Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-24 / 249. szám
1991. október 24., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 11 Édes anyanyelvűnk „Beteg vagyok, szépségektől beteg” A nagy erdélyi költő, Áprily Lajos szavai ezek, alki azt vallotta, hogy csak aikkor tud írni igazi verseket, ha megszállja lelkét egy nemes fájdalom, ha beteggé válik a szépségek nyomasztó hatása alatt. Óriási erejük van a költői szavaknak: ma ezzel az Áp- rily-sorral ébredtem, s nem tudtam szabadulni a varázsától. Ma egész nap az emlékképeim gyötörtek felejthetetlenül szép fájdalmakkal, mindenekelőtt a gyermekkorom. Kijátszottam magam a mellettünk levő fut- ballpá-lyán és a Körös-parton, aztán az a szomorú felismerés lett úrrá rajiam, hogy a gyermekévek sohasem térhetnek többé vissza. De most visszatértek, meggyötörtek, s mégis úgy éreztem; beteg vagyok, szépségektől beteg. Az emlékképek csapongók, kiszámíthatatlanok. most meg az anyai nagyapámat juttatták eszembe. Szegényparaszt volt, igen mélyen vallásos ember. Egyetlen fényképe sincs, mert nem hagyta magát lefényképezni. Hiúságnak, sőt bűnnek ■ tanította: minek a testtel foglalkozni! Csak egyszer volt beteg, 70—71 évesen, de nem engedett magához orvost. Ha Isten nem akarja őt meggyógyítani, inkább haljon meg. Így is történt. Széles mosollyal hunyta le szemét, mert ő már látta Azt, akiről ndkünk akkor sejtelmünk sem volt. Tudom mire gondolt, és mit érzett: beteg Vagyok, szépségektől beteg. Nagyon rég elköltöztünk arról a vidékről, 35—40 év múlva már nem találtuk meg a sírját. Ha tudná, hogy örülne neki. Ha mégis látott valahonnan bennünket, lehet, hogy így könyvelte el ezt a fájdalmasan szép találkozást, öregedő unokái láttán: beteg vágyóik, szépségéktől beteg. Estefelé már eltűntek az emlékképeim, s a valóságos helyzetemen gondolkozom: lassan én is a 70. életévemhez közeledők. Meghajtott fővel ■ tudomásul veszem. Milyen tartalmas volt ez a mai napom! Tudom, kinek köszönhetem; Hálával telük meg a lelkem; Beteg vagyok, szépségéktől beteg. Lehet, hogy soraim olvasásakor némelyek megmosolyognak, legyintenek. Fájdalmas, szép Szávákkal, de felemelt fejjel üzenem nekik, ebben a minden szépségtől megfosztott, érzéste- len világban is: beteg vagyok, szépségektől beteg. S hogy ma is az voltam, anyanyelvem egyetlen, de igen gyönyörű költői sorának köszönhetem. Kun József A pataki diákok 1956 őszén A kollégium hires diákja, a huszadik századi magyar irodalom legnagyobb regényírója, Móricz Zsigmond. 1930. május lil-ón a konviktusban rendezett irodalmi esten a Sárospataki Református Kollégiumnak a letűnt századokban betöltött szerepét méltatva, többek között ezt mondotta: ..A Patak felett futó felhők a magyarság felhői voltak mindig az én számomra.” Sárospataknak és iskoláiénak története ugyanis az évszázadok folyamán gyakran azonos volt a haza történetével. Így volt ez a 17. századi szabadságmozgalmak, a gályarabság, a hegyaljai' parasztfelkelés a Rákóczi vezette kuruc szabadságharc idején, vagy gondoljunk az 1848—49-es forradalomra és szabadságharcra. amikor a vörössipkás diákok történelmünk fényes lapjaira Írták be nevüket. Es történelmünk folyamatában az 1956-os forradalom helyi eseményeinek fő-f5 szereplői is az akikor 425 éves iskola diákjai voltak. Az október 23-át követő