Észak-Magyarország, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
1991. április 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 • • ■ mert mindig elfelejtünk valamit! Alighogy leülök az írógépemhez — valami szép tavaszi, s bizakodó jegyzet reményében — szól a feleségem, h°gy szaladjak le a boltba, mert . . . Fogom hát a szatyrot, s in-j dúlok. Ügy látszik mások is elfeledtek ezt, azt, vagy csak: "jóst a nagyszombat délelőttien - jut idejük a beszerzésekre, mert telis-teli a kis üzlet; egy tűt nem lehetne leejteni. Valamicskét várni is kell, így hót nem kerülheti el figyelmem a bolt előtti három utcaseprő, azaz köztisztasági alkalmazott, vagy még finomabban: területkarbantartó. Kicsit labilison állnak a területen, (tudniillik a boltban pálinkát is mérnek), így hát a ..karbantartást” nem szorgalmazzák; rábízzák azt a böjti szelekre, meg a tavaszi esőre. Mint minden kiscsoportban, közöttük is van egy hangadó. Val ami nagy verekedés részleteit idézi fel érzékletes szavakkal - dialógusban elevenítve töl a drámai részleteket — s élénk taglejtésekkel, „testbeszéddel” kíséri mondandóját. Nem hiányoznak a hatáskeltő szünetek sem. Egyszóval, valami ősi, népi jelenségnek vagyok tanúja, mikor a tömegből egyszerre csak kiválik valaki; a sámán, a jakulátor, a bohóc a néptribun — tulajdonképpen egyre megy. Természetes, hogy a történet hőse és főszereplője maga az előadó, aki önnön tetteinek állít emléket - egyelőre prózában. Később - ha lesz még; pálinka — nyilván dalbetétek is gazdagítják majd az előadást. Mert kellően meg kell, hogy hatódjunk önmagunktól ahhoz, hogy eszünkbe jusson: „Édesanyám, íe jó asszony" és így tovább . . . De az ember még nem dalol, csak beszél. Ellenfelei már ott hevernek körülötte a padlón, s ő villogó szemekkel kérdi: Nem volt még elég? Az anyátok sunyi . . . A másik két utcaseprő elismerően bólogat. Nyilván a beszélő fizette a pálinkát; társai kötelesek meghallgatni. Beállnék én is a hallgatók közé, de hát sietnem kell a frissen vásárolt tejföllel, meg vár az írógép is a szép tava- szi jegyzet első soraival. Azt a készülő kis dolgozatot azonban már örökre elfújták a böjti szelek. Caplatok a sáros járdán az ezernyi — környezetidegen — hulladékot kerülgetve és rugdalva, miközben az utcaseprőkre gondolok. Feltételezem, hogy ők a rendszerváltás előtt is utcaseprők voltak; és akkor sem, irigyelte a helyüket senki. Azóta mi változott? Jó — mondjuk — elmentek szavazni, ha elmentek. Milyen párti lehet egy utcaseprő?" Zöld-párti? Vajon érdekli a reprivatizáció? Sem földje nem volt, sem gyógyszertára. Érdek-' li, hogy a világ kilenc országának vezető politikusai között hányadik helyet foglalja el a; népszerűségi listán a magyar- miniszterelnök? S hogy egyáltalán ki a magyar kormányfő? Persze azért a mi emberünk, a mi honfitársunk. A mi gyermekotthonunkban nőtt föl, a mi iskolánkból maradt ki, - mondjuk az ötödik osztály után a mi javító-nevelő intézetünkben töltött hosszabb rö- videbb időt, a mi munkásszállásunkon lakik. A mi személyzetisünk, a mi párttitkárunk, a mi rendőrségünk, a mi társadalmunk terméke, produktuma. Ez a harminc év körüli fiú, fiatalember, számos hatósággal, felelőssel, főnökkel, megbízottal, ügyintézővel, tanítóval, tiszttel találkozott eddigi életében, de az a bizonyos HUMÁNUS TÁRSADALOM soha nem jelent meg előtte élő valóságában. Mit akarunk tőle? Nem sö,- kat csak azt, hogy söpörjön. De hát más se igen söpör, senkise söpör — csak dumál. Hát akkor miért ne mondaná, el ő is nagyszombaton délelőtt két társának, hogy miként lett hős, bajnok, egy kültelki kocsmában. Miért ne képzelné magát erős, kemény fickónak, mikor mások vállalkozónak,- közigazgatási szakembernek, írónak, színésznek, sőt a hon. atyjának képzelik magukat. Igen, nálunk mindenki eljátssza kisded játékait. Ki az utcán, ki a kocsmában, ki a gyárban, ki a földnek népe, előtt, ki az üzemben, ki a katedrán, ki a Parlamentben. Többnyire hatásos, jó játékok, Hisz köztudomású: „mindjárt vitéz, mihelyt magyar, y ő s az Isten egyet akar...” És a hatásos jó kis játékok közben eljött a húsvét, s mint jött el is múlt. De lesz-e feltámadás? Nemcsak amolyan jelképes, hanem valóságos. Amit a Tamások megtapinthatnak. Ménéi nemzet vagyunk Örömmel olvastam a minap egy hírt, miszerint három lehetséges fiatal díjat nyert a világkiállítással kapcsolatos Pályázatával. Természetesen a átj jelentősebb pénzösszeggel jort. És az is természetes számomra - sajnos —, hogy a bécsi világkiállításra kiírt pályázaton érték el a megtisztelő helyezést. Megértjük azokat, akik a világkiállítás megrendezése mellett állnak ki, ecsetelve, milyen előnyökkel járna számunkra e nevezetes esemény. De megértjük azokat is, akik kivont szablyával védelmezik a hont, Precíz érvekkel alátámasztva, milyen kiheverhetetlen hátrányokkal járna a világkiállítás megrendezése. Mi egy ilyen megértő nemzet v°9yunk. , Megértettük azt, hogy a vi- a90n mindenütt nyereséges, ntazó nagycirkusz - a For- - egyedül hazánkban akozott többmilliós deficitet, rr^.tjiy azt, hogy az el- ült évi aszálynál, amikor a vol °rica kisült a földekből, jó... nagyobb kárt okozott a jól k ®rült káposztatermés. A küld r.|cával nem volt baj, hiszen QzSu't- De a sok káposztával, mái k°i volt ám. A rekord va| naterméssel, a sok disznóba' ? tej je I, a barackkal, a SSal Ugyanúgy. Apáink megértették a múltban szeretve tisztelt nagyvezérünk, Rákosi Mátyás szavait: - nem ehetjük meg ma azt a tyúkot, amely holnap aranytojását tojja ... Mi megértjük és megértük, hogy lassacskán nemhogy tyúkot, de a szárnyát és a lábát sem vehetjük meg. Hiszen mi, egy megértő nemzet vagyunk. Szűkebb pátriánk, megyénk és városunk, Miskolc is részesülhetne ebből az áldásból. Köztudott tény, városunkban rövid idő alatt háromszorosára nőtt a munkanélküliek száma, és további emelkedés várható. Az országot járva őszinte szomorúsággal tapasztaltam, nincs egy szép épületünk, mely a háború óta épült volna.. Monumentális több is - de szép sajnos egy sem. Nem is igen lesz, mert pénz beruházásokra napjainkban nem teremthető elő. Ismert okok miatt. Most itt a nagy lehetőség. Üj beruházások, új munkahelyek. A döntés állampolgári jogon a mi felelősségünk. Lehet persze, a mi kezünkön mindez veszteségessé válna, de mi ezt is megértenénk. Mi egy megértő nemzet vagyunk. Márkus László Tatárjárás III. A csata A Sajó partján pihen a tábor a csendes tavaszi estén, csak a hidat vigyázza gondosan az őrség. A király hű embere, Pók Móric kikémlelte a tatárok táborát. Béla és főemberei most azt latolgatják, mit tegyenek. Annyit már tudnak, hogy a tatárok sokan vannak, de nem igazak a nagyító rémhírek, — nem többen, mint a magyar sereg. A vérme- sebbek másnap nekikrohan- nának. De a király úr az óvatosabbakra hallgat, s kimondja a döntő szót: nem támadunk, várunk. Támadjon a tatár. A hídon nem tud átjönni, a páncélosok vasfalát nem törheti át ilyen barbár, gyülevész horda — gondolják. A folyó megáradt, s máshol, mint a hídon, átlábolhatatlan. Batu kán arra számított, hogy a magyarok átrohannak a hídon, s akkor beleszorítja őket a folyóba, a mocsarakba és senki sem menekül. A király kell főleg — élve, vagy halva. A legfontosabb az uralkodó megölése, vagy elfogása. Ha nincs fej, nincs többé ellenállás — ez még Dzsingisz kán tanítása. S ez a tanítás Ázsiában fényesen bevált. Hatalmas birodalmak omlottak össze. Így lesz ez magyar honban is, — erre bizton számítottak. S még valamit nem tudtak a magyarok: Béla királyt nem véletlenül csalták maguk után a tatárok kelet felé, úgy téve, mintha kifelé menekülnének az addig szerzett zsákmánnyal. Magyarországon is a jól bevált „körvadászat” módjára szervezték meg a hadjáratot. A lengyel földön át északról, az Erdélyen át délről érkező szárnyaknak kell harapófogóba fogni Bélát, akit szemtől szembe Batu támad meg. Szerencsére azonban a szárnyak késlekedtek. Északon 9-én Legnicánál tönkreverték a lengyeleket, de még legalább másfél hétre lett volna szükség, hogy Béla király hátába kerüljenek. Batu ezt nem tudta, s várni nem akart. Ha nem jönnek a magyarok, akkor mi támadunk, határozott a kán. s parancsával senki sem ellenkezhetett. A királyi tanács már oszlófélben volt, amikor egy szökevény oroszt kísértek Béla úr elé. Tőle megtudták, a tatárok hajnalban akarnak támadni, meglepetésszerűen, a hídon át. Az értékes hír egészen felvillanyozta Ugrin érseket és a harc többi hívét. Siettek készülni, hogy visszavághassanak a Pest alatti kudarcért. .. Az éjszakában a tatár felderítők próbáltak először át- lopódzni a hídon. Gyorsan kiderült azonban, az őrség igencsak éber. Résen van, s nem kis erőt képvisel. Batu kánnak ezt jelentették. G azonban hajthatatlan maradt. Nyílzápor után megindult a roham. A keskeny hídon át nekizúdultak Ugrin érsek és a templomos lovagok páncélosainak. Ott volt Kálmán herceg is, a király öccse, kipróbált harcosaival. A tatár kard és lándzsa a lovagok ellen nem sokat ért. Szemtől szemben, ember-ember elleni harcban a tatároknak nem lehetett esélyük a győzelemre. Batu nem törődött azzal, hogy emberei halomra hullottak. Legjobb alvezéreivel élén küldte .csatába a válogatott csapatokat is. Mindhiába. Végül fogcsikorgatva engedett, visszaparancsolta a támadást. Már-már erőt vett rajta a csüggedés. A kémei azt jelentették: erős a magyar sereg. S most íme, megbizonyosodott róla. A saját szemével láthatta, hogy tapodtat sem jutnak előre addig legyőzhetetlen nek hitt harcosai. Azt latolgatta, hogy nem kísérti meg újból a támadást, hanem visszavonul, kivonul az országból. Szubotáj, Dzsingisz sokat próbált vezére addig győzködte, míg maradásra bírta. Még egy próba kell, ha nem győz az erő, győz a ravaszság. Bekerítő hadmozdulat lehet a nyerő: a körvadászat. Csak hát a megáradt folyó meg a mocsarak. Mindegy, át kell kelni bármi áron. Szubotáj kapta a parancsot: a hídtól lejjebb és feljebb át kell jutni a Sajón, s oldalba és hátba támadni a királyi sereget. Fáradtan, de diadallal tértek vissza a hídtól a vitézek a táborba. Hogyne, hiszen veszteségük alig volt, s egy rakás tatárt öltek meg. Napvilágnál szétmorzsoljuk őket, — fogadkoztak. Továbbra is őrség maradt a hídnál, a többiek pihenni tértek. Rövidesen csendbe borult a tábor. Csak egy-egy nyugtalankodó ló horkant fel olykor. Hajnalodott. A híd őrsége megint azt vette észre, támad a tatár. Támad, de mindhiába, játszva verték őket vissza. Egyszerre azonban oldalt, s a hátukba is nyilak egész felhője zúdult. Átértek a tatár szárnyak, s legyezőszerűen szétnyíltak, s megkezdték laza gyűrűbe fogni a királyi tábort. A híd őrsége megrettent, hogy elvágják őket a többiektől. A hírvivő hiába nyargalt lóhalálában a táborba. Ahhoz, hogy a páncélosok beöltözzenek nehéz fegyvereikbe, előkészítsék a lovukat, s fölsegítsék őket, majd harci alakzatot formáljanak — nem kevés idő kellett. A tatárok pedig éppen időt nem hagytak. Fejvesztett kapkodás kezdődött. A híd őrsége mit tehetett, visszahátrált a táborba. Ekkor már özönlött át a hídon a tatár. A tábort körbefogták és távolból nyi- lazni kezdték. Lőtték szüntelenül. A magyarok hiába próbálták viszonozni. A tatár nyíl messzebb hordott, s volt eszük, hogy ők a magyar nyilak lőtávolán kívül maradtak. Lassan aztán egymás után harci egységgé formálódtak a csapatok. A vezérek dühödten próbáltak rendet teremteni, harcra buzdítani álmukból felriadt, kábán kapkodó embereiket A tatárok azonban még egyszer nem bocsátkoztak közelharcba. A táborból kitörő lovascsapatok olyanok lettek a nyilaktól, mint a sündisznó, ahogy rohamra indultak. A könnyűlovasok fürgén cikáztak ide-oda a mezőn. Észrevették a tatár gyűrű réseit, s azt rohanták meg Mikor átjutottak, meg sem álltak, egyszerűen elmenekültek a csatatérről. A lomha páncélosok erre nemigen voltak képesek. Őket vissza- visszaűzték a nyilak. A kirá- Lvi tábor egyre fogyott. A tatárok — régi cselük — sokakat hagytak menekülni, s az üldözésükre sem pazaroltak embert. Vártak, vártak a ..nagy vadra” — a királyra és kíséretére. Béla körül szorult a hurok. De még időben szánta el magát a cselekvésre. Hű emberei kiragadták a gyűrűből. Kísérete csak egy célt látott maga előtt: menteni az uralkodó életét, bármi áron. A király alatt váltották a lovakat, hiszen minden a gyorsaságon múlott. Gyorsabbnak kell lenni, mint a tatárnyilak! Mikor a vezetéklovak elfogytak, a kísérő főurak pihent tartalék lovukat. majd mikor már az sem volt, lóról leszállva. saját lovukat adták át. Tes tűkkel fedezték az uralkodót. Menekült ekkor már mindenki. De korántsem voltak olyan szerencsések mint a király. A tatárok sokukat belehajtották a mocsarakba. Ott pusztult Ugrin kalocsai érsek, Mátyás esztergomi érsek, Gergely győri püspök, s ki tudja még hányán. Batu kezébe került a tábor, egész felszerelésével. A pompás királyi sátrat magának tartotta meg, évek múlva nyugati utazók megcsodálhatták, székhelyén felállítva. Megsemmisült a magyar sereg, írtáig a krónikások, s írtak a késői kor krónikásai a tudós történészek. Sokan haltak meg, igaz. De a tatárok számára sem volt vérte- len a csata. Sehol máshol annyi embert nem vesztettek. mint Magyarországon, tudjuk meg az egykorú tudósításokból. A magyar sereg nagyobb része megmenekült. S megmenekült a király. Így volt, aki szervezze a további ellenállást, sikerült az esetleges örökléssel kapcsolatos trónviszályokat elkerülni. Gondban-gyászban ez lehetett akkor az egyedüli öröm. A jámbor hagyomány azt tartja, a király a Bükkön át menekült. Járdánházán, Bélapátfalvánál emlékművet is emeltek a régi esemény Nemrég ismertette privatizációs elképzeléseit a kormánybiztosi „védnökség” alatt működő Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát. A vezér- igazgató egy tudósokból, szakemberekből és tisztelőkből álló hallgatóság előtt fejtette ki a magánkezekbe kerülés lehetőségeit. A tulajdonosi szerkezetről, az önkormányzatok, szakszövetkezetek, szövetkezetek és a magántermelők bekapcsolódási lehetőségeiről Bacsó András vezérigazgató a következőket mondta: — A privatizálásnál szakmához értő, külföldi befektetőkre is számíthatunk, akik maguk is borászattal, borértékesítéssel foglalkoznak. De a tőkehiány miatt hazai és külföldi banki befektetőkre is szükség lenne. Az új szerveződésben az 1945 előtti szakmai közigazgatásnak megfelelően, az önkormányzatoknak kell a szőlészeti és borászati termelés helyi közigazgatási egységeivé válni. Ezeknek a következő főbb szerepköröket kellene ellátniuk: Hatósági feladatok a szőlészeti és borászati előírások, a hegyrend kialakításában és betartatásában. Ezzel a lehetőséggel azért kell élniük, mert a privatizációval egyidejűleg a szőlőtermesztési és borászati tevékenység emberi, tudati tényezőinek átalakítása is szükséges, ' másrészt a következetes, egységes fellépés a borvidék egyetemleges érdekeit is szolgálja. — Az önkormányzatok a Hegyközségek megalakítá| sának kezdeményezői és működtetésének résztvevői lesznek. Rövidesen megjelenik a mai követelményekre adaptált új' jogi szabályozás. Ezzel lehetőség nyílik a Hegyközségek olyan formában való megalakítására, amely a speciálisan rávonatkozó szabályok szerint jön létre. A magántermelők szervezésére és a szőlőtermesztési szakcsoportok további működéséhez is ez a forma kínálkozik, mivel a majdani hegyközségi tevékenység termelésszervezési oldala lényegében egybeesik a szakcsoportok mai érdemi tevékenységével. — Tulajdonosi jogok: Az önkormányzatoknak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az illetékességi területükön a privatizáció tárgyát képező — állami vagyon (társasági tulajdonba vitele) esetén (de egyébként is) a tulajdonost illető jogokat ők gyakorolják. A magunk részéről ezt mi is kívánatosnak tartjuk, de a lehetőség megteremtése törvénykezési kérdés. A megszerzett tulajdonosi jog feltétele annak, hogy a létrejövő vállalkozásoknak aktív részesei (részvénytulajdonosai) legyenek. Ez az emlékére. Valóság, vagy legenda, 750 esztendő távolából ugyan ki tudná azt eldönteni? ... A tatárok győztek. S a zsákmányt szerbe-számba véve nem sokat késlekedtek az üldözéssel sem. Batu nem tudott igazán örülni. Serege bizony megtizedelődött, s a fő célt mégsem tudta elérni: a király kisiklott kezei közül. De bízott benne, legközelebb nem szalasztja el az esélyt. De vajon lesz-e ilyen esély? Vakon hitte: kell lennie! S a hadjáratot tovább folytatta ... önkormányzatok pénzbevétele szempontjából nem elhanyagolható kérdés. — A szövetkezetek és magántermelők érdeklődésének előterében, a szőlőtermesztés biztonsága áll a borkombinát privatizációját követő időkben. Ez érthető is, hiszen az elmúlt időszakban a felvásárlást és kereskedelmet szinte kizárólag vállalatunk végezte. Ez a tény az egyik oldalról monopolhelyzetet, a másik, a termelői oldalról viszont felvásárlási biztonságot, valamint jelentősebb beruházás és piaci hatás nélküli termelési lehetőséget eredményezett. Ma viszont szembe kell néznünk azzal, hogy a versenyhelyzet kialakulása nemcsak felvásárlói, hanem termelői körben is létrejön. Valós piaci viszonyok között a termelési biztonság legfőbb garanciája csak a piac által elvárt minőség lehet. — A borkombinát a jövőbeni vállalkozó befektetők részére üzleti tervet készít. Ennek fontos része az a szövetkezeti és magán- termelői szőlőterület és pincekapacitás, amellyel az említett vállalkozások számolnak, és amelynek termésére a tervezett jövedelmezőség eléréséhez szükségük lesz. Az viszont már most látható, hogy az eddigi kapcsolatrendszer közvetlenebb, és sokszínűbb formában fog kialakulni. Meg kell említeni, hogy a borkombinát privatizációja a hegyaljai termelők számára is befektetési lehetőség, bár ennek határt szab a térségben a mobil tőke hiánya. Éppen ezért indokolt, hogy a termelők kedvezményes részvényhez (üzletrészhez) juthassanak. A privatizáció menetrendje a vezérigazgató szerint a következő: — A területnek és a vállalat szőlészeti-borászati vertikumának felosztása szakértői konzultáció révén az új egységeknek megfelelően. — Az üzleti tervek ösz- szeállítása, tőkeigényesség meghatározása. — Ismertető prospektusok szerkesztése, a befektetők számára meghirdetendő tender feltételeinek véglegesítése. — A befektetők számára zárt körű meghívásos pályázat kiírása, versenytárgyalások. A privatizáció magában hordozza a borvidék távlati felemelkedésének lehetőségét, de csak abban az esetben, ha megvalósításában Tok aj - H egy a 1 j a közmegegyezésre jut. Ennek eléréséhez természetesen továbbra is szükség van a politikai pártok, az önkormányzatok, a termelői érdekvédelem és egyéb társadalmi szervezetek hoz-] záértő, felelősségteljes kri-1; tikájára és támogatására. ! (bekecsi) j Dr. Csorba Csaba Vissza a Hegyközségeket! Majd az önkormányzatok
