Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-15 / 164. szám
ícviir.iT nr? TinPTJ/TlílD ülluíll Ilii ÜGYELET Ügyeletes riporter: Dobos Klára Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-888. KRESZ KRESZ, azaz: közlekedés-rendészeti szabályok. Olyan szabálygyűjtemény, amit a leendő autós megtanul, bemagol — azután automatikusan alkalmazza őket. Pár év és az ember már nem is tudja, mit miért csinál, még ha szabályosan közlekedik is. A KRESZ elfelejtéséhez különösen jó lehetőséget adnak a városok. Mindenütt tábla, lámpa — elég csak figyelni őket és megy minden baj nélkül. A lámpák, táblák — elnézést — elhülyítik az embert, ha olyan helyzetbe kerül, ahol nincsenek ezek a „mankók”, bizony könnyen zavarba jön. Miskolcon, a 3-as főközlekedési úton hetek óta dolgoznak az útépítők. Kiemelik <a /megsüllyedt aknafedlapokat, aszfaltoznak. Hogy megkönnyítsék a közlekedést, a iszak- imberek sárga villogóra kapcsolták az Ady-híd és a Zsol- cai kapu kereszteződésénél a lámpákat. Ebből következik, hogy a táblák utasításait, majd pedig a leírt, bemagolt szabályokat kellene alkalmazni annak, aki arra jár. S mit látni? Hiába a „Főútvonal” jelzőtábla, az „Elsőbbségadás kötelező" tábla és a jobbkéz-szabály: mintha sokan nem tudnák eldönteni, mit is tegyenek, kinek van elsőbbsége . . . Ha én rendőr lennék... No, nem büntetnék meg senkit (úgyis kap eleget az autós-társadalom), hanem odaállnék és irányítanám a forgalmat, vagy írnám a tétovázók rendszámát. Amikor pedig kellő létszám összejön, meghívnám őket ...egy KRESZ-tanfolyamra. — m. szabó — Jobb kolbász Eprestanyáról Miskolcon és Ózdon sokan kedvelik a borsodsziráki Bartók Tsz húskészítményeit, melyek jószerivel nem is Borsodszi’rákon, hanem a székhelyközségtől jó messzire, Eprestanyán készülnek. A vásárlóközönségnek most egy hónapig nélkülöznie kell a megszokott és megkedvelt ízeket, ugyanis július elsején megkezdték a kis húsfeldolgozó üzem teljes rekonstrukcióját. Falait, a padozatát, úgyszólván az egész üzemet lebontják, felbontják, és sokkal korszerűbb formában építteti újjá a Szirákhús Kft. Ezáltal augusztus 1-jétől a korábbinál több sertést tudnak feldolgozni, és a minőség is javul. Fokozódnak továbbá a higiénés körülmények, javulnak az állategészségügyi feltételek. Bélyegblokk II. János Pálról A Magyar Posta Vállalat július 15-én, „II. János Pál pápa látogatása” elnevezéssel egycímletű, 50 Ft névértékű bélyegblokkot bocsát forgalomba. A blokk Vagyóczky Károly grafikusművész terve alapján, rézmetszet és ofszet- nyomással készül a Pénzjegynyomdában. A blokkból egy-egy vásárló csak egy példányt vehet, az árusító postahivatalok — kívánságra — elsőnapi bélyegzővel látják el; Miskolcon az 1-es és 10-es Posta. ORVOSI HÍR DR. VASZKUN LÁSZLÓ csecsemő, gyermek és felnőtt fül- orr—gégeszakorvos értesíti betegeit, hogy az Egész*ségcentrumban a magánrendelést 1991. július 15-től augusztus 5-ig szünetelteti. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Miskolc, PL: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkczbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben cs a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár _______ 1 991. JÚLIUS 15., HÉTFŐ A Nap kelte 5.01, nyugta 20.39 órakor A Hold kelte 9.43, nyugta 22.22 órakor Névnap: Henrik, Roland Hétszáz éve hunyt el l. Rudolf (1218—1291) Habsburg, gróf. német-római király. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzetből löbbfelé várható zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 35 fok közelében alakul. (MTI) Forgószél Szombaton délután nem várt látogató érkezett a mintegy 6000 fürdőzőt vendégül látó Zsóriba: nagyere- jű forgószél csapott le a területre. Hirtelenjében föl- kapdosta a törülközőket, matracokat, plédeket, szatyrokat, egy ideig a magasban játszott velük, majd mintha direkt csinálná, valamennyit beszórta a körmedencébe. Tovaszáguldása után jó ideig eltartott, míg az előmerészkedő fürdőzők kiválogatták a vízből holmijaikat. Meghalt a kerékpáros A megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletének jelentése azt tanúsítja: itt a nyár, s tipikus balesetei, a vízbe fulladások. A nyékládházi Középső-tó vizéből szombat este vették ki egy ismeretlen férfi holttestét. A férfit — aki 40—45 év közötti, vékony testalkatú, őszes hajú — még nem sikerült azonosítani. A Tiszába fulladt péntek este V. Tibor, 37 éves, tiszapalko- nyai lakos. Felsőbereckinél, a Bodrog-parton kialakított strandon futballozott N. F. 46 éves, sátoraljaújhelyi lakos, felhevülten a folyó vizébe ugrott, szívgörcsöt kapott és a vízbe fulladt. Szintén a Bodrogban, illetve annak Mélyárok nevű holtágában lelte halálát Sz. L. 36 éves, vajdácskái lakos, aki a 4 méteres vízben, tiltott helyen fürdőit. Szombaton történt egy halálos közúti baleset is. I. E.-né, 28 éves, hejőszalontai lakos Ernődön, a 3-as számú főútra térve nem adott elsőbbséget kerékpárjával, annak ellenére, hogy ezt egy „Állj, elsőbbségadás kötelező!” tábla jelezte. A főúton haladó Zsiguli személygépkocsival összeütköztek, az asszony életét vesztette. Finest fagyi Fotó: Krizsovenszky Krisztina Újabb nyereményeső Borsodban Ötmilliót+egy Fordot A 26. játékhéten a totó 2 13+1 találata közül egy megyénkbe került. Ráadásul ez a totózó nyerte a Totó-Nyár akción felajánlott nyugati Ford Escort LX-et. A több, mint 5 milliós nyereményt az ózdi 132-es számú Totó-Lottó Irodában adták át egy 21 éves fiatalembernek, aki — mint elmondotta — az ózdi Acélmű Rt. dolgozója, s boldog vőlegény. Az átadási ceremónián ott volt édesapja, öccse, szép menyasszonya és a menyasszony szülei is. A pénznek máris helye van, Talán már ki is nőtte a várat ez a fesztivál. Fiatalok ülnek nemcsak a székeken, hanem a földön, a falakon, lépni nem lehet a csomagoktól. Hisz' sokan messzebbről jöttek, nincs szállásuk, s valahol itt a közelben töltik a holdvilágos, hálózsákos, madáréb- resztős éjszakájukat. Mesélte egy amerikai fiatalember, hogy az ő angol nyelvű útikönyve Miskolcot, hiszen jövőre összeházasodnak, s Ózdon akarnak lakást vásárolni a rendkívül nehéz körülmények ellenére is. Valaki nem véletlenül jegyezte meg az átadási ünnepségen: bárcsak ilyen szerencséje lenne északi iparvárosunkban mindenkinek. Egyébként a 13+1 találatot 2 darab négyhasábos szelvény kitöltésével érte el. A forintmilliók átvétele után a szimpatikus fiatalember még átvehette a gyönyörű, több, mint 1,6 millió forintot érő személygépkocsit is. Igaz, a családban senkimint a folkfesztivál városát említi, kiemelve a csodálatos környezetet, melyben a két eseménnyel teli napot töltik az érdeklődök . . . Szeretik, szeretjük tehát a várat. S bármilyen nagy is a tömeg, eszébe nem jut senkinek sem, hogy más hely után nézzen. Az együttesek közül is egyre többen érkeznek az országhatárokon, kontinenshatárokon túlról. A fesztivál első nek sincs jogosítványa, így a parádés autót a nagybátyja vihette haza. Azért nincs vége a szerencsejárásnak megyénkben, mert a Szerencsejáték Rt. 5- ös Számú Területi Igazgatóságánál máris tudják, hogy egy miskolci, 12 találatot e.l- ért totózó, s egy másik, 10 találatot elért ondi totózó egy-egy BMW személygépkocsit nyert a Totó-Nyár akció keretében. Ezeket a közeljövőben kapják meg tulajdonosai. napján, szombaton nagy sikere volt például az amerikai John Jacksonnak, aki a blues műfaj képviselője. Több ráadást is követelt tőle a közönség. Ám csalódás akkor sem lehetett, mikor lementek a színpadról, hiszen utánuk ugyanez következett „magyarban", a gyimesi muzsika ritmusára tapsolhattak, táncolhattak a fiatalok. (dk) Véradónaptár 1991. JÜLIUS 15-TÖL. 19-IG Megyénkben az alábbi üzemek dolgozói biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget : HÉTFŐN: Kismotor- és Gépgyár, Mezőkövesd. KEDDEN: Encs város, In- tercsokoládé Kft., Szerencs. SZERDÁN: Hejőbába, Hejő- papi községek, Rima Kft., Ózd, Mozaik Kft., Ózd, EL.CO Villamos berendezések Gyára, Ózd. CSÜTÖRTÖKÖN: Északmagyarországi Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Miskolc. PÉNTEKEN: Igrici község, Borsodi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, Miskolc, Borsodi Szénbányák Igazgatósága, Miskolc. Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 28. heti nyereményösszegei a következők: beérkezett 7 568 152 dara?3 szelvény, öttalálatos szelvény 1 darab van, nyereménye 28 879 427 forint, négy- találatos 75 darab, nyerenüé- nye 209 244 forint, háromtalá- latos 8409 darab, nyereménye 1555 forint, kéttalálatos 225 008 darab, nyereménye 70 forint. (MTI) Fűben, fában, földben Az edelényi városi könyvtár „Fűben, fában, földben orvosság” címmel meghirdetett rendezvénysorozata keretében július 15-én Munkácsy Gyula természetgyógyász vezetésével gyógynövénygyűjtést szervez. Az érdeklődőket délután 3-kor várják a könyvtár előtt — nem árt, ha szalonnát is visznek magukkal, mert a szervezők úgy tervezik, a kirándulást szalonnasütéssel zárják, teszik emlékezetessé. A gyimesi duó John Jackson nagy sikert aratott