Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-12 / 136. szám
1 napROL mmmmm napról napra iiuprol NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA ÜGYELET Ügyeletes riporter: T. Nagy József Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-600 Késsel kért újságot? Péntek délutántól kedcf reggelig 97 betörés, gépkocsifeltörés és más bűncselekmény ügyében helyszíneltek a miskolci rendőrök. A számlálást azért kezdtük péntek délutántól, mert a forró nyomós csoport -abban az időpontban váltott. A csoport parancsnoka, Sándor Lászil-ó rendőr őrnagy arról számolt be„ hogy az említett szám egy átlagos hétvégét jelent. A Rigó utcai betörés tét- tését még -nem sikerült elfogni. A negyedmiil.iiós zsákmánnyal távozó betörő pénteken délután hatolt be a lakásba. Rendőrkézre kerültek viszont azok a gyermekkorú elkövetők, akik szintén egy gyermeket próbáltak meg értékeinek átadására kényszeríteni pénteken este a Fáklya mozi közelében. A rablást egy miskolci férfi akadályozta meg, aki az egyik támadót is fülön csípte. Ugyancsak még pénteken este, Miskolctapolcán egy lengyel állampolgárba támadt a miskolci K. Kálmán, aki megverte áldozatát, majd óráját, ezüst nyakláncát, és némi készpénzét elvette. Öt rövidesen kézreke- rítették a -rendőrök, most őrizetben várja a vizsgálat- folytatását. Szombatra virradóan a rendőrjárőr a Vadgafflamb utcában öt betörőt ért tetten. A főkolompost, K. Zsoltot őrizetbe vették, ö több más bűncselekménnyel is gyanúsítható. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését. Szombaton éjszaka a Borsodi Ércelőkészítő Mű kerítésén belül egy raktárnak használt kocsiszekrényt feszítették fel, s a lopott holmit a kerítésen keresztül -adogatták ki ia tolvajok. A portás észrevette, mi történik, értesítette a rendőröket, akik az egyik tettest rövidesen elfogták. Szombaton hajnalban egy benzinlopásra specializálódott csoport tagjai futottak a rendőrök kezébe. Vasárnap délután a Csorbatónál a gyermekkorú P. Norbertét támadták meg is-- meretlen tettesek. Ők szintén hamarosan „megbuktak”. Hétfőn hajnalban a rendőrök elfogták azt a két férfit, akik 150 méternyi rézkábelt loptak el Hejőcsabá- ról, a cementgyárból. Hétfőn délelőtt ugyancsak rendőrkézre került a miskolci K. József. Ö aBajcsy-Zsilinszky és a Kun Béla utca kereszteződésében található újságostól próbált meg késsel, fölfegyverkezve pénzt kicsikarni. Rablás miatt folyik ellene az eljárás. Hétfőn délelőtt elfogták B. Pált, aki, Felsőzsolca közelében társával nemesfémkábelt próbált ellopni. Hétfőn éjszaka a Leszih Andor úti óvodába próbált meg betörni M. Sándor. A járőr tetten értej őt. A férfi menekülni próbált, egy kisteherautó ajtaját feszítette fel, ott bújt meg, mégis rajtavesztett. Kedden, azaz tegnap hajnalban egy Kerpely Antal utcai trafik; bazárba törtek be. A hét tagú csoportot a helyszín közelében elfogták. JÚNIUS 13-ÁN 40 / -os minden női és bakfisalj a nőikonfekció-osztólyon 30 /-OS CENTRUM plüss diszpárnák, női félkötények a lakástextilosztályon, gyermek- és felnőttsortok a divatosztályon, egyes női harisnyanadrágok és fehér, férfi sportzokni a kötöttosztályon VÁRJA ONT A MISKOLCI ARUHAZA ÍSm-mmmM BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátásí Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár. 1991. JÚNIUS 12., SZERDA A Nap kelte 4.47, nyugta 20.41 órakor. A Hold kelte 4.13, nyugta 21.06 órakor. Névnap: Villő. Száz éve született a Komárom. vármegyei Tardo- son Fekete Hajos (1891— 1969) turkológus, történész, paleográfus, egyetemi tanár, akadémikus. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS 1 Ma túlnyomóan napos, száraz idő, változó irányú szél várható. A hőmérséklet 23— 26 fok között alakul. (MTI) Horgászverseny Mezőcsáton Június 16-án, reggel nyolc-' órai kezdettel rendezi meg a csáti tavon immár hagyományos horgászversenyét a Dél-Borsod Horgász Egyesület. Nevezni a hely- | színen lehet a verseny napján reggel 7 órától, illetve a versenyt megelőző napokon Mezőcsáton a Bacsó Béla út 9. sz. alatt. Nevezési díj: felnőtteknek 200 forint, ifiknek 150 forint. A díj ellenében meleg ebédet és hűsítő italt kapnak a verseny résztvevői. Zené!© melltartó Július Hortobágyi nemzetközi lovasnapok Bolgár, csehszlovák, jugoszláv, lengyel, német, osztrák, román, svájci és szovjet lovasokat, valamint számos érdeklődőt várnak július 5-e és 7-e között a hortobágyi lovasnapokra — jelentették be a rendezőbizottság Debrecenben megtartott ülésén. A mátai lovaspályán immár 27. alkalommal rendezik meg a nemzetközi lovasnapokat, s harmadízben a díjugrató világkupa versenyeket. A Hortobágy nagydíjért folyó díjugrató küzdelem mellett ezúttal lesz fogathaj tóver- seny, s a résztvevők megtekinthetik a ménest, a gulyát és a rackanyájat is. Bizonyára sok érdeklődőt vonz majd a lovasnapok elengedhetetlen kísérője, a népművészeti és kézműipari vásár a kilenclyukú híd lábánál. A környezetvédelmi vi- ' lágnapon megtartott rendezőbizottsági ülés résztvevői — éppen a lovasnapi programok esetleges környezet- szennyezése kapcsán — javaslattal fordultak Hajdú-Bi- har megye önkormányzatához, illetve a térség köztársasági megbízottjához. Kezdeményezik, hogy .mindazok, akik munkanélküli segélyt kapnak az önkormányzatoktól, a segélyfolyósítás időtartama alatt kötelezően vegyenek részt az önkormányzathoz tartozó területek rendezésében, tisztántartásában, takarításában. A kezdeményezők akár kormányzati döntést is indokoltnak tartanak e kérdésben. • Tónyitó horgászversenyt rendez szombaton, 15- én az Észak-magyarországi Horgász Egyesület a Debreceni tavon. A viadal 7-től 12 óráig tart. Nevezni (felnőtteknek 60, ifjúságiaknak 30 forint) a helyszínen, a hejőkeresztúri oldalon lehet 5 órától. A győztesek értékes díjakat kapnak. Tokió: Fudzsiji Aki, a Triumph International cég alkalmazottja megnyomja a melltartó kapcsát, és máris gyönyörű Mozart-dallamok csendülnek fel. Az alkalmanként 50 másodpercig zenélő melltartót a jubileumi Mozart-évre fejlesztette ki a fehérneműmodelljeiről ismert nemzetközi cég. (Telefotó: MTI) Robbantsuk fel a Holdat? Hogyan lehetne változtatni azon. hogy az északi féltőkén hosszú, ikemény. ziiman'kós tél, a délin állandó, perzselő hőség nehezíti az emberiség életét? Alexander Abiain amerikai professzor iszerinlt a megoldás viszonylag egyszerű: föl keli robbantani a Hoffidia.t... Ainn'alk vonzása torzítja ugyanis a FöDd pályáját: Hold nélkül bolygónk egyenletesebben forogna tengelye körüli, s a szélsőséges idiőjárási változások helyébe egyfajta örök tavasz lépnie — Ellopták a jövőt Szverdlovszk, az Urál-vi- dék egyik jelentős városa a területi vezetők erőfeszítései nyomán nemrég szert tett a körzet gazdasági fejlesztésének és általános fellendítésének programjára. Hosszas keresés után úgy tűnt, hogy a programhoz pénz is lesz: egy svájci bankkal sikerült szerződést aláírniok, amelynek értelmében egymilliárd dollárhoz jutottak volna. Az örvendő szakemberek tucatjának jókedvét azonban hamar lelombozta egy köznapi eset: ellopták .a számítógépeket a programmal együtt. A területi ifjúsági lap most azzal a kéréssel fordult a rablókhoz, hogy legalább a programot adják vissza. Aki ezt megteszi, négyszázezer rubel jutalmat kap. (AN) íHéri a, Jíéftséglclvü'll eredeti ötlet atyja. Abian, az iow.al egyetem 68 éves tanára, lcorálbbaia Oxfoird- batn, is oktatott. Nem halmi ho'ldikóras. hanem nemzetközileg ismert miatematilcuB. atoiniek nevéhez tudomjáinyájnialc több felfedezése fűződik. Kii'nd'u. lopom tj a, amellyel nehéz vitatkozni : a tény. hogy az elmúílit 70 millió évben .senHai nem vonta kétségbe a világegyetem kialakult rendjét, nem jelenti, hogy nie lehetne azjt a XXI. saázad küszöbéin, a tudiomáimy és a technika új lehetőségei közepette megkérdőjéHezmii. A professzor szerint aitomtöltatű rakétákkal a HoW két-három darabra robbantható, mégpedig veszélytelenül, a távolság kizárja. hogy nukleáris huílaidék elérje a Földet. A kopár égitest feldarabolása után a Föld éghajlata igen' előnyösen változna — Ígéri Abian. Az északi és a déli sarkvidék jege egyemlletesebbeni olvadnia, s kiegyensúlyozottabbá válna a dagályok és apályok váltakozása is. Egyúttal megígérte, hogy kárpótolják majd mindazokat, akiknek a robbantás utáni hiányozna a Hold-: napjaink technikája lehetővé teszi, hogy más bolygóiktól akár több holdat is irá- nyüsunk Földtinik közelébe. Tessék idejében választanik (MTI1—Panoráma) Á rézangyalát...! A kazincbarcikaii rendőr- ikapitányiség eljárást indított O. László, 38 éves kocsirendező — és eddig ismeretlen társai — ellen, mert Kazincbarcikán ez év eleje óta folyamatosan elszállították és a MÉH-telepen értékesítették a Borsodi Vegyi Kombinát marónátronüzeme egyenirányító berendezésének vörösréz alkatrészeit. Az anyagi kár 1.3 millió forint. Segítséget kérnek, szerveznek Tállyái a Máltai A Magyar Máltai Szereteitszol- fíáLat Tállyal Csoportja köszönetét fejezi; -ki mlindazoknak az aktíváknak'. intézmény dknok. akik. illetve amelyek segítettek a gyermeknapra Tálillyia. Galop és Ráfcka gyermekei! részére a 800 ajándékcsomag elkészítésében!. Közöljük, hogy június 22-től június 30-ig Encseni angol! (kezdő) nyelvtanfolyamot és úiszó- banfolyamot .szervezünk. Napi 2X2 óra ínyelvtamulás. 2X1 óra úszáisokitatás. 3-,szórt étkezés és szállás 'biztosít ásáiva<l. Mindezekért gyermekenként napi 323 forint 'hozzáj árulást (kérünk. Jelentkezést ia 'környékbeli helységekből fogadunk el' júni- ús 17-dig a Táílilyá 1'0-es telefonon. A tanfolyalm résztvevői TéHyáról' autóbusszal- indulnak június 22-én <a Máltai Szeretetszolgálat Táliliyai Csoportjának helyisége élői. Az öregek és a rászorulók részére ingyen ‘biztosítunk Béres- cseppet .kedden, és pénteken, délután 2-tőüj 6 óráig. iSzeHILemilleg sérült és mozgiáls- fogyatékos gyermekek részére júnd us—július—au gusztus hón apokban Golopofni és Mezőzoim- boron- nyári .tábort 'szervezünk. Segítésükre várjuk adományaikat az 'alábbi csekkszámláira: OTP Szerencs, Magyar Máltai Szeretetszolgálat. T.állya: 653-001032. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, TáWya * Dr. Sója Szabolcs A telelottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. értesíti a fogadókat, hogy a tegnap megtartott júniusi telelottó-sorsolás nyerőszámai, emelkedő számsorrendben a következők: © © © © © A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat, hogy a júniusi telelottó szelvények értékelése során öttalálatos szelvényt nem találtak, ezért a 24. hétre átvitt jutalom nettó összege 225 617 510 forint. (MTI) , Közlemények Dr. Kigyóssy András gyermekes felnőttideggyógyász, pszichiáter szakorvos magánrendelését megkezdte a Bottyán J. u. 16. szám alatti egészségcentrumban (Csabai kapui SZTK melletti utca). Rendelés: hétfő, csütörtök du. 4—6-ig. Előzetes bejelentés a helyszínen vagy telefonon délutánonként 60-216, vagy 45-805 (lakás). Dr. Vaszkun László csecsemő, gyermek és felnőtt fül—orr—gége szakorvos az egészségcentrumban. Miskolc. Bottyán János 16. szám alatt (Csabai kapu) magánrendelését megkezdte. Rendel: kedd 17—19 óráig, péntek 16—18 óráig. A PERFEKT Vállalat a gazdasági társaságok (elsősorban kft-k) gyakorlati szakemberei számára a társadalombiztosítási ismeretek bővítése érdekében 1991. július 16—17-én 2 napos továbbképzést szervez. Részvételi díj: 3600 Ft/fő. Jelentkezési lap beszerezhető: PERFEKT Vállalat, Miskolci Iroda, Miskolc, Tanácsház tér 1. Telefon: 46/22-011.