Észak-Magyarország, 1991. február (47. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-07 / 32. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. február 7., csütörtök A Kléri-alapitvány idei díjazottjai Fotó: Dobos Kövosdi diákok Fügedi Csaba a budapesti Testnevelési Főiskola, Gyu- ricskó Krisztina a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem matematika—fizika szakos, Kovács Hajnalka a gödöllői Agrártudományi Egyetem és Pajó Ágnes a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem angol—; német szakos hallgatója, A négy fiatal az elmúlt tanév­ben érettségizett a mezőkö­vesdi I. Lászó Gimnázium­ban, s az idén ők vehették át a Kléri-alapítvány díjait. Az alapítványtevő, dr. Kiéri János maga is köves- di diák volt, itt érettségizett 1929-ben. Elvégezte az egri tanítóképzőt, jog- és állam- tudományi oklevelet, kémia szakos általános iskolai és matematika szakos középis­kolai tanári oklevelet szer­zett. Néptanítóként kezdte pályáját Sajógalgócon, ké­sőbb újra Mezőkövesdre ke­rült. A magyarlakta északi, részek visszacsatolása után Léván, majd Kassán volt tankerületi tanfelügyelő. A háború és a hadifogság után Székesfehérváron telepedett le. Végzettsége alapján ke- resheteett volna jobb meg­élhetést, nagyobb szakmai előmenetelt biztosító állást is, de élete végéig hű ma­radt a katedrához. S ha le­het, még annál is tovább. Hiszen ezzel az alapítvány­nyal segíti az egyetemre, fő­iskolára került diákokat, példájukkal becsületes mun­kára buzdítja a mindenkori kövesdi diákokat. A négy kitüntetett diák tiszteletére rendezett ünnep­ségre eljöttek a korábbi évek díjazottjai is. Az isko­la igazgatója, Kocsis Béla köszöntőjében elmondta, hogy szerencsére az idén is nagyon nehezen tudták kivá­lasztani a jók közül a leg­jobbakat. Tavaly a felvéte­lizők hatvankét százalékát vették fel a választott egye­temre, főiskolára. A gimná­ziumi osztályokban ez az, arány lényegesen jobb, hi­szen ott a képzés célja is a továbbtanulás, de a közgaz­dasági szakközépiskolai osz­tályokból is sokan jelentkez­nek valamilyen felsőoktatá­si intézménybe. A kövesdi alma mater diákjai öt nyelv: az angol, a francia, a latin, a német, és az orosz közül választhatnak. A emelt szin­tű oktatásnak köszönhetően nagyon sokan már az érett­ségi előtt állami nyelvvizs­gát tesznek. A nyelvoktatást segíti egy osztrák iskolával kialakult testvérkapcsolat is. Az ottani tanárok rendsze­resen tartanak órákat a kö­vesdi gimnáziumban, de az itteni diákok is eljutnak Ausztriába. Az intézmény az idén ün­nepli fennállásának nyolc­vanadik évfordulóját. A ter­vek szerint a jövő tanévtől az iskola újra felveszi a Szent László nevet. (fg) Egyesülések — szövetségben Hogy a remény megmaradjon... „ ... tömöríti a humán szerveződéseket — irodalmi, történelmi, képzőművészeti, tudományos, zenei, amya- nyélivvédő társaságokat, egye­sületeiket ; az érdekképvise­leti közösségeket — ifjúsági osoportokat, időskorúakat, a nyuigdiíjiasdkiait, kertbará­tok és kistenyésztő'k, méhé­szek, környezetvédőik, vá­rosvédőik és -szépítőlk klub­jait; a speciális érdeklődé­sű közösségeket — faluszö­vetségeikét, baráti társasá­gokat — a közéleti