Észak-Magyarország, 1991. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-22 / 118. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. május 22., szerda Fordított hét Diósgyőrben „Egy kedd reggel az iskola előtt piros szőnyeg fogadott, rajta tisz­telegve a tanári kar. Igazgató úr emeletes tortával és egy csokor vörös rózsával {köszöntött. Szü­netben az ügyeletesek helyett Kati néni szedte a szemetet. . — olvasom a Diósgyőri Általá­nos iskola hazugságmondó ver­senyének díjnyertes pályamun­káját. Ilyen kevéssel is beérné az ember?! A valóság ennél sokkal színesebb! Legalábbis ezen a héten, öt teljes napig tart a diósgyőri általános isko­lások pünkösdi királysága. Az iskolába csak játszani, szórakozni mennek. Sportver­senyeket, mesedélelőttöt, mon­dadélutánt rendeznek, kirán­dulnak, túráznak. Az utolsó na­pon, május 25-én a szülőkkel közösen a Csanyikban rendezik meg a diósgyőri majálist. Színészjelölteket várnak Alig egy hónapja nyitotta meg kapuit Budapest legújabb színháza. A Merlin névre keresztelt teátrum a Városháza egyik épületében kapott helyet. Az intézmény egyelőre még kuriózum Magyarországon, hiszen a nyári turistaszezonban angolul mutat majd be magyar színdarabokat. A Merlin azonban nemcsak színház, hanem művészeti központ is. Dzsesszklub, nyelvi laboratórium, kiállítóterem, könyvesbolt és vendéglő is helyet kapott az épületben. Jordán Tamás és Lázár Kati kaposvári tapasztalataik alap­ján tanítani is szeretnének a Merlin keretein belül létreho­zandó színészképző műhelyben. Három év alatt képezik szí­nésszé (különböző szaktanárok segítségével) azt a 12—15 fiatalt, akik sikeresen szerepelnek a felvételin. Aki már el­múlt 18, de még nincs 30 éves, és tehetséget, kedvet érez e szakma iránt, az május 31-ig még elküldheti kézzel írott önéletrajzát az alábbi címre: Lázár Kati, Jordán Tamás, 1024 Budapest, Fény u. 15. ka jelentette. Számos cso­portos és önálló kiállítást maga mögött tudó alkotómű­vész. Közel négy évtizedet dolgozott dekorációs grafi­kusként ... Kriston Béla a stúdió ve­zetőségi tagja, az egyik leg­régibb, legsokoldalúbb alko­tói díjas művésze, aki diák­kora óta egyformán vonzó­dik az irodalomhoz és a: fes­tészethez. Sikeres dráma- és regényírói tevékenysége mel­lett rendszeres kiállító. Fes­tészetében kedvenc kifejező eszköze az akvarell... Szűcs László a stúdió ala­pító- és vezetőségi tagja. Rendszeres kiállító, számos csoportos és önálló tárlaton szerepelt a művészi pályán eltöltött húsz év alatt. Utol­só önálló kiállítása tavaly volt a svédországi Göteborg­ban ... Fekete Mária 1986-ban fe­jezte be a tanítóképző főis­kolát Nyíregyházán, a He­ves megyei Rajztanári Stú­diónak is tagja . .. Legin­kább természeti formákat dolgoz fel, az embert is be­leértve ... Smizsánszkyné Marján Ida a képzőművészettel a főisko­lai évei alatt került alkotói kapcsolatba, majd a debre­ceni Medgyessy Ferenc Kép­zőművészeti Kör tagja lett. . . Több kiállításon, pályázaton szerepelt sikeresen grafikái­val, melyek biztos rajzi tu­dásról és érzékeny lélekről adnak számot. Makráné Joós Zsuzsanna tűzzománc képei komoly technikai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. Színvilága megkapó, biztos belső világot tükröznek. 