Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

1991. október 26., szombat 99 56-ban nálunk felrobbant a világ” Hogyan lett Nagy Attila az MSZP országgyűlési képviselője? Budapest (ISB). Filmekben, színházakban az utóbbi időben nem láthatjuk Nagy Attila színművészt. A televíziót figyelő azonban minden héten „találkozhatnak” vele, hiszen ott ul a Parlamentben, a szocialista frakció soraiban. De mikent keru épp oda 1956 forradalmának hőse? Erre voltunk elsősorban i- váncsiak, amikor a Munkástanácsok és a szocializmus 1956 cí­mű előadását követően interjút kértünk tőle. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A történelem tanúja Aki bejelentette az egyetemen, hogy kitört a forradalom Ungváry Rudolf Halászok, pákászok, madarászok A tokaji jurta két pártfunkcionárius — köz­tük Déri Ernő, és úgy em­lékszem, Grósz Károly — arca egészen fehérré vált. — Egy pillanatra halálos csönd, majd leírhatatlan hangaavar támadt. A hall­gatók ordítva követelték, hogy az éjszakai órában azonnal vonuljanak ki ... Én, a félénk ember, aki mindezt előidézte, ott áll­tam ennek a tombol ás mák a kellős közepén. Utána meg nekemesett a kulisszák mö­gött a pártbizottság égjük funkcionáriusa, és aat vetet­te a szememre, hogy erkölcsi­leg megöltem őket. Pedig én csak azt akartam elérni, hogy a komollyá vált hely­zetre való tekintettel, min­denki maradjon körültekin­tő, és lehetőleg ne menjenek ki az utcára, halasszák a kivonulást akkorra, amikor már tájékozottak leszünk. — A forradalmat követő megtorlások idején a Te ne­vedre jóformán mindenki hi­vatkozott, akit a rendőrségen kihallgattak, mert abban a lépcsős padsor ú, hatalmas előadóteremben azon az éj­jel nagyon sokan ott voltak azok közül, akik később a forradalomban valamilyen szerepet játszottak ezen a környéken. Valamiféle bűn­bak voltál, akit elrettentő példaként emlegettek a két borsodi fehér könyvben is. Mi lett Veled később? — November közepéig az Észak-Magyarországnál pró­báltam dolgozni. A lap ak­koriban még a megyei mun­kástanács és a megyei párt- bizottság közös irányításával működött. Egyik éjjel éppen én voltam ügyeletes, megér­kezik a megyei pártbizottság teljhatalmú sajtófelelőse, és közli, hogy a munkástanács sztrájkkal kapcsolatos közle­ményét ki kell hagyni a másnapi lapszámból. — En­nek a lapnak van egy másik gazdája is; ha ezt a mun­kástanács is helyben hagyja, csak akkor tehetem meg — mondtam neki. — Ki fogja azt maga venni! — mondta a későbbi miniszterelnök, fe­nyegetően. Én továbbra se voHtam erre hajlandó, mire a „teljhatalmú” lement a nyomdába, és maga intézke­dett. Én meg vettem a ka­lapomat, hazamentem, más­nap beadtam a felmondáso­mat. Mondták már akkor ne­kem, jobb ha eltűnök Mis­kolcról. Segédmunkásként kezdtem el dolgozni Buda­pesten, hét évig nem kerül­tem szerkesztőségek közelé­. be. — És bánod? — Nekem ez voflt életem egyik legnagyobb élménye. A fiam a minap felfedezte egy könyvben a nevem, elolvas­ta és csodálkozva kérdezte tőlem; — Apu, nem is .tud­tam, hogy te ilyen bátor vagy! — Azt válaszoltam ne­ki, hogy én akkor nagyon féltem... — Az emlbeni önfeLáldozás- nialk egy olyan szép . célú rendszerét hirdették a kom- murűiSta, a szociáldemokrata eszmék, amelyek hatására én 16—20 évesen borzasztó komolyán hittem, .hogy a vi­lág megforgatható, és ennek vaLamli csodálatosan szép eredménye lesz. Az ötvenes években aztán összeomlott bennem a hit. Az én elége­detlenségem münden terület­re .kiterjedő renitenciában mutatkozott meg. 1955-ben kaptam színészi diplomát. Én együtt voltam fiatal azokkal! az emberekkel, akik a Pétőfi-ikör mozgalmat lét­rehozták. A szellemi készü­lődéssel tele volt a lelkem, de matematikailag nem lát­tam esélyt arra, hogy van kilábalás. — ön az ’56-os események idején Miskolcon volt szí­nész. — Igen. a diploma után odaszerződtem. — Tagja volt a pártnak? — Pártonkívüli voltam. Ugyan mint kitűnő tanulót, 1953-ban behívatott a Szín- művészeti Főiskola párttit­kára, és azt mondta, hogy én, mint az iskola „büszke­sége”. lépjek be. Ekkor kez­dődtek az én bajaim. Azt mertem mondani, hogy na­gyon sok olyan ember van a pártban, akivel nem szíve­sen ülnék egy fedél alatt. Ezt követően soha semmi nem sikerült nekem. — Miként emlékszik az októberi miskolci napokra? — Az első pillanatokban megrémített az az öngyilkos bátorság, amivel 30—40 ezer ember elindult, elkezdte kia­bálni, hogy „mars ki, rusz- ki!”. Ezzel kapcsolatban van nekem egy kedves emlékem is. Illyés Gyula és Szabó Lő­rinc éppen ott tartózkodtak Miskolcon. 23-án volt ott egy estjük, és a Budapesten történtek miatt ottragadtak, így 25-én, amikor a színház társalgójában kinyitottuk az ablakokat, azt láttuk: jön a tömeg kiabálva, „mars ki, ruszki!”. Erre mondta Szabó Lőrinc: „Látod. Gyula, mennyi verset összeírtam, és ezt a szép rímet nem én találtam ki.” — Hogy került ön a tö­megbe? — Egyszerűen nem volt az életmenetemben más al­ternatíva, mint odaállni az események mellé. Azok pe­dig permanensen fokról fok­ra löktek előre, addig, amíg a Borsod megyei munkásta­nácsnak egyik elnökhelyette­se nem lettem. Volt egy idő­szak. 27, 28-a, amikor még nem működött munkásta­nács Borsodban. Azt a ko­rabeli „Fehér könyvek” úgy emlegették, mint a színész-- kormány időszakát. Ami eb­ben a két napban Borsod megyében történt, azt né­hány segítőtárssal együtt én irányítottam. Borsod megyé­ben rendkívül demokratikus volt a forradalom. Nem volt antikommunista. Inkább an- tiávós volt, a hatalom öklei ellen hangolt volt a társada­lom. — Ön ’56 reformkommu­nista jellegét hangsúlyozza. Nem arról van-e szó. hogy fktóber 23-tól november 4- ’Q a tizenkét nap alatt nem is mehettek lényegesen ntesszebb? Mint ahogy a mostani társadalmi átalaku­ló, s sem azonnal antikommu- nista színben indult. — Minden forradalom mo- *og. Attól még a ’17-es nrosz forradalom egv saiátos történelmi esemény, hogv nbban Leninéknél sokkal nagyobb létszámban voltak nszerek. anarchisták, nnrod- nvikok. Leninek voltak a .eekisebb erő. De mivel ők njtótták az események vé- hatalomra, ők teremtet­ek egv diktatúrát ők mn- Bvará zha tt.á k visszamenőié" a történelmet. Ennek követ­keztében az egészből egy tiszta kommunista forrada­lom képe bontakozott ki. Azt akarom ezzel mondani, hogy a forradalomnak, így 1956-nak is alapvető jellem­zője hogy a megszokott, addig tiszteletben tartott rend 24 óra alatt megszűnik. Ennek a mozgásnak van egy magja. A fő tendenciáit az határozza meg, hogy mi­lyen elégedetlenség váltotta ki. Magyarországon az a sokmillió ember robbantotta ki a forradalmat, aki nem tűrte azt a diktatúrát, amit az ő nevében akart egy gengsztermentalitású politi­kai klikk megvalósítani. A munkásság e tömeg alapve­tő ereje volt. — A munkásság lett vol­na a kezdeményező? — A követelésekkel kap­csolatban tessék fellapozni a különféle dokumentumokat, pontokat. Azok szabadságot, sajtószabadságot, szólássza­badságot, a tulajdonlás sza­badságát, a vállalkozás sza­badságát, tehát vegyestulaj­donú. liberális, demokraü- kus, de szociális töltésű tár­sadalmat követeltek. Abban a pillanatban, hogy a rend felborult, a proletárdiktatúra más károsítottjai, tehát a recskiek, a hortobágyiak, az „osztályidegenek”, a joguktól megfosztottak, a papság, a vallásosak, mind mozdultak. Nagyon sok helyen a mun­kástanács alakulása semmi más nem volt, mint a dilet­tánsok, a törvényszerűen hu- szadvonalban lévők hata­lomra kerülése. Számos színházban a munkástanács alakulása a „statiszta-láza­dást” jelentette. Amely munkástanács akkor sem ve­zethette volna a színházat, ha végérvényesen győz az ’56-os forradalom. Mert ki­selejtezte volna őket az idő. Mert elégedetlenség, sértő­döttség, gonoszság, minden belekeveredett már. Én ezért nem hiszek abban, amikor ’56-ot a részleteiben akarják megközelíteni. Sokkal inkább látok egy tízmilliós nemze­tet, amelyik egyszer csak gátlástalanul elkezdi üvölte- ni. hogy „mars ki, ruszki!”. Amikor itt van az ország­ban húsz szovjet hadosztály. Ennek nincs politikuma. Itt arról van szó, hogy 1956- ban nálunk felrobbant a vi­lág. Ennek a népnek hat év után elege lett a proletár- diktatúrából. • — ,Nem sok olyan' embert ismerek, ,aki a Iközelmúltig pártonkívüli mólt, aki ilyen kézzelfogható részt vállalt 1956-ból, ezért ,meg is bűn­hődött, s utána épp az MSZP-be lép Ibe .., — Ezt a jkárdést egy ba­rátom úgy tette fel egyszer, hogy miként tudok én ott ülni a szocialista frakcióban. Csa/k azt tudom válaszolni: műiből gondolja, hogy az én ízlésem kevésbé finnyás, mint másé? Vigyázok é.n az emberi tisztességemre! En­gem 1957-ben letartóztattak, 1982-ig Miskolcon nem en­gedtek semmilyen színpadon fellépni. De én akikor .is bal­oldali érzelmű ember ma­radtam. Az én baloldalisá- gom elkötelezettséget jelent a legkiszólgáltatottabbakikal. A mai magyar demokráciát a mostani folyamatban nem a bailoldaliiiság, hanem egy antikomimunlista program jellemzi. Ami inkább csak gyűlöleteket tárt fel. Egye­lőre nem is látok az MSZP-n Idvül baloldali pár­tot. Valóságos történelmi cselekedetnek éreztem azt is, hogy a refonmkommunis- ták lerobbantották magukról a Grósz-féle pártot. Csak a nagyon elszánt' ember tehet ilyet. Erre igenis építkezhet egy baloldal. E párt tagjai­nak tisztában kell azzal len­nie, hogy egy ilyen örökség­gel ők egyszer sem hazud­hatnak, mert különben a társadalom összes dühét a fejükre olvassa. Vonzott, hogy ez a párt determinálva van az etikus cselekvésre. — Pontosan mikor lépett be az MSZP-be? — 1990 májusában. A vá­lasztásokon még pártortkívü- liként indultam. — De \MSZP támogatással. — Azt nem tudom, hogy ők támogattak-e engem, vagy inkább én őket. .. Mindenesetre már képviselő voltaim, amikor beléptem az MSZ'P-be. Háromhetes párt­tagként felkértek, hogy le­gyek a Bács-JKILskiun megyei pártbizottság elnöke. — ;S a színészi pálya? Jó ideje nem llátjuk. — Infarktusom óta az or­vosok nem engednek a szín­pad közelébe. Mégis úgy ér­zem: teljes életet tudok élni. Azzal foglalkozom, ami szá­momra 'lényeges. Október 28-án, a Miskolci Egyetemen egész napos ren­dezvény keretében emlékez­nek meg az egyetem forra­dalom alatti történetéről. Az egyetem forradalmi testületé, a Diákparlament azokban a napokban erjesztő és koordi­náló szerepet töltött be: a megyei munkástanáccsal együtt lényegében a hatal­mat gyakorolta Északkelet- Magyarországon. 'Ungváry Rudolf, a Diákparlamenit egykori tagja arról kérdez­te N. Sándor Lászlóit, az Észak-Magyarország akkori újságíróját, hogyan jutott el 1956. október 23-án a for­radalom kitörésének a híre Miskolcra, és az egyetemre. — Kedves N. Sándor László, én Téged, anélkül, hogy azóta találkoztunk és személyesen megismerked­hettünk volna, 35 éve is­merlek: egy olyan teremből, egy olyan tombOlás kellős közepéről, melyet Te váltot­tál ki. 1956. október 23-ának késő esti óráiról van szó, a Miskolci Egyetem nagyelő­adójában ültem a többi ezer hallgatóval és oktatóval együtt, akik a Gerő-beszéd utáni első felháborodásuk­ban percek alatt összegyűl­tek a diákszállókból. Már javában tartott a spontán til­takozó gyűlés, rég megér­keztek már a megyei és vá­rosi pártbizottság képviselői és csillapítgatták a népet, amikor váratlanul kimentéi a dobogóra, és amikor befe­jezted a mondandódat, el­szabadult a pokol. Attól kezdve ott szerepelt a neved minden borsodi fehér könyv­ben, és számtalan perirat­ban, és akik ott voltak, so­ha többé nem felejtik el azt a pillanatot. Mondd, hogy kerültél bele a történelembe? — A forradalom idején fi­atal újságíróként dolgoztam az Észak-Magyarország cí­mű miskolci napilapnál. Ok­tóber 23-án este többedma- gammat a szerkesztőségben készítettük elő a másnapi számot. Tudtuk, hogy Buda­pesten délután tüntettek, és este nyolckor mi is meghall­gattuk az akkori pártfőtitkár ledorongoló beszédét. Hama­rosan értesültünk róla. hogy az egyetemen váratlanul ösz- szegyűltek a hallgatók, és nagyon paprikás a hangulat. Géczy Gyula kollégámat és engem bíztak meg azzal, hogy menjünk az egyetemre és írjunk róla beszámolóit. Csütörtökön a miskolci Domus Áruházban mccnyilt a miskolci Mayer Telematikai Egyéni cég háromnapos bemutatója. ■ Senki ne 4rondol.jon semmi titokzatos dologra — mondta Mayer Anikó cégvezető. — Te­lexeket, telefaxokat, telefon kisközpontokat mutatunk be. Ezeket természetesen forgalmaz­zuk is. s ingyenes szaktanács- adást szolgáltatunk a telepítés­nél. Ezen felül vállaljuk a kar­Szerte a nagyvilágban, ahová eljutott az páratlan zamatú aszúbor híre-neve, a borvidéket, Tokaj fémjelez­te. A külföldi vendég aki ezután kíváncsiságból felke­reste a két folyó összefo­lyásánál levő ősi települést, mi tagujdás, némi kiábrán­dultsággal vett tudomást ró­la. Az utóbbi időben azon­ban egyre többet tesznek azért, hogy a „földhözragadt- ságból” kiláboljanak. Ilyen törekvések egyre határozot­tabban jelentkeznek az ön- kormányzat működésében, melynek számos jele már tapasztalható. — De előzőleg történt a szerkesztőségben valami, ami meghatározta a sorsodat! — Mielőtt elindultunk, az azóta meghalt Boda István, a lap akkori szerkesztője (akit a forradalom után be­börtönöztek), felhívta Lo- sonczy Gézát Budapesten. Mi fülitanúi voltunk a beszélge­tésnek, és így tudtuk meg, hogy a Szabad Nép székhá­za előtt újságokat égetnek az emberek, a Sztálin-szobor előtt hatalmas tömeg pró­bálja a szobrot ledönteni, és a rádiónál már tűzharc fo­lyik a tüntetőkkel. Ezek vol­tak az első hírek Miskolcon a forradalom kitöréséről. — Az egyetemi gyűlésen, ahová kiérkeztetek, erről még senki nem tudott sem­mit, mindenki a Gerő-beszé- den érzett felháborodásával volt elfoglalva. — Én olyan zsúfolásig megtöltött termet azóta se láttam, mindenütt álltak és ültek, az ablakokból is lóg­tak az emberek. És olyan hangulatot se éltem meg so­ha többet. Valahogy helyet szorítottak kettőnknek, és hallgatni kezdtük, ahogy' a városi pártbizottság képvi­selői próbálják nyugtatni a hallgatókat. Persze, arról be­széltek, hogy minden a leg­nagyobb rendben van, és elvtársak így, meg elvtársak úgy... Mi ketten voltunk az egyetlenek, akik tudtuk, mi történik ezekben az órákban a fővárosban. Géczy elkezdi mondani nekem, hogy ezt azért mégsem volna szabad hagyni, hogy ezek a párt- funkcionáriusok félrevezes­sék itt a népet. Ö bizony ki­megy és közli, amit Lo- sonczytói hallott. A baj csak az volt, hogy Gyula ezen az estén kissé felöntött a ga­ratra. Szerencsétlen helyzet letit. volna, ha egy ilyen sorsdöntő, országos jelentősé­gű hírt valaki ebben az ál­lapotban közöl. Tőlem tel­jesen távol áll a szónoki, vagy a hősies közszereplés, rosszul beszélek, dadogok, hadarok, de most nem volt más választásom, minthogy én menjek ki hívatlanul a dobogóra. — Emlékszem, mindannyi­unkban megdermedt a vélő, amikor közölted, hogy a rá­diónál lövik az ávósok az embereket. — iEz nem lehet igaz! — gondoltam először. Az emelvényen tartózkodó bantartást és javítást. Szakem­bereink Miskolcon huszonnégy órán belül, vidéken megbeszé­lés szerint keresik fel az ügy­feleket. érdeklődőket. A miskolci iKiss tábornok ut­cában székelő cég Siemens, Phi­lips. Gerard. Panasonic. Toshi­ba, Mitsubishi gyártmányokat bemutató kiállítása még ma és holnap tekinthető meg a Domus első emeletén. Most újabb elképzelések­ről számolhatunk be, amely tovább növeli Tokaj idegen­forgalmi vonzerejét, egyben pedig értékes új épületekkel gazdagítja majd a várost. Ezek közé tartozik, hogy a Tisza és a Bodrog összefo­lyásánál levő félszigeten egy korábbi nyári tábo­rozáskor felállított jurta- épületet áthelyezik. Az ér­tékmentő áthelyezéssel a lé­tesítmény a Horgony-csárda mellett, a bodrogkeresztúri út és a Bodrog közötti sza­bad területen kap helyet. Ügy tervezik, hogy ebben kap helyet a Bodrogzug jel­legzetes ősfoglaíkozásának, a halász-pákász mesterséget bemutató kiállítás. Megkeresték a tokajiak az országos hírű építészt, Ma- kovecz Imrét is. Mégpedig azért, hogy a sevillai világ- kiállításra tervezett pavilon­ját majdan me Budapesten, hanem itt, a két folyó talál­kozásánál levő, árvíztől védett magaslaton állítsák fel. Ez lenne egy központi épülete, kiállító helye egy úgynevezett bio-faüuna'k, amelyben halászok, horgá­szok telepedhetnek meg. Dombrovszky Adám Kaszárnyát tessék! M ásfél évvel Borsod-Abaúj-Zemplén demilitarizálása után végre úgy néz ki, vevőért kiálthatnak a megye üresen marad9tykaSzárnyái. Amikor 1990. ún.ús.í-an ünnepélyes körülmények közepette, .i09“l.^a"el^'k^tot, molták a megyénkben állomásozó katonai a rakétásokat és a lokátorosokat, sokan' h'ttuk. a m g ürült laktanyák hamarosan uj lakokat kapnak. ... . Nem így történt. Hosszú-hosszú hónapokig J°,orm“" levél sem rezdült a kihasználatlanul maradt laktanya körül, néha megjelent egy-egy méltatlankodó újságé, de egyéb semmi. Illetve, az egyetlen megmaradt katona szervezet, a kiegészítő parancsnokig helyet valt°"tat°^ Beköltöztek a miskolci Bocskai laktanyába, hátrahagyva - szintúgy üresen - az Álmos utcai objektumukat. Ké­sőbb a Petőfi laktanyára „rátette kezet’ a BM - hogy minek kell nekik, miért nem lehetett mondjuk a mellette levő megyei kórháznak adományozni az epuleteket, nem tudni?! De végezetül még így is jobb, mint az uresseg, amely egyenlő a rohamos állagromlással is ... Ezt, mármint az állagromlást érzékelve, végre lépett a Magyar Honvédség is, rájőve arra: ha továbbra sem tesznek egyebet a semminél, akkor egyre kevesebbet kap­hatnak majdan a kaszárnyákért. Szóval, léptek. Eladásra, tartós bérletre kínálják a cserépfalui, a tardonai es a lil­lafüredi, egykori Zalka laktanyát, a lillafüredi Sziklat, s Toknjban egy raktárt. Csak tessék! Most már lehet, sza­bad a vásár... I Hogy miért kellett majd másfél évet várni vele?! Egyéb­ként még mindig adott egy kérdés: kinek van ezekre ma­napság pénze? Az önkormányzatoknak nemigen, pedig minden bizonnyal nekik lenne legjobban szükségük a te­rületükön álló ingatlanokra. Kft.-knek, vállalatoknak, kü­lönböző társaságoknak? Október 31-töl ez is eldől. Addig lehet ugyanis a laktanyákra pályázni. Hogy milyen sürgős lett egyszeriben...?! ^ Mayer-kiállítás a Domusban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents