Észak-Magyarország, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-12 / 85. szám
1991. április 12., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Lovas Lajos Találkozás Lomax történésszel Bill Lomax .angol történész 1943-toan született ,Boil Ionban, Angliában, angol szülők gyermekéként. Szociológiát tanít, a szovjet és a kelet-európai társadalmak szakértőjeként, a nottinghami egyletemen. Az 1956-os magyar forradalom idején mindössze tizenkét éves iskolásgy.ermetk volt, ám ez a jelentős nemzetközi esemény olyannyira felkeltette érdeklődését, hogy élete későbbi, felnőttkori szakasza szorosan összekapcsolódott 'hazánk legutóbbi három és fél évtizedes történelmével. Művei közüli megemlítendő: Hungary 1956 (Magyarország 1956) — angolul 1976- ban jelent meg. Az első magyar nyelvű kiadás — magyar szamizdatban — Budapesten íaai-'ben látott napvilágot. Az átdolgozott és kibővített magyar nyelvű kiadást a Magyar Füzetek jelentette meg Párizsban, 1982-lben. Az .első legális magyar nyelvű kiadást az Auróra Kiadó adta ki 1989-ben. Kemény Istvánnal közös szerkesztésben, Magyar Munkástanácsok 1956-ten: Dokumentumok, Magyar Füzetek, Párizs 1986 — fűződik a nevéhez. Bill Lomax a Történelmi Igazságtétel Bizottság meghívására ezekben a napokban hazánkban tartózkodik. Éltünk az alkalommal és interjút kértünk az angol történésztől. — ön gyermek volt 1956-ban, a magyar forradalom idején. Mi késztette később arra, hogy mint történész, megírja M agyar- ország 1956 és a Magyar Munkástanácsok 1956-ban című könyvét? — Számomra 1956 volt az első olyan nemzetközi esemény, amely felkeltette érdeklődésemet. Rengeteg könyvet, újságcikket olvastam a magyar forradalomról, s közben rá kellett arra döbbennem, hogy valamennyi kiadvány az értelmiségiekről szólt, s persze a szerzők is ők voltak. Engem mindez .nem tévesztett meg, hiszen egy forradalom nemcsak az érteímiségiiekkél vihető végbe. Ezért is (határoztam úgy,'hogy változtatok az emigránsok által felvázolt képen, még mielőtt torzulást szenvedne a történetem. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy könyvamiben megkülönböztetett figyelmet szenteltem a munkástanácsoknak. — Hogyan fogadták a magyar forradalmat megörökítő ikönyvét? — Általában szkeptikusan. Az a nézet uralkodott akkoriban, hogy eltúloztam a munkástanácsoknak a forradalom idején betöltött szerepét. Érdekes, hogy a ’70-es éveik közepén még a .pesti ellenzéki körök szerint is túl „balos” nézőpontból ítéltem meg ,1956-ot. Az egyik magyar dissai- dens .szociológus például, amikor megkapta az írásomat, felettébb csodálkozott, hogy történész létemre ilyesmivel foglalkozom. — Az ön angol nyelven megírt könyvét Krassó György fordította magyarra, ugyanakkor kiegészítéseket is fűzött hozzá. .Mindez az ön egyetértésével történt? — Annáik időjén Pesten találkoztam Krassó Györggyel, akivel barátságot kötöttem. Átadtam neki az eredeti angol szöveget, ám akkor ón nem kértem arra, hogy fordítsa le magyarra a könyvemet. De miután megtetszett néki, lefordította, s lábjegyzet formájában kiegészítést fűzött hozzá, amit én örömmel fogadtam. — ön mikor tanulta meg a nyelvünket? A magyar nyelv elsajátítása netán össze- függ a könyv szerzőjének abbéli szándékával, hogy a lehető legtárgyilagosabban ítélje meg a forradalmi eseményeket? — Amikor a ’60-as évek végén először érdeklődtem az ’56-os magyar forradalomról, magyar emigránsokkal találkoztam Londonban. Mindenki azt mondta, számomra aligha lehet érdekes ezzel a témával foglalkozni, arról meg egyenesen igyekeztek lebeszélni, hogy megpróbálkozzak a magyar myeüv elsajátításával. Én erre azt válaszoltam, tehetetlen objektív képet alkotni egy országról, ha nem tudok az emberékkel érintkezni. Nem tágítottam tehát élihaitáro/.