Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

Az Észak-Magyarország irodalmi melléklete Szerkeszti: Cseh Károly 8» Irodalmi levél Csorba Zoltán borsodi irodalomtörténetéről Dél-Borsodban élek, ez a kör­nyezet határozza meg tevékeny­ségemet. öt évig Leninvárosban (ma Tiszaújváros), jelenleg Sa- jószögeden lakom és dolgozom. Önálló grafikusként saját műter­memben készítem munkáimat, ebből élek. 1977-től állítok ki rendszeresen. Az ország több he­lyén voltak láthatóak grafikáim, Lipcsében szerepeltem kortárs magyar képzőművészeti tárlaton. Most Tokióban van néhány anya­gom. Tagja vagyok a Szabad Képző- és Iparművészek Orszá­gos Szövetségének. Munkáim bibliai fogantatásúak elsősorban. Ebben a témavilág • ban találtam rá a minőink és elkövetkező civilizációk le és a legfontosabbra: Jírzésvilágát, morális törvénysze­re. Szamomra ez jelent «1- . „ , . ... „ „ „ „ .. mert hit nélkül nem éfuse6elt testesíti meg, egyfajta ugyanakkor nem is lel^apaszkodó a mindenkori em- Az emberi kultúrát latort1 ber számára. Megpróbáltatások tályosodni a Bibliában, irtés kitartás, hit és elkötelezett­■ wsm Szent István megkoronázásá­val kezdődött a második évez­red, a „gesta Dei Hungarorum” ezeréves története, a magyar ke­reszténység, amelynek legkedvel­tebb szentje: a mennybe fölvett Boldogasszony, vagyis a magya­rok Nagyasszonya. A Mária-kul- tusz, a pogánykori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária-tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyiság megtestesítője^ a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott, és a termékenysé­get, a jóságos, ajándékozó ked­vet, a bőséget jelképezte. (A gye­rekágyas nő ma is Boldogasz- szony ágyát fekszi, az újszülött örömére a Boldogasszony poha­rát szokás kiinni.) Bár a magyar kultúra lénye­gét tekintve keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által lét­rehozott kultúra, mégis számta­lan pogánykori elemet őrzött meg mindmáig, sokszor krisztia- nizált formában. Szent Gellért előrelátó okossággal rendelte el, hogy a Szűzanyát nyelvünkön Boldogasszonynak nevezzék. Má­ria szeplőtelen fogantatásában analógiát találtak őseink Emese turulmadártól történő foganta­tásával, az Árpád-nemzetség ge­nezisével: Gábriel arkangyal Má- ria-üdvözletével pedig Emese ál­ma rokonítható. Az ősmagyar hit istenasszonya, a Boldogasszony típusa a hitves, a feleség, az anyag, aki gyerekeket szül, nevel, családi teendőit vég­zi, süt, főz, mos, takarít, ha kell várat véd, életeket jó útra ve­zet. Körülötte áldás az élet, meg­törik az átok, tisztasággá válto­zik a szemét, otthonná a rom, aki mindent óv, megújít, meg­szépít, lélekkel telít, a múlan- dót, romlót boldog mosollyal őrzi és adja vissza az életnek. Ellen­tétpárja a Szépasszony mítosza, amelynek típusai a szépasszo- nyok, azok a tündérek, akik me­zőt, erdőt, rétet bejárva, minden szépet megérintenek, minden edeset felszippantanak, minden­kit elbűvölnek, de tündöklésük nyomán hervadás, meddőség. Pusztulás marad. A hitves, a fe­leség típusával szemben ők az élvező nő, a szerető típusát kép­H14 ség, ezek determinálják alkotá­saim gondolatvilágát. Mindeze­ket a képzőművészet sajátos esz­közeivel próbálom megvalósítani, így találva meg egyéni kifejezé­si formámat. Koscsó László Szent István felajánlását II. Ferdinánd a 17. század elején megismételte, a Napbaöltözött Asszony kegyeibe ajánlotta or­szágát, tiszteletére pedig Bécsbcn emléktemplomot alapított. Bécs 1683-as ostroma, aztán hazánk felszabadítása a török iga alól a Segítő Szűzanya tisztele­tét erősítette meg