően, a sajtótájékoztatón a miniszterelnök és miniszterei megértésükről biztosították a térség lakosságát. Kijelentve, ismerik az „örökölt” gondokat: a munkanélküliséget, az életszínvonal-romlást, -stagnálást, a KGST-piac összeomlásának következményeit, a kistelepülések helyzetét... Megoldásuk érdekében készítenek egy tűzoltójelle- gű, rövid távú, s egy másik, hosszabb „ ■ • • a kormányprogram egész időszakához igazodó, sőt azon is túlmutató” programot. A miniszterelnök — tapasztalatait összegezve — egyetértett a helyzetértékeléssel. Ugyanakkor óvott a dramatizálástól, mert: „ ... aligha jelentene vonzerőt a külföldi beruházók, érdeklődők számára, ha úgy tudnák, hogy ezen a területen nagyon elmaradott az infrastruktúra, rossz a köz- biztonság ...” A miniszterek „egypercesükben” leginkább ugyancsak a helyiekre vonatkozó javaslataikat, ötleteiket hangoztatták. Mármint azt, hogy „a kormány támogatja”, de „a jelenleginél jobban ki kellene használni”, valamint „a tárca nagy figyelemmel és őszinte örömmel figyeli a miskolci kezdeményezések megvalósitását”, majd végül a figyelmeztetés hangzott el: „Felejtsék már el végre, hogy adókedvezményekért kilincseljenek az államnál! Kedvezmények nyújtására a helyi önkormányzatnak számtalan lehetősége van.” Tudom, hogy az egész ország helyzete nehéz. Azt is tudom, hogy üres kalapból nincs mit szétosztani. Akkor sem, ha a kormány által kimondatlanul, de gyakorlatilag mégis válságövezetről van szó. Nem a „helyzet” elnevezésén vitatkozom, örülök annak, hogy ismét sikerült a térségnek az átlagostól nagyobb gondjaira felhívni a figyelmet. Remélve, születik majd eredmény is. „Fent” is lesz, aki belátja, több tennivalója van, lenne eme válságosnak nem nevezett régióban, s „lent” is lesz aki tudomásul veszi a „segits magadon, az Isten is megsegít!” parancsát. S az így, két irányból elkezdődő, közös célt szolgáló munkálkodásnak talán végre teremnek gyümölcsei is. A miniszterelnök záróbeszédében ugyancsak erről beszélt. Kijelentve: „... reméli, hogy a jelenlegi kritikus helyzet politikai gyümölcseit nem azok szüretelik le, akik vincellérként közreműködtek a gondok fel- halmozódásában ...” Én úgy tudom, a szüretelés. az aratás előtt rigolírozni, szántani, vetni kell. Jól megválasztva a régió viszonyainak megfe lelő szőlő- és gabonafajtákat. Az ígéretes szüret hosszú munkálkodás után következik. Addig pedig fáradozni kell, kitéve az időjárás, meg egyéb ki nem számítható körülmények hatásainak. Előbb a munka — mert most erre, s minden munkaképes emberre van szükség — és hagyjuk a szüret utánra az osztozkodást. Mármint azt kit, kiket, milyen mértékben illet a babér- koszorú. Azt hiszem, erre az osztozkodásra néhány évig még várakozni kell. Ezért kérem az illetékeseket, ha messzire néző tekintetük engedi, kicsikét, néha nézzenek a lábuk elé is. Vegyék észre Borsod-Abaúj Zemplén és Heves megyében — de az egész országban is — már holnap szükség van minden családban egy-egy babérlevélre (is). A kormányüléstől függetlenül. Faragó Lajos Válságban a mezőgazdaság 270 millió dollár befektetésére keresnek lehetőséget Budapest (ISB). Október elején Magyar Kockázati Tőke Egyesület alakult hazánkban. A szervezet jelenlegi tizennégy hazai és külföldi tagja kezdetben 300 millió dollár