fórumo­kat, polgárt köröket, közös­ségi népffórumokat és .más közéleti -töltetű egyesülése­ket”. — Az elmúlt eszten­dő decemberének közepén 'látott napvilágot a Társadal­mi Egyesülések Szövetsége (TESZ) tervezett programja. Ebből idéztük a fenitiéket. Megyénkben már a moz­golódások kezdetén „vették a lapot”, így tavaly megala­kult a megyei szervezet. Az éllső közgyűlésüket idén ja­nuár végén tartották, Mis­kolcon. Néhány, -tagságot vállalt közösség képviselő­jét arról kérdeztük, mit várnáik a szövetségtől? — G-ondjali-nlk, bajáink nyilvánosságra hozását vár­juk, hiszen magunkat mi is­merjük a leginkább — mondta -bevezetőben Kovács Károly, a v-eseibetegek me­gyei egyesületének elnöke. — Akkor várhatunk a társa-da- lo-m egészéitől, vagy a ki­sebb közösségeiktől segítsé­get, ha ismernek minket, ha tudnak rólunk. Azt várom, hogy a mii, korábban már működött egyesületünk ér­delkképv-iseieti, érdekvédelmi munlkájla fölerősödjék ezzel az összefogással. Nekünk sok .gyógyszerre van szüksé­günk, a beszerzés, a vásár­lás elég nagy probléma. Or­szágos egyesületünk koráb­bam már kiharcolta, hogy közgy -ó-gy-ellátásban rés zésül - hetünk... Jó eredménynek tartják, hogy más kedvez­ményekét is kapunk. Most azt várjuk, hogy ia még meg­oldatlan problémáinknak hangot adó fóruma lesz ez a -szövetség .. . — Ügy vélem, mi inkább segítségre szorulunk, mint hogy valakiknek segíteni tudnánk — mondja Kádár Péterné, az alsózsolcai gon­dozóközpont képviselője. — A mai tanácskozáson öröm­mel tapasztaltam, hogy a szövetség megyei szerveze­tében több olyan közösség van, amelyik a nálunk gon­dozott embereknek reményt jelenthet. Kapcsolatterem­tésben, napi programok le­bonyolításában várunk so­kat ettől a szerveződéstől. — Valóban keveset aka­runk, csak azt igényeljük, hogy minél többször eljöjje­nek hozzánk — tette az elő­ző mondatokhoz Schubert Lajosné, aki Szikszóról kép­viselte- a gondozási közpon­tot. A megyei szervezet első közgyűlésén megválasztották az ügyvivő-tanácsadó tes­tületet. Ennek elnöke dr. Adorján Imre így foglalta össze mondandóját: — Nagyon konstruktív és eredményes találkozásról beszélhetek. Nem csupán ar­ról volt szó, hogy megismer­jük egymást; már konkrét VÁLLALKOZÓK. MAGÁNSZEMÉLYEK felajánlások, baráti közele­dések is igazolták azt, hogy szükség van r szövetségre, van tennivalója a megyei szervezetnek. Azt hiszem, -nagyon hasznos lesz ez a működés. A Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) létrejötte társadalmi hiányt pótol. Azt látjuk, hogy az egyéni és társasági ambíciókból nagyon sok tár­saság szerveződött az utób­bi években, ám ezek sok esetben megértés, támogatás nélkül működnek és harcol­nak a saját igazságukért, igazságosabb helyzetükért. Most viszont van itt egy fó­rum, amely ösc .cfogja és képviseli, segíti a különböző egyesüléseket. Félreértések; elkerülése végett^ nem ál­lami támogatást "ad, hanem nyilvánosságot és ezen ke­resztül elismerést biztosít. Szeretnénk ezzel egyidejű­leg elérni, hogy az önkor­mányzatok is felismerjék, a szövetség tagjainak nem pusztán pénzre van szüksé­ge. Hanem arra, hogy meg­osszák velük a problémákat és a feladatok megoldásá­ban vegyék figyelembe sj véleményüket. Készülünk arra, hogy a Társadalmi Egyesülések Szövetsége je­len lehessen az országos ér­dekegyeztető tanácsban. Hangot akarunk adni min­denütt a szövetségben tag­ságot vállalt egyesületek ér­dekeltjeinek gondjairól, problémáiról, javaslatairól. Minden lehetséges alkalom­mal le akarjuk tenni a vok- sunkat. Nem szabad elfeled­ni: ezek az egyesületek, kö­zösségek sokszor átvállalják az államtól a gondozás, a gondoskodás feladatát. Igyekszünk kidolgozni a TESZ megyei szervezetének azt a programját, amelyik remélhetően pótolni fogja mindazokat az űröket, ami­ket a jelenleg mozgolódó, át­alakuló világ hagy maga után ... A megyei szervezet első közgyűlését követően az ügyvivő-tanácsadó testület tagjai találkoztak. TettváT gyat, feléledő reménységet sugároztak a megszólalók szavai. Ha segíthetünk vele;, megemlítjük: Miskolcon, a szakszervezetek székházá­ban (MSZB tér 3.) található és kereshető fel a TESZ me­gyei irodája. Kedden, csü­törtökön délután: pénteken délelőtt várják az érdeklő­dőket. (t. n. j.) F^IGYEEL­VÁLLALJUK: BANKÓ Kft. magánsztimój yck szomóJyi j ovecio 1 cmadó bevallásának o 1 kószritésot vállalkozók éves adóbevallásának, eredménykimutatásának el készítését társaságok alapítását, szervezését adótanácsadás végzését KERESSE FEL CJ GYFELSZO l_ G Ä L_ /\ T I iRODANKAT CÍM: 353 1 MISKOLC, GYŐR JT KAPU A TOKAJ-HEGYALJAI ÁLLAMI GAZDASÁGI BORKOMBINÄT BÉRMÜVELÉSRE, 1 ÉVES IDŐTARTAMRA felajánl szőlőültetvényekéi az alábbi községek, városok határában: Érdeklődni munkanapokon, 8—12 óráig, személyesen vagy telefonon lehet. SÁTORALJAÚJHELY, SÁROSPATAK, BODROGOLASZI, SÁRAZSADÁNY. Cím; TÁG Borkombinát í. sz. kerülete, Sátoralja­újhely, Várhegy. Telefon: 21-734, Sátoraljaújhely. TOLCSVA, OLASZLISZKA. Cím: TÁG Borkombinát II. sz. kerülete, Tolcsva, Bajcsy-Zsilinszky u. 58. Telefon: Tolcsva 4. MEZÖZOMBOR, MÁD, TÄLLYA. Cím: TÁG Borkombinát III. sz. kerülete, Tárcái. Telefon: Tárcái 6. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 9.05—11.00: Napközben (élő). — 11.10: Citeraszó. — 13.05: Klasszikusak délidőben. — 14.05: Új.raolva&va. — 14.15: Népzene mindenkinek. — 15.05: Voinzó­dásak. — 16.00: Délutáni Kró­nika. — 16.15: Kíváncsiskodó. 16.45: Labirintus. — 17.30: Éle­tem meséje. — 18.00: Esti Kró­nika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportv.ilág. — 19.15: Láttuk, hal­lottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. — 19.50 : Hajszálgyökerek. — 20.05: Szel­lemóra. — 21.05: Zenélő váro­saink. — 22.00: Késő Esti Kró­nika. — 22.30: Ismeretterjesztő műsor (PAF). — 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.08: Pop-panoráma. — 10.00: Fúvós indulók. — 10.20: Opera- slágerek. — 11.03: A mi korunk­ban. — 11.23: Gitármánia. — 13.03: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Gőz./ — 15.05: Kapcsoljuk a ......... stúdiót (élő). — 15.20: Magnósok, figyelem! — 16.00: Játék tízezer forintért. — 17.00—19.00: RádióMa. —19.03: Ahogy mi zenélünk. — 19.30: Pop-regiszter. — 20.00: Garázs. — 20.30: Tip-top parádé. — 21.03: Daráló (ism.). — 21.33: Rég volt, szép volt. — 22.05: Rádiókabaré Kft. — 23.03: Sport- híradó. — 23.10: Millöcker*' ope­rettjeiből. BARTÓK: 9.10: Vonós kama­razene. — 10.20: Zsebrádiószín­ház: Mi történt? — 10.45: A Berlini Rádió kamaraikórusának hangversenye. — 11.32: Opera­nyitányok. — 12.05: Verseny­művek. — 13.00: Az ár ellen — az árban. — 14.00: Beethoven- szonáták. — 16.05: üj lemeze­inkből. — 17.35: Kórusmuzsika. — 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nemze­tiségi műsor. — 18.40: Szerb­horvát nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nemzetiségi mű­sor. — 19.25: 250 éve született A mdré-Emest-M ödeste Grétry. — 20.10: Tíz éve alakult a Man- del-kvartett. — 21.00: A Suisse Ramande Zenekar hang verse­nye. — 22.10: Pomgrácz Zoltán zeneszerző művészi portréja. — 23.06: Feíkete rózsák. MISKOLCI STÚDIÓ a 2G8 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyar­országi Krónika. - Privatizáció a Volánnál. — Mikor lesz szá­mítógépes útellenőrzés Borsod­ban? — Munkaiskola Edelény- ben. — Reklám. — Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzselésében. TELEVÍZIÓ—. * se. * * * * * ta. 1. MŰSOR: 7.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.00: Mene­dzser Magazin. — 9.00: Képúj­ság. — 9.05: Walt Disney be­mutatja. — 1-0.50: Mozgató. — U5.55: Képújság. — 16.05: Északi Sí VB. — 16.55: Pannon Krónár- ka. — 17.05: Hírek szerbhorvát nyelven. — 17.15: Perpetuum Mobile. — 17.50: A Kuckó je­lenti. — 18.00: Hármas csatorma. 18.45: Telistele-video. — 19.00: A hitről gyerekeiknek. — 19.05: Es­ti mese. — 19.15: Lottós őrs olás. — 19.30: Híradó. — 20.05: Szom­szédok. — 20.40: Hírháttér. — 2,1.25: Farkas Ferenc köszönté­se. — 22.05: Fiatal Művészek Stúdiója. — 22.50: Híradó. — 23.05: BBC-híradó. 2. MŰSOR: TV2 Endrei Ju­dittal és Déri Jánossal. — 17'.O0: Képújság. — 17.15: Tv2. — 17.40: Sípercek. — 17.45: Egy perc tere. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.50: Tv2; — 19.00: Banánhéj. Francia film. — 20.34: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Niapzár­ta. — 22.15: Veszélyes élet. Ausztrál tévéfilm. televíziós műholdak ADAS AI: SATl: 6.00: Jó reggelt a SA?1' gyei! — 8.30: Hírek, időjárás; — 8.35: Szomszédok. — 9,0 ' Hírek. — 9.05: Szeretethajó. 9.55: Tévébolt. — 10.10: Hír®T' — 10.15: Szél jár a füzek alajj! — 10.40: Álszentek. — 12.2 • Szerencsekerék. — 13.00: TéV^ tőzsde. — 14.00: Szomszédok- 14.25: Szeretethajó. — 15.15- valódi szellemirtók. Egy szörny kedélyesen szereti ... — 15'4Ü; Tévébolt. — 15.55: Füstölj coltok. Billy a gyermek. TJ 16.45: A rendőrnő. Embertele kereskedelem. — 17.40: Híre*’ időjárás. — 17.45: Műsorelője tes. — 17.50: Merő boszorkája, ság. Látogató a régi időkből- 18.15: Sansz. — 18.45: Híra^; időjárás. — 19.15: Szerencsen rék. — 20.00: Fort Boyard. K» landos játékshow. — 20.55: K rek. — 21.00: A majmok öoiy, gója. Amerikai játékfilm. 22.55: A nap hírei. Sport, le­járás. — 23.10: Az Usher Amerikai játékfilm. — 0.30: "J- nisz. ATP verseny. — 1.00: ™ sorelőzetes. MOZI ... B ÉKE: Warloök. Mb. szj|5t .amerikai horrorfilm. Kié***, hely ár! Kezdés: f!2, Í7, f9 °*eS «kor. Egyenesen át. Mb. amerikai horrorfilm. Ki©111 á helyár! 18 év! Kezdés: f3» *; órakor. — BÉKE KAMAPJ, Beverly HilÜs-i zsaru II- ^v| •.színes ameniikaii krimi. 14 Kiemelt hely ár! Kezdés: 4 •kor. ölve vagy halva. Mb- * it .nes amerikai film. Kiern ^ helyár! Kezdés: 6, 8 óraikor- BÉKE VIDEOMOZI: Teresa fér.fifaló. Színes német film. Csak felnőtteknek! Jvc- dós: fii, 12, 1.4 óraikor. — SUTH: Ga, Ga, avagy ddcs" ség a hősöknek. Színes gyei sei-fi film. 16 év! Ki©1?1 7 hely ár! Kezdés: 9, ll, e ,n,ßS órákor. Waiiilodk. Mb. .s®ígit amerikai horrorfilm. KieiJJr- helyár! Kezdés: f3, hn5 Egyenesen át. Mb. színes arLj, riikai horrorfilm. 18 év! * g emelt hely ár! Kezdés: este ^ órakor. — HEVESY FILMKLUB: A vadnyugat Színes amerikai westerihf1^ Kiemelt hely ár! Kezdés: l9’-rös f9 órakor. Vadászat a *.La\ Oikjtóberre. Színes film. Kiemelt hely ár! Kez° f5 áraikor. — TÁNCSICS: A‘, foglyai. Mb. színes a,merXs krimi. Kiemelt hely ár! Kezo f5, Í7 órakor,. — TÁNCSICS ' DEOMOZI: Kommandócsapj, Színes amerikai akción Kezdés: flO, ÍI2 óraikor. Iíaíía) lányok. Mb. színes a'merrKi szexfilm. Csak felnőttek»6.. Kezdés: 13, f5, f7 órakor. , KAZINCBARCIKA, BÉKE: tetoválás szelleme. Színes jajíti erotikus film. 1(1 év 1 Ki101” > helyár! Kezdés: 6 óra:k'°r' ,,j. KAZINCBARCIKA, BÉKE V* DEOMOZI: Vaslkereszt. SzijL amerikai háborús kailandíjjr. Kezdés: 5 órakor. — KAZl£ BARCIKA, BÉKE KAMAJJ. Tuti dolog. Mb. színes kai film. Kleméit helyár! IJV déis: 5 óraikor. — LENIÍy.Js ROS: Pa'iiimadaraik. Mb. sZ,/i- amerikai bűnügyi vígjáték, emelt lielyár! Kezdés: í6> ce- órakor. — MEZŐKÖVESD •’ “„j lyemgubó. Mb. színes ameDJJi sci-fi vígjáték. Kiemelt hely.“«. Kezdés: 15 és 7 órakor. — ROSPATAK: Cadillac Man. színes amerikai vígjáték. j emelt helyár! Kezdés: 5 J5vj, óraikor. — SATORALJAJJi,. HELY: Ara eh nop hob.i a. Vj. színes amerikai horrorfilm. j emelt helyár! Kezdés: hj,- órakor. — SZERENCS: KJJt- boxer. Mb. színes amerikai .. Clófilm. Kiemelt helyár! ‘J;.. dés: 6 órakor. — ŰZD, B® Legénybúesú. Mb. színes ^ , riikai vígjáték. Kiemelt hell1 16 év! Kezdiés: 5 és 7 óraKor' A műsorváltoztatás jogát íe,,fl tartjuk! SZÍNHÁZ 7 7. csütörtök A SZARVASKIR ALY Schiller ifjúsági bérié* Este 7 órakor A mi fülünkben kissé me­résznek tűnik a két fogalom összekapcsolása, mégis vari ilyen viszony. Bizonyság, hogy Piacgazdaság és az evangéli­umi tanítások címmel tart elő­adást ma Sárospatakon Ja­cques Risacher francia vállal­kozási üzleti és szervezési tanácsadó, akinek előadását természetesen magyar nyelven tolmácsolják. Előadásának színhelye ma 9 órától a Sárospataki Reformá­tus Kollégium Gimnáziumá­nak Imaterme, ahol konzultá­cióra és kerekasztal-beszélge- tésre is sor kerül a francia szakemberrel. Jacques Risacher úr vállal­Evangélium és piacgazdaság kozási konzultánsként | évekig dolgozott nagy Európa, Afrika, és Latin-A ^ rika országaiban, van \ sjg tapasztalata a piaegoz®0 kialakításának különböző gl dozatait, lehetőségeit *e a különböző fejlettségű °.R||Í|- gokban. Nálunk a KUL™ eg<f NOV-val együttműködve -t(. Normandia—Zemplén \0i <>' működési program ki<d0'Y són munkálkodik, a,rn®.hely| Sárospatak, Sátoraijou^eté­és e két város vonzásko ^, nek vállalkozásait szeretb®^- gíteni új piacok és me9r®|gsZ- lések feltárásával és új ’eLsá" tési programok kidol9° val.

Next

/
Thumbnails
Contents