népünkben, amely Passauból elindulva, az egész közép-európai térséget, meghódította. A pápa elrendelte Mária nevének megünneplését vi­lágszerte. A török alól felszaba­duló Péterváradon mecsetre épült a Havi Boldogasszony-kegyhely. (Névadása a májusi hóesésre utal.) A törökök fölötti diadal örömére rendelte el a pápa az egyházban a Rózsafüzéres (Ol- vasós) Boldogasszony egyetemes ünnepét. A kuruc—labanc testvérharcok idején pedig a Boldogasszony pó- csi, győri, nagyszombati, király­falvi, szentantali kegvképe köny- nvezve. vérrel verejtékezve fi­gyelmeztette. intette megbéké­lésre, vezeklésre a viszálykodó- kat.. • Egyik legszebb középkori him­nuszunk az Ómagyar Máiia-si- ralom (1300 körül keletkezett) a Szűzanya fájdalmát szakrális sí­kon — és minden földi édesanya fájdalmát — fejezi ki. Az anya­kép a magyar irodalomban Janus Pannoniuson, Petőfin, Adyn, Jó­zsef Attilán át Nagy Lászlóig gazdag és változatos vonulatot alkot. Egyik legszebb énekünk, a Boldogasszony Anyánk sokáig a nemzeti himnusz szerepét is be­töltötte. A 18. században szinte minden tájegységnek támadt búcsújáró helye, ezek rendre Mária-kegy- helyek, amelyekhez a hívek ez­rei zarándokolnak. Különösen a magyar parasztság derékhada ra­gaszkodik mindmáig, akiknek élet- és nőszemléletét sokban meghatározta a Boldogasszony kultuszának hagyománya, amely nem a deklarált, hanem a meg­élt, vagyis szellemi-lelki Rcgnum Marianum bázisa. Fél évszázaddal ezelőtt írta Csorba Zoltán, a mis­kolci református Lévay József Gimnázium tudós ta­nára Miskolc és Borsod az irodalomban című művét, amely — a szervező kiadásában — 1942-ben 160 ol­dalas kötetben jelent meg, s a helyi irodalmi hagyo­mányoknak máig is legalaposabb ismertetése. Akik­nek birtokában van, becses könyvritkaságaik között őrzik, s nincs Miskolc, vagy Borsod megye irodalmi múltjával foglalkozó szerző, aki Csorba Zoltán köny­vét nélkülözni tudná. A könyvtári példányok állapota jelzi, hogy számos érdeklődő — feltehetőleg elsősor­ban az elődök példájára fogékony diákság — veszi kézbe őket, s minden bizonnyal sokan helyeznék el szívesen saját könyveik közé ezt az olvasmányosan megírt, adatgazdag irodalomtörténeti áttekintést. Több ilyen értelmű jelzés, valamint a helyi társadalom és kultúra kérdéskörének felértékelődése ösztönzi azt a kezdeményezést, amely e kötet hasonmás-kiadásban való közzétételét szorgalmazza. Csorba Zoltán család­ja készségét nyilvánította az újrakiadás támogatásá­ra, s nem látszik kétségesnek a „fizetőképes kereslet” sem, hiszen mind a téma, mind a szerző vonzása erős. Mégsem kerülhetjük meg a kérdést: öt évtized múl­tán miért lehet kedves és hasznos nekünk a borsodi irodalomtörténet újrakiadása. Kétségtelen, hogy az indokokban szerepet játszanak szubjektív elemek. So­kunk — elsősorban a család és az egykori tanítvá­nyok — számára az új kiadás gondolata egyfajta tisz­telgés a tizenöt éve elhunyt ember emlékének. Ma­gam is azok közé tartozom, akik — mint Csorba ta­nár úr számos más tanítványa — a szerző kezéből ve­hették át a könyv egy példányát, de a magánérzel­meken túl a tízívnyi kötetet újraolvasva azt is meg­állapítom, hogy Csorba Zoltán kötetét objektív okok miatt is érdemes újra kiadni. Mi vezette az akkor harmincas éveit élő miskolci tanárt egy helyi irodalomtörténeti áttekintés anyagá­nak összegyűjtésére és megírására? Ahogy a beveze­tőből megtudjuk: a hiányérzet. Annak észlelése, hogy a megjelent történeti művek mostohán bánnak a mis­kolci és a borsodi irodalmi törekvések bemutatásával, és annak kényszerű elismerése, hogy -—i sok