összeg befektetésére keres itteni lehetőséget. Az egyesület céljairól, s a pénz be- fektetésének gyakorlatáról a szervezet elnökét, Geszti Andrást kérdeztük. A kockázati alapú befektetők leginkább abban, különböznek a hagyományos befektetőktől, hogy elsősorban új iparágakba, s olyan vállalatokba fektetnek pénzt, amelyek még nincsenek jelen a másodlagos pénzpiacon, a tőzsdén. Ezeni kívül általában tartózkodnak az ingatlanba való befektetéstől, .nem akarnak többségi tulajdonra szert tenni a vállalatokban, s jellemző rájuk az is, hogy csak átmenetileg kívánnak társak lenni egy-egy vállalkozásban'. Prot- fóliójukat — részvény csomagjaikat — időről időre átvizsgálják: eladnak értékpapírokat, s újra befektetnek. Ha pedig a befektetési alapot korlátozott időre hozták létre a pénztulajdono- sök, akkor az a lejáratkor megszűnik, a tőkét és jövedelmeit szétosztják a befektetők között. A világ fejlett országaiban ez a gyakorlat már évtizedek óta működik, ám .hazánkban többnyire csak most ismerkednek e befektetési formákkal. Az egyesület céljait Geszti András három Pontban fogalmazza meg: egyrészt tömöríti a kockázati befektetőket, s ezáltal lehetővé teszi egy párbeszéd kialakulását a befektetők és a hatóságok között; másrészt a befektetők számára szakmai fórumot teremtenek, s a szervezet .tagjai így kicserélhetik tapasztalataikat; harmadrészt az e területen dolgozók magatartását etikai kódex megfogalmazásával szabályozzák aizért, hogy a verseny tisztességes legyen. Az egyesületnek nincsenek gazdasági céljai, s minden befektető maga dönt arról, hogy bol fiaztatja a pénzét. Eddig az említett háromszáz- milliós összegnek mintegy tíz százalékát fektették be, s megkezdődött a párbeszédük a kormányzattal is. Az idei adótörvény-tervezethez — kidolgozásának előrehaladott volta miatt —, már nem kívánnak .hozzászóln i a tagok, ám a jövő évben .meghozandó, a tőketársaságokra vonatkozó tervezet előkészítésében tevőleges szerepet szeretnének játszani. Ezen •kívül — éppen a 'befektetéseik átlagon felüli kockázata miatt —, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kedvezményeket akarnak elérni. Külföldön .például, bizonyos kritériumok alapján, a kockázati tőkebefektetések mentesülnek az értéknövekedési adó fizetése alól. Hollandiában pedig az esetleges veszteségek egy részének a térítését vállalja a kormány. Az egyesület elnöke szerint hazánkban nem kockázatosabb befektetni mint más országokban', sőt, érdemes, legfeljebb nálunk nem a csúcstechnológia az a terület, ahová a tőke áramlik. Megtudtuk, a ma még szabadon lévő pénzeket ajánlattevések útján is megszerezhetik azok a cégek és vállalatok, amelyek a befektetési alapok tőkéjének segítségével akarnak fejleszteni. Ehhez azonban megalapozott üzleti tervre van szükség, hiszen a befektetési alapok igazgatóságai igen kemény feltételeket szabnak, amikor döntenek egy-egy üzleti lehetőségiről. A jó tervek elkészítéséhez azonban — ha Ráthy Sándor A hajdani húzóágazatot, a mezőgazdaságot mára kiütötték. Mindezt valamivel több, mint egy esztendő alatt sikerült produkálni. Élelem még van. Hús, tej, kenyér még kapható az üzletekben. De meddig? kérdezik egyre többen. És a kérdés jogos, mert a falvakban egyre nagyobb a bizonytalanság. Hajdan virágzó szövetkezetek