Észak-Magyarország, 1991. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-28 / 123. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1991. május 28., kedd XI. országos minőségügyi konferencia Versenyben a világpiacnn Termékeinknek csupán egy kisebb része, az egyötöde, felel meg az igényes piacok követelményeinek, éppen ezért fontos, hogy gazdaságpolitikánkban méltó, meghatározó helyet foglaljon el a minőség — fogalmazták meg a XI. országos minőségügyi konferencia rendezői a hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon. A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége szakembereinek szer- , vezésében május 30-án tartandó egynapos konferencián elsősorban a kormány és a parlamenti pártok minőségre vonatkozó elképzeléseiről lesz szó: így nézeteik kifejtésére teret kapnak mind az ellenzéki, mind a kormánypártok, s több minisztérium helyettes államtitkára mellett előadást tart Petrovai László, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke is. Sütő Kálmán, a MTESZ Minőségügyi Bizottságának elnöke elmondta, azok az országok, amelyek a minőség fontosságát már korábban felismerték, jelentős előnyben vannak velünk szemben, s ma a világkereskedelemben többnyire vezető helyet foglalnak el. Épperi ezért a MTESZ budapesti Technika Házában megrendezendő konferencia egyik hosszú távú célja az, hogy az itt tanácskozó szakemberek, valamint politikusok a jövőben tegyenek meg mindent az igényes piaci, esztétikai, ergonómiai és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő minőségű termékek előállításáért. Felvetésünkre, hogy a termékek piaci minőségét ebben az összefüggésben miért kell pártpolitikai kérdéssé tenni, elhangzott, a Minőségügyi Bizottság ebben az általa társadalmi fontosságúnak ítélt ügyben elvárja, hogy mind a kormány, mind a pártok koncepcióval rendelkezzenek, s a magasabb minőség eléréséért politikai eszközökkel is küzdjenek: „Mert csak így alakítható ki az emberekben olyan szemlélet, amelyik megbecsüli a jót, a megbízhatót, a szépet és előnyben részesíti a kiváló munkát, illetve elmarasztalja a rosz- szat. Ebben kell segíteniük ma a pártoknak és a kormánynak, mindazoknak, akiknek valamilyen módon ráhatásuk van a közös cselekedetekre” — fejezte be válaszát Sütő Kálmán. A szervezők a konferencián elhangzó javaslatok alapján ajánlásokat fogalmaznak meg, s az ezeket tartalmazó dokumentumot a résztvevőkön kívül elküldik az illetékes kormányzati szerveknek is. (bpszerik.) 223 halálos áldozat Lauda-fiir szerencsétlenség Lezuhant vasárnap éjjel az osztrák Lauda-Air egyik Boeing 767—300 típusú gépe Thai.földön, s a fedélzeten tartózkodó 223 személy közül mind életét vesztette — közölte a helyi rendőrség. Egy ismeretlen telefonáló hétfőn felhívta a légitársaság tulajdonosát. Niki Lau- dát, s azt közölte, hogy a gépre tévedésből került fel egy robbanóanyagot tartalmazó csomag, amelyet az egyik amerikai légitársaságnak szántak. A 213 utassal és tíz főnyi személyzettel repülő Boeing 767—300-as Homkongból Bangkok érintésével tartott Bécs felé. A szerencsétlenség a thaiföldi fővárostól mintegy 160 kilométerre északnyugatra, a dzsungel fölött- történt. Egy szemtanú arról számolt be, hogy először egy repülő tűzgolyót látott, majd 'hatalmas robbanást hallott. A rendőrség közlése szerint a holttestek több négyzetkilométeres területen szóródtak szét. A hírügynökségek a közölt utaslista alapján azt írták, hogy az áldozatok között 38 thaiföldi, 34 osztrák, hét svájci, négy német, ikét jugoszláv, egy-egy magyar, brit és ausztrál személy van. A Lauda-Air egyik tisztviselője elmondta, hogy az utasok között sók volt a gyermek. A Boeing gyár egyik szóvivője közölte, hogy a gyár vizsgálóbizottságot küldött a helyszínre, a szerencsétlenség okának megállapítására. A gyár eddig 356 Boeing 767-es gépet szállított le 1982 óta, s azóta ez az első szerencsétlenség ezzel a géptípussal. Niki Lauda, az egytkori háromszoros Forma—1-es világbajnok az osztrák tévében elmondta, hogy a gép már húsz perce repült, miután felszállt Bangkokból, s már megközelítette a repülési magasságot. Hozzátette, hogy a gép amerikai pilótája semmi rendellenességről nem számolt be. Ez a gép még két éve sem volt szolgálatban, így meglehetősen újnak számított, s nem volt baj vele soha. Indulás és leállás Ozdon Tegnap reggel Özdon megállt az acélmű. Ezzel párhuzamosan a fiinomhenger- mű középsorán megindult a termelés. Az acélműi leállás mögö.tt az Ózdi Acélmű Rt. pénzügyi gondjai húzódnak meg, miszerint a működtetéshez és az alapanyag biztosításához szükséges készpénz elfogyott. A finomhengermű egyik sorának újraindítása egyelőre csak zavart kelt az itt dolgoz ókban. Ugyanis, múlt hét pénteken dr. Szőke Tibor, az ÖKÜ vezérigazgatója, miniszteri biztosa bejelentette, hogy korlátolt felelősségű társaságot alakíthatnak. A finomhen- genmű dolgozói szerint a középsor újraindítása annak köszönhető, hogy a részvényesek „el akarják fogyasztani” a bugakészleteket. (szemán) (Folytatás az 1. oldalról) Gézának, akiinek érdemeit ugyan elismeri, de a szövetségtől radikálisabb politizálást vár, s ezért javasolja mégis Szőcs Géza jelölését. Szőcs Géza szünetet kért, hogy konzultáljon az őt határozottan támogató és a szakítást sem kizáró magyar ifjúsági szervezetek szövetségének (M1SZSZ) küldötteivel, majd a szövetség: egybe- tartásának érdekével1 indokolva fogadta el jelölését. A kongresszus elfogadta a szövetség új programját és új alapszabályzatát, amely lehetőséget teremt a feladatkörök pontos elhatárolására és kiépítésére. Az RMDSZ a továbbiiakban mint öntevékeny szervezetek koalíció kíván működni, megerősítvén a szövetségen belül létező pluralizmust. Az RMIDSZ kongresszusa az új program és alapszabályzat elfogadása mellett több fontos határozatot hozott, támogatja a temesvári forradalom folytonosságának szellemében Claudio Ior- dache temesvári /képviselő indítványát a securitates dossziék megvizsgálására és szükségesnek tartja kiterjeszteni a romániai magyarság tisztségviselőire. Az RMDSZ országos szintű román—magyar kerékasztalt kezdeményez a romániai magyarság jogi státusáról, s mindent megtesz a folyamatos párbeszéd érdekében Románia társadalmának minden szintjén. Az RMDSZ a Pruton túli románság önrendelkezési törekvéseit jogosnak és pozitív európai folyamatokkal egyezőnek tartja. Közlemény A Hajdúdorogi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet az 1991 92-es tanévben induló, egyéves gazdasszonyképző-tanfo- lyamára felvételt hirdet. Jelentkezhetnek mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképzőben, illetve szakközépiskolában 2 évnél nem régebben végzettek. Jelentkezés levélben, személyesen, június 30-ig. Cím: 4087 Hajdúdorog, Ady E. u. 23—25. Telefon: (55) 22-830.’ AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG (Miskolc, Szemere u. 2.) munkatársakat keres — IBM típusú gépekre, többéves programozói és szervezői gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakembert, akinek feladata a környezetvédelmi információs rendszer kialakítása és működtetése, — DOS alapismeretekkel rendelkező operátort, adatrögzítési feladatokra, — okleveles vegyészt, vagy vegyészmérnököt (analitikai feladatokra), — okleveles biológust, — vegyigépész- vagy szilikátgépész-mérnököt, — angolul, vagy németül beszélő (gyors- és gépírni is tudó) titkárnőt, jogi végzettséggel, államigazgatási területre. Fizetés megegyezés szerint. További felvilágosítás: telefonon az 55-675, 24-699-es számon, személyesen a Patak u. 5. sz. alatt. Minőségi előrelépés (Folytatás az 1. oldalról) ikössemak a célonszágban is érvényes biztosítást! Minden utazó figyelmébe ajánlható a rendkívüli esetekre szóló konzuli kölcsön intézménye: ha valakinek a hazajutáshoz sürgős segítségre van szüksége, az /keresse meg legközelebbi konzulátusunkat, ahol rövid lejáratú kölcsönnel kisegítik szorult helyzetéből, (bpszerik) Konferencia az élelmiszeriparról Háromnapos továbbképző konferenciát szervezett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bonsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szervezete — a Földművelésügyi Minisztérium védnökségével — élelmiszeripari vezetők számára. A Miskolcon, a polgármesteri hivatal dísztermében kezdődő, majd Aggteleken, a Cseppkő Szállóban folytatódó tanácskozást ma délelőtt 10 órakor Szabó György, a megyei önkormányzat elnöke nyitja meg. Ezt követően zsúfolt program vár a résztvevőkre. A Földművelési, a Pénzügyminisztérium, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának képviselői mellett az Agráripari Korszerűsítési Programiroda, a Központi Élelmiszerkutató Intézet, az Állami Vagyonügynökség szakemberei tartanak előadást. Először hazai gondjainkról: a mezőgazdaság termeléspolitikai és agrárpolitikai kérdéseiről, valamint -az élelmiszergazdaság finanszírozásának lehetőségeiről. Ezután az EGK-hoz /és az EFTA- hoz való csatlakozás feltételeiről és kilátásairól, az élelmiszerexport és -import stratégiájáról, Kelet-Európa élelmiszergondjairól, a Magyarországra irányuló támogatási programokról. Lesz szó a szabványosítás programjáról, a gazdálkodó, integráló szervezetek átalakulásának tapasztalatairól, a privatizációról. A háromnapos konferencia résztvevői tapasztalat- cserére ellátogatnak a Borsodi Sörgyáriba, és megtekintik az Aggteleki Nemzeti Parkot is. A tanácskozás tapasztalatait csütörtökön délután összegzik. HÍREK — A Magyar Szocialista Párt Miskolci Szervezete Borsodi alternatíváik címmel vitasorozatot indít. Az első tanácskozást holnap, szerdán tartják meg a párt Korvin Ottó út 9. szám alatti helyiségében, ahol a munkanélküliség megyei helyzetéről és kezelésének lehetséges formáiról vitáznak. A rendezvényen előadást tart Tompa Sándor országgyűlési képviselő is. A tanácskozás nyilvános. — Az PK/gP és a Volt Politikai Üldözöttek Bajtársi Szövetsége nagygyűlést tart Zemplénagárdon, az általa- . nos iskolában, június 2-án, délután 2 órától. Előadó dr. Torgyán József. Mindenkit várnak, áttolt érdekel a föld sorsa, aki érdeklődik a bel- és /külpolitikai kérdések iránt. — Miskolc polgármesteri hí va tatá naik öník onmá ny za ti irodája értesíti a Vörösmarty lakótelep választópolgárai t, hagy dr. Sutóczlki Zoltán ön- kormányzati képviselő május 29-én (szerdán) 18—19 óra között fogadóórát tart, a lles Számú Általános Iskolában (Krausz Gy. u. 2.), amelyre tisztelettel várja a 1/2-es számú választókerület lakosságát. — Szerdán (május 29-én) a Kereszténydemokrata .Néppárt miskolci, Dózsa György út 7. szám alatti irodahelyiségében továbbra is várja az érdeklődőiket ingyenes tanácsadásra Litvay Ottó munkaügyi és bérügyi kérdésekben, 15—'1/9 óráig, igazságügyi és jogi kérdéseikben pedig dr. Torna József 15— 17 óráig. A Johnson & Johnson a világ egyik vezető egészségügyi termékeket gyártó és forgalmazó vállalata 11 milliárd USD éves forgalommal. A cég újonnan alakult magyarországi leányvállalata állást ajánl az alábbi munkakörökben: KERESKEDELMI KÉPVISELŐK Budapest és az ország területére A kereskedelmi képviselő feladata, hogy a cég értékesítési részlegének tagjaként elérje a kitűzött üzleti célokat, azaz megtartsa és szélesítse a vállalat vevőkörét, növelje termékeinek ismertségét és forgalmát. FELTÉTELEINK ♦ egyetemi vagy főiskolai végzettség ♦ értékesítési területen szerzett gyakorlattal rendelkezők előnyt élveznek ♦ kiváló kapcsolatteremtési és kapcsolattartási képesség ♦ maximum 35 éves korhatár ♦ angol nyelvtudás előny, de nem előfeltétel Olyan feladat-orientált, jó fellépésű, dinamikus hölgyek és urak jelentkezését várjuk, akik azonosulni tudnak a vállalat céljaival, hajlandók és képesek újszerű marketing és értékesítési módszereket megtanulni, azokat önállóan alkalmazni. AJÁNLATUNK ♦ átlagot meghaladó, teljesítmény-arányos jövedelem ♦ folyamatos továbbképzés ♦ egyéni karrier lehetősége ♦ szolgálati gépkocsit biztosítunk A pályázók fényképes jelentkezéseit magyar nyelvű önéletrajzzal a következő címre kérjük küldeni: Kft. j|üfl4WOn Farkas Beáta 1386 Budapest 62. Pf. 974 Befejezői! az RiSZ-koif esszis