Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-30 / 203. szám

1991. augusztus 30., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Pályázati felhívás A 8.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Tanács pályázatot hirdet szakoktatási intézmények és hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezetek, munkaadók számára a decentralizált Szakképzési Alap felhasználására A PÁLYÁZAT KERETÉBEN TÁMOGATÁST KAPHATNAK AZOK — a megyei szakoktatási intézmények és — a törvény 1. § (1) bekezdésében meghatá­rozott, hozzájárulásra kötelezett, megyei gazdálkodó szervezetek (és egyéb munka­adók), amelyek a tanulók gyakorlati képzé­se céljából új gyakorlóhelyek létesítésére, illetőleg a meglevő férőhely kapacitásá­nak bővítésére és tárgyi feltételeinek fej­lesztésére vállalkoznak. PÁLYÁZNI LEHET OLYAN PROGRAMMAL, KEZDEMÉNYEZÉSSEL, AMELY: — vállalkozó típusú, új gyakorlóhelyek, kabi­netek, tanműhelyek létesítésével, a megle­vők bővítésével és fejlesztésével segíti a megszűnő gyakorlóhelyek pótlását, — korszerű, új gyakorlati ismeretekkel rendel­kező szakmunkaerő kiképzésével hozzájá­rul a szerkezetváltás során megújuló megyei gazdaság igényeinek megfelelő utánpótlás biztosításához. A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: 1. A pályázó adatait (név, cím, számlaszám, az ügyet képviselő nevét, címét, telefonszá­mát). 2. Az igényelt támogatás célját, indoklását, a jelenlegi helyzet főbb jellemzőit, az érin­tett tanulók számát, szakmai összetételét. 3. A tervezett beruházás megnevezését, főbb jellemzőit (helyszínrajzot, műszaki leírást, állóeszköz fejlesztése esetén a beszerzen­dő gépek, állóeszközök jegyzékét, típusát, várható beszerzési árát). 4. A tervezett beruházás költségvetését, a ren­delkezésre álló saját erőforrást, illetve az egyéb más támogatásokat, az igényelt tá­mogatás összegét. 5. A működésre vonatkozó szakmai, anyagi és hatékonysági garanciákat és referenciákat. 6. Iskola pályázata esetén megyei, illetve vá­rosi önkormányzat véleményét, támogató javaslatát. Hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szer­vezet pályázata esetén az oktatásban ér­dekelt iskola(ák) és a megyei, illetve vá­rosi önkormányzat véleményét, támogató javaslatát, továbbá az iskola(ák) és a gaz­dálkodó szervezet gyakorlati képzésre vo­natkozó érvényes együttműködési megálla­podását. 7. Táblázat Több iskola, vagy több hozzájárulásra kötelezett által közösen működtetett gyakorlati oktatás­bázis esetén a pályázatot közösen kell benyújtani. A PÁLYÁZATOT a Megyei Munkaügyi Központ (Miskolc, Tanácsház tér 1. sz.) címére, 4 példányban, 1991. szeptember 30-ig kell benyújtani. A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATBAN TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁST AD: Erdődyné Di Giovanni Magdola, a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ főmunkatársa — Ruházati Kft. azonnali belépéssel felvesz 1 FÖ VARRÓGÉPMÜSZERÉSZT Fizetés megegyezés szerint. Vidékinek - szükség esetén - albérleti hozzájárulás megoldható! Jelentkezés : Személyesen: GALTEX Ruházati Kft. 3600 Ózd, Papp u. Telefonon: (06) 47-13-434 Méra község Önkormányzata , KIVITELEZŐT KERES HŐSI EMLÉKMŰ LÉTESÍTÉSÉRE, amely a temetőben lesz elhelyezve Az emlékmű-kivitelezésnél három oldalú felirat elhelyezé­sét kell figyelembe venni. Elképzeléséről, fénykép, rajz, előzetes költségvetés benyújtása szükséges. Bővebb felvilágosítást a polgármesteri hivatal ad. C i m : Méra, Fő út 1. Telefon: 1. Társadalmi kiegyezést! Második kiegyezést! — szólítja fel a hatalmi elitet a koalíció két pártjának minden valószínűség szerint befolyásos vezetője, Kocsis András és Széles Gábor. Ez a felhívás rendkívül aktuá­lis, valóban nagy szükség lenne már egy kiegyezésre. Mégis sántít valahol ez a felszólítás — mégpedig ott, hogy kinek kellene, kivel kiegyeznie. Nyilván azok­nak, akik éles vitában áll­nak egymással. Ebben a te­kintetben pedig az egyéb­ként megfontolt, alapos írás­nak látszó cikk alapvető té­vedéseket tartalmaz. A szer­zők szerint az új hatalmi elit, a nemzeti tőke és a régi rendszer adminisztrá­ciója közötti kiegyezés te­remthetné meg a válságke­zelés feltételeit. De valóban itt húzódnak-e a legélesebb ellentétek? Ab­ban valószínűleg egyetér­tünk, hogy nem elsősorban a pártok közötti kiegyezés­re van szükség, hiszen, ahogy a szerzők is megállapítják, a pártoknak nincs stabil bá­zisuk. Ez azonban egyúttal azt ás jelenti, hogy a ha­talmi elit meglehetősen ne­hezen azonosítható. A legi­timitás vitathatatlan, azon­ban ez nem feltétlenül je­lenti a bizalmat is. Az em­lített kiegyezés egyik sze­replője már csak emiatt is legalábbis vitatott. De kér­déses ez a szereplő azért is, mert legelőbb önmagával kellene kiegyeznie, eldönte­nie, hogy mit is akar. A kiegyezés másik szerep­lője a szerzők szerint a nem­zeti tőke lenne. Először is, számos ok miatt, pontosabb és hasznosabb lenne hazai tőkéről beszélni. Ez a lát­szólag terminológiai kérdés eleve közelebb vihet vala­miféle kiegyezéshez. Ennél is nagyobb gond azonban az, hogy ez a bizonyos hazai Nemhiába, hogy nálunk járt a múlt héten a Szent­atya, de .nagyon jól imád­kozhattunk! .Még most is megborzongat, ha belegon­dolok: mit 'várhattunk volna akkor, ha ... Mert mi tör­tént 35 évvel ezelőtt? A „ke­mény vonal” képviselői ak- ^ kor sem vették figyelembe a becsület, és a tisztesség elemi szabályait; a diplomá­cia és a nemzetközi jog legalapvetőbb előírásait fel­rúgva, a nemzeti .szuvereni­tás eszméjéből gúnyt űzve, páncélosok lánctalpaival ti­porták el szabadságunkat és nemzeti függetlenségünket. A magyar nép által elfoga­dott kormányt, és annak el­nökét álndkul rábságba vél­ve, majd kivégezve, újra ránk kényszerítették a rette­gés, és megfélemlítés ázsiai rendszerét. Akkor, az októ­beri mámorban, azt hittük, elközelgett végre a szabad­ság hajnala. Mekkorát csa­lódtunk! A „testvéri” szu­ronyok, és tankok újra meg­ajándékoztak minket a kö­zépkor, az inkvizíció sötét éjiszakájával. De most, hogy mint lepke a bábból, mi is kibújtunk a diktatúra bi­lincseiből, megteremtettük a többpártrendszeren alapuló népuralmat, a szabad vá­lasztások által létrehozott parlamentet; elképzelhető volt, újra lerohan minket a „baráti” hadsereg? Bizony ennek fennállt a veszélye! Talán a balti államokkal nem ez történt?! A hatalom megszállottjai semmibe ve­szik az általuk aláírt .szer­ződéseket, Ígéreteiket, adott szavukat; saját hatalmuk töke (nyilván itt tőkés ré­tegre gondolunk), egyrészt meglehetősen szerény, más­részt, a társadalom szemé­ben aligha legitim. Ebben többek között éppen a ki­egyezésre felszólított, ún. ha­talmi elit a ludas. Erre még mondhatjuk, hogy pont ezért van szükség köztük kiegye­zésre. Felmerül azonban a kérdés, hogy elégséges-e, le­hetséges-e ez a fajta ki­egyezés. A harmadik szereplő a régi rendszer adminisztrá­ciója lenne. Hol van ő? Ro­mokban, hitevesztetten, krémjétől megfosztottan ver­gődik. Még egy „szereplőt” em­lítenek a szerzők: a deáki bölcsesség megtestesítőjét. A cikk ugyan nem tesz e sze­mélyre javaslatot, csak sej­teni lehet, neki valahonnan a hatalmi elitből kellene előjönnie. De hol van ő? A szerzők szerinti kiegye­zés szereplőinek létezése te­hát erősen vitatható. Két­ségtelen persze, hogy a kért kiegyezés a három szereplő között megerősíthetné mind­hármukat. Az igazi gond ez­zel a kiegyezéssel azonban ott van, hogy a társadalom legnagyobb ellentétei nem az említett, egyébként is vi­tatható szereplők között fe­szülnek. Hiányozna a kiegyezésből a negyedik szereplő, aki rá­adásul létezik: a társada­lom többsége, azok az ál­lampolgárok, akik „egysze­rűen” csak meg akarnak él­ni. Azok, akik nem tulaj­donosok, akik nem is akar­nak, vagy nem tudnak tu­lajdonosok lenni, akik nél­kül azonban a tulajdon nem sokait ér, és akik azért még­is ennek az országnak a pol­gárai. Ma nélkülük nincs, nem lehet kiegyezés! És ez az a pont, ahol a Kocsis András és Széles Gá­megszi lándítása érdekében nem ismernek sem jogi, sem politikai, sem erkölcsi hatá­rokat! Volt benne, részünk? Sajnos, igen! Az a legszomorúbb, hogy nemcsak a Szovjetunióban, de még hazánkban is volt egy maroknyi gyászvitéz, akik „halűelújával” fogadták Lukj’anov, és Krjucskov „ka­landor őrültségét!” (Gorba­csov úr szavai!) Sőt, már hónapokkal ezelőtt készültek rá! Bizakodtak, és remény­kedtek, hogy újra .eljön az ő idejük. Röpködtek a fe­nyegetőző névtelen levelek, a gyalázkodó telefon-üzene­tek, sőt még a Sztálin -nóta sem volt ritkaság! Nem .lőhet eléggé dicsérni az Észak-Magyarország szer­kesztőségét, hogy független bor-féle kiegyezés nemcsak megvalósíthatatlan, hanem veszélyes is. Ha ugyanis lét­rejöhetne az általuk vázolt kiegyezés, akkor az csak diktatórikus úton lenne ké­pes megteremteni a válság- kezelés feltételeit. Ez pedig éppen azt tenné tönkre, ami addig egyáltalán megvaló­sult a rendszerváltozásból. A Kocsis—Széles-féle ki­egyezésnek tehát a legsú­lyosabb hiányossága az, hogy „kifelejtették” belőle a tár­sadalom többségét, a dolgo­zókat, az értelmiséget. A XIX. században ezt meg le­hetett tenni, 1991-ben azon­ban ezt nem lehet megten­ni. Kiegyezésre szükség van, de társadalmi kiegyezésre van szükség. Való igaz, hogy most az együttműködés ide­je lenne, de ennek az együtt­működésnek a szerzők által javasoltnál szélesebb ala­pokra kell épülnie, mert egyébként mégis az utca marad. Az elmúlt két évnek a legnagyobb eredménye ta­lán az, hogy kezd világos­sá válni, az átmenet nem lesz olyan egyszerű és gyors, mint azt sokan hirdették és talán naivan, hitték is. Két­ségtelenül kulcskérdés a ha­zai polgárság léte, vagy nem léte. Az átmenetet vezénylő hatalmi elit egyik legsúlyo­sabb hibája éppen az, hogy az elmúlt rendszerben már megjelenő polgárosodást de­rékba törte, ugyanakkor jot­tányit sem engedett a gaz­dasági hatalom központosí­tásából. A politikai hata­lom (a hatalmi elit) egysze­rűen bele akart ülni az elő­ző hatalom kipárnázatt szé­kébe. Ezzel azonban szem­bekerült saját választóival is. A kiegyezéshez valószínű­leg elengedhetetlen a játék­szabályok módosítása és a 1 apihoz méltóan, 1991. .május 8-i számában, egy elég ke­mény hangú olvasói levél közlésével megpróbált gátat vetni ennék a pszichológiai terrornak! (A 8342. ajánlási rangszámú [1991. június 18.] olvasói levelet sem ártott volna megjelentetni! Késő bánat.) Amitől féltünk, íme, be­következett. Csakhogy a „to- varisok” elszámították ma­gukat! Nem gondoltak arra, hogy az orosz nép már meg­unta a rabszolgaságot! Kész harcolni, sőt életét áldozni a szabadságáért! Hová lett a „nagy” DzerasinsZkij szob­ra?! Már a hadsereg sem a régi, martalóc-hoi'da! Hogy megkapja a parancsot, és azonnal tüzel! Nem! Ez a hadsereg már a nép hadse­játékban részt vevők köré­nek szélesítése is. Ehhez szükséges lenne egy nemze­ti egységkormány, vagy még inkább az úgynevezett szak­értői kormány, továbbá a társadalmi érdekegyeztetési mechanizmus kialakítása: a kétkamarás parlament meg­teremtése. Ebben a máso­dik kamara egyfajta érdek­egyeztető fórumként mű­ködne, amelyben helyet kapnának az érdekvédelmi szervezetek, a települési ön- kormányzatok és a nemzeti kisebbségek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a politikai erők a „ki kit győz le” című, sajnos már ismert kimenetelű játé­kot játsszák. Mintha mind­egyikük a maga pártállamát akarná kiépíteni, saját tár­sadalmi szervezetekkel, sa­ját szakszervezetekkel, sa­ját egyházzal és így tovább. Egy gondolat erejéig tér­jünk vissza a hazái tőke képviselőihez. Feltéve, de nem elfogadva, hogy a ha­talom és a hazai tőke ki­egyezésével esetleg, átmene­tileg működőképes diktatú­ra jöhetne létre, megfogal­mazódik egy kérdés: ha a tulajdon döntő hányada az állam kezében van, vajon mire menne ,a rendkívül szűk hazai tőke a kiegye­zéssel? Nálunk a hazai tő­két egyelőre még döntően az állam testesíti meg, vég­ső soron rtehát maga a ha­talmi elit. És végül: ki lesz az új Deák? Egyelőre túl sok a jelentkező. Valószínűleg nem lehet mai pártvezér, egyik sem, ezt az elmúlt szűk két év kizárja, de talán nem is alkalmasak erre a szerepe^. Ehhez a bölcsesség kévés, társadalmi elfogadottság is kell. Ebből a szempontból a hatalmi elit vezéralakjainak nem tett jót az elmúlt két év. Talán Pozsgay Imre... ? Nagy Húszéin Tibor rege! Mielőtt cselekszik, már gondolkozik! Lukjanov—Krjucskov ban­dája el fogja nyerni méltó büntetését! És a magyar Sztálin-nótát dalolok? Velük mi lesz? Hát mi lenne!Sem­mi! Ha még van bennük szégyenérzés, alkkor szégyen­kezhetnek. De: a bukott puccs magyar fullajtárjainak be kell .látniuk: egy morzsá­nyi kis csoport, nem erő­szakolhatja többé rá akara­tát a magyar népre! A vámpíroknak a sötétség az életeleme. Világoson, nap­pal, tehetetlenné válnalk! És már lassan dereng a haj­nal! Atyámfiái, bizony mon­dom néktek, a Sztálin-nóta helyett érdemes lenne új éneket tanulni! Talán azt: „M'egbűnhődte már e nép a múltat, is jövendőt!” Teljes -tisztelettel: Csörnök Jenő Miskolc Fizetési felszólítás Földművelési Minisztérium, BUDAPEST A T. Minisztérium tíz napig tartó kedvezményes liúsakciót tartott azzal a céllal, hogy a sertés- termelési válságot megoldja. Mint lojális állam­polgár, e nemes célkitűzést messzemenőleg .tá­mogatom. Egyetértek vele, hogy az állami költ­ségvetésnek nagy — és ráadásul teljesen fö­lösleges — megterhelést okozott volna az el­adatlan húshegyek raktározása, a hűtőházak üzemeltetése, ezért sokkal célszerűbb az állam­polgárok hűtőládáit terhelni az energia többlet­felhasználással. Azzal viszont már semmiképp sem tudok azonosulni, hogy a kedvezményes húsakcióval a T. Minisztérium nekem anyagi hátrányt okozott. A következőkről van szó: Tíz nap alatt, négy tagú családom hozzávető­legesen három kg húst szokott elfogyasztani. Ennek az árleszállítás előtti értéke kb. 750 Ft volt. A 40" „-os árleszállításra figyelemmel a ked­vezményes akció alatt ez a hűsmennyiség 450 Ft-ot ért, látszólag tehát a tíz nap alatt a hús- akció jóvoltából 300 Ft-ot takarítottunk meg. De ez csak a látszat, amelyik — mint rendszerint, most is — csal. (Szemben a csalóval, amelyik rendszerint nem látszik.) A valós helyzet ugyanis az, hogy a tíz nap alatt egyetlen kilogramm húst sem sikerült vá­sárolnunk, a húsboltok előtt olyan sorok álltak, és a boltok olyan üresek voltak, mintha titokban bevezették volna a kommunizmust. Mivel nem tudtunk húst vásárolni, a húsak­cióból eredően családi költségvetésünk — a le­szállított áron számítva — 450 forinttal gazda­godott, ugyanis 450 forintot nem fordítottunk húsvásárlásra. És itt ért bennünket kár az ár- leszállításból eredően: ha a T. Minisztérium tar­tózkodott volna az árleszállítástól, és az árle­szállítás előtti áron nem jutottunk volna hozzá a húshoz, úgy 750 forintot spórolhattunk volna meg. Ilyen ínséges időkben egyáltalán nem mindegy, hogy az ember 450 forintért, vagy pe­dig 750 forintért nem kap meg valamit. A fentiekre tekintettel kénytelen vagyok fel­szólítani a T. FöMművelésrügyi Minisztériumot, bogy az árleszállítással okozott 300 forint káro­mat térítse meg. Dr. Jobbágy Károly Mezőkövesd Puccsisták! Hol a határ?

Next

/
Thumbnails
Contents