más vi­déki magyar várossal ellentétben — Miskolcon, Bor­sodban csak szalmalángfények maradtak az irodalmi kezdeményezések. Emiatt hiányos az itt élők szellemi önbecsülése, s időszerű az irodalomtörténész törekvé­se: „erősíteni az azonos történelem és kultúra tuda­tát”, számbavenni a „gazdátlan borsodi irodalmi va­gyont”. Azóta — mind a helyi irodalmi élet szerve­zése, mind az örökség feltárása vonatkozásában —sok kedvező változás történt (ismerjük el: nem kis rész­ben Csorba Zoltán hatására), mégis igen hasznos len­ne, ha a régibb hagyományt ebből a könyvből széles olvasói rétegek megismerhetnék. Egy másik kérdés, amellyel újra szembe kell néz­nünk' — amint azt. Csorba Zoltán is tette — arra vo­natkozik: szólhatunk-e irodalmi folyamatokról és al­kotókról táji alapon. Nem változik-e provinciálissá szemléletünk, ha a magunk szűkebb földrajzi határai között vizsgálódunk? Ez a könyv a bizonyíték rá, hogy a bezárkózás, a szűkkeblűség elkerülhető. Nem arról szól ez a könyv, hogy a mi berkeinken kívül nem zengett szépen az ének, hanem arról, hogy a borsodi táj és nép mivel járulhatott hozzá a nem­zeti irodalom sokszínűségéhez. Ha nem nőtt is ez a táj országosan elismert irodalmi pátriává, elfogadhat­juk Csorba Zoltán kiindulópontját arról, hogy „ebben a néptömbben azonos emléktartalmunk, érzelmi kö­zösségünk és hagyománykincsünk van”. A város-, vagy megyehatár természetesen nem lehet irodalmi határ, de a táj, a vonzáskör mégis vizsgálható erő. Csorba Zoltán említi e régió jellemzése kapcsán Szabó Zol­tán véleményét, én is hadd hivatkozzam a Cifra nyo­morúság szerzőjének más két mondatára, amelyek­kel — közvetve — e táji irodalomtörténet jogosult­ságát igazolja: „A tájak nem harcolnak, hanem te­remnek, nem vetélkednek, hanem ihletnek; jó lenne időnként figyelni rájuk”, illetve: „Aki a tájak lelkét akarja megismerni, forduljon az irodalomhoz”. A harmadik kérdés egy ilyen munka megítélése kapcsán a módszerre és a szemléletre vonatkozhat. Amikor Csorba Zoltán ezt a könyvét írta, a poziti­vista irodalomtörténetírással szemben már hatott az irodalombölcseleti felfogás, az irodalomszociológiai szemlélet és a szellemtörténeti módszer (talán elég csupán Horváth János, Féja Géza és Szerb Antai ne­vét említenünk). A borsodi irodalom útjának felvázo­lásából láthatjuk, hogy a szerző tájékozott az iroda­lomtörténeti érdeklődés új szempontjai felől, hiszen szellem- és fejlődéstörténeti összefüggésben, mozgásá­ban igyekezett bemutatni a helyi irodalom történetét a kezdetektől 1899-ig, a népi énekmondóktól Kiss Jó­zsefig. Az adatfeltárásban is nagy munkát végzett, mégis ki kell emelnünk azt az irodalmi érzékenysé­get, ítélőképességet, amellyel Csorba Zoltán a hatal­mas tárgyi anyagból folyamatrajzot alkot. Az azóta eltelt ötven év újabb tényeket és értékítéleteket ho­zott nyilvánosságra, de ezek e könyv használhatósá­gát egyáltalán nem teszik kétségessé. Csorba Zoltán annak a reménységének adott kife­jezést, hogy munkája kiegészítéseként megjelenik majd a XX. századi irodalom leírása, valamint egy bő, szem­léltető antológia, örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a sugallat nem ment veszendőbe. Ha Zimonyi Zoltán 1987-ben megjelent kötetére (Irodalmi lapok, lapkí­sérletek Miskolcon 1889—1956) és Kárpáti Béla 1989- es keltezésű tekintélyes munkájára (Miskolci iroda­lom, irodalom Miskolcon) utalok csupán, akkor is ér­zékelhető a folytatás. S remélhetőleg rövidesen meg­jelenhet az Üj Kilátó Irodalompártoló Egyesület szép vállalkozása, a regionális szempontú irodalmi olvasó­könyv