napokban egyre nyugtalanabb. türelmetlenebb lett az ifjúság. mintha attól tartottak volna, hogy lemaradnak valami nagy-nagy eseményről. Pestről és Debrecenből nemcsak hirek érkeztek az egyetemi fiatalok tüntetéseiről, hanem küldöttek is. akik beszámoltak a patakiaknak a szélesedő forradalmi mozgalmiakról. A tájékozódás eredményeként a pataki diákok is szervezkedni kezdtek: gyász- szalagot tűztek a mellükre. így fejezték ki fájdalmukat, együttérzésüket a pesti harcokban elesett egyetemistákért. Annál is inkább, mert egy volt pataki diáktársukat, a szerencsi Tatay Zoltán orvostanhallgatót, aki vöröskeresztes szalaggal a karján, a sebesülteket igyekezett kimenteni a golyózáporból és elsősegélynyújtás! helyekre vagy kórházba szállítani, halálos lövés érte. Október 26-án a diákok tüntetést. felvonulást szerveztek. Ezt megelőzően Szabó Gyula, a tanárok és diákok előtt egyaránt köztiszteletnek, szeretetnek örvendő igazgatóhelyettes gyűlésre hívja össze a tanári kan. Az akkor már állami gimnázium igazgatója ugyanis hosz- szabb külföldi tanulmányúton volt. ezért az igazgatói teendőket az igazgatóhelyettes látta el. Szabó Gyula — köszöntve kar- társait — ezzel a Petőfi-idézette) nyitotta meg a tantestületi ülést: ,.A magyar név megint szép lesz. / Méltó régi nagy híréhez". Aztán ismertetve az eseményeket, az ifjúság és a városházán megalakult munkástanács kérését, a tanári kar a tüntetés mellett döntött, azzal hogy az egész tantestület az ifjúsággal együtt felvonul, vigyázva. hogyha esetleg valamilyen oldalról provokáció történne. a diákoknak ne essék bántódásuk. ..A szülök és saját lelkiismeretünk előtt mindnyájan felelősek vagyunk minden tanulóért” — kötötte újra meg újra a lelkünkre a nyugalomba vonulása után néhány év múlva elhunyt Szabó Gyula. A gyűlés után diákjaink osztályonként már felsorakoztak az udvaron. Soha annyi nemzeti- színű zászlót nem lobogtatott az őszi szél az öreg kollégium falai között, mint 1956. október 26leuteseaes talán csak az lfi48-.as márciusi pataki diákokat töltötte el. akik i°8 évvel korábban ugyanebből a kollégiumi udvarból ugyanezen a nagyportán keresztül indultak el. és zászlók alatt, kokárdával a mellükön. ugyanazokon, az utcákon, vonultak fel tüntetve a Habsburg-elnyomás ellen, a magyar szabadságén A felvonulás előtt diákjaink megkoszorúzták a nagyporta falán levő vörössiökás-dombor- müvet. maid az iskolakertben a 14. aradi vértanúként kivégzett nagy diákelőd. Kazinczy bajos szobrát. És mint a '48-asok. az 1956-os diákok is egy-egy nevezetesebb épület előtt megálltak és elénekelték a Himnuszt. A posta előtt egy kis ünnepséget rendeztek szavalatokkal, énekszámokkal. Az ifjúsági elnök pedig az épület ablakából hazaszeretetre buzdító szózatot intézett az ifjúsághoz és a diákokat mindenütt kisérő lakossághoz. Azért éppen, a postaépület előtt történt mindez, mert 1848-ban is a posta előtt tüntettek leghevesebben a pataki diákok, leverték a kétfejű sast az épület homlokzatáról, a helyét pedig bekenték sárral. Ahogy 1848-ban történt a forradalmi események miatt 1936- ban is hosszabb ideig szünetelt a tanítás a pataki gimnáziumban És amint az 1648—49-es szabadságharc leverése után nem maradt el a kegyetlen megtorlás. 1957 tavaszán is egymást érték a zaklatások a diákok és tanárok ellen. (h. j.) A rózsák Hamupipőkéje A rózsafélék (Rosaceae) szerteágazó nemzetségébe tartoznak a nemesített gyümölcsfák vagy a teljes rózsáik, kertjeink pompázó díszei. A sok ezer kiinemesített rózsafajta közül hányán, de hányán viselik rég letűnt császárok és királyok neveit vagy hadvezérekét, akikről a talp- nyalö hízelgés bársonyos szirmú virág- csodákat nevezett el. Az útszélén ácsorgó vadrózsáról a család „Hamupipőkéjéről” hosszú időn keresztül megfeledkezett a hálátlan ember. Nálunk termő közel négyszáz fajjal a család legnépesebb tagja. A nemes rózsák írók és költők bámulatának tárgyai, zeneszerzők ihlető, de a szerény vadrózsát Goethe meri csak meg- énekelni, valósággal belopni az irodalomba. A Heidenröslein diákkorunk német óráinak lett „tan-veráikéje”, a hecsedli lekvár pedig a szünetek rövid perceinek megédesítője. Kriza János az elmúlt század elején népköltészetiünk ragyogó gyöngyszemeit gyűjti össze Vadrózsák címen, s a Grimm-mesékkel polgárjogot nyer gyermekirodalmunkban is a Csipkerózsika álmát őrző, tövises bokor, melyen csak a varázserejű lovag tud áthatolni. A növénytan tudósainak figyelme későn terelődött a vadrózsa felé. A régmúlt idők orvosai időszámításunk első évszázadaiban már gyógyszerként ismerték a Rosa caminát. A pirosló bogyókat a XVI. sz. tudósa Teophrastus Bombastus Paracelsus ajánlotta vesebajok ellen. Nádmézzel ízesített, vörösborban főtt termését csodatevő .Jiktáriumként” itták dédanyáink, a modern idők orvosai pedig csodálkozva állapították meg, hogy a régen varázsszerndk tartott népi orvosság a szervezetünk számára annyim fon/tos vitaminoknak valóságos tárháza. A megtermékenyített virágokból képződött termést bizony hibásan nevezik „bogyónak”, mert a húsos rész tudós botanikusaink szerint nem a terméshez tartozó valami, hanem a virág kocsányából keletkező védő és tápláló burok. Tudni kell hogy a vadrózsának és a nemesített fajoknak nincs nektárjuk, s rovar csalogaitóul illatuk, színük és bőséges pollen tömegük szolgál. Hazánkban igen sok rózsafaj terem. Bozótos, cserjés domboldalakon, erdőszóleken fordul elő nagyobb mennyiségben. Virágai egyéniként állnak vagy csomószerű bogok alkotnak, öt sziromleA vadrózsa — Rosa canina L. Csipkerózsa: a) virágos ág; b) virágvacokmetsxet; c) érett bogyó; d) termés hosszmetszet. veliü'k halványpiros, ritkán fehér színűek. A bogyókat akikor gyűjtjük, amikor pirosak, de még keményeik és feltétlenül dércsípés előtt, ment később megpuhulnak és nem kapunk szép drogot. Lekvárfőzésre viszont csak a dércsípte bogyók alkalmasak. A csipkebogyót nyersen, szárazon, egészben és megszárított állapotban is fel szokták használni. Legfontosabb hatóanyagai: az aiseorbdnsav (C-vitamin), amely a termésben 0,25—0,35% között található. Ezenkívül 0,04% illóolaj, carotin, pektin, cukor, zsíros olaj, almai- és citromsav és cserzőanyag van benne. A termés és magja vese-, hólyaghomok és kő elleni gyógyszer. Epekő ellen is jó hatású. Terméshúsa vdzelethajtó, krónikus hólyaghurut, vizelési zavarok, véres vizelet esetén erősebb főzetet készítünk, és naponta 2—3 csészével fogyasztunk el. Egyes megfigyeléseik szerint a csipkehús a gennykeltő baktériumokat elpusztítja. A magvak enyhe vizelethajtó hatásúak. Terméséből szörpöt, bort, lekvárt (hecsedli) készítenek. A „begyók” úgynevezett