1982 óta rendszeres látogatója az encsi nyári alkotótáborok­nak. ’Kőváriné Juhász Ilona na­turális felfogású olajképei a természet szeretetéről és biztos festői tudásról adnak számot. Igen bátran, határo­zottan bánik a színekkel...” A Diósgyőri 'Képzőművé­szeti Stúdió 100. jubileumi kiállítása június 3-iig látha­tó, naponta reggel nyolctól este hat óráig a szikszói Pe­tőfi Sándor Művelődési Köz­pont és Könyvtár kisgalé- riájában. (fg) A Diósgyőri Képzőművész Stúdió az idén ünnepelte fennállásának tizenötödik év­fordulóját. S egy másik ke­rek évfordulójuk is erre az évre esett: századik alka­lommal mutatják be alkotá­saikat a közönségnek. — Miért éppen Szikszón rendezték a jubileumi kiállí­tást? — fordulok a stúdió vezetőjéhez, Kletz László képzőművész menedzserhez. — Mert itt születtem! Öt teljes napot töltöttem a szikszói kórházban! — mond­ja nevetve. — De félre a tréfával, egyszerűen azért, mert éppen ide hívtak ben­nünket. — Kik alkotják a stúdiót? — Összesen tizennyolcán vagyunk. Tulajdonképpen nemzetközi a stúdió, van kö­zöttünk olyan, aki Csehszlo­vákiában él. Hétfőként az LKM, illetve a jogutód Dimag Rt. műszaki klubjá­ban tartjuk az összejövete­leinket. Ök biztosítják a he­lyiséget, de támogat ben­nünket a TEKLA Kisszövet­kezet, a Borsod Trade Kft. és külön a Dimag Rt. Ifjúsá­gi Bizottsága is. Vannak kö­zöttünk festők, szobrászok, grafikusok. Itt a kiállításon is láthatja, hogy különösebb megkötöttség nélkül minden­ki szabadon fejti ki művészi tevékenységét. Erre a kiállí­tásra nyolcán hoztuk el al­kotásainkat. De ebben a dossziéban mindent megtalál! Ezzel a kezembe nyomja a kiállításon szereplő alkotók legfontosabb adatait tartal­mazó összeállítást. „Kletz László .. . 1972 óta 55 csoportos és 19 önálló ki­állításon szerepelt. . . . 1984 óta folyamatosan részt vesz a szakkörvezető tanárok to­vábbképzésén a tokaji nyá­ri művésztelepen. Legmaga­sabb szintű szakkörvezetői, valamint képzőművészeti me­nedzser végzettséggel ren­delkezik. 1989-ben megkapta a Szocialista Kultúráért ki­tüntetést. Képei külföldi gyűjtőknél is megtalálhatók, például Cseh- és Szlovák Köztársaságban, Franciaor­szágban, Angliában... Eisele Gyula, a stúdió he­lyettes vezetője, fiatalkori rajzkészségét autodidakta módon fejlesztette, fő irányt számára az alkalmazott grafi­Pályázati felhívás Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere PÁLYÁZATOT HIRDET a polgármesteri hivatal alábbi belső szervezeti egységeinek (osztály-, hivatal) vezetői munkaköreinek betöltésére. A PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI: ♦ részletes, szakmai életutat is bemutató önéletrajz, ♦ végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, ♦ 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, ♦ büntetlen előélet, ♦ munkaköri követelményekre és a szervezeti egység tevékenységére vonatkozó elképzelés, ♦ fizetési igény megjelölése. SPECIÁLIS FELTÉTELEK: PÉNZÜGYI, GAZDÁLKODÁSI ÉS ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY + közgazdaságtudományi, vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, ♦ 5 éves szakmai és vezetői gyakorlat. ADÓ- ÉS ILLETÉKHIVATAL ♦ közgazdaságtudományi, vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, + 5 éves szakmai gyakorlat. HATÓSÁGI OSZTÁLY ♦ állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, + 5 éves államigazgatási és vezetői gyakorlat. SZOCIÁLIS OSZTÁLY ♦ állam- és jogtudományi, orvostudományi egyetemi, vagy szakirányú főiskolai végzettség. VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉS VÁROSELLÁTÁSI OSZTÁLY ♦ szakirányú egyetemi végzettség, + 10 éves szakmai gyakorlat. ÉPÍTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI OSZTÁLY ♦ építészmérnöki, vagy építőmérnöki oklevél, + 10 éves szakmai gyakorlat. KÖZOKTATÁSI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI OSZTÁLY + tudományegyetemen szerzett oklevél. VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ + műszaki egyetem építészmérnöki karán szerzett oklevél, + 10 éves szakmai gyakorlat. EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOS + orvostudományi egyetemi végzettség, társadalom­orvostani képzettség. KÖZPONTI INFORMATIKA (számítástechnika) + szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség, + 3 éves szakmai gyakorlat (az államigazgatásban való jártasság előnyt jelent). HIVATALI GONDNOKSÁG + felsőfokú iskolai végzettség, + 3 éves szakmai gyakorlat. A pályázatokat Miskolc Megyei Jogú Város polgármeste­réhez (Miskolc, Tanácsház tér 8. sz.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtási határideje: 1991. május 31. TISITIIO Használtruha­forgalmazók figyelmébe! A Ruhatisztító Szövetkezet HOLLAND árualapból folyamatos ellátást biztosit. JÓ MINŐSÉGŰ, VEGYES RUHANEMŰ 100 kg-os zsákos kiszerelésben 210 Ft/kg -f- áfa (változatlan áron) EXTRA SZÍNES PÓLÓK 25 kg-os zsákos kiszerelésben 480 Ft/kg -j- áfa GYERMEK PÓLÓ, PULÓVER, NADRÁG 25 kg-os zsákos kiszerelésben 210 Ft/kg -j- áfa EXTRA BABY RUHANEMŰ 25 kg-os zsákos kiszerelésben 480 Ft/kg + áfa EXTRA VEGYES GYERMEKRUHÁK 2 évestől kamasz korig (25 kg) 440 Ft/kg + áfa OLCSÓ NÉMET D1VATÖVEK nagy választékban! Árusítás: hétfőtől péntekig, 7-14 óráig. Budapest X., Vasgyár u. 10. Tel.: 127-1040. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 0.05: Hangszemle. — 8.20: Eco-mix. — 9.05: Nap­közben. — 11.1-0: Népdalkörök és citerazenekarok. — 11.30: A nemzet napszámosai. — 13.05: Klasszikuso'k délidöben. — 1-4.05: ötágú sip. — 14.35: Puskás Sán­dor nótákat énekel. — 15.05: M.etromóm. — 16.15: Boldog szü­letésnapot! — 17.05: így láttam Bartókot. — 18.00: Es>ti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.15: Lát­tuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt, hol. nem volt... — 19.50: Gong. — 20.05: Európa-stúdió. — 20.35: Palóc népzenei est az egri Es­terházy Károly Tanárképző Fő­iskola zenetermében. — 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: A hibás, példány. Kis Zoltán hangjátéka. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fiók. — 23.05: Magyar operákból. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Böngészde a zenei an­tikváriumban. — 10.05: Operett­parádé. — 11.03: Sárga tenger­alattjáró. — 12.00: Nótamuzsika. — 13.03: A tegnap slágereiből. — 14.00: Tea hármasban. — 15.05: Páihenőidő. — 17.00: RádióMa. — 13.03: Kölyökrádió. — »1-9.30: Popregiiszter. — 20.00: Norvégia. — 21.03: Közkívánatra! — 22.03: Tövisek és virágok. — 23.10: Al­bumajánlat. BARTÓK: 9..10: A Kodály vo­nósnégyes játszik. — 10.05: Ma­gyar írás. — 10.50: Szimfonikus zene. —. 