Észak-Magyarország, 1991. október (47. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-24 / 249. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. október 24., csütörtök A miskolci Csodamalom Bábszínház A gyáva kistigris című bábjáték bemutatásával ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. A társulat azóta is nagy sikerrel játssza a darabot. A gyerekek Miskolcon, a 'Flórián malom épületében (Fábián u. 6.) találkozhatnak kedvenceikkel. Ezen a héten pénteken délelőtt fél 9-től és fél 11-től, szombaton délután 3 órától, vasárnap délelőtt 10 órától láthatják A gyáva kistigris című bábjátékot. A jövő héten csütörtökön délelőtt fél 11-től pedig már A bátor kiskacsákkal várják a gyerekeket a Csodamalomban. Fotó: Fojtán László „Lavotta János Zeneiskola Sátoraljaújhely...” — olvashatjuk ia szürkés épület falára • helyezett címeren. A „külső” egyáltalán nem tanúskodik arról a lüktető, pezsgő, „hangos” életről, mely „belül” annyira jellemző. Ma, amikor minden állami intézmény éppen csak vegetál — ha néni is pompával —, de méltósággal működik a nagymúltú zeneiskola. —• Zenész berkekben ismerősen cseng Lavatta neve, ám sokan nem tudják, tói volt ő, s miképp kötődik Sátoraljaújhelyhez? Mondana valamit erről? — kérdeztem Dombóvári János igazgatót. — Névadónk kiváló hegedűs, a vonós kamarazene úttörője s a verbunkos delelő ének legnevesebb képviselője volt. Felvidéki származású, ám Tállyón hunyt el, ezáltal zempléniként tartjuk számon. — Mostanában alig futja az állami költségvetésből művelődési házak, kulturális létesítmények fenntartására. Hogyan képesek Önök mégis talpon maradni, s emellett . hangversenyeik bevételét gyakran közhasznú célokra fordítani, alapítványokba fektetni? — Pénzünk természetesen nekünk sincs elég. Ám megpróbálunk azokkal a tálen- tumolklkial élni, mélyek bennünk, zenészekben megvannak. Célunk az embereket ia zene szépségével, örömet adó forrásával! megismertetni. A most létrehozott Davotita alapítvánnyal lehetőségeink gyarapodnak e cél ‘eléréséhez. Nagyon fon- Itosnák tartjuk a szervezésben, akár egy-egy hangverseny, koncert esetében a különböző kulturális intézményekkel i(művelődési központtal, múzeummal,. Kazinczy Társasággal) való együttműködést. — Van-e igény Ön szerint ebiben a városban a komolyzenei kultúrára? — Azon vagyunk, hogy legyen. A város értelmiségére nagy feladat hárul ebből a szempontból is, hiszen ők sokat tehetnének ia művészetet értő, szerető, pártoló városi polgárság kialakításában. Már azzal is sóikat segíthenefc, ha csak ellátogatnak a rendezvényeinkre. — S hogyan próbálják „megfogni” az ifjúságot a komolyzene számára? — Gyermekeiknek sokszor rendezünk növendékhangversenyeket, majd általános és középiskolás korban a filharmóniái bérlet biztosítja a koncertélményt. A zeneiiskola oktatásában próbál alkalmazkodni az ifjúság zenetanulási igényeihez. Elvünk az, hogy mindenkinek segítünk, aki a zene közelébe akar jutni. Egyetlen gondunk az épület rossz állaga, ám reméljük, ez hamarosan megoldódik, s akkor a művészeti nevelés hagyományaihoz, rangjához méltó körülmények közé emelkedik. Jármy Tibor Jövőnket együtt kell építeni Nemzetközi konferencia Prágában Az európai megyei és városi önkormányzatok vezetői 1990-ben Rotterdamban határozták el, hogy a szorosabb együttműködés érdekében szövetségbe tömörülnek. Augusztusban Dordrechtben meg is alakították az Európán City Leaque-t. Mottójuk: „Feature is past” (Múltunkban a jövőnk). Az alapítók meggyőződése, hogy a miniszteriális hivatalokon kívül az emberek közötti hatékony együttműködést az önkormányzatoknak kell megvalósítaniuk. Cél1: az egyesült Európa maradéktalan megvalósítása. A szövetség legutóbb szeptemberben, Prágában szervezett konferenciát A régiók és a városi önkormányzatok nemzetközi együttműködése címmel. Ezen részt vett Ivánfi Jenő, a kazincbarcikai városi önkormányzat alpolgármestere is. — Mi történt most a. nemzetközi együttműködésnek ezen a fórumán? — A konferencián huszonkilenc országból mintegy 700 regionális, illetve városa ön- kormányzati vezető jelent meg, és negyvenhárom előadás hangzott el. Az üléseken élénk vita alakult ki a résztvevők között. Barcelona polgármestere a gazdasági fejlődés feltételeiről, Strasbourg polgármesternőlj ei a know-how régiók és városok közötti cseréjéről, míg Ohio kormányzója a privát szféra szerepének jelentőségéről tartott előadást. A görög előadó az európai városok közötti együttműködést elemezte, a portugál, a történelmi városközpontok felújításának fontosságával foglalkozott. A hollandok az együttműködés határait és lehetőségeit elemezték. — A hagyományos feladatok megbeszélése mellett és után, milyen konkrét, nálunk is aktuális kérdésekkel foglalkoztak a konferencián? — Jelentős helyet foglalt el a tematikában a közbiztonság témája. Az előadásokban foglalkoztak a vandalizmus megelőzésével, a kábítószerek terjesztésének megakadályozásával és a bűnözés problémáival. A holland előadó a társadalom peremére szorultak szociális helyzetéről beszélt. Belgium legnagyobb problémáját Antwerpenen keresztül a bevándorlás, illetve a beszivárgás képezi. Ferrarában a- kábítószerek terjedése, Rimiiniben pedig a vandalizmussal! szembeni intézkedések képezik a legidőszerűbb feladatokat. A A dán előadó az általános szociális társadalompolitikával foglalkozott. A franciák egynlk legnagyobb problémája a oigányetni- kum vándorlása. Az egész kongresszus hangvételére jellemző volt az „egyetlen világ” koncepciója, amely szükségszerűinek ítéli meg a fejlődő régiók és az Európa közötti kelet-nyugati együttműködés fejlesztését. — Milyen feladatokat fogalmaztak meg? — Az előadók, foglalkoztak azzal, hogyan gyorsítható a városok közötti együttműködés. Példaként egy 400 kilométeres körön belül eső négy város esetét említették, konkrétan a Bécs—Budapest—Prága— Pozsony körről esett szó. A kongresszus résztvevőinek véleménye szerint, Európát előbb-utóbb egy hatalmas településnek kell tekintenünk, mely itölbbszáz nyelvből és több ezer városból, illetve településből áll. A városok és azok önkormányzatai olyan tényezők, amelyek képesek tompítani a meglévő nacionalizmust, vagy képesek meggátolni annak kialakulását. A városok és a régiók önkormányzatainak elsőrendű feladata, hogy foglalkozzanak a polgárok életének minőségével, a környezetük minőségével, a privát kap- csoilaitdkkdl és az intézményesített kap c salatokká 1 is. Európáit iaz eltérő nyelvek és a sokszor fájdalmas történelmi események szétválasztották, de egy dolog közös maradt, a jövőnk, amelyet nekünk, együtt kell építeni. — faragó — A manufaktúrák és mi Beszélgetés a történésszel Október elején rendezték meg Sátoraljaújhelyen — második alkalommal — a manufaktúra-történeti konferenciát. A szervezőik, rendezők szándéka: „a Magyar- országon folyó manufaktúnaipar történeti kutatásait szeretnék összegezni.” Az líiftl-es, sátoraljaújhelyi konferencia után arra kértük Heckenast Gusztávot, a Miagyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunikatársát, hogy segítsen eligazodni a rendezvény jelentőségének meg ítélésébe n. — Miért kell foglalkozni napjainkban ezekkel a-kérdésekkel? — Tulajjdomképpen nem kellene velük foglalkoznunk —■ mondta a neves történész —, mint iahogyan a 'kultúrával sem kell foglalkozni. Lehet állati színvonalon élni, ám ha emberi színvonalon akarunk, — akkor a múltunkat is ismerni kell; tudni kell, hogy honnan jöttünk, miből nőttünk ikd. Mindenkinek, aki a mai gazdasági életben valamiféle szerepet betölt, nagyon jól tudnia kell, hogy ez a mai gazdasági élet milyen előzményekből fejlődött ki. — Értelmezhetem ezt úgy, hogy itt praktikus dologról van szó? — Ahhoz, hogy valaki a praktikus dolgát jól végezhesse, ahhoz előnyös a tudományos alapozottság. Tehát ez esetben is tudományos dologról van szó. ösztönösen is lehet csinálni, de megnyugtatóbb, ha a tudományos alapokat ismerjük, a történeti kutatásokkal megismerkedünk. — Ilyen megközelítésben elismerés illeti a miskolci Herman Ottó Múzeum kezdeményezését ... — Szerencsés vállalkozásnak mondható a témaválasztás; a manufaktúrák és a tőkés kisvállalkozások létének napirendre tűzése. Hitem szerint ugyan a manufaktúra nem fog feltámadni, természetesen, hiszen történelmileg lezárt kategória. Visszafelé mennii nem lehet! —, de a tőkés .kisvállalkozás éppen ebben az elmúlt két évben nagyon aktuálissá vált Magyarországon. — Azt mondotta, hogy a manufaktúrák ideje lejárt ... — Azt állítottam, hogy a manufaktúra ugyan egy tőkés kisvállalkozás, és ebiben fellelhető a rokonság, —■ ám az a véleményem, hogy ha most a családi- a házi iparhoz térnénk viasza, az nem lenne jó. — Miben határozható meg a manufaktúra? Mit takar a fogalom? — A manufaktúrának van egy általánosan elfogadott meghatározása: olyan ipari termelési forma, ami a munkamegosztáson alapszik. De .még nem alkalmazzák a rendszert!... Tehát: ai 'kézműves megkapja a maga ásványi anyagát és előállítja belőle a készterméket... Ez egy .példa... A manufaktúrában elválasztják •egymástól .a munkafázisokat; az egyik munkafázist .az egyik ember csinálja., a következőt már egy másik, és így több kézen .megy keresztül az .anyag, mire megkapja végső termék-formáját. — Ez egy robotos dolog lehet... — Hát ez valóban lehet robotas. Halálosan unalmas ugyanis, hogyha ugyanazt a mozdul,altot kell végezni például nyolc órán keresztül. — Visszatérve a tudományos előadásokra, a sátoraljaújhelyi konferenciára, miben foglalná össze a tanulságokat? — Mint minden más témában, itt is meg kell mondania a kutatónak — a történésznek —, hogy milyen korról beszél és az adatait hitelesíteni kell. A hitelesítéshez hozzátartozik, hogy nem fogadja el kontrollálatlanul a forrásanyagokat; s ha kell, alkar húszéves adatokat helyesbít'. Ha tanulni tudunk tévedéseinkből, — az dicsőségünkre válik. Ha ragaszkodunk tévedéseinkhez —, annak csak a kárát látjuk ... Az elmosódó és ködös dolgok a tudomány számára nem hasznosíthatnak, nem vezetnek jóra. — Ezeknek a tudományos kutatásoknak és konferenciáknak miben van a haszna? —• Megkérdezték egyszer Hanák Pétertől, hogy mi a haszna a történelemkutatásnak? Azt felelte, hogy őt érdekli ez a dolog. Ha tehát valaki a manufaktúra- kutatásra adja a fejét, azt bizonyosan érdekli ez a téma, örömét találja benne és érdeklődéssel fordul kollégái munkája felé fis. Azt mondom tehát, hogy ha nem másért, már azért is érdemes ezeket a konferenciákat megrendezni, hogy elhangozhassanak az ellőadások, hogy később ezek nyomtatásban is megismerhetők legyenek. Mellesleg, lehet mindennék gazdasági haszna is. Abban az esetben, ha olyan eredményekhez jutunk, amiket ma is hasznosíthatunk; ha a téma által érintett gazdásági szákemberek „veszik a lapot” ... t. n. j. „Énekelj, tiszta szomorúság” — Hobo és Mártha István József Attila-lemezéről — Huszti Péter mesélte a legendát, hogy Kis Manyi annyira nem viselte el az elő- adóművószetlé nőtt versmondást, hogy még a saját temetésén is „széthúzta a miikrofonzisinórt”, amikor a búcsúztató szavalat következett volna. . . Bizonyára érezte, hogy vers és olvasó közé nem kell közvetítő: a vers legtöbbször személyes vallomás, amit csak négyszemközt magunknak szabadna megszólaltatni, s kivételes művészek, kivételes találkozások kellenek ahhoz, hogy érvényesnek erezzünk egy-egy vensmondást. Különösen igaz ez a versek megzenésítésénél — ha valaki csak .a költő tenémtette ritmus elpengeté- sére, elpötyögtetósóre képes, akkor elviselhetetlen sallanggal nyomja agyon a szót. József Attila művei is sokszor estek áldozatul, s csak (kevesen tudtak hozzáadni a verseikhez, mint Sebő Ferenc, aki népzenei indíttatású dallamaival a József Attiláéi .rendet, formai tökéletességet, gyermeki tisztaságot erősítette fel és egységes; zenei világba fogta a verssorokat. A fiatal költő egyik legszebb versével indul iá lemez, a József Attila cíművel: ,ylgazi lelkiünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy/tiszta legyen majd az ünnepekre”. Költészetének is ez a kezdete — a lelke tisztaságát felfedező s óvó, fűszállal s folyóval együtt gondolkodó, elveszett angyalszárnyait sirató gyerekember portréja. Utolsó sorokként pedig a drága borátoktól búcsúzó „bolond” elköszönő szavait választotta Hobo. S ami a ikét vers között van, az egy XX. századi csavargó vándorlása a világban, ahol bolonddá lesz a maga lelkét őrizgető férfi, aki legvégül „egész egyedül marad”. A versek egyrészt a kamasz költő képét idézik, aki a „ikölyökség”, az „okos gyermek” igazát emeli a felnőttek okoskodó hazug közhelyei fölé, másrészt a halál közelében járkáló ember lépéseit visszhangozzák. Mártha és (Hobo érezteti, hogy a lázadó kamasz felismerései ben már ott rejtőznek az Eszmélet csillagrácsok közt született védtelen gondolatai, s hogy még az utolsó sorokban is ott él a hajdani si- heder szigorú iróniája. Hobo önmagát kereste a versekben, s eközben rátalált a korra, ,.amiben élünk, ebben a hihetetlenül pitiáner és alantas világban”. így a versek nagyrésze gúnyos megsemmisítése egy-egy újra felkapott gondolatnak, ős patkány terjesztette kórnak. A Légy ostoba! tangója, a Koldusok tapogatódzó recitativói a mai fülnek is ismerős zenék. Az európaiság mítoszát pumpálok léggömbjét robbantják szét a fájdalmas igazságú sorok: „Ó Európa hány határ, minden határban gyilkosok, (Ne hadd, hogy szomorú legyek mert európai vagyok, szabad medvék komája én szabadságtalan sorvadok —” Persze primitív leegyszerűsítés lenne, ha napjaink politikai iklsszer őségéi re való felelgetésnek tekintenénk a lemezt, de hát — Jordán Tamás szavaival élve — „ezek á versek, ez az anyag alkalmas arra, hogy saját magunkról elbeszélgessünk. A kérdések mindig ugyanazok”. Akárhogyan is hallgatjuk a lemezt, Hobo hangja sokáig jelen lesz bennünk — hangjában ott rezdül minden József Attilád érzés: a védtelen gyermek szorongása és okos játékossága, a reszketés és feleselés, a krisztusi tisztaság és a XX. századi ember zűrzavara, az eszmélés tiszta szomorúsága. Mikita Gábor