ásomtól, nekifogtam a .nyelvtanuláshoz. — ‘Több alkalommal járt Magyarorszá- 90«. Milyen szemmel nézte a pártállam■ az ón itteni tevékenységét? — Azt hiszem, eléggé gyanakodtak rám, óe nem azért, hogy ötvenhattal foglalkoztam, hanem mert nem ismerték idejövetelem célját. A hatalom képviselői nem tudták, hogy hova tegyen ék. Amikor azután az átdolgozott és kibővített magyar nyélvű kiadást a Magyar Füzetek 1982-ben, Párizsban megjelentette, nem tűrték el, hogy az önök országába látogassak. így történt, hogy a Keleti pályaudvaron kényszer hatására több órát üldögéltem, .majd kiutasítottak az országból. Szinte biztosra veszem, hogy mindezt azért tették velem mert kapcsolatot tartottam a számiadat kiadóival, az akkori szerveződő ellenzékkel akik között sok barátra találtam. — Van-e most kapcsolata a volt ellenzékkel? — Mint már említettem, nem a könyvem, hanem az ellenzékkel fenntartott‘kapcsolatom miatt utasították 'ki akkor az országból. Több éven keresztül nem is utazhattam Magyarországra. A „jég” 1989 őszén tört meg, ugyanis a népszavazáson már jelen lehettem. A következő utazásom időpontja az 1990 márciusára, a parlamenti képviselőválasztásra esett, majd ugyanebben az éviben a helyhatósági választások alkalmával jártam Magyarországon. — Készül esetleg egy újabb könyv kiadására? — Minden bizonnyal részt veszek abban a kutatási programiban, amelynek a kelet- európai országokban végbemenő változások elemzése a célja, különös tekintettel az új rendszereik kialakulására, fejlődésére. Ha minden igaz, ón a m'agyar viszonyokkal foglalkozom majd. A megbízást erre a munkára az aingol közgazdasági-társadalomkutatási tanácstól kapjuk. Már csupán a kutatásihoz szükséges anyagiak biztosítása van hátra. — Ön a könyvében is említést tesz róla, hogy 1956 megörökítésében nem elsősorban a szerzőé az érdem. — Ezt most ás vallom, ugyanis az ötvenhatról szóló könyvet nem én magam írtam. Ami a könyvben szerepel, azoktól az emberektől származik, akik harcoltak a barikádokon, a gyárakban, a politikai hadszíntéren. Ók lényegesen fontosabb szerepet töltenek be, mint ón, a könyv írója. — A történész szemszögéből nézve, minek nevezhető a hazánkban 1989-ben bekövetkezett változás? — Én nem nevezném forradalomnak. Ugyanis a forradalom velejárója egy nagyarányú társadalmi mozgás, ez két évvel ezelőtt még nem volt észlelhető. Tavaly októberiben, a taxisblokád idején valami hasonló mozgás már elkezdődött, de ezt nem lehet ötvenhathoz hasonlítani. A 'blokádban résztvevők tavaly a saját érdekükben mentek az utcára, nem pedig abban a reményben, hogy új társadalmi rendet szándékoznak létrehozni. Én nem hiszem, hogy teljes egészében végbement Magyar- országon a rendszerváltás, még mindig csak a régi rendszer összeomlásáról lehet beszélni. Egy biztató jövő kialakulása csak a társadalmi szolidaritás talaján képzelhető el. — Erről a szolidaritásról hallhatnánk bővebben a történésztől? — Elöljáróban szólnom kell róla: az én megítélésem .szeriint az ötvenhatos forradalom spontán, ugyanakkor követeléseit tekintve fi.gyelemremélltóan egyöntetű volt. Emellett a szolidaritás és a társadalmi igazságosság szelleme hatotta át, egyszerre állt a nemzeti egység és közös emberi talaján, ami sok megfigyelőre — magyarra és külföldire egyaránt — nagy hatást gyakorolt. Kérdésére válaszolva azt is elmondhatom, 1956 célkitűzéséi csak formájukban teljesültek, tartalmukban nem. Azt ugyanis látni kell, hogy az összes forradalmi célkitűzés középpontjában állt a társadalom minden szintjén megvalósuló autonómja és önkormányzat követelése. Igaz, a magyarok ma már nincsenek kitéve a pártállam mindenható ellenőrzésének és irányításának, ennek ellenére nem kapták meg a valós ellenőrzés lehetőségét saját életük és ügyeik felett. Meggyőződésem, hogy ez volt az oka a választásokon való alacsony részvételnek is. — Véleményem szerint egyedüli lehetőség kínálkozik a mai romló gazdasági helyzeten való túljutáshoz, nevezetesen, ha az emberek együtt cselekednek, közösen, ugyanannak a szolidaritásnak .a szellemében, amely magatartásukat 1956-ban jellemezte. Akkor, a forradalom .szelleme az egyes ember által társai iránt érzett szolidaritás, törődés, részvét és tevőleges segítség szelleme volt. Ez a szellem szült közös cselekvést az utcákon, az egyetemeken, a fegyverrel .harcoló .csoportokban és a gyárakban. És ami még ebben a legnagyszerűbb volt, hogy sokain kockára tették, és ha kellett, fel is áldozták életüket a szabadságért, a társadalom jólétéért. — Köszönöm szépen a beszélgetést. Hat hónap a biztosnak Kohász a kohászat élén A kohászatban. Mennyit ér? Miniszteri biztos irányítja április elsejétől az Ózdi Kohászati Üzemeket. Dr. Szőke Tibor biztosi kinevezése mellett megkapta a vezérigazgatói titulust is, mint beszélgetésünk .során elmondotta: így tudja igazán kézben tartani az ÖKÜ kor- mánykerekét. Egyébként Szőke úr szakember, kohómérnök, a Vas- és Acélipari Egyesülés műszáki-fej leszté- si irodájának helyettes vezetője volt. — Azt a beosztásomat kinevezésem ellenére megtartottam. Ez volt a kérésem — mondjia. Különben Ózd nem ismeretlen számára, ha közvetve is, de dolgozott az itteni kohászatért. Kívülről jött ember, állítja, így minden bizonnyal többet tud majd tenni a térségért. — Mennyi időt adott magának? — Hat hónapot. — És a miniszter? — Ö is. Fél év után, akár Siker, akár .sikertelenség kíséri munkámat, felállók. Nincs szándékomban Ózdon maradni... — Akkor amolyan rend- csinálónak jött... — Végezetül igen. Az a feladatom, hogy megoldjam az ÓKÜ lehetőleg veszteség- mentes működtetését, és elsimítsam azokat a feszültségeiket, amelyek a kohászati üzemek és az acélmű részvénytársaság között keletkeztek. És természetesen az sem mellékes, hogy a privatizációs folyamatokban az ÖKÜ ne kerüljön előnytelen helyzetbe. — Minek tulajdoníthatók az imént emlegetett feszültségek? — Részben személyekre is visszavezethetők, ám szerintem a lényeg az: mindenki hajtja a maga igazát, és így megmerevedtek az álláspontok. Oldódnunk kell! Itt van például az ominózus finom- hengermű ügye: végre megállapodtunk az rt.