12.05: DallapiccoIIa: A fogoly. Opera. — 13.00: Bland- rata György szabadsága. Török Tamás Erdélyi Mefisztó című regényének rádió változata. — 13.54: Századunk rézfúvós ka­marazenéjéből. — 14.26: Concer­tino Praga. — 14.45: Nürnbergi orgonahét 1990. — 16.05: Kis­sing! nyár 1990. — 17.34: Bariton­áriák. — 18.00: Szlovák nyeiltvű nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nyelvű nemzetiségi mű­sor. — 18.40: Szerbhorvát nyel­vű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi mű­sor. — 19.25: Hazátlan madarak. — 19.35: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. — 21.40: A mormonok földjén. — 22.10: XVII. századi zene. — 23.05 : Phi­lip Catherine dzsesszegyüttese játszik. — 23.25: Goldmark Ká­roly, a zongora művésze. MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyar­országi krónika. — Tegnap ülé­sezett Eger város önkormányza­ta. — Ma nyílik a Borsodi Mű­szaki Hetek. — Szikszó olasz testvérvárosi kapcsolata. — Hit­tanképzés a főiskolán. — Békés Dezső jegyzete. — Reklám. Szer­kesztő: Szemes István. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. me­nedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 9.00: Két évszá­zad népies műdalai. — 9.40: Év­gyűrűk. — 10.10: Segítőtárs. — 10.25: Jessy Norman. Angol fiLm. — 11.40: Képújság. — 16.25: Képújság. — 16.35: A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi magazinja. — 17.00: Ka­lendárium 1991. — 17.30: Marc és Sophie. Francia tévéfilm. — 18.05: Pénzvilág. — 18.15: A kiskutya kalandjai. Amerikai rajzfilm. — 18.35: Esti mese. — 18.45: IS. MOST. — 19.15: Mini klip-mix. — 19.30: Híradó. — 20.05: Terápia. Amerikai film. — 21.40: Létkérdések. — 22.25: Oldjuk meg! — 23.35: Késő es­ti híradó. — 23.40: ZDF-híradó. 2. MŰSOR: Jó reggelt! — 6.00: Nap-kelte. — 9.00—12.30: Kellemes délelőttöt! — 9.00: Stúdió ’91. — 10.00: Riportmüsor. — 10.10: Boldog család. — 11.00: Napzárta előtt. — 11.30: Tele­tipp. — 12.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 12.30: Hírek. Kel­lemes délutánt! — 15.00: Gye­rekeknek. — 15.25: Hírek. — 15.35: Délutáni filmajánlat: Szlovákia műemlékei. — A re­pülés története. — 16.30: ötről hatra. — 17.30: Olasz nyelvlec­ke kezdőknek. — 17.45: Torpe­dó. — 18.00: Tom és Jerry. — 18.10: Telesport. Jó estét! — 18.35: Műsorelőzetes. — 18.45: Esiti egyenleg. — 19.00: Két fér­fi, egy eset. NSZK bűnügyi té- véfllim. — 20.00: Főszerepben: Bara Margit. — 21.10: Operafe- jedielmek. — 22.00: Híradó. — 22.35: Napzárta előtt. . . — 23.00: Országok, emberek, éle­tek. Amerikai tévéfíLm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.10: Iskolásoknak — 8.30: Kicsinyek magazinja. — 9.00: Események, kommentárok. — 9.30: Hírek. — 9.35: Tévéjá­ték. — 10.55: Karel Vacekkel a zenéről. — 11.40: Hírek. — 14.50: A jóslatok titka. — 15.20: Hí­rek. — 15.35: Dokumentumfilm. — 16.00: Népdalok. — 16.20: Té­véjáték. — 16.55: Süketek tv­klubja. — 17.25: A nap percei. — 17.35: Vásári pillanatok. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti me­se. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 2Q.00: Prágai ta­vasz. — 22.45: Nemzetközi ke­rékpárverseny. — 23.50: Hírek. 2. MŰSOR: 16.25: Labdarúgó­mérkőzés. — 18.20: Angol nyelv- tanfolyam. — 18.50: Művelődési műsor. — .49.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: Szál­loda a tónál. Angol film. — 21.15: A vetélkedésekről. —­21.30: Híradó,. — 21.57: Sport. — 22.00: Sport extra. — 22.25: Éj­szaka fehér lovakkal. Bolgár tévésorozat. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK AD ASAI: SAT1: 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Té­vébolt. — 10.10: Felkelés Indiá­ban. Német—olasz—francia film. — 12.05: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bin- go. — 14.00: ökörmesék. — 14.25: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévéből!. — 15.50: Kung fu. — 16.45: Sitingray. — 17.50: Boszorkányt szeretek. Üj víg játéksor ozat. — 18.15: Bingo. — 38.45: Jó estét, Németország! — 19.15: Szeren­csekerék. — 20.00: Hunter. — 21.00: Murphy románca. Ameri­kai játékfilm. — 22.55: A nap hírei, sport. — 23.10: Elátkozott örökösök. — 24.00: Filmesek órája. — 0.15: Hunger. — 1.15: Képújság. RTL: 6.00: Halló, Európa! — 9.10: A kaméliás hölgy. Ame­rikai film. — 11.10: Kockázatos! — 11.30: Vásárlók magazinja. — 12.00: Ját'ékshow. — 12.35: Rend­őrségi ügyosztály. — 13.10: A kalapács. — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A sprimgfieldi történet. — 15.10: A szív szava. Teleregény. — 15.55: Chips. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Já- téksihow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A bionikus nő. — 18.45: Híradó. — 19.20: Üt a mennyországba. Sorozat. — 20.15: Gyilkosság a hobbija. — 21.10: Német népi dallamok. — 22.10: A Stiern tévé magazin ja. — 22.50: A St. Elsewhere klini­ka. — 23.50: Harc a maffia el­len. Krimi. — 0.40: New York védangyala. — 1.25: A St. El­sewhere klinika. MOZI BÉKE: Veszett a világ. Mb;, színes amerikai, film 16 év! Kez­dés-: fl2, 13 órakor. — Három férfi és egy kis hölgy. Mb. szí­nes amerikai vígjáték. Kezdés: f5, f7, f9 órakor. — BÉKE KA­MARA: A postás mindig kétszer csenget I—II. színes amerikai film. Kezdés: 1 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI (Cinevision-kivetítő- vel): Sunny Day erotikus nap­lója. Mb. színes amerikai szex­film. Csak felnőtteknek! Kezdés: nil, 12, 14 és este 8 órakor. — KOSSUTH: Három férfi és egy kis hölgy. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 9, 11, f3, 5 óra­kor. — Veszett a világ. Mb. szí­nes amerikai film. 16 év! Kez­dés: 7, 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB: Abrakadabra. Színes amerikai komédia. Kez­dés: f5 órakor. — Az Isten hát­rafelé megy. Színes magyar film. Kezdés: f7 órakor. — Rém­álom Freddy visszavág. Mb. szí­nes amerikai film. Kezdés: f3, f9 órakor. — HEVESY IVÁN VIDEOMOZI: piedone Egyiptom­ban. Mb. színes olasz kalándfilm. Kezdés: 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS; Jákob lajtorjája. Mb. színes amerikai horrorfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, 17 órakor. — TÁNCSICS VIDEO­MOZI (Cinevision-kivetítővel):, Cupido nyila. Mb. színes ameri­kai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Ovi- zsaru. Mb. színes amerikai víg­játék. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC. EGYETEM: Nyomozás Krisztus holtteste után. Mb. színes olasz bibliai történet. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — PA­NORÁMA AUTÓSMOZI, Gö- RÖMBÖLY: Piszkos alku. Szí­nes amerikai kalandfilm. Ki­emelt helyár! Kezdés: este 9 órakor,. — MEZŐKÖVESD: Sze­repcsere. Színes amerikai vígjá­ték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KAZINCBARCI­KA, KAMARA: Kickboxer. Szí­nes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk! SZÍNHÁZ 22., szerda LILIOM Radnóti ifjúsági bérlet Kezdés: este 7 órakor RÖNAI SAlVDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT nem Élhetek MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Bérletszünet Kezdés: d-u. 5 óraikor 7 / ♦ / * / * f t]f ; f jubileumi kiállítás Szikszón

Next

/
Thumbnails
Contents