Észak-Magyarország, 1991. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-30 / 125. szám

1991. május 30., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Don-völgyi lágerekben A hadnagy halála II. Szomorú utazás volt. A nagy melegben ingre, alsó­nadrágra vetkőztünk. A va­gon padlójára egymás mel­lé tettük összehajtott pok­rócunkat, a fejünk alá a kenyérzsákot vagy hátizsá­kot és a köpennyel takaróz­tunk. Naponta egyszer kap­tunk főtt ételt, sárgaborsó­főzeléket, vagy valami né­met kását. Ez volt mindvé­gig a menü. Dehát mégis­csak hazafelé tartunk! Nap­jában egyszer vagy kétszer kaptunk vizet. Napjában egyszer engedtek ki a va­gonból a nagyszükséglet el­végzése végett. Csak a pá­lyatest egyik oldalára en­gedtek, és lövésre kész fegy­verrel ügyeltek ránk. Meg­alázó volt, ahogy egymás niellett guggolva végeztük a dolgunkat. Az őrszemélyzet, mint a rabszolgatartók, go­rombák, durvák voltak. Éj­szaka, ha megállt a szerel­vényünk, az őrszemélyzet fadorongokkal verte a vago­nok oldalát és a vagonok tetején rohangáltak előre és hátra. Ezt azért csinálták, hogy ne aludjunk el, így a szökni ákarók ne tudjanak meglépni. Érsekújvár kör­nyékén (vagy utána) a szom­széd vagonban egy tüzér zászlós ugyanis az éjszakai álláskor kibontotta a vasrá- esot és megszökött. Minden reggel létszámellenőrzést tartottak. Mindenkinek le hellett ülni a pokrócára, és ha a számláló orosz a lét­számot rendben találta, a vagonajtót újra bezárta. A mellettünk lévő vagonból v>szont. egy fő hiányzott. Az °rosz őrmester, valószínűleg ® szerelvény parancsnoka, dühösen konstatálta a tényt, es.. ágy értékelte, hogy a szökött mellett fekvőnek mdnia kellett a szökésről. Talán elő is segítette azt. A P'ros parolis őrmester (úgy mondták, politikai) ezért le­szólította Harangi hadna­gyot a vagonból s aztán tar­on lőtte ... Harangi előre- úkott és azonnal meghalt. ^ ztán a vagonajtót behúzták • jp,.az _egész szerelvény bün- tesből egy napig nem ka- Pott vizet. (A hadnagy állí­tólag a Tisza mellett lévő úgynevezett Zsindelyes ta- nya bérlője volt.) Igen. igen! A göndörsző- ‘ö fajta. Ez az őshonos. Ez van veszélyben. Az ország­ban aliig-allg italálható. Ez a Dósaké. < ez a nehezen hi- ■ Ezért is hirdeti a Me­zőgazdasági Minősítő Inté­zet. hogy vállalkozót keres mangalica sertéstartásra, úevanis az őshonos imagvar QYORSAN, OLCSÓT! Készíttesse gumibélyegzőit gyorsan, olcsón, jó minőségben! Megrendelhető -levélben is- Szerencs, Rákóczi út 95. Jó MINŐSÉQBEN! Hozzátartozóinknak leve­leket, üzeneteket is írtunk és kidobtuk a vagonból. Évek múlva értesültem arról, hogy a^levelek nagy része megérkezett a címzettekhez. Tisztelet és köszönet azok­nak a magyaroknak (vasúti pályamunkásoknak), akik emberbaráti kötelességtől in­díttatva továbbították a le­veleket. Ceglédre érkeztünk. Az állomáson állt meg a sze­relvény. A civileket az őr- személyzet nem engedte kö­zel a vagonokhoz. Itt történt, hogy vagonunk egyik lakó­jának, Policsányi nevű evan­gélikus papnak (egyébként tábori Ielkészfőhadnagy) a felesége mutatta távolról, az állomás peronjáról, újszülött gyermekét. A lelkész nagyon el volt keseredve, hogy nem ölelheti meg övéit, és nem beszélhet velük. Az oroszok (kérdésünkre azt mondták, hogy Szigetre visznek. Kisütöttük, hogy az orosz nem tudja kimondani helyesen, hogy Szeged —, ahol majd az elbocsátó úti- okmányokat kapjuk meg. Szolnok után azonban már világos volt, hogy a Sziget, Máramarossziget. Meg is érkeztünk Mára- marosszigetre, és bevonul­tunk újra a szögesdrótkerí­tés mögé, ahol fertőtleníté­sen estünk át. Ez tusfürdő­ből és a ruházat forró gő­zöléséből állt. A következő napon sorakozó volt, még­pedig úgy, hogy a tisztek a jobb tíldalon, a legénységi állománynak bal oldalon ötö­sével („pod pjaty”) állt fel. Megkezdődött a bevagoníro- zás. A vagonélet ugyanolyan volt, mint Magyarországon. A vasútállomások, ha jól emlékszem a következők voltak: Tarnopol, Orel, Tula, Moszkva, és Don-Lebegyán. 1945. augusztus 20-án érkez­tünk meg az első kényszer­munkatáborba, Lebegyánba. Lebegyán városka a Don nyugati oldalán terült el, Voronyezstől északnyugatra kb. 130 kilométerre. A lá­ger a várostól kb. 2 kilomé­terre a Don keleti partján volt. Állítólag cukorgyár volt azelőtt és ennek a vi­szonylag épen maradt épü­letének egyik helyiségében 515-ünket helyeztek el. A tüzelőfát a Don-parton lévő volt katonai bunkerek­ből és beton lőállásökból szereztük, tudniillik ezek fá­val voltak kibélelve és on­nan csákánnyal feszítettük le. Majd a dterekunkra köt­ve sátorlap alatt vittük be xa lágerbe. Ezeket a föld alatti bunkereket futóárkok kötöt­ték össze és ezeket a fedett bunkereket használták az oroszok krumpli, sárgarépa és egyéb zöldség tárolására. A beköszöntött esős év­szakban hordtuk be a krumplitermést, ötven fős brigádokat alakítottak és 2—4 kilométerről hordtuk be hátunkon a termést, amely jobban hasonlított a sárgom­bóchoz, mint a krumplihoz. Egy zsákban 10—15 kilo­gramm krumpli volt, amit a vertem előtt prizmába ön­töttünk. A behordás befeje­zése után a szovhoz vezetői felmérték a termelt meny- nyiséget és megkezdődött a krumpli átválogatása, mert nagyon rohadt és így az egész állomány közel felét kihordtuk a veremből. A vá­logatás alatt ettük a nyers krumplit, ami sajnos hasme­nést akozott. Jobb volt a veremben a sárgarépa válo­gatása, amit ha az orosz munkavezető nem látta, ugyancsak ettünk, amitől so­kat és egészen pirosat vizel­tünk. Az állomány 80 százaléka meg volt fázva és egész éj­szaka köhögött. A levegő nehéz, sűrű, áporodott volt. A priccsen olyan sűrűn fe­küdtünk, hogy csak oldalt fekhettünk, és ha meg akad­tunk fordulni, mert a ke­mény prices nyomta az ol­dalunkat, akkor az egész sornak egyszerre kellett for­dulnia, mert ha nem, egy­más arcába köhögtünk. Egy­szóval a körülmény ember­telen volt. A lakóépület mellett futó­árok-rendszer, háromszoros drótkerítés. A drótkerítésen kívül őrtornyok, ezek között kutyás járőr. Hát így nézett ki az első kényszermunka­táborunk. Ide hoztak hát bennünket. (Folytatjuk) Makrai László Sajóhídvég határában, a szántóföld iközepén az adóállomás. I lllpii Pl p IMI rliPIPM a térképen csak egy pont Támogatják a tartást Mangalica génmegőrzés manaatócafai'tá'k fenntartá­sának és 'támogatásának feladatát a Mezőgazdasági Miinősítő Intézet 'kapta. A génmegőrzés keretében ezen fajtáik állami Iköllttséghozzá- járulásban részesülnék. Jelenleg három mangali- caszín-változattal rendelke­zünk. iközülük a szóiké man­galica fenntartása 60 kocá­val történik. Az MM vár­ja azoknak a magánte- nvésztőknek a jelentkezé­sét. akik vállalkoznának mangalicatartásra. s mun­káinkkal elősegítenék, hogv e tipikusan magyar sertés- falit a ne pusztuljon kti. Az álillaimi költséghozzájárulás a fajta fenntartásához ko­cánként évente 6000 forint és minden lefialt előhasi koca után 3000 forint. Azokkal a tenyésztőkkel, akik a génmegőrzést hosz- szabb távon vállalják, és körülményeik is megfelelő­ek ehhez, az intézet szerző­dést köt a támogatás fize­tésére. Jelentkezést a következő címen várnak: Koppány Gábor. Mezőgazdasági Mi­nősítő Intézet. Budapest. Keleti K. u. 24. 1024. Megjegyezzük: itt Bor­sodban is t'an hagyománya a mangalica fajtának. Igénytelen, különös gondos­kodást nem „követel” és bizonyára ez is hoz vala­mit a konyhára e növekvő munkanélküliség idején. Akii kedvet kar hozzá, gon­dozza szeretettel. talán megéri. (bekecsi) Változó világunkban hol magasságokba emelt, hol po­rig sújtott önkormányzatok­ról hallunk. Egyik helyen a polgármester, a másikon a képviselő-testület szenved. Ehhez képest békés híre­ket lehet hallani mostanság egy kis falu — Sajóhídvég — mindennapjairól. Nincsenek egetverő eredmények, de lát­ványos botrányok sem. Egy­szerű hétköznapok vannak, amelyek faluszerető tényke- déssel-serénykedéssel telnek el a polgármesteri hivatal­ban — és ami nem mellé­kes — a faluban is. Takács Győző, a képvise­lő-testület tagja az egyik motorja az önkormányzat­nak. Tőle hallottam a nagy készülődésről: júliusban fa­lunapot rendez az önkor­mányzat. — Hogyan jut eszébe az emberfiának, hogy faluna­pot szervezzen, falumúzeu­mot, faluházat alakítson ki a falu lakóival? — Őseim is, én is itt szü­lettem Sajóhídvégen. Itt ala­pítottam családot is — 1973- ban nősültem. Van egy kis­fiam és egy nagy lányom, nem közömbös tehát szá­munkra, hogyan érezzük itt magunkat. Én az egyik légi­folyosó Köröm—Tiszalúc mellett telepített adóállomá­sának a kezelője vagyok. Ez az állomás a repülőgépek­nek rádió-navigációs pontot ad meg. Ez az irányadó ál­lomás először Sajóhídvégen volt, ezért maradt az elne­vezése is az. Olyan ez a kis állomás, mint a tengerjáró hajóknak a világítótorony. A lap olvasóinak általában nem ismeretlen ez az állo­más, de annyit elmondhatok róla, hogy egyik része (a DME berendezés) állandó távolsági információt ad a légifolyosóban repülő gépek számára, egy másik beren­dezése — a VOR — pedig irányszöget ad meg a légi­folyosóban repülő gépnek. És van egy harmadik beren­dezés is — az NDB —, amely hosszúhullámon plusz biz­tonságot ad a gép számára. Ha az előző kettő leáll va­lami hiba folytán, ez akkor is működik. Mindhárom be­rendezés duplexrendszerű, tehát túlbiztosított. Ezeket a berendezéseket felügyelem, én. Tulajdonképpen a felesé­gemet is az LRI-nek kö­szönhetem, mert régebben ez az egész Polgáron volt — ott ismertem meg az asz- szonyt. Csak amikor „egye­nesítették” a légifolyosót — helyeztek át ide Sajőhídvég- re. — Hogyan egyeztethető össze az állandó felügyelet és a képviselői munka? — Hogyan? Ügy, hogy mindkettőt szeretem. Az ál­landó figyelem, az állandó segítőkészség a véremben van. Nekem nem lehet sem hétvégém, sőt vasárnapom se, hogy ne tartsam a kap­csolatot az állomással. Ez egy életforma lett. Ha pedig állandó a kapcsolat, akkor a faluval is állandó. Bárhová megyek, azt be kell jelen­tenem Budapestre. Ezért szerkesztettem egy olyan «1- lenőrző berendezést egy ol­csó rádióból, hogy még a lakásom szobájában is ellen­őrizni tudom, hogy a légi­folyosó irányítása precízen működik-e. És a saját ko­csimba is szereltem egy ké­szüléket, amivel — akár ki­ránduláson is — ellenőrizni tudom az összes berendezés zavartalan működését. Az állandó idekötődés, a lokál­patriotizmus ösztökél arra, hogy többet tegyek Sajóhíd- végért. Ezért, amikor meg­kerestek, hogy vegyek részt a képviselő-testület munká­jában — azt örömmel tet­tem. Lett is belőle elég gon­dom. Mert az 1100 főnyi községben igen sok a ten­nivaló. Természetesen a múlttal kezdtük. Hisz, aki a múltját nem ismeri, hogyan induljon el a jövő felé? Ezért falumúzeumot szerveztünk, hogy a múltat megismerjük. Ma már szép gyűjtemé­nyünk van egy volt pedagó­gus lakásban, őrizzük a fa­lu tárgyi emlékeit. Ehhez meg kell nyerni az időseket, a fiatalokat egy­aránt, persze, hogy létrehoz­tuk az öregek klubját és negyvenöt fiatallal — az ifjúsági klubot. Ha ennyi minden megva­Ismét megérkeztek az asztma­tikus és légzőszerv! betegségben szenvedők hazánk első gyógy- barlangjába, Jósvafőrc. A klí­materápiás gyógyhelyen az első csoportban 30 tatabányai, borso­di és veszprémi bányász mel­lett kültagok is részt vesznek a bárom hétig tartó kúrán. Az «asztmatikus és légzőszerv! be­tegségben szenvedők naponta 5 órát töltenek a természetes sziklaiiregbcn kényelmesen ki­alakított „kúrateremben”, a gyógyító levegőn. Dr. Adorján Barna, a Borsodi Szénbányák üzemi főorvosa, aki A barlangban gyógyulnak 1974 óta folyamatosan irányítja a Ryósykúráztatást, elmondotta többek között, hogy a barlang gyógyhatása már a kutatás Idő­szakában, 1952-ben feltűnt. A jelenlegi formájában — tehát szervezetten — a kísérleti idő­szakot kővetően — már több, mint negyedszázada fogadják évről évre a gyógyulni vágyó­kat. A barlang gyógyító tényezői között egyképpen megtalálhatók a kémiai és fizikai tényezők. Ezek egymásra hatása fejti ki azt a „gyógytényezőt”, amely többek között oldja a görcsöket, tisz­títja a légutakat. Mindez pedig köszönhető a csaknem teljesen pormentes levegőnek, a magas relatív páratartalomnak, a nagy ddottmész-tartalomnak — és számos más, tudományosan megállapított tényezőnek. Mind­ezek teszik, hogy a betegek na­gyobb részénél jelentős a gyó­gyulási folyamat. Ezt egyébként a betegek állapotáról készített és rendszeresen vezetett orvosi naplók is bizonyítják, amelyek a tudományos feldolgozásnak js alapjai. Az eltelt évek alatt a győgy- kúrákon megközelítőleg 8000-en vettek részt. Hogy a „föld alatti szanatórium” híre külföldre is eljutott, bizonyítja, hogy nyolc- százán az ország határain túlról érkeztek. lósult a munka mellett eb­ben a kis borsodi faluban, mi az, amit még szeretné­nek elérni itt a Sajó men­tén? — Gazdaiskolát szeret­nénk megvalósítani. Látom itt ezt a sok csellengő fia­talt. Sem munkahely, se is­kola. A nyolc osztály elvég­zése után beindítanánk a 9. és a 10. osztályt ezeknek a hátrányos helyzetű gyere­keknek. Itt vidéken megta­nulnának bizonyos háztar­tási és ház körüli dolgokat. És van itt a társközség — Köröm — határában egy meleg vizű forrás. Kilenc- venhárom Celsius-fokos a vize — gyógyvíz — ezt sze­retnénk közösen hasznosíta­ni. Éppen itt az adóberen­dezés épülete mellett foly- dogál el az értékes meleg víz. Valaha szekerekkel jöttek a gyógy ülni vágy ók, ideültek az iszapba, hogy ízületeiket gyógyítsák. Aztán ez évben lesz 730 éves a község. Ezt is sze­retnénk méltóképpen meg­ünnepelni. Ezért szervezzük a Hídvégi Napot július vé­gén. Egyúttal vásárt is ren­dezünk, és felavatjuk majd az emlékparkot kopjafával, falucímerrel. Ezt a napot hagyományteremtőnek is szánjuk, hogy ezután már minden évben rendezze meg a falu e jeles napját. — Van épp elég munka: a község történetének fény­képdokumentumait is gyűjt­jük, családfakutatásba kezd­tünk. Szomszéd községünk — Kesznyéten fafaragó mű­vészének, Szabó Sámuelnek munkáiból kiállítást szer­vezünk, egy másik szomszéd falu — Bocs — híres tojás­festőjének — Lengyel Gyu- lánénak munkáiból szintén válogattunk egy bemutatóra valót és a falu fiatal színi­növendékének — Kancsár Józsefnek és színész osztály­társainak előadását készít­jük elő, június 28-ra. A többiektől hallottam, hogy e buzgólkodásnak leg­főbb motorja az önkormány­zatban Takács Győző, aki­nek vérében az állandó fe­szültség, az éjjel-nappal munkára foghatóság; aki­nek lakásán egy VEF-rádió jelzi hosszúhullámon éjjel­nappal, hogy a légifolyosó kis adóállomása hibátlanul működik, akinek — ha az országban bárhová megy — egy Sokol rádió mindig jel­zi kocsijában a három be­tűt — S A G, azaz, hogy Morse-jellel: tititi, titá, tá tá ti. És ha ez folyamatosan sípol a 399 kilohertzen — Takács Győző akkor nyugodt. Bekecsi Szabó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents