Észak-Magyarország, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-19 / 91. szám
MiskolcSainte-Croix Magyar-svájci oktatási együttműködés Miskolci partner a Gépipari Műszaki Középiskola A svájci állam külön programmal kívánja segíteni Kelet- Európa gazdaságát. Ehhez az oktatást, ezen belül is a szakoktatást tekinti kiindulópontnak. A héten népes, kilenctagú oktatási delegáció érkezett Svájcból a miskolci Gépipari Műszáki Középiskolába az oktatás körülményeinek, az együttműködés lehetőségeinek tanulmányozására. Ellátogattak a polgármesteri hivatalba is, ahol Kobold Tamás alpolgármester és dr. Környey László, a művelődési szakigazgatási szerv vezetője fogadta őket. A látogatás közben René Gonthier, a Sainte-Croix-i Műszaki Főiskola igazgatója, a küldöttség vezetője, Stefan Erdős-Keller, magyar származású winterthuri szaktanár, dr. Tóth Iván, a program magyar menedzsere, Kálmán András, a gépipari szakközépiskola igazgatója fogadták a helyi sajtó képviselőit, és tájékoztatást adtak a programról, a kapcsolatok alakulásáról. ni ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. április 19., péntek MŰSOROK A ma mind konkrétabbá váló együttműködés előzménye, hogy 1986-ban az Országos Középtávú Kutatási- Fejlesztési Terv keretében automatizálási program indult az úgynevezett G 6 programiroda lebonyolításában. Ennek alprogramja oktatási célok támogatására volt hivatva, félmi'lliárd forintos pénzügyi alappal. Mint a támogatás egyik legalkalmasabb helyszíne, jött számításba többek között a miskolci gépipari. Dr. Tóth Iván, programiroda-vezető, közben megismerte a Sainte-Croix-i Műszaki Főiskola, személyesen René Gonthier igazgató törekvéseit, nyitottságát Magyarország iránt. Ehhez partnernek — éppen az említett automatizálási program eddigi megvalósulása alapján — a miskolci gépiparit látta a legjobbnak. TaHenry Miller, az irodalmi „fenegyerek” művei hosszú ideiig nem jelenítettek meg angol nyelvterületen. A trágár kifejezéseket, az obszcén va'ly áprilisban Gonthier úr el is jött Miskolcra. Közben a svájci kormánykörökben kezdeményeztek egy Kelet- Európát segítő pénzügyi programot, a szakoktatás korszerűsítésére. Szeptemberben az ottani Munkaügyi Minisztérium igazgatójának vezetésével egy küldöttség két hétig tájékozódott hazánkban: mlely iskolákban realizálják a támogatási készséget. Ők is a miskolci gépiparit találták a legmegfelelőbbnek, itt tapasztalták leginkább az elkötelezettséget a csúcstechnológia, konkrétan a számítógéppel segített tervezés, és gyártás meghonosítására. Az elképzelést egyeztették az érintett magyar minisztériumokkal, és miután az akció első szakaszához svájci részről biztosították a pénzügyi feljeleneteket nehezen fogadta el a közvélemény, viszont későbbi népszerűségét ennek is Iköszönihette. 1976-ban még a francia becsületrentételeket, megkezdődhetett a gyakorlati megvalósítás. Több törekvés találkozásaként jött tehát létre a Miskolci Gépipari Műszaki Középiskola és a Sainte-Croix-i Műszaki Főiskola együttműködése. Ezek után a múlt hónapban dr. Tóth Iván, a magyar programiroda vezetője és Kálmán András igazgató már részletesebb együttműködési tervekkel utaztak Svájcba. Ennek viszonzásaként érkezett hozzánk a héten a svájci küldöttség, melynek tanulságos az összetétele is, amennyiben a négy pedagógus — köztük két nyelvtanár — mellett három mérnököt és két közgazdászt is köszönthettünk. Ez a tény is jól reprezentálja, hogy nyugaton mennyire komplexitásában kezelik például az ipari szakoktatást. Az együttműködés többrétű, de jól körülhatárolható két vonulata: az egyik szellemi — ezen belül oktatásmódszertani, szervezési —, a másik anyagi, technikai. A svájciak mostani látogatása után. tapasztalataik alapján indul a munka. Első lépésben a miskolci iskolából négv alkalommal, 5—6 fős tanári csoport utazik Sainte- Croix-ba. a műszaki főiskolára. az oktatási rendszer, a módszerek és az eszközök det is -megkapta. New Yorkban született, (de bejárta Gö. rögországot, Kínát, Tibetet, Alaszkáit. A leghosszabb ideig Franciaországban élt. Itt írta első regényét, a Ráktérítőt. Erről az időszakról szól Philip Kaufman filmje, a Henry és June. * A forgatókönyv Miller önéletrajza és Anais Nin 1966- ban megjelent naplója alapján íródott. Az akkoriban kibontakozó feminista mozgalom mérföldkövének számított a napló kiadása. Amikor Anais N.in először találkozott Henry Millerrel, a következőket jegyezte naplójába: „ ... olyan embert láttam benne, aki tetszik nekem. lírásaiban is lángoló, férfias, állati, varázslatos. Olyan ember, akit ■ megrészegít az élet. Épp olyan, mint én.” A történet helyét és idejét is ismerjük: 1931, • Üszóosztályt és német tagozatot indít a miskolci 30. Sz. Ságvári Endre Általános Iskola a ’91/92-es tanév első osztályosai számára. A 4, tanulmányozására. A terv részeként a miskolci gépipari középiskola technikát is kap majd Svájcból. A már említett komplex törekvést az is mutatja, hogy az egész programba bekapcsolódik a miskolci Fáy András Közgazdaság! Szakközépiskola és a Bánki Donát Műszaki Főiskola menedzserképző miskolci tagozata is. Dr. Tóth Iván szerint a projekt igazi befejezése az lesz, ha négy-öt év múlva az innen kikerülő szakemberek munkájában realizálódik a most formálódó vállalkozás eredménye. Elképzelése szerint négy-öt év múlva a technikus-jelölt vizsgafeladata például egy gépalkatrész előállítása lesz, annak megtervezésével, árajánlatával, elkészítésével együtt, mindez természetesen számítógép segítségével. Stefan Erdős-Keller — negyvenhat éve került Magyarországról Svájcba — kivált alkalmas a magyar és svájci oktatási rendszer ösz- szehasonlítására. Szerinte versenyképességünk növelése feltételezi egész mentalitásunk megváltoztatását. Nagyobb önállóságra, kezdeményezésre, felelősség- és kockázatvállalásra, akaraterőre van szükség. Ehhez viszont nem elég az oktatás közép- és felső szintjén nevelni. Már az óvodában, és természetesen. a családban meg kell kezdeni. Tehát az egész nevelési-oktatási rendszert át kell alakítani. Mindezt miért vállalják a svájciak? — tudakoltuk végül. Gonthier úrék válasza egyértelmű volt: ezekkel a lépésekkel egy későbbi — reméljük, nem túl késői — kölcsönös haszonnal járó, jó gazdasági együttműködés pilléreit építik. Párizs, viszont valahol időn <és téren kívül lebegnék a szereplők. Szabadságvágyról, művészetről, erotikáról, ,ki- égettségről és ártatlanságról, barátságról és szenvedélyes szerelemről beszél a film. Gyönyörű képekkel, merész asszociációkkal, szokatlan áttűnésekkel. Hosszan és meglehetősen unalmasan. A rendező, egyben forgató- ikönyvíró Kaufman írta a következőket Henry Millerről: „Volt benne valami durvaság, energia, életerő, ami más íróknál hiányaik. Munkáiban kitapintható az a felszabadító erő, amit sokan csak a szexuális ábrázolásban látnak. Miller egyidejűleg felkavarja és kikapcsolja az olvasóját...” Igen, az olvasóját. A nézőt már kevésbé. osztályosoknak számítástechnikai tagozatot szerveznek. Részletes felvilágosítás az iskolában. RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Sotk-szemiközt az egészségről. — 9.05: Napközben. — 111.10: Népda'lolk. — 11.38: Ködben. — 13.05: KLaisszikusoik déliidőben. — 14.05: A Magyar Rádió debreceni és szbllmokii sltúdiió- .támaik műsora. — H4.40: Népzenetár — 15.05: Magyar írás. — 16.15: Hangoló. — 18.00: Esti Krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.15: Olvastuk. — 19.30: Hol! volt. hol1 nem/ vo'llt... — 19.50: Gong. — 20.05': Európai félé. — 20.35: Miller Lajos openaáriálkialfc énekéi. — 21.05: Kilátó. — 22.30: A Magyar Rádió énékkaránialk legszebb felvételeiből. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Csillagok parádéja. Gőzön- Gyula. — 10.05: Idősebbek /hullámhosszán. — 111.03: Zenés színpad — magyar előadókkal. — 12.00: Nóták. — ld.00: Péntektől' péntekig — 17.00: Rádii-ó- Ma. — H9.03: Köllyökrádtió. — .19.30: Fiartalóknalk! — 21.03: Folk-rook koncertdkből. — 21.30: Cigány félóra. — 22.00: Máiból hónnapra. Szórakoztató műsor. BARTÓK: 9.10: Barokk zene. — 10.20: Muzsikus házak. —■ 10.50: Gitárzene. — 11.17: Opera- felvételek. — 12.05: Bécsi muzsika — 13.00: Haliigaissu'k újra! — 14.00: Farkas Ferenc fúvósműveiből. — 17.39: Jer és lásd. A Talmud; könyvei. — 18.00: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nyelvű nemizetiségii műsor. — 18.40: Szerbhorvált nyelvű nemzetiségi műsor — 19.05: Német nye'llvű nemzetiségi műsor. — 19.25: Budapesti Régi Zenei Fórum, 1990. — 20.41: Holnap közvetírt- iük. — 21.10: Üj kompaiklileme- zeimkből. — 22.30: Segítők. — 23.00: összikiadés. Mozart szimfóniái. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi Krónika. — Első magyar ufológiai nemzetközi kongresszus Ózdon. — Az orvos válaszol. A fogyókúra ártalmai. A mikrofonnál dr. Pénzes Géza főorvos. — Reklám. Szerkesztő : M,ács Ildikó. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Ródemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.23: Tévétorna. — 8.30: Képújság. — 8.35: Ülőben a BH-stúdióból (ism.). — 9.50: Lottósorsolás. — 9.55: Kigyó, szív és párducfej. NSZK tévéfilm (ism.). — 11.25: Képújság. — 15.40: Képújság. — 15.50: Déli videóújság. 10.00: Hírek romén nyelven. — 16.05: Tiszta szóval. — 16.55: Keresztény életkérdések. — 17.00—19.00: Évgyűrűk. — 17.30: Téka. — 17.40: Riportfilm. — 18.00: Ablak. — 19.00: Esti mese. — 10.10: Tévé- mozi-előzetes. — 19.30: Híradó. — 20.05: Dallas. Amerikai film. — 20.55: A hét műtárgya. — 21.00: Panoráma. — 22.00^: Tévémozi. Zenekari próba." Olasz film. — 23.10: Privát Magyarország. Dokumentumfilm. — 23.55: Híradó 3. — 0.10: Antenne 2- biradó. 2. MŰSOR: Tv2 Kánya Katával és Dömsödi Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.IS: TV2. — 17.45: Kérdezz! Felelek. — 10.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.50: Tv2. —- 10.00: Különös pasas. Olasz filmvígjátékok. — 20.34: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.30: Halál a Tem- zén. NSZK bűnügyi tévéfiam. — 23.05: Tv2. Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ f. MŰSOR: 8.10: Iskoillásoknialk. — 0.30: A napocska. — 9.00: Események. kommentárok (Ism.). — 9.30: Hírek — 9.35: Publicisztikai magazin' (ism.). — 10.15: Vetélkedő (ism.). — 10.55: Riportereik stúdiója (i'sm.). — 11.45: Hírek — 18.55: Csehszlovákia— Fin no rszág j égikonongméirk ö zés. VB. — 16.20: Veszélyes öböl'. — 17.30: Hi'tparádé Naigy-iBniitaJmni- ából. — 18.20: Amikor azt mondják. miss... — 18.S0: Toma — 19.00: Esti mese. — 10.21): Időjárás. — 10.30: Tv-n®pitó. — 19.50: Tíz perc a premierrel. — 20.00: Szibéria, Dokumentumfilm. — 20.35: Parti tromfok nélkül. Amerikai film. — 22.35: Események, kommentárok. — 23.05: Csehszlovákia—Finnország, VB jégkorongmérkőzés. — 23.55: Hírek. 2. MŰSOR: 10.45: Gyerekeik műsora. — 18.00: Esti mese. — 18.20: Termésizettifllm. — 18.50: Rendőrmaigazdn. — 10.30: Időjárás. — 19.50: Családi magazin. — 21.05: Brazíliai verde. Dokumentumfilm. — 21.30: Híradó. — 21.53: Sport. — 22.00: Az észak ékszere. Lengyel dokumentum- film. — 22.25: Jltka és Jiana. Zenés műsor. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADAS AI SKY: 6.00: Nemzetközi üzleti híradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kat-show. — 8.30: Eurobik. — 9.00: Kosárlabda. — 11.30: Eurobik. — 12.00: Fedettpályás széllovaglás. — 13.00: Röplabda. — 14.00: Jégkorong. — 16.30: Golf. — 10.30: Kutyaverseny. — 19.00: Amerikai futball, — 19.30: Eurosport- hírek. — 20.00: Vitorlázás. — 21.00: Panlcráció. — 22.30: Hatalmas kerekeken. — 23.00: Atlétika. — 24.00: Jégkorong. — 2.00: Eurosport-hírek. — 2.30: Krikett. SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek. —. 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévébolt. — 10.05: Hírek. — 10.10: Füstölgő coltok. — 11.05: Krypton Faktor. — 12.05: Szerencse- kerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bingo. — 14.00: Dinó, a szaurusz. — 14.25: Közkórház. Harc Annáért. — 15.10: Szomszédok. Az óvadék. — 15.35: Tévébolt. — 15.50: Paradise. Pénz és morál. — 16.45: Ellenségek életre-halálra. — 17.40: Hírek. — 17.50: Varázslatos Jeannie. — 10.15: Bingo. — 18.45: Jó estét, Németország! Híradó. — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: A 90-es járat. Katasztrófa a Potomac folyón. — 21.45: A nap hírei. Sport. — 22.00: Tűzharc. — 23.45: A kulcs: a félelem. Angol krimi. RTL: 6.00: Halló, Európa! — 9.25: Jupiter kedvese. — n.oo: Kockázatos! — 11.30: A vásárlók magazinja. — 12.00: Játélc- show. — 12.35: Rendőrségi jelentés. Pénzt a kereskedőnek. — 13.00: Hírek. — 13.10: A kalapács. Rálőttek Hammerra, ugye? — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A springfieldi történet. — 15.10: A vadrózsa. — 15.52: Hírek. — 15.55: Német népi dallamok. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Játékshow. — 17.45: Csil- lagtallér. — 17.55: Hírek. — 18.00: A hatmillió dolláros férfi. — Kettős játék. — 18.45: Híradó. — 19.20: Vissza a múltba, Szeretkezz, ne háborúzz! — 20.15: Airwolf. — 21.05: Lottósorsolás (Eszak-Németország). — 21.15: A wörthi-tavi kastély. — 22.15: Sípjel. — Focishow. — 22.50: Hírek. — 23.00: Tutti Frutti. — 24.00: Hollywoodi csibék. Amerikai szexfilm. — 1.20: Sztro- goff Mihály. NSZK—francia- olasz kalandfilm. — 2.50: Egy asszony meg a lánya. Olasz- francia film. — 4.25: A forradalom alsószoknyái. MOZI BÉKE: A természet lágy ölén. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: fl2, f3, f5 órakor. — Filofax avagy a sors könyve. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: f7, 10 órakor. — BEKE KAMARA: Fel a fejjel! Magyar film. Kezdés: 4 órakor. — Tözs- decápák. Mb. szines amerikai film. Kezdés: 6 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI (Cinevision- kivetitővel): Szerelemre születtek II. Szines német szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: nil. 12, 14 és B órakor. — KOSSUTH: Filofax avagy a sors könyve. Mb. szines amerikai vígjáték. Kezdés: 9, 11, f3, hn5 órakor. — Henry és June. Színes amerikai erotikus film. 10 év! Kezdés: 7, 9 órakor. — HE- VESY IVAN FILMKLUB: Ema- nuelle III. Színes francia erotikus film. 10 évi Kezdés: fS, £9 órakor. — Bármerre jársz. Színes lengyel—angol film. Kezdés: f5, f7 órakor. — HEVESY VIDEOMOZI: Maximális túlhajtás. Mb. színes amerikai horrorfilm. 16 év! Kezdés: 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS: Elit kommandó. Mb. szines amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI (Cinevision-klvetítövel): Egy nimfa portréja. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Segítség, felnőttem 1 Mb. szines amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE VIDEOMOZI: A hercegnő és a robot. Szines brazil rajzfilm. Kezdés: 3 órakor. — MEZŐKÖVESD: Tini nindzsa teknőcök. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5. 7 órakor. — TISZAÜJVAROS: Piszkos alku. Mb. szines amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f6. f8 órakor. — SÁTORALJ AÜ JHELY: Nyomozás Krisztus holtteste után. Mb. színes olasz bibliai történet. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — SÁROSPATAK: Rocky V. Szines amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — SZERENCS: Reszkessetek betörők 1 Mb. szines amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. A műsor változtatás jogát fenntartjuk 1 SZÍNHÁZ 19., péntek A SZARV ASKIRALY Bérletszünet Du. $ óra A KSH SZÜV MISKOLCI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA változatlan névvel több mint 20 éves gyakorlattal, az elmúlt évekhez hasonlóan, az oktatás színvonalának állandó emelésével továbbra is folytatja az IBM PC XT'AT számítógépek használatához szükséges szaktanfolyamok (30 órás, intenzív. 1 hetes) + IBM PC-DOS -f dBASE III. kezdő, haladó 4- NOVELL-hálózat 4- Turbo Pascal -f AutoCAD 4 Szövegszerkesztők, stb. témakörökben, valamint 150 órás számítástechnikai SZAKKÉPESÍTÉST NYÚJTÓ szaktanfolyamok megrendezését. Nagy gyakorlattal, magas szintű szakképesítéssel rendelkező szakembereinkkel örömmel állunk ezentúl is vállalatok, intézmények és magánszemélyek rendelkezésére. HÍVJANAK ! ÉRDEMES ! Érdeklődésükre bővebb felvilágosítással a 46/61-622, vagy a 46/61 -077-es telefonszámon, Csernyi Józsefné és Bök Sarolta munkatársaink szolgálnak. A SZÜV neve továbbra is garancia! SZINESFÉMFELVASARLAS KÉSZPÉNZÉRT Az eszak-maqy worszAgi WYEFISANYGG HASZNOSÍTÓ V, snyrji értesíti Tisztelt ügyfeleit, hogy MISKOLC-i (Miskolc-Sajópart), MEZŐKÖVESD-! (Mezőkövesd, Lövői u. 12.) és HATVAN-i (Hatvan, Batthyány u. 69/a) telepein színesfémfelvásárlást hirdet A leadott áru ellenértékét a helyszínen, KÉSZPÉNZBEN kifizeti LEGYENEK ONOK IS A PARTNEREINK! Nagy Zoltán Film Henry és June (fg)