kerülnek a csőd szélére, nincs ipépz műtrágyára, növényvédőszerekre, üzemanyagra, vetőmagra, miközben a koalíció egyik pártja egy esztendő alatt immár a harmadik minisztert ültetné a tárca bársonyszékébe. .. Tart a huzavona, a politikai játszma, miközben a fal/vafcban időzített bombaként ketyeg, sűrűsödik az indulat, a jövőtől való félelem. Pontos elemzést tudnának adni mindezekről azok, akik ma iis földközelben, falun élnek — ha kiváncsiak lennének véleményükre. Gyakorló mezőgazdászok, mint például Szilágyi Adolf, a borsodsziráki termelőszövetkezet elnökhelyettese, az Agrárszövetség megyei elnöke. De az utóbbi pozíció — mint mondja — csak másodlagos, a legfontosabb a szakmai munka, s az, ami ma a mezőgazdaságban történik. — Hogyan ítéli meg most a gyakorló mezőgazdász a mezőgazdaság helyzetét? — kérdeztük. — Tapasztalataink sajnos az egész országban kedvezőtlenek. A mezőgazdasági üzemek nagy része súlyos pénzügyi gondokkal küzd, de ezen túlmenően a munkamorált is aláásta a nagyüzemek elleni, hangulatkeltés. A téesztagok félnék, és ez szomorú következményekkel jár az egész országra nézve. Énnek tudható be az is, hogy szinte megállt az őszi vetés, nem használnak műtrágyát, csak a tavalyi mennyiség mintegy öt százalékát. A legtöbb üzemben leálltak a traktorok, a vetőgépek, mert nincs pénz üzemanyagra. Üzemanyagot ugyanis csak készpénzért adnak, ugyanakkor a felvásárló vállalatok több hónapos késedelemmel fizetnek a szövetkezeteknek. Nagy összegű pénzekkel hitelez a mezőgazdaság kényszerből az iparvállalatoknak, így nem csoda, hogy szövetkezetek sokaságában már a .bérek kifizetésére sincs fedezet. — Ez országos kép. Es milyen a megyei? — Az átlagosnál is rosz- szabb. Következik ez a .megye adottságaiból, és abból, hogy itt az ipari üzemek is válságban vannak. Nagyszámú a .munkanélküliség a szövetkezetekben is, s ez egyébként gyors ütemben növekszik. Az Agrárszövetség időben figyelmeztetett erre. Még a választások előtt, de sajnos senki nem figyelt a józan érvekre, a valós veszélyre csak legyintettek. Elemzésünk azóta bizonyossá vált, sőt, a helyzet az általunk számítottnál is rosz- szabb, hiszen a mezőgazdaság nemcsak, Ihogy nem tudja felvenni az iparból elbocsátottakat, de a falvakban is számottevő a felesleges munkaerő. Ennek orvoslására válságkezelő program és szakértői kormány kellene. A katasztrofális munka- nélküliség bekövetkezett, mert a nagyüzemek lebontása, szétzilálása megindult anélkül, hogy a mezőgazda- sági vállalkozásokat megalapozták volna. — A közvélemény szerint a Kisgazdapárt politikai ellenfele, ellenlábasa az Agrárszövetség. Eszerint örülniük kellene a kisgazdák közötti viszálynak ... — Nem örülünk. Inkább sajnálatosnak tartjuk. Szomorú, mert rossz példát mutatunk a demokrácia gyakorlatából, s mert a pártok közötti viszálykodás szinte megbénította az ország gazdaságának talpraállását, elterelte a gondokról a figyelmet, bár lehet, hogy éppen ez a cél. A kisgazdák sok gondot okoztak a koalíciónak, és a miniszterelnöknék is. A Kisgazdapárt történelmi múltjához nem méltó mai szereplése. Ezt azért is sajnáljuk, mert a párt magának követelte a mezőgazdaság irányítását, de ehelyett a párt sorozatos belső botrányaival volt és van elfoglalva. Ma a mezőgazdaság irányításában háttérbe szorult a szakértelem, és az egyéb gondok mellett a mezőgazdaság súlyos válságához vezetett. A szőlő, a szüret számomra mindig az őszt, az elmúlást jelentette. A jelképtan szerint azonban a szőlő egyaránt jelképe az életnek és a halálnak. Nem tudjuk, mióta ismerjük a szőlőt, de az biztos, hogy a. legősibb idők óta kíséri az embert. És mindig szent és isteni növény volt a Medi- terráneumtól egészen az indiai Kasmírig. Számos régi kultúrában életfa volt a szőlő. A sumer írásban például az élet szót egy szőlőlévé! ábrázolja. A paradicsomi fa is szőlőtőke volt, legalábbis egy zsidó hagyomány szerint. A Bibliából úgy tudjuk, hogy az első szőlőültető Noé volt. Az ígéret földjének gazdagságát egy óriási szőlőfürt példázta, amelyet Mózes kémei a vállukra fektetett rúdon cipeltek. Az ítélkező Isten haragját a szőlőprés jelképezte. Nem csoda hát, hogy a középkori keresztény művészetben mitikus prés és rúdon függő szőlőfürt lett a feszület megfelelője. A világi ikonográfiában már általánosabb értelmű a szőlőábrázolás, őszi levélhullása a halált jelképezi, tavaszi rügyfakadása pedig a születést — átmentve és továbbvíve a régi korok emberének vélekedését. A reneszánsz korától kezdve pedig a földrészek; közül Európát szimbolizálta a szőlő. Mennyivel kevesebb bajunk' lenne, ha a régi jelképhez visszatérve ismét az áldott szőlőtőke ízletes és egészséges levét fogyasztanánk a nagy alkoholtartalmú égetett szeszes italok helyett! (Bekecsi) — Mennyiben felelős az irányítás? — Csak néhány tény, ami mindenképpen az irányítás csődjét bizonyítja. Gabonát importáltunk drágán, amikor exportálnunk kellett volna. Nem kellett a tej, a hús, a búzái, a szőlő .. „ de most már nincs elegendő tej, hús, hiszen sertést importálunk. Drágább lett a hús, és még- inkább az lesz, de jövőre nem lesz elegendő búza sem ... Cinizmusnak tartottuk és ‘tartjuk ma is a vitatható eredményű húsakciót, hiszen amikor meghirdették, éppen a hiány jeleit kellett volna érzékelni. Elgondolkodtató, hogy a húsakció során nem a kisemberek jutottak olcsó húshoz, mert azoknak, akik néhány kilót akartak vásárolni, nem jutott, ugyanakkor a ma- gánivendóglősök, hentesek, vállalkozók mázsaszámra vásárolták a húst, minden számla és adózás nélkül. De az éttermi menü nem lett olcsóbb egyetlen napra sem. Jól jött hát a húsakció egyesek meggazdagodásához. Sok tehát a gond. a baj. Mégis: mi adhat reményt, mire vár egy bejegyzett politikai párt, az Agrárszövetség? — Bízunk abban, hogy a Kisgazdapártban az értelem kerekedik felül, s hogy a párt a jövőben valóban figyelmet fordít a mezőgazdaságra. Bár erre — őszintén szólva — nincs sok remény, hiszen a párt hangos elnöke másfél év alatt a harmadik miniszter cseréjét javasolja, s ott, ahol jönmek-mennek, a munka az nem megy. Demagóg szónoklatokkal csak átmenetileg lehet megnyerni az embereket. Az Agrárszövetség kész arra, hogy elfeledje a politikai sértegetéseket, s együttműködjön bárkivel, akár a Kisgazdapárt demagógiától mentes tagjaival is. A sorsfordító időkben mindig a legnagyobb terheket viselte a sokszor kifosztott magyar parasztság. Megérdemelné hát, hogy vezessék és ne félrevezessék. S 'hogy ne csak ígéreteket kapjon. Szarvas Dezső Kockázati toké Magyarországon Szőlő a kultúrában Földközelből más a kép