mellékanyagai szerencsés csoportosulásuknál fogva felvértezik szervezetünket a fertőző betegségek, különösen pedig a meghűlés ellen. A költészet és valóság, botanika és poe- zis keverednek egymással, a vadrózsa pedig minderről- mitsem tudva készül most Csipkerózsa álmát aludni a téli álmodás- hoz némán vetkőző fák alján. Dr. Győri Sándor A mérges nyilakról Egy kazincbarcikai olvasó — hozzám írt levelében — arra buzdít, hogy valóban ideje megírni a múlt eseményeit, mert korábban még beszélni sem vdlt szabad róluk. A levél abból az apropóból íródott, hogy Patkányok című írásomban elmarasztaltam azokat, akik patkány módjára a névtelenség homályába burkolózva lövöldözik rám mérges nyilaikat. Azaz fenyegető hangvételű leveleket küldözgetnek nevemre. A számomra ismeretlen levélíró, illetve levélírók a jelzők széles skáláját használják velem szemben. A levelek hangvétele eléggé primitív, brutális egyéniségre vallott. A legenyhébb jelző, amit a levél írója használt: gazember, gyilkos, bitang, fasiszta. Ezért írta hát a kedves barciikai olvasó, hogy sajnos még mindig van okunk félni az emberformájú patkányoktól, akik nem tagadják meg korábbi énjüket. erőszakosak és fenyegetőznek. Ám azt is nyomban hozzáteszi, idézem: „ ... Remélem, a megtisztult csatornákból kiszorult patkányoknak a virradat fénye nem kedvez. Mert ók a gyilkosok és jobb ha meghúzzák magukat.. Végezetül annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ördögi hatalmuknak befellegzett az egész világon. Végső konklúziója a levélírónak a következő: Kedves Uram! A jövőben is írjon meg mindent. Egy újságírónak ez a dolga. „A szobor neve: Kenyérszegő...” Avagy: El a kezekkel a művészetektől a politikával! Tartozom egy vallomással; Sinka István versének néhány sora tört fel az emlékezetem mélyéből, midőn egy jeles kortárs szobrászművész kálváriájáról szereztem tudomást. Sinka anyját, vagy nagyanyját formázta meg versében, abban a szent pillanatban, midőn a nagycsaládnak megszegte a kenyeret. Horátiushoz hasonlóan, ércnél marandandóbb versben állított emléket a Kenyér- szegőről. Úgy faragtam magamnak, csak fából, Kiindulva egy szent csodából . . . A fából faragott szobor és a vers elkészült, s a szellem világát is gúzsbakötő új rend idején az „őstehetség” az irodalom perifériájára szorult, kívül rekedt, a hivatalos ideológiát képviselők a pálya szélére sodorták. Bűne alig volt több, mint a „harmadik utas" szerepének vállalása, mert egyaránt elutasította a szocializmust és a fasizmust. Magyar akart maradni, Ady után szabadon, Magyar a magyartalanságban. * De nem a versről, hanem a szobor, a szobrok sorsáról, dicsőségéről és dicstelen szétszó- rattatásukról, bálványok ledöntéséről, új köztéri szobrok felállításáról folyik a diskurzus mostanában. Mikor a budapesti Sztálin- szobor ledöntésére gondolok, a Lenin szobrok eltávolítására a Szovjetunióban, az Enver Hodzsa-szobor likvidálására Tiranában, lelki szemeim előtt megjelennek a diktátorok emlékművei, melyek ha aranyfüst- lemezzel borítottak is, csillogásuk nem tart örökké. Ady is csak pillanatnyi fellángolásában írhatta J Sose hull le a vörös csillag, Nap, Hold, Vénusz lehullott régen* S ö dölyföl a keleti égen . . . A muzeológusok, ha hivatásuk magaslatán állnak, nem hagyják szétszóródni, elpusztulni a közelmúlt tárgyi emlékeit. A Lenin-szobrokat, az emlékműveket, emléktáblákat azzal a tudattal őrzik meg az utókor számára, hogy hitelesen dokumentálják a közelmúlt történetét. íme, ilyen ideológiai tartalom és ízlésformálás jellemezte hazánkban a történelmi kort 1949-1989 között. Az eltávolított köztéri szobrok helye üresen tátong, „Hiányzik valaki (valami) ebből az utcából”, - miként a nóta monda, és látó ezt az ön- kormányzat és monddá: „Teremtsünk magunknak új köztéri szobrokat, és úgy is lön. A kőbe vájt fájdalom és öröm mesterei megélesítvén vésőiket, ama nemes anyagokból megformázták vala mindazt, mi szép és nemes lehet az magyarok számára, kik a Kárpátmedencében tengetik életöket immáron ezeregyszáz esztendeje. De midőn az köztéri szobrok alkotására országosan szét- kürtölt pályázat bajnokai bemutatták miveiket, az önkormányzat tagjai szerfelett el- szomorodónak, és monduó vala az koalíciós pártok képviselője: 'Bizony mondom nék-1 tek, nem jól van ez igy, atyámfiái, férfiak!’, és lön nagy felháborodás a míves mesterek soraiban, kik azon tonakodának, vajh nem kellene-e az Alkotmánybírósághoz fordulnunk eme cenzúrólis döntés mijón.” Mégis jobbnak látták, ha nem a nagykapun kopogtatnak bebocsátásért, hanem a. STÚDIÓ '91. jelzésű Vészbejáraton, hogy panaszaikkal ne csak a provincia, hanem az egész birodalom lelkiismeretéhez apelláljanak. A Jeremiás siralmaira emlékeztető panasz lényege csupán annyi, hogy az alkotóművész a Lenin-szobor helyére egy női altest-torzót álmodott meg szép fehér márványból, amely önmagáért beszél, abszolút politikamentes, a rendszer politikai irányvonalától független, de ilyennek is kell lennie, sohasem volt olyan jó alkalma a művészvilágnak, mint most, hogy végre kimondja: „El a kezekkel a művészetektől a politikával! A cenzú- rális döntés tarthatatlan, a művész alkothasson olyan témában, ami neki tetszik.” A reklamáció még megerö- sittetett azátal, hogy egy művésztárs űberelte a tiltakozást eképpen: „Ma nem sikk az a művészi alkotás, pmely egyetemes emberi érzéseket tükröz. Ha köztéri szobrot állítanak, a repertoár leszűkül a turulmadárra, vagy a névtelen katonára!” El a kezekkel a politikával .. . A művészi alkotások politikussága és apolitikussága kérdésében a közszolgálati televízió teszi a maga dolgát: közvetít, bepillantást enged a megrendelő és a művész viszonyába. Az önkormányzat ugyan nem korlátozta a művészt a téma megválasztásában, nem volt szó turulról, vagy a hazánkért életét áldozó névtelen magyar katonáról. De a Kudelkáné-módjára megcsonkított torzónak szűkebb nyilvánosságot tartott ildomosnak. Legyen ez az egyébként érté-, kés alkotás a műterem és a kiállítótermek ékessége. A közterek látványának megszerkesztése már szélesebb zsűri dolga. S itt ne a kísérletező minoritás szabjon irányt a közízlésnek, közszeméremnek, hanem a „népek milliói"-nak igénye, ízlése, vágyai. A turulmadár és a névtelen magyar katona szobrának megformálása számomra nem csupán sikk, valami népi-nemzeti divathóbort, hanem a honfoglaló magyarok totemállata, az Árpád-nemzetség állatőse. Őrizték is országszerte emlékét a millenium alkalmával felállított emlékművek, mig őrizhették. Magyarságtudatra kell hát nevelnünk nemcsak gyermekeinket, hanem művészeinket is, itthon, Európában, de magyar földön! Nemesik Pál
