Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
s v_ SÍM* ín ül Jmí] jü 11 Jüsfíüj H NAPRÓL NAPRA MPROl RMPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Kovács Judit Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-600 x x x x x X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X >>** Bőszéi a ház N egyedszázada követem a parlamenti tevékenységet, hol szemtanúként, hol pedig televízió-nézőként, vagy rádióhallgatóként. De ilyet még nem láttam. Tegnap név szerint és egyenként voksoltak a honatyák. Hosszú, unalmas, s néha már komikumba hajló procedúra volt ez.' Egyik racionális képviselő ugyan javasolta, hogy mivel a végkifejlet aligha kétséges, ne vessék tortúrának alá a létszámában pillanatonként változó gyülekezetét. Az Országgyűlés elnöke fegyelmezte magát, s igyekezett szelíden figyelmeztetni a bőbeszédű képviselőket is. Ám mindenesetre, a tegnapi, rendkívüli ülésszak rendkívüli eredménnyel zárult. Nem az lepett meg, hogy ellen- szavazat nélkül fogadták el a törvényt, hanem az a tény, hogy egy röpke délelőtt folyamán mindegyik képviselő hallathatta a hangját. Olyanok is, akik már sokszor szóltak; a miniszterelnök, a kisgazdák volt frakcióvezetője, a taxissztrájk sikerembere, a volt moszkvai nagykövet. De olyanok is szólhattak, akik még szüzbeszédüket sem mondták el a Parlamentben. Ez a demokrácia, tisztelt honfitársaim. Vagy kétszázötven „igen” hangzott el, ketten tartózkodtak, az elnök nem szavazott. (E sorokat még a végleges eredményhirdetés előtt írom. Az arányok aligha, változtak közben.) Lenyűgözve ültem a képernyő előtt. Az óvodában én tiltakoznék, ha a gyereket ilyen alpári és felesleges játékokkal untatnák. Szóval unatkoztam, de nem mozdultam a tévé elől. Kíváncsi voltam. Végre egyszerre, egy délelőtt beszélt a ház. A beszédes választ egyhangú igenként regisztrálhatta ,a jegyzőkönyv. A rendkívüli ülés valóban rendkívülinek tűnt. Tűnt . . . Eltűnt! (brackó) x X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X /J< Hare Krishna Hare Krishna napot rendeznek, pénteken, azaz 22-én, este 6 órától a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A nap programjában meditáció is szerepel, s természetesen vegetáriánus ételek, indiai zene várja az érdéklődőket. Pénzdíjas horgászverseny Rendhagyó horgászversenyt tartanak március 24-én, vasárnap a hejőkeresztúri bányatavon. Az ugyan már szokásos, hogy a megye első pecabajnokságát itt rendezik, ám első Ízben pénzdíjas lesz a verseny. így aztán a legjobbak egy diszkrét, fehér borítékban vehetik át a jutalmat. N evezni reggel 6 órától lehet, a nevezési díj, amely egyben egésznapos horgászatra jogosít, 150 forint. A vetélkedés 7-től 11-ig tart, a rajt és finis pillanatát kolompszó jelzi. A dél-koreai GOLDSTAR termékek magyarországi forgalmazója keres Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben Ha On úgy érzi, hogy szakmai ismerete, felkészültsége és kapcsolatteremtő képessége olyan, hogy a GOLDSTAR termékek ügynöke legyen, jelentkezzen hozzánk munkatársnak. FELTÉTELEK: ♦ telefonos, esetleg faxos lakás, ♦ saját személygépkocsi használata, ♦ felső-, vagy középfokú kereskedelmi, vagy műszaki végzettség. BÉREZÉS: tiszta jutalékos rendszerben, magas jutalékkulcsokkal. JELENTKEZÉS: írásban, az eddigi működés bemutatásával. CÍM: PAGODA Kereskedelmi Kft. 9022 Győr, Szent István út 3. 9002 Pf.: 473. ismsBORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Misf&lc, PL: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság. 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527 Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc,. PL: 178. Telefon: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 353-2 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér I. -1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HF.LIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC A parasztgazdálkodás emlékei Hajdú Ráfis János és felesége, úgy húsr évvel ezelőtt elhatározták, hogy gyűjteni kezdik a régi kisparaszti gazdálkodás emlékét őrző tárgyakat, gépeket, szerszámokat. Hogy miért éppen erre adták a fejüket? A gazda tréfásan csak ennyit válaszol: van, aki bélyeget, vagy képeket gyűjt, mi ezeket. Az igazi ok azonban az, hogy maguk is parasztcsaládban nőttek fel, éltek és dolgoztak, a szívük mélyén ma is ezt szeretik a legjobban. így aztán megtakarított pénzükön sorra vásárolták az ortókapákat, ) szénavágókat, béklyókat, de látható náluk házi készítésű höndörgő, falusi kisipari szélrosta, sőt konkolyozó, és vetőgép is. Sok ezer, szebbnél szebb, érdekesebb darabból áll ez a gyűjtemény, amely ma már - a tulajdonos felajánlásával - múzeumi tulajdonban van. Aki Mezőkövesden jár, ne mulassza el megnézni ezt a nem mindennapi kiállítást. Fotó: Farkas Maya $ Naptár. 1991. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 5.47, nyugta 17.57 órakor A Hold kelte 7.57, nyugta — órakor Névnap: Benedek Négyszázharmincöt éve hunyt el Oxjordban Thomas Cranmer (1489—1556) angol egyházreformátoT. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Keleten is felszakadozik a zárt felhőzet, és egyre kevesebb helyen várható eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok körül alakul. (MTI) Öregek napja Bánhorvátiban Folytatódik a hagyomány Bánhorvátiban: az idén is megrendezik az öregek napját a helyi művelődési házban. Az intézmény a Magyar Demokrata Fórummal fogott össze, hogy a község 100—120 idős lakójának egy szép .napolt szerezzen. A program pénteken. 22-én délután öt órakor ikezdődik a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek műsorával. Ezt követően vacsorán látják vendégül Bánhorváti időseit. akiknek műsorral kedveskednek az általános iskolások iiis. Természetesen nem hiányzik majd .a talpalávaló sem. akinek kedve kerekedik, felelevenítheti fiatalkori tánctudását. Segítsünk egy kisfiún! # A 12-es Számú Általános Iskola (Miskolc, Kun Béla út 27. szám) értesíti a kedves szülőket, hogy az 1991—92-es tanévben Zsolnai és normál (hagyományos) tantervű első osztályában igény szerint angol nyelv és számítógépes ismeretek tanulását is biztosítja. (Részletes felvilágosítás az iskolában 8—17 óráig.) O A Szegényeket Támogató Alap miskolci csoportja minden kedden 16 órától fél hatig várja és fogadja a rászorultakat a Tanácsház 2. szám alatti irodájában. E hét szombatján, március 23-án, délelőtt 10 órától 14 óráig filléres ruhavásárt tartanak ugyanitt. Él Tornaszentjakabon egy kisfiú. Nem sokat tudunk róla, mindössze annyit, hogy hétesztendős, és beteg, mozgássérült. Ezeket is csak abból a levélből tudtuk meg, amelyet a település önkormányzata juttatott el szerkesztőségünkbe. Kérték. tudassuk olvasóinkkal, hogy aki teheti, segítsen rajta. A község vezetése tehát itiiS'Ztelebtel és jóérzéssel venné, ha bárki felajánlana megvételre egy olyan — esetleg akkumulátoros — tolókocsit, amit ez a kisfiú __ aki egyébként nagyon értelmes gyermek — önállóan tudna kezelni. M i is jóérzéssel konstatáltuk. hogy Tornaszentjakab Hirdetmény A BODROGOLASZI BŰZAKALÁSZ MEZÖGAZDASÄGI termelőszövetkezet az alábbi épületet kívánja bérbe adni Vilmatanyán, Viss községtől 3 km-re: 50 fh 2 db 100 fh 1 db 300 fh 2 db 600 fh 1 db 1000 fh 1 db Marhaistálló: Juhhodály: Az épületben víz, villany, a tanya busszal megközelíthető. Legelő-, kaszálóbérlet, alomszalma biztosított. Ugyanitt 20—30 fős varrodának alkalmas épület, melléképülettel kiadó. Érdeklődni: telefonon, Sárospatak: 11-433, 11-859. személyesen: Bodrogolaszi, központi irodaház. vezető testületé sok egyéb teendője mellett szakít időt ilyen emberséges megnyilvánulásokra is, s reméljük, hogy kérésük teljesülni fog. VECO-bemutató A Borsod Volán gépjárműparkjában megtalálhatók az olasz IVECO-cég közúti járművei. Ezek az úgynevezett nyergesvontatók az elmúlt évben egyaránt közlekedtek belföldön és a külföldi utakon. Jelenleg húsz IVECO nyergesvontatót mondhat magáénak a Borsod Volán. Bizonyára az olasz gépjárműveik megnyerték az üzemeltetőik bizalmát, ugyanis a vállalatnak szándékában áll további gyártmányokat vásárolni. Ebből a megfontolásból az IVECO- cég március 26-án a Borsod Volán miskolci központi telepén járműbemutatót tart. Ennek keretében a külföldi cég felvonultatja a gyárban készült legújabb minibuszokat. valamint a ikis- és közepes teherbírású gépjárműveket. Közlemények A Közúti Igazgatóság értesíti a közlekedőket, hogy Bodrogkeresztúr belterületén a 38. sz. bodrogkeresztúr— nyíregyházi főutat 1+500 kilométer szelvényben — támfalomlás miatt — lezárta. Kérik a járművezetőiket, hogy akik ebben az irányban közlekednek, a 3615. sz. tárcái—tokaji utat vegyék igénybe. A Miskolci Vízművek értesíti fogyasztóit, hogy ág- beiktatási munkálatok miatt 1991. március 21-én 18— 24 óráiig szolgáltatását szüneteltetni fogja az alábbi utcáikban: Vas Gereben, Kondor Béla, Előhegy, Ákos, Zenta, Vörös, Szalmás, Lan- kás. Sugár, Gőz. A szolgáltatási szünet az Előhegy út 18—24. számok között 1991. március 22-én 6 óráig itart. Ez Időszak alatt vízvételi lehetőséget biztosi- tanaik a Vincze—Temető út sarkán lévő gólyanyakból, illetve a Nyár út 1. szám alatt található közlkúton. Az ÉMASZ Miskolci Üzemigazgatósága értesíti T. fogyasztóit, hogy az önök folyamatos és minőségi villamosenergla-cl- látása érdekében 1991. március 26-án, valamint március 28-tól április 5-ig, munkanapokon 7- tol 16 óráig az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja a Miskolc MAV-telcp 1. számtól » 125. számig, valamint a Zója tér 2. sz. alatti fogyasztókat. 1991. március 21-től, március 29- ig, munkanapokon 7-től 15-ig » Móra F. u. 13. sz.-tól 37. sz.-ig» és 18. sz.—46. sz.-ig, Békés út, Bródy S. út, Eper út, Vasverő út, Csendes út, Csemete út, Szikla út, Körmöczi út, Honvéd út 13. sz—79. sz.-ig és a 30. sz.— 56. sz.-ig, Majláth út. Erdő út, Endrődy S. út, Homok út, Be- rckalja út, Papír út, Juhász Gy. út, Karikás F. út, valamint a Csanyik utcában. Kérjük » T. fogyasztóink szíves megértését. A Malév pályázatot hirdet vidéki utasainak Miskolcról Budapestre, illetve 'Budapestről Miskolcra történő szállitására. Részletes információ: 118-27-09, Kocsis Gábor. Spanyol * tengerparti üdülés, teljes ellátással, Costra Drávában VI. hó 7-től 16-ig és VIII. 23—IX. 1-ig. Gazdag program, költőpénz biztosítva. Utazás kényelmes, videós autóbusszal. „Széplaki és társa*» Utazási Gmk, Széchenyi út 105. sz. Tel.* 53-451. Regionális üzleti Iroda Kft. munkajogi, adózási, társadalom- biztosítási és számviteli ismereteket adó középfokú tanfolyamot indít. Érdeklődni a 47-285- ös telefonszámon, személyesen. MSZB tér 3., III. cm., 308-a* irodában. 9 A Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága értesíti a Tisztelt Közönséget, hogy a március 28-ra hirdetett Sirály című előadás (Radnóti ifj. bérlet, este 7) elmarad! Helyette a Bál a Savoyban c. operetett tűzzük műsorra bérletszünetben, délután 5 órai kezdettel. Az elmaradt Sirály előadást április 9-én, Ikedden láthatják a Radnóti lifj. bérlet tulajdonosai este 7 órai kezdettel.