is. Jogos igény tehát biztosítani annak lehetőségét, hogy Csorba Zoltán alapműve is ott lehessen minden ér­deklődő könyvespolcán ezek mellett az újabb kötetek mellett. Cseh Károly Fény-tisztás Árnyék az erdő — visszhang a déli harangszó március fény-tisztásán hová teveled szöktem mohás fatörzsnek dönteni hátad az ölelésben ide szöktem erre a fény-tisztásra nyakadhoz melled bolydúlt halmára innen zizzen a szám ide szök­tél erre a fény-tisztásra velem ide hol vádam­ban gyökerezve reszket tíz ujjad: súgja az asz- szonyi félszet mert a hiány felzokog később akár vállgödörben a puska tusa ROSA ARTALE Kováts Dániel A hajnal nem fedi fel jól előttünk, hogy fátylain át mit sugall a szívünk, mert rögtön arra sarkall, hogy keressük a nappal fényvarázsát. Megfoghatatlan kedves pillanatja száguldtat szinte őrült, vad kalandra oly úton. melyet csak mi ismerünk ... Nem tudom, mért mondtam neked: „Ama névben, melyet nekem adtál, jövök malasztod ím hírül adni, s az ajkadon hirdetve újraéled az élő szó attól a lehelettől". Talán mert idegen voltál a szívnek, midőn hozzád fordultam, hogy megláttalak. Ki vagy, Nem—Ismert, aki jársz utánam? Tudatlan vallomás tárul előtted, fanyar csalódás és lelkesedések .. í Meglepsz te azzal, hogy a reggel álma és ihlete legyen komoly előttem. Ez a te Emberarcod ismeretlen. Keresselek életbe szegezettet, sírásunkban ki élsz, szeresselek, Uram, panaszban dicsőíteni téged túl van minden erőn. s kétségbe ejt: „Én is reméltem, hogy ő íme az. kitől értelmet nyer várakozásunk. De elszáll az idő, és semmi se jár nyomában, minden azonos az előbbi nappal.. E kételyemmel közeledem tehozzád, az egyetlenhez, ki sóhajom érti; s a félelmemmel töltőd az idődet: „Hogyan hihetném, hogy képes lehetnék másoknak mondani, hogy ma te küldesz, én nem tudom hordani a keresztet, mondhatnám, onnan harmadnap te felkelsz?” Azt kérdezed, hogy én miről beszélek magamban és másokkal életemben. „Ama Krisztusról szólunk, aki úgy élt, hogy nagy volt a szavakban és a tettben, történelmünkben egykor felvilágolt, de emlékét már a homály borítja, a híre messze, fény se lobban arra, majdnem halott, távol pihen temetve ... Néhányan jöttek nékem hírül adni. hogy él, de a Testét bizony mi nem találtuk, és íme, ezen szemekkel én se láttam!” Miközben a Szót vallatjuk magunkban, más szemmel a szív látja és kutatja az élet tényeit, és hiszi őket, hogy Ki bennük jár, a jelei annak, s a vizeket léptünk előtt kitárja. S a gond-béklyó már oldódik előttem: mi az életnél is nagyobb kívánat, a Másik által annyi szeretetben a halálig lobog, ég várakozva, őt idézzük, mintha kiáltanánk: „Ne indulj még el, maradj kis időre! Magunkban, mint az árnyak, szertefoszlunk .. így hogyha újra eljő majd az este, házunkban ülsz majd, s velünk vacsorázol, idődet töltve várod, hogy bevalljam, hogy ég a szívem, mert te vagy, kire vártunk ... Szemünk elől a Test ím szállva lebben, a fényben jön a Fiú vacsorára. idegen, ki eltűnik c napokban, az áldozatban itt nekünk ajándék: minket jobban szeretett ő magánál és életénél. Tusnády László fordítása FÜZES LÁSZLÓ M it vársz,fiam? Mit vársz, fiam, az égiektöl, mikor az Isten önfiát küldte hozzánk, hogy roskadozva végigjárja a Golgotát. S tűrte, hogy kínok „feszítsd meg"-ét üvöltse rá a vad tömeg, s a kezét mosó Pilátusnak hatalmát mégse törte meg. Mit vár, fiam, a földiektől? Olyan gyarlók, mint te meg én. Elküldték százszor megfeszülni a Kálváriák tetején. Véred hullik? Nem az övék, S ha meghalsz, minden stáción, farizeusként hamut hintnek fejükre - álszent gyászolók. Lelkűk eladták. Hitük nincs már. Egy istenük van csak: a pénz! Te meg, ha tetszik, imádkozzál értük az Olajfák hegyén. viselik. (Móricz Zsigmond királyné típusa ulán — a benőé­ben a Károlyi Zsuzsaru>3sek rajongása a mennyei udvar nák szerepében a BoldoÄ irály héjához kötődik —, a ro­mig a Báthory Annák, "neszánsz anyaságtól sugárzó Ma- lénák veszedelmében a S'tlonnái az islenanya hivatását, szony mítoszának inspirá^Kételyeket legyőző hűségét örö- ződnek.) kitette meg. A mariológiából is­A keresztény Mária-Cerftos' f hogy Mária Krisztosz szervesen forrt össze pof^aotokrator. es. ilz ^berek ko­ri elődjének kultuszával?0“ Mibenjáro mert ^ok ­mány Lajos, Bálint Sándoib™'asatA eure/tek . a, . ,eRhl,t®'P“ nyitotta, a nép képzele#ebb"ek- hA humamzalodas bizo­szeplőtlenül fogant Mári«ny“eka/ ho^y-m,gt a,14' vehette át a pogánykorl a, keJ**en Maria “rdePel Gab' anya minden feladatát ésK ?>ő“ az angyal1 üdvözletkor. cióját, különösen a ternVk,e.sdbbr.Gabne' tordeP?l ^ana séghez, a termékenység- cleb.eft Glottc> Szentcsaiad képén fáshoz kötődőket, ezért PSyu“.van az eg. és a fold.szfe- Mária anyjához. Szent Jra Maria a számáron ul. József kapcsolták, akit egyszerű«csak a szamarat vezetl nőnek szólítottak, ami3 A bencés rendből kinövő cisz- Szent Gellért legendái 15 tercitáknál az Irgalmasság Any- sítják. iának, a Bűnösök menedékének A Mária-kultusz már a Relate terjedt el amint ezt az lektől hatott az államéi 0ita!mad. ala /utunk kezdetű Sára is. Szent István k0>< >madság >s mutatja. (Egy legen- ajánlása a NapbaöltözÖl' da ?zennt. Mana palast.ia alá fo- szony, a Patrona Hungari«gadja a cisztercitákat az ég. d>- tuszának irányszabó jellel c®dsegben is.) A magj r gótika székesfehérvári koronázó 'doszakaban főképpen a fe.en­kát Boldogasszony tist Pesek *1 dominikánusok nyomán szentelték és eav ' Szent1 honosodott meg a szegények w58?t hoSLSl Pírttoe««. . S«nt F.r.„c IMé nem 500 éven át itt 36 kit ?a‘keP-.pa J^zus,^n7 a’. ,h‘Yeinek királvnét koronáztak m<#Ri PaPt£ogó]a- “ •“? "TI •lífeíín'tortoSite a“ Madonna", * «yben Hértaidalnrá Sana is. templomot Szűz Mária tiSd a török veszedelem idején a re. amelynek Schulek ) barokk kor a Keresztények Meg- tervei alapján átépített éP] segítőjét hangsúlyozza. Zrínyi in- Budavári Nagyboldog«^ vokációja nemzeti, barokk epo­templom, más néven M1 szunkban a keresztény múzsá- templom. hoz, Máriához szól, tőle kér és A kereszténység egyetek1* vár segítséget. Janos jelenései- dícióinak és a magyar nek egyik passzusa alapján tei- hagyományoknak a tudat« jedt el a lábát félholdon „ szekapcsoíására példa a $ sőbb bőségszarun — tartó Sz>uz asszony és Szent István J Mária képe, akivel a Napbao szának összefonódása. A ] főzött Asszony tiszteletet azono- many szerint Szent Istvá« sították. Az a jelenet, amini * lát augusztus 15-re, Nagy«! Napbaöltözött Asszony 1 asszony napjára tette, J eltapossa a bűnt, jelképe ‘ templomi emlékezés és gyár híveinek ellenseget nan is volt. Szent László * a szegedi és a csiksom yc _ vénvkezés napját augusí1'’ hely Mária-képén is. NeL - ra helyezte át. ígv alaK* i len, hogy » Lorettói E»zu - ■ egy közös telies Mária- tiszteletét és Mária dicsőség István-kultuszhetet. ■ asszonyi misztériumát magasztal c| lorettói litánia oly népszerű lei mindnnereSZtény,Ség t0rt^ nálunk is. (A legenda szerint tóttá a main Síegzetes fi tórökök e101 Mána-hajlékát NíS képét. A bizánci Istenszü|öJ záretből menekítő angyalok Le (Theotokosz), majd a w rettóban pihentek meg.) Az emuuszi tanítványrói

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents