Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-18 / 64. szám

XLVII. évfolyam, 64. szóm 1991. március 18. Hétfő Ára: 5,80 Ft BORSOP-ABAÚJ-ZEMRLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Koszorúzások, megemlékezések, várossá avatás Tavaly még pártharcok színtere volt nemzeti ünne­pünk, március 15-e Miskolcon. A pártonként külön- külön szervezett megemlékezéseken, koszorúzásokon méregették egymást, gondosan megszámlálva, melyik tömörülésben vannak többen. Kokárdák helyett (mellett) kihívóan villogtak a márciusi napfényben a viselőjük hovatartozását deklaráló jelvények. Az idei ünnepünk az együvétartozás jegyében telt. A Városháza előtt, gyüle­keztek az ünneplők délelőtt fél tízkor. A Lévay Baráti Kör tagjai koszorúi, helyez­tek el a szobor talapzatán, majd a Városháza elől in­dult el . a csütörtökön fel­szentelt zászlót vivő cserké­szek csapata, mögöttük a város vezetőivel és az ön- kormányzati képviselőkkel. Pontosan tíz óraikor ha­talmas tömeg várta a Kos­suth téren az ünnepség kez­detét. A Himnusz után Bács Ferenc színművész Kossuth- beszédekböl mondott el né­hány részletet, majd Csoba Tamás polgármester lépett a mikrofonhoz, hogy köszönitse az ünneplőket és az ünnepet. „Reformkor volt az 1848— 49-es időszak, és reformkor ez a mostani is. A forrada­lom és szabadságharc idején, március 15-én 12 pontban fogalmazták meg követelé­seiket, mi most programot adunk a változásokhoz, har­colunk a demokratikus jog­rendért és a tiszta közerköl­csökért.” — mondta többek között beszédében a polgár- mester. Az erdélyi magyar fiata­lok nevében Varga József, a Miskolci Egyetem hallgatója szólt az egybegyűltekhez. Űröm és félelem bujkált a hangjában. Öröm azért, mert itt lehet köztünk, a magyar szabadságharcra emlékezők között, és félőlem azért, mert az 1989-es romániai forra­dalom győzelme után még mindig aggasztó hírek érkez­nek a határon túlról. A megemlékezés koszorúit helyezték el ezután a Kos- suth-szobor talapzatán: Mis­kolc város önkormányzata nevében Csoba Tamás pol­gármester, az alpolgármes­terek és városunk frissen megválasztott jegyzője, a POFOSZ, a Doni Bajtársak Szövetsége, a Szakszerveze­tek Megyei Szakmai Szövet­sége, valamint városunk pol­gárai. A Kossuth télTÖl többez­res sokadalom indult el a Szemere-kert felé. Együtt haladt a tömegben kicsi és felnőtt, katonatiszt és civil, a pántok vezetői, a kormány­párt és ellenzék tagjai. Ko­kárdával, párthoz tartozást kifejező jelvények nélkül. A Szemere-kertben Mis­kolc önkormányzata nevében a város vezetői helyeztek el koszorút Szemere Bertalan szobrának talapzatán, majd elindult a menet a Petőfi tér felé. világot. Magyarország soha­sem fejezett be egyetlen for­radalmat sem, és még ha esélyünk is lett volna, tö­rekvéseink rendre megfenek­lettek. Ám hiába tiporták le idegenek országunkat. Kelet-Európa sajátos tuda­tában e hon forradalmi sze­repe fogalommá szépült. Ta­núságtétel nekünk március. Megmaradt öröknek, állandó fájó sebnek és eszméletnek, de jelenti egyben Európa el­ismerését is. Barátaim! Tele vagyok reménységgel és félelemmel. Túl vagyunk a többségünket átformáló tömegmozgásökon, amelyek egy igazaibb érték­rend felállítását óhajtották. Ám a megdöntött diktatúrák nyomain a türelmetlenség, a bizalmatlanság, a kapko­dás, a hozzánemértés, a re­ménytelenség érzése maradt ránk örökül. Egyre jobban hasít belénk a felismerés, hogy az igazi bűn nem a totális hatalom gyakorlása volt valójában, hanem az ál­tala született közöny. Megfá­radtunk. Megbocsátottunk mások bűnei miatt, ameny- ny.iben önmagunknak is megbocsáthattunk. A kérdő­jelek megválaszolatlan sere­ge nem enged minket meg­pihenni. A szegénység víru­Ünneplők a miskolci Petőfi téren sa megfertőz mindent. Szel­lemi kivándorlás, a közbiz­tonság hiánya, az általános erkölcsi morál hanyatlása, az értékek durva felcserélő­dése is ide vezethető vissza. Pedig ezeken összetartozá­sunkkal tudnánk leginkább segíteni. A mai március 15- ét nem tudom felhőtlenül ü;uie$>elni. Az egykori for­radalmárok tisztelete mellett magunkat is bele kellene helyezni a történelembe és ez a legnagyobb feladat. Le­gyen mindennap velünk a forradalom! összefogás és egység volt, Az akkori harc a polgári hala­dásért, a feudális rendszer összeomlásáért nem volt hiá­bavaló. A magyar társada­lom napjainkban ismét az útkeresés stádiumában van. A mai törekvések megvaló­sításához szintén elengedhe­tetlen feltétel az, ami 1848- ban, a nemzet összefogásá­ban és egységében megnyil­vánult. A beszédet követően Kossuth szobránál, majd szülőházánál koszorúztak a megjelentek. Az utóbbi he­lyen — több intézmény és szervezet koszorúi mellett — elhelyezte a megemlékezés virágait a Kossuth Alapít­vány kuratórium nevében Németh Miklós országgyűlési képviselő, az alapítvány tisz­teletbeid elnöke és Nyéki József, a kuratórium elnöke is. A monoki ünnepség kultu­rális műsorral folytatódott. Először a miskolci Minorita templom kórusa énekelt, majd a Monoki Általános Iskola diákjai elevenítették fel a 143 évvel ezelőtt tör­ténteket. Az ünnepségen az idén is szerepelt a Tally a i Pávaikor és a citerazenekar. A megemlékezés zárásaként a Monoki Kossuth Kör meg­tartotta kibővített ülését, amelyen a különféle, Kossuth nevét viselő szervezetek, in­tézmények képviselői vettek részt, megbeszélve a követ­kező esztendei programjukat. A Miskolcon tanuló ma­gyar egyetemisták képvisele­tében Sebestyén Attila arról beszélt a sokezres hallgató­ság előtt, hogy mint erdélyi fiatal, átérzi azt a felelőssé­get. amivel nap mint nap élni kell a magyar kisebb­ség tagjainak, ám elsősorban magukra, egymásra számít­hatnak. Emlékeztette az ün­neplőket az egy évvel ez­előtti erdélyi ünnepségekre, az azokhoz kapcsolódó ese­ményekre. — Számomra, erdélyi diák számára, nagy kihívás és megtiszteltetés egyben, hogy itt tanulhatok. Ha a tanul­mányaimat befejezem, vissza kell mennem, hogy amivel itt gazdagabb lettem, azt a tudást az otthonmaradottak felemelkedésén dk, magyarsá­gának megőrzésének érdeké­be állítsam. Ezután Csabai János szín­művész Petőfi Sándor: 15. március 1848 című versét mondta el. Elcsendesedett a tér, ami­kor a szobor előtt hófehér ruhát öltött táncosok eleven virágként hajladozva mutat­ták be Csorba Piroska: Jön­nek a virágok című, zenével kísért versét. Farkas Szil­via, Szani Emese, Sípos Má­ria és Magyar Tünde ele­gáns lánca magával ragadta az érdeklődő-befogadó nézői figyelmet. Az ünnepség koszorúzással folytatódott. Elsőként Csoba Tamás Miskolc polgármes­tere, az alpolgármesterek he­lyezték el a megemlékezés virágait a költő szobránál. Bács Ferenc színművész a forradalom szellemét, esemé­nyeit megidéző verseiket, szemelvényeket olvasott fel, majd a város lakói, felnőt­ték, gyerekek léptek köze­lebb Petőfi szobrához, hogy virággal emlékezzenek. Mezőcsát ismét város A Kossuth-szobornál a város vezetői koszorúztak. Március - tanúságtétel A forradalomról Kossuth szülőfalujában Kupa Mihály: Meg kell találnunk újra önmagunkat. Mintegy négy-ötezres tö- Teg várta a Petőfi téren a Kossuth térről, a Szemere- s'zobortól érkező ünneplőket. A költő szobra előtt katonai ”iszőrség állt fel, a téren Mindenütt zászlók és a ta- }^sz üde virágai foglalták Méretbe az emlékezés hely­einél Amint befordultak a ''-aszlóvivök nemzeti lobo­gónkkal és a város felszen- ;°lt zászlajával, felhangzott '' Himnusz. Arról, hogy miként éli meg népünk a jelenlegi vál­tozásokat, hogy mit jelent ma március 15-e, Simonyi Zoltán, az Avasi Gimnázi­um diákja beszéld az ünnep­lőknek. Bevezetőben indula­tosan sorolta, mennyi horda­lék rakódott legnagyobb ün­nepünkre, majd így folytatta: — Minden ébredésnél iz­gatottan várjuk ezt a tava­szi napot, minden március­ban újra kezdjük érezni a Monokon pénteken fél ti­zenegy előtt néhány perccel indult el az általános iskola felől a Sátoraljaújhelyi Do­hánygyár fúvószenekara. Ekkorra már nagyon sokan összegyűltek az ünnepség hagyományos színhelyén, ér­keztek vendégek az ország szinte minden részéből, és a környező községekből is. A monoki megemlékezők- nek ez egyfajta felkészülés is volt, hiszen a következő esz­tendőben ünnepeljük Kos­suth Lajos születésének 190. évfordulóját, 1994-ben pe­dig a nagy hazafi halálának 100. évfordulójára emléke­zünk. A Himnusz elhangzása után Kovács Béláné polgár- mester köszöntötte a megje­lenteket. Ünnepi beszédet dr. Orosz István, a Debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem rektorhelyette­se mondott. Hangsúlyozta, hogy 1848-ban igazi nemzeti Március 15-én Mezőcsát — 120 esztendő után ismét — városi rangot kapott. Reggel fúvószenekar köszöntötte a település lakóit. Fel tízre a város apraja-nagyja a Hősök terére vonult. Kegyelettel fejet hajtva, tisztelegve az I. világháborúiban elhunyt 180 mezőcsáti hős emlék­műve előtt, amelyre most visszahelyezték a turult. A várossá avató ünnepséget a zsúfolásig megtelt reformá­tus templomban tartották, dr. Kupa Mihály pénzügy- miniszter, Rajkai Zsolt ál­lamtitkár, dr. Gyulai Gábor köztársasági megbízott és Tóth Imre országgyűlési kép­viselő jelenlétében. Dr. Kupa Mihály pénz­ügyminiszter megemlékezett 1848/49 dicső magyarjairól, akik fel akartaik emelni, sza­baddá kívánták tenni né­pünket, Egy akarattal, össze­fogva: diák, jobbágy, polgár és nemes. Most, március 15- én, a 143 évvel ezelőtt meg­született nemzeti egység előtt tisztelgünk. Ennek kö­vetése és folytatásai a mai feladatunk. Mezőcsát — em­lékeztetett Kupa Mihály — már a bronzkoriban lakott település volt. Az évszáza­dok során rangossá tették iparosai, céhei, a szorgalmas állattenyésztőik, a tehetséges (Folytatás a 3. oldalon) Áz 1848-as forradalmat ünnepeltük Magyarságunk megőrzéséért

Next

/
Thumbnails
Contents