Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-21 / 67. szám

XLV|í évfolyam, 67 síóm 1991. március 21. Csütörtök Ára 5,80 Ft m BORSOP-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Higanyszennyeződés Ügy tűnik, egyre közeledik az idő, amikor véglegesen megoldják a Borsodi Vegyi Kombinát által okozott hi­ganyszennyeződés problé­máját. Reményt ad erre az is, hogy az .Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium ta valy kiírt nemzetközi ten- derjére már beérkeztek a pályázatok, s ezek értékelé­se után végre megbízhatják az optimális megoldást kí­náló céget a környezetvédel­mi munka elvégzésével. — A tender bontására a múlt csütörtökön került sor — tudtuk meg Bakonyi Ár­pádtól. a tárca főosztályve­zetőjétől, a borsodi iparvi­dék környezetszennyezési problémáinak miniszteri biztosától. — Bár a tender­füzetet hatvankét magyar és külföldi cég vásárolta meg. végül is tizennyolcán küld­ték el az ajánlatukat. Közü­lük hat alapvetően nem fe­lelt meg a tender követel­ményeinek. Ezeket a cége­ket a bizottság elutasította. — Tizenketten tehát meg­feleltek a kiírásnak. Van közöttük magyar cég? — Igen, pontosan hal. Üröm, hogy a tartalmi és alaki szempontból leginkább megfelelő két cég — ma­gyar. Nje értse félre, ez még nem jelent semmit... Az egyik egyébként az Akná­méiul lü Vállalat, a másik pedig u Mélyépítő és Terve­ző Vállalat. E két cég ese­tében a bankgaranciákkal sincs probléma. Be mondom, még mind a tizenkét pályá­zó versenyben van, bár azt gondoljuk, hogy a kért ki­egészítések után, várhatóan nyolc-tíz cég esetében kell majd a konkrét, érdemi szakmai értékelését elvégez­ni. — Mikor lesz eredmény- hirdetés? És mikor kezde­nek hozza a munkához, a műszaki megoldások kivite­lezéséhez? — Hogy pontosan mit kell, mit fog csinálni a munkát elnyerő cég, azt csak akkor iludom megmon­dani. ha a pályázatokat ér­tékeljük. Ígérem, három hó­napon belül eredményt hir­detünk. Hamarabb azért nem, mert az érintett ható­ságok, <az illetékes tárcák, a szakértők, a bizottságok, a vegyi kombinát és az kör­nyezetvédelmi mozgalmak véleménye mellett figyelembe vesszük a kazincbarcikai ön- kormányzat és az ott élő emberek álláspontját is. — Hogyan minősítik a helyzetet, és milyen megol­dásokat javasolnak a pályá­zók? (Folytatás a 2. oldalon) Wawel-játékbörze Miskolcon Tegnap délelőtt Miskol­con, az Agrober-székház földszintjén megnyílt a Wawel és Bucó Kft. első hazai játékbörzéje. Karácsonyi Alajos, a cég kelet-magyarországi keres­kedelmi igazgatója a nyitást megelőző sajtótájékoztatón elmondotta, hogy a korábbi Lénia Wawel kinőtte magát. A tulajdonosok ezért úgy döntöttek, a továbbiakban a Wawel és Bucó Export—Im­port Kft. száz százalékban osztrák érdekeltségként foly­tatja működését. Ez új fel­adatok mellett új szervezeti felállást is jelent, s együtt jár szolgáltatásaik bővítésé­vel és a szolgáltatási szín­vonal növelésével. Hogy csak egyet említsünk terveik kö­zül: a miskolci és egri ke­reskedelmi egységek mellett most van folyamatban a szegedi és a nyíregyházi egység átadása, s még ez évben Debrecenben és Bé­késcsabán is üzleteket nyit­nak. Ha ehhez hozzávesz- szük sajókeresztúri nagyke­reskedelmi raktárukat, s az olyan vállalkozásokat, mint (Folytatás a 2. oldalon) s* s» «s m«s m se m s® > vsi'-izí C-Ó »>> -x*>: XV, Kis segítséggel a táblánál is dolgozhatnak. Teljes értékű felnőttek lehetnek A segítséget nem érzik áldozatnak Mutematikaóra az efsö osztályban. A gyerekek kó­rusban és egyenként birkóz­nak a számok bűvös világá­val. Mindennapos történet lehetne, ha nem tudnánk: ez az osztály, ez a hat csöppnyi emberke valami- óén más, mint a többi. A miskolci Mátyás király úti Általános Iskola mozgássé­rült osztályában vagyunk. A padokban ülő nebulók nem jobbak és nem is rosszab­bak hasonló korú pajtásaik­nál. Okosak, nyíltak, őszin­ték, s néha bizony a maguk módján rosszalkodni is szoktak. Számolnak, írnak, olvasnak, rajzolnak, csak a tábla van egy kissé messze, de sebaj, rögtön ott terem a gondoskodó édesanya, vagy a fiatal, segítőkész pedagógiai asszisztens, toló­kocsiba emeli a bájos szőke kislányt, s máris lehet dol­gozni, róni a sorokat a zöld­kockás táblán. Dr. Nónav Györgyné igaz.- ga tónővel, Szentimrei Ernő- né igazgatóhelyettessel, Há­mori Zoltánnal, a körzet önkormányzati képviselőjé­vel és Horváth Sándorral, a közgyűlés kulturális bi­zottságának tagjával az igazgatói szobában beszél­gettünk. Mióta folyik az iskolában a mozgássérült gyerekek ok­tatása? — Három évvel ezelőtt •kezdtük — mondja az igaz­gatónő —, amikor a nyitott hátgerinccel született kis­lány szülei megkerestek bennünket azzal a kéréssel, hogy fogadjuk iskolánkban gyermeküket. A kislány most harmadikos, nagyon jó tanuló, egy osztályba jár egészséges társaival. A Jó­zsef úti óvoda mozgássérült csoportjából jelezték ne­künk a következő évben, hogy lenne 5—6 gyerek, foglalkoznánk-e velük, s mi örömmel vállaltuk. Az or­vosi rendelőt és a fiúöltözöl alakítottuk át tanteremmé, ahol jelenleg is tanulnak a gyerekek. — Csak a kornyékről jár­nák ide. vagy a városban lévő gyerekeket is tudják fogadni? — Vannak olyan gyere­keink, akiket Komlóstetö- ről, a Martintelepről hoznak be minden reggel. A műve­lődési osztály pályázatán n.vent 450 ezer forintért mikrobuszt vásároltunk, ami hozza-viszi a tanulókat. Gyógytornára és úszni is ezzel tudjuk elvinni őket. — Miben különbözik a mozgássérült osztály tanter­ve az egészséges gyerekeké­től? (Folytatás a 2. oldalon) Az apró kezek nyomán formálódik a betű. Fotó: Farkas Maya Lesz-e elég hús az ünnepekre? Hamarosan itt a húsvét. A Borsod Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalatnál arról érdeklődtünk, hogyan készülnek az ünnepre. Megtudtuk, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a kereslet a húsok, húskészítmények iránt. Az idén a húsvéti füstölt sonkát árengedménnyel, 340 forint helyett 290-ért árusítják a boltokban. Lesz oldalas, csülök, tarja is, és tőke­húsokból is bő választékot kínálnak a vásárlóknak. Fotó: Farkas Maya Labdarúgó Magyar Kupa Palicskó Tibornak jó oka : van a mosolyra: a DVTK búcsúztatta a Magyar Kupá- I tói a Bp. Honvéd legénysé­gét! Tegnap' délután leját­szották a labdarúgó Ma­gyar (Kupában a legjobb 8 közé jutásért rendezett ta­lálkozók visszavágóit. A KVSE együttese nem sokat teketóriázott a Nyugati csoport sereghajtójával, fö­lényes biztonsággal „intéz­te el" a Budafok-Törley együttesét, s az idegenben szerzett négy gól önmagá­ért beszél. A diósgyőrieket a fana­tikus szurkolók is óvatos derűlátással, jobbára in­kább féltéssel engedték Kispestre. Érthető: a ma­gyar bajnoki címre pályá­zó Bp. Honvéd abszolút * esélyesnek számított, s í nagyon kevesen fogadtak I volna a DVTK sikerére Nos, megtörtént a „csoda", a vasgyáriak megőrizték hálójukat a góltól, s a ^ forduló bombameglepetését 1 okozták a Mezey-legény­WRWiWMWW'» ■i'i.v mm r, iim— Varga Zoltán gárdája iga­zolta a papírformát, s ide­genben is magabiztos győ­zelmet aratva került az MK legjobb 8 együttese közé. ség búcsúztatásával. A fegyvertény nagyszerű, ön­bizalmat növelő tényező lehet a bajnoki folytatás­ban. Eredmények: Bp. Hon­véd—DVTK 0-0 (összesí­tésben: 2-3). Budafok-Tör­ley—Kazincbarcikai Ve­gyész 1-4 (az összesítésben: 1-7). S ezék után íme, az I edzői gyors vélemények: Varga Zoltán (KVGE):— j Rendkívül szép dolog a I Magyar Kupában a leg- l jobb nyolc közé kerülés, a ; bajnoki mérkőzéseken is I! így kellene koncentrálni. Palicskó Tibor (DVTK): 1 — A Honvéd kisiklását a jj magunk javára tudtuk for- I dítani. Ez egy olyan erény, L ami a további játékunk- j ban nagy segítség lehet. A következő forduló | sorsolását március 25-én s készítik el az MLSZ-ben. (Tudósításunk a 7. oldalon) Metten pályáznak a kőmyezetvédeli munkára Kispesten! Két borsodi a 8 között

Next

/
Thumbnails
Contents