Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

1991. augusztus 18., vasárnap

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

Gyula bácsi aratásai

Oly nagy búza volt a káptalané, hogy tizenegy évesen ki sem látszottam belőle. Gyenge voltam, mint a kismadár, de hát ez akkoriban semmit sem számított. Tizenegy évesen, aratáshoz mindenképpen markossá érett az ember. Az is maradtam még vagy hat-hét esztendeig, amíg aztán kaszás arató lettem a Tukába, túl a Tiszán, ami úgyszintén a káptalané volt. Arattam is minden évben a káptalannál 1932- ig, amiikor is kiflöktek az aratásból, mert nem adtam le a szocdem tagkönyvemet. öten húztunk itt a Szociáldemokrata Párthoz s a csendőrök fenyegetésére négyen leadták a könyvet, de én nem. Ezért aztán mint mondtam, harminckettőben, úgy az aratás fele idejénél jött az intéző egyik embere, meg egy csendőr, és azt mondták, takarodjak, mert lopáson értek még a télen.

De ugyan miféle lopás is volt az, amit rám hordtak? Az árvagally-gyűjtést mondták ők lopásnak. Hiába szóltam, hogy a káptalan engedélye szerint a háton vialó árvagyally-hor- dás télen engedve van, merthogy Kocsis János a kerülő is megengedte a gallyat hozni, úgyhogy hordta is mindenki a befagyott Tiszán át. De mindegy volt mit mondok, őik már eldöntötték, hogy kidobnak :az aratásból. Még is tették. Nagy dolog volt ez akkor, hisz az aratás majdhogynem az életet jelentette a nincstelennek. Ármint mentem keserű szívvel hazafelé, megállított egy csapat ember, s kérdezték mi van velem. Én meg mondom, hogy így és így .. . Nem baj öcsém, mondta a csapatgazda. Elférsz te minálunk. Így aztán harminckettőben Vizsolynál, Papin arattam. De olyan üszkös búzát, amilyet azóta se láttáim. Ügy néztünk ki, mint alkit korommal festettek, a cséplésnél meg úgy füstölt, mintha tűz égett volna. Közel voLt a Hejő, hát ott fürödtünk felváltva, hatosával. Mert hat ember volt a zsáknál, hat a szalmánál, hat pedig a töveknél, amit kaparni is kellett, meg hordani fis.

A későbbi években aztán arattam mindenfelé, nagybirtokon, kisgazdáknál, ahogy szerződni tudtam. De mindig a másét arattam, mint a legtöbben Ároktőn, ahol földje tán senkinek sem volt, ahol a káptalan volt az úr. A magunkéba 45 őszén lléphettünk, mert mi itt már a földreform megszületése előtt földet osztottunk. A Mák birtokból meg a káptalanéból öt- és tizenöt holdat lehetett bérelni.

'•Mt*,'. A\,

v ■ • A- ; ■ v> 'üt '-’A*

■■ '*.'v {

<0., ■ . . . .

Aztán, amiikor a földreform hosszú késlekedés után megszületett, újra felosztottuk a határt. Jómagam, mint az Üjbirtokosok Országos Szövetségének megyei elnöke, igencsak sürgettem az osztást, különösen pedig itt Ároktőn, ahol a legtöbb volt a földnélküli, nincstelen. Itt minden család kapott négy és fél holdat, és még minden gyerek után egy holdat.' Hát így osztottunk, cöve- keltünk. És nem egy meglett ember sírva fakadt, úgy csókolta, ölelte, markolta a földet, az övét, a jussát, amiért ősidők óta derest, botot, rúgást, tengernyi megaláztatást elszenvedett. Micsoda idők, micsoda évek voltak! Ital nélkül is mámorban, örömben élt az ember.

Volt egy szegény sógorom, magamfajta kisember, kondásként szolgált a birtokosságnál. A földosztás után két év múlva két tehene járt a járomba, a gulyán meg a többi. Szépen haladtunk, gyarapodtunk mindannyian. Jómagam is, immár a sajátomban. Aztán, amikor szervezni kezdték a kolhozt, mert akkoriban, márcsak így neveztük a közöst, hát sokan, beléptek. Ki azért, mert: kényszerítették, ki meg önként. Jómagam nem voltam ugyan a téesz ellen, de nem léptem be. Ezért, aztán elvittek. Két évig nem láttam a napot. Ha nem jön ’53 táján Nhgy Imre, akkor tán most nem szívom veled ezt az isten áldotta jó levegőt, nem dörzsölhetem össze ezeket a vágásra érett, gyönyörű kalászokat. Hát nem a legjobb, de megjárja az idei termés. Egy holdat már levágtunk, maradt még kettő itt, a Cineméi. Hogy mit kezdek vele, azt nem tudom. Azt hiszem tartalékolni fogom, hombárba teszem, mert nem tudni, hogy jövőre mi lesz, hogy lesz. Én pedig mióta az eszemet tudom biztosítottam magamat, s most, hogy HO éves vagyok különösképpen. Hisz ki tudja mit hoz ,rám a holnap, ledönthet a lábamról valami betegség, hogy fel sem kelek többé. Helyettem meg ugyan ki menne iki a földekre, a szőlőbe?

De ne is beszéljünk erről, mert hál’ Istennek az egészség megvan. Elmegy az ital is, jobbára a pálinka, de csak módjával, kedvcsinálásként a reggelihez, amli már vagy húsz éve, hogy kényes a gyomrom, inkább szalonna a hasaaljából. Úgyhogy ami az egészséget illeti, elégedett vagyok.

Csak a politikával nem.

Mert hogyan lehetséges az, hogy csak vetünk, betakarítunk, jószágot nevelünk, tejet, húst adunk, eladni meg semmit sem tudunk. Aztán meg a másféle változás. Annyiféle ember jár mostanában a falvakban csillogó, nagy autókban, fellobogózvai, fel- zászlózva, és mind a paraszt nevében beszél. De ki tudja, hogy igazat szól-e, s hogy kiért, miért dobogj a szíve, s hogy valójában mit is akarnak a hatalmasak? Itt van ez a kárpótlás. Nem az a baj, hogy törvény van rá, hanem az, hogy mi lesz azokkal a jegyekkel, amit a parasztok kapnak. Mert ha kell a pénz, hát nem adják-e el, és nem jönnek-e jegyet, venni akárhonnan a tele- bukszájú emberek? Sok mindenben nem értek egyet. Torgyán Józsival, de azzal), amit a nyéki gyűlésen beszélt, hát azzal egyetértek. Felszólította a parasztokat, nagyon vigyázzanak a kár- DÓtlási jegyre, nehogy el kótyavetyéljék, mert lesznek, jönnek emberek, akik igen akarják majd ezeket a jegyeket. És ha a falu népe eladja nékik, akkor újra visszajön majd a cse- lédviláe, amikor másnak arat, a másét gyarapítja a paraszt. Hát éppen ez az, ami engem mostan nyug-i lalanít!

Lejegyezte: Szarvas Dezső

W

ízelítő a falunapról

750 év emléke Sajóhidvégen

Amíg meg nem találjuk önmagunkat, amíg helyére nem kerül a történelem, amíg el nem indulunk a kezdetektől, s meg nem érkezünk napjaink katarzisához, addig hol emléket állítunk. hol tisztelgünk az ősök előtt, hol a továbblépéshez oly nélkülözhetetlen múltunkat kutatjuk.

így éreznek a kopjafa- állítók, így gyűjtenek a falumúzeumot gazdagító parasztemberek. így éreznek Sajóhidvégen. A község hétszázötven éves. Ez alkalomból avattak emlékparkot azoknak az elődöknek az emlékére, akik valaha sokat tettek a községért. Az évfordulón — a falunapon megnyitották a falumúzeumot a bőség zavarával küszködő tárgyi emlékekkel.

Láttam, amikor készült ez a múzeum — apáink, ősapáink keserves mindennapjainak tárgyi eszközeit gyűjtötték, tisztították. Evezőlapát, halászháló, kerekes gu- zsaly, pékilapát... Végeláthatatlan munkák izzasztó eszközei. A falu mai lokál- patriótáinak kedves, féltve őrzött emlék — legtöbbjüket dédapák, ükanyák hagyták az itt élőkre.

Mi mással tudná az ön- kormányzat maga köré gyűjteni a faluját szerető embereket, mint tárgyi emlékeik közreadásával? Jó szívvel hoztak ide első világháborús tábori levelet, országgyűlési képviselő, rokon fényképét. Virágot ültettek a faluban, csinosították a ház elejét, hogy szép legyen a község az ünnepre. Kép„Hogy valahol otthon legyünk benne1*.

viselőjük — Takács Győző — az ünnepi vasárnapon így beszélt barátainak.

— Az én korosztályom emlékében még él a nagyszülői ház képe, az életforma, a szokások. De az idő haladtával ezek elhalványodnak. Őszintén kívánom, és remélem, ez egyben mindnyájunk óhaja is, hogy a múlt emlékeit meg kell mentenünk, ezzel tartozunk őseinknek. Ügy érzem, nekünk annál inkább szükségünk van ilyen kapcsolatra, amit e múzeum nyújt nekünk, minél gyorsabban oldódnak el más kötelékeink, annál gyorsabban változik körülöttünk a világ, amelyben élünk.

Tárgyak, amelyek kézzelfogható emlékei történelmünknek, melyeket látva, az idősebbekben, valós emlékek ébrednek. A régi parasztember maga készítette használati tárgyait, munkaeszközeit, szépen faragott.

díszített házait. A régmúlt korok életformáinak tanúi ezek a tárgyak, melyek az egykori kézművesmesterek remeklései, és amik a múltat is reprezentálják a mában. Mint például egv szép guzsaly, vagy szekrény. Mi, hídvégi emberék büszkéik vagyunk a múlt értékeire, de nem tartjuk magunkat többre másoknál. Minden falunak megvan a maga története, emlékei. Talán fölkeltjük mások érdeklődését is szűkebb pátriájuk megismerésére. Nekünk, hídvégieknek fontos legyen, hogy ezt az értéket, amit összegyűjtöttünk, megőrizzük, gyara- pítsuk és ápoljuk, mely örökség a magyar kultúra és talán az európai kultúra egy darabkája is.

Hogy más falvak szerelmesei is megtalálják önmagukat, példaként álljon e helyen a hídvégiek falusze- retete.

(bekecs!)

Változnak az adókulcsok és az adósávok

Budapest (ISB) A fűtési szezon végén, májusban megreformálják a hozzáadottérték- adó rendszerét: ezután már csak két, egy 10 és egy 20 százalékos kulcs lesz érvényben az általános forgalmi adót illetően. Ennek következtében az alacsonyabb adózási mértékhez tartoznak majd a háztartási energiahordozók is. Megváltoznak a személyi jövedelemadó fizetési feltételei: a sávokat átalakítják, s a nulla kulcs mellett már csak négy kulcsot alkalmaznak. A jövő évi adórendszerről, és a költségvetés állapotáról a napokban tartottak sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztériumban.

Nemzetgazdaságunk külső egyensúlya a vártnál jobban, ,míg a termelés, az elosztás és a fogyasztás belső viszonyai az elképzeltnél rosszabbul alakultak — szögezte le Király Péter államtitkár. Javított viszont a pénzügyi helyzeten, hogy a lakosság nettó megtakarításai emelkedtek, s mintegy 100 milliárd forinttal megnövelték az emberek a banA legjobb szándék is balul sül el, ha kivitelezését valamely szinten meg tudják hiúsítani. Bizony ez történt az olcsó hússal is. Az FM jószándékához - és a több oldalról is gyötört Sárossy László államtitkár jóakaratához - nem fér semmi kétség. A szándék nemes volt Ha már annyira sirtunk azon, hogy itt a rengeteg disznóhús - mi sem egyszerűbb - adjuk olcsón és mindjárt elfogy a sok felesleg. Ment is a nép, fogyott is, a hús mígnem egyik percről a másikra - eltűnt a sertéshús.

Joggal kérdezzük, akkor most volt felesleg, vagy nem. Ha volt, bizonyára nem any- nyi, amennyiről popoltunk. De oz „FM" hitt a hivatalos

Húshagyó

kimutatásoknak, jelentéseknek. „Bevette” ezt is, mint a kukoricahiányt tavaly. Az is a végén derült ki, hogy zárt hombárok, silótornyok, magtárak belsejében „lapult”, hogy a drágán importált kukorica még növelje a készletet, és pár hónap elteltével az árurejtegetők megjelenjenek a kormánynál: szabadítsa már fel az exportot - kukoricára. Hasonló volt a tejjel is.

A húsakciót ki, hol torpe- dózta meg, kinek állt érdekében, vagy csak a reális

helyzet hozta igy (hogy tud- nillik nem is volt annyira sok felesleges disznó), ma már talán kideríthetetlen.

Tény, hogy az állandó hivatalos nyugtatgató nyilatkozatok ellenére is hosszú sorok állnak a boltokban, a boltok előtt, vagy egyszerűen zárt hentesüzlet, vagy üres ABC-áruházi részlegek fogadják az érdeklődőt. Pár napja egyetlen napon Szerencstől kiindulva Abaújszán- tón át Vámosújfalu, Olasz- liszka, Bodrogkeresztúr, Tokaj- Tiszaladány, -Csoboj-Taktabájig ugyanez volt a helyzet. Egyik helyen bezárt, másikban „épp most bontanak”, a harmadik „délután nyit majd”, a negyedik széttárja karját: „csak füstölt hús van”.

Azért a vendéglős teherkocsija csak megtelik fél bontott sertéssel, hasítottal. A misera pieps sorban áll, hátha jut valami két óra múlva a miskolci Búza téri hentes- boltban. És közben azon fanyalog, jó-jó az az akció, jó is lenne, ha tán úgy szervezték volna meg, mint a kedvezményes tejet - jegyre!

Mondhatnánk: az a téma már lerágott csont De akkor hol van róla a hús?

(b. sz. I.)

kok'ban elhelyezett pénzük mennyiségét. Mindez azt mutatja, hogy a reáljövedelmek képződése gyorsabb, mint ahogyan ezt a csökkenő fogyasztás adataiból a hivatalos statisztika megállapította.

A gazdaság jövőjéről megtudtuk, hogy 1992-ben 2—3 százalékkal növekedni fog a bruttó hazai termék (GDP) mennyisége, és 1—2 százalékkal a (belső félhasználás mértéke is. Következik ez abból, hogy a vállalkozások száma dinamikusan nő, a privatizáció felgyorsult, az eladósodásunk üteme csökken, nő a nyugat-európai exportunk és kedvező a nemzetközi helyzetünk is. Ugyanakkor az államháztartásnak soha nem látott nehézségekkel kell szembenéznie, aminek legfőbb oka, hogy a nagy elosztási rendszerek reformja még nem valósult meg. Ahhoz egyébként, hogy jövőre bekövetkezzen a Kupa-programban szereplő gazdasági fellendülés, durván tizenöt, a tulajdonviszonyokra és a gazdálkodásra vonatkozó törvényt, is el kellene még az idén fogadnia a Parlamentnek.

Az adórendszer változtatásának legfőbb célja az, hogy ezután ne a vásárlóerő korlátozásában merüljön ki a hatása, hanem a jövedelemtermelés semleges szabályozását garantálja. Preferenciát is csak három területen 'határoznak meg: így kedvezményben részesülnek a külföldi és a hazái befektetők, valamint a gyermeket nevelő adóalany ók. (A legutóbbi javaslat szerint a következőképpen alakulnak a személyi jövedelemadó sávjai és kulcsai: a 0—108 ezer forint közötti sávban — 0 százalék; 109—150 — 15;

151—250— 25; 251—500 —

35 501 ezer forint fölött

pedig 45 százalék adót kell fizetni a bruttó jövedelmek után.) A társasági adót illetően nincs koncepcionális változás. A kedvezmények

azonban csökkennek és ezután a jogi személyek nem választhatnak a személyi jövedelemadó és a társasági adó között, hanem ez utóbbit kell fizetniük.

A költségvetés idei vágható hiányát mintegy 80—90, míg a jövő évit 70 milliárd forintban határozta meg Naszvadii György helyettes államtitkár, 'majd kijelentette, ez a nagyságrend és a jelenlegi növekedési tendencia elfogadhatatlan, ezért jövőre mindenképpen csökkenteni kell az államháztartás kiadásait. Éppen ezért visz- szafogják a vállalatok és az igazgatási szervezetek támogatását, valamint folyó áron csökkentik a honvédelmi kiadásokat.

Ezzel összefüggésben nagy gondot jelent, hogy a társadalombiztosítás növekvő kiadásait mindenképpen finanszírozni .kell — ez jövőre 23—24 milliard forint plusz .kiadást jélent —, és vállalnia kelil a költségvetésnek a munkanélküliségből származó terheket. Ez utóbbival kapcsolatban mérlegelik a szociális adó bevezetését, mondván, a munka- nélkülieket támogató rendszer túlságosan liberálisra sikeredett. Szociális adót eevébként elsősorban a munkáltatóknak. kisebb részben a lakosságnak kellene fizetnie. (Tervezik a szolidaritási alap 6 százalékra való emelését is. 'Ebből 1, vagy 1.5 százalékot a dolgozók, míg a fennmaradó 4.5—5 százalékot a munkáltatók fizetnének.)

A költségvetési intézményekben dolgozók számára rossz bír, hogy jövőre, éppen az államháztartás kiadásait csökkentendő, megszüntetik a bérautomatizmust, s csak az év elején és közepén emelik meg a bérüket: 10, illetve 5 százalékkal.

Ráthy Sándor