-vel újraindításáról, három hónapra béribe adtuk nekik. Az is világos, hogy a részvénytársaság további termelőegységeket és kiszolgálóegységeket kíván megvásárolni tőlünk, amelyekre szükségünk van. Ezeket reális áron adjuk csak el, ésszerű kompromisszumot kell kötnünk a németekkel. bagóért semmit nem adunk el. Ezt tudomásul kell venniük. Nem herdáljuk el az állami vagyont... Vélem, az lett volna az igazi, ha annak idején teljes német tulajdoniba megy át a kohászat, hiszen nem éppen az a természetes, hogy mondjuk a fiinomhengerműbenegy sor az övék, három meg a miénk, hogy más szolgáltat azért, hogy ők működni tudjanak. Most azonban azon kell munkálkodnunk, hogy az ÓKÜ vagyonátadása mindenki megelégedésére történjen. — Szavaiból úgy veszem ki: nem ragaszkodik feltétlen az ÓKÜ-höz, ha önön múlna, eladná az egészet. — Nem feltétlenül kell megmaradnia az ÓKÜ-nek. Ám az érte kapott pénzből más ipart, munkahelyeket kell teremteni, a foglalkoztatási problémákat meg kell oldani. Elsődleges kérdés ez! — Mennyi a vesztesége a kohászati üzemeknek? — Tetemes, több, mint egymilliárd, de .nekünk is tartoznak. Egyébiránt a cég nem tartósan fizetésképtelen, így természetszerűen senki sem kezdeményezte felszámolását. Szeretném egy fél év alatt legalább nullszaldóssá tenni a kohászati munkát. — Már korábban meg kellett volna kérdeznem: miért vállalta el, és egyáltalán: ki ajánlotta be a miniszternek? — Ez utóbbiról csak any- nyit tudok: többen. Húsz éve dolgozom .a kohászatban, úgy éreztem: tudok tenni érdekében, Ózdért. Személyes ambíciók nem vezéreltek, de nyilvánvalóan: vágyom a sikerre. — Még annyit: ön szerint, szükség van magyar vaskohászatra? — Ha nem lenne, nem lennék itt. Ismételni tudom azt, amit mások is elmondtak már: szükség van a kohászatra, de nem olyanra, mint a mai. Kisebbre, hatékonyabbra. És a kohászatból felszabaduló embereknek munkát, munkahelyet kell adni. Közös összefogással... (illésy) Mi lesz veled kohász? Ózdon pattanásig feszült a hangulat. Fotó: Laczó József A többi néma csönd Pont kerül a Zwack-ügy végére? (Folytatás az 1. oldalról) Éppen ezért a Külügyminisztérium nem várja meg a nyarat sem. hanem azonnal visszahívja Zwaök Pétert, Erre 48 órán belül is sort lehetett volna keríteni, de megállapodás született arról, hogy a gentleman módra való távozáishoz legalább ikét hét ikell. És másfajta viselkedés. Éppen ezért a továbbiakban sem Zwack, sem Jeszenszky nem fog nyilatkozni erről az ügyről a sajtónak. Az államtitkári beszámolót az ellenzéki és. a kormánypárti képviselők ádáz vitája követte. Bevezetőiében már a bizottság elnöke. Horn Gyula (MSZP) <ís sajnálkozását fejezte iki amiatt, hogy az ügy árthat a magyar—amerikai kapcsolatoknak. Javasolta, hogy a bizottság április 24-én hallgassa meg mindhárom érintettet: Zwackot. Bollobástés Jeszenszky!. Vásárhelyi Miklós (SZDSZ) is a meghallgatás mellett érvelt, kiemelve. hogy ez nem Zwack- ügy. hanem az amerikai magyar nagyikövetség ügye. és hogy az 1919 óita létező magyar diplomáciai szolgálatnak még nem volt ehhez hasonló botránya. Rockenbauer Zoltán (Fidesz) is fontosnak találta. hogy Zwack Péternek olyan súlyos vádjai hangzottak el. amelyékre válaszolná ikell. Katona Tamás leszögezte: a miniszterelnök már kontaktusba lépett amerikai diplomáciai körökkel, amelyek megnyugtatták: aiz ügynek nem lesz kihatása a magyar—amerikai kapcsolatokra. Az államtitkár arra kérte a bizottságot, hogy csak Jeszenszky Gézát hallgassa meg. Zwadk Pétert ne. A kormánypárti képviselők egy emberiként teljesítették az államtitkári kérést: 11:7 szavazati aránynyal. Mint mondták, nem kíváncsiak arra az emberre. aki a nemzetközi sajtónak is Ikäiteregette a szeny- nyesit. altoi hivatali titkot sértett allci dilettáns szereplésével annyit ártott a magyar diplomáciának, (bőszeik.) Dombrovszky Aűám
