Észak-Magyarország, 1991. február (47. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

1991. február 2., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7

Zenészek

prózában

Gioacchino Rossini nem szerette komponista pályatársát, a német Richard Wagnert. Az utóbbi viszont igen nagyra becsülte a „pesarói hattyút”, ahogy Ros- sinit nevezték. Ezt azonban igyekezett titokban tartani. Egy bizalmasának azonban bevallotta.

— Én igen kedvelem Rossini muzsikáját — mondta egy őszinte pillanatában — azonban kérlek, ne áruld el a híveimnek, mert sohasem bocsátanák meg nekem.

*

Giacomo Puccini, ha telette, szívesen időzött egy ^szak-olaszországi tó környékén. Az egyik sétája során csatlakozott hozzá helybéli 'Síherőse, akinek az volt a r°geszméje, hogy ő is zene- Szerzőként arat majd babérokat. A vasárnapi séta so- rar>, a megpihenő Pucciniik a következőképpen be- szélt komponista tervéről:

— öregszel, drága bará- f°m. Azt hiszem, itt az ide- ?e> hogy hozzáfogjak a gyász- lr>dulód megkomponálásához.

„A Pillangókisasszony szerije először összeráncolta a Jiomiokát, majd igen komo- yan, szakszerűen kijelentette;

— Nos, ez igen figyelem- !e méltó ötlet. És ha végre 's hajtod, ez lesz az első ,s®t a zenetörténetben, hogy

'fütyülnek egy gyászindulót.

*

Beethoven és Goethe, a mólt század első évtizedeik végén együtt voltak a ü'es fürdővárosban, Harisodban. A pihenés, a művé- ^et hétköznapjai révén megbarátság szövődött a 2seniális zenész és a költő- ?seni között. Egyebek között ^1’akran indultak együtt sé- .^kocsikázásra. Amikor is a "ócókelők közül sokan felismerték az illusztris vendé- ®eket, kalaplevéve köszön- ótték az elhaladó kocsit.

Kínos ez a nagy népszerűség. Megmondom őszin- lén

*, engem zavar, hogy úton ,. felismernek és körönnek nekem,

^ Ne zavartassa magát Jó atom szólt Beethoven Tegyen úgy, mintha nem 06 észre. Hiszen úgyis 6tem köszönnek...

Hans von Bülow, a jeles német karmester és kiváló zongorista — egyébként Liszt Ferenc leányának, Co- simának első férje — egy koncerten Brahms Első szimfóniáját vezényelte. Bramhs hívei ezt a művet olyan sikernek tartották, hogy némelyek „Beethoven Tizedik szimfóniája” címen emlegették. Bülownak azonban az említett koncerten nem volt szerencséje, a publikum, enyhén szólva, igen hűvösen fogadta a nevezetes szimfóniát. A karmester nem törődött bele a sikertelenségbe. A dirigensi emelvényen hirtelen megfordult és a következő szózatot intézte a nagyérdemű közönséghez;

— Hölgyeim és uraim! Ügy ítélem meg, hogy Önök nem kellő odaadással fogadták a művet. Többeknek talán nem is tetszett. Nos, ezen nem csodálkozom, magam is így voltam vele, amikor először kézbe vettem a partitúrát. De aztán a második alkalommal már egyszerűen magával ragadott. Ezért tehát most még egyszer el- játsszuk önöknek is a művet.

Azzal visszafordult a meglepett zenekarhoz, intett a pálcájával és levezényelte az egész szimfóniát. Dörgő taps, elragadtatott felkiáltások fogadták a befejezést.

A koncertterem mélyéből azonban elbődült egy magányos „ellenzéki” hangja is, amikor csöndesedett a taps.

— Csak semmi elbizakodottság, uram! — így az ismeretlen. — Azért tapsolnak ilyen frenetikusán, merti meg akarják kímélni magukat attól, hogy harmadszor is hallják a darabot!

Országosan 100 milliós kár évente

Változások

a yadkárbizlosltásbao

A vadásztársaságok kötik a szerződést

Ez év januárjától teljesen új rend szerint történik hazánkban a vad és a gépjárművek összeütközéséből eredő károk rendezése. Dr. Székely Lászlóval, a Vadászok és Vadgazdálkodók Északmagyarországi Területi Szövetségének elnökével a változásokról beszélgettünk.

— Mi indokolta a régi rend megváltoztatását?

— Köztudott, hogy a vadászok régi érdekképviselete, a MAVOSZ 1982. január 1-től kötött szerződést az Állami Biztosítóval, majd később a Hungária Biztosítóval a vad és a gépjárművek összeütközése miatti károk rendezésére, hiszen az ilyen kárt a biztosító sem a casco, sem a kötelező felelősségbiztosítás alapján nem rendezte. A régi szerződés értelmében a MAVOSZ évente 7,3 millió forintot adott át a biztosítónak, s ezt a pénzt azután a vadásztársaságok befizették a szövetségnek. Csakhogy időközben sok minden változott. Tavaly a Hungária Biztosító Rt. arról értesítette az Országos Magyar Vadászati Védegyletet, hogy 1989-ben a vadak és a gépjárművek összeütközése miatti kárigényekre 67 milliót, 1990-ben pedig mintegy 100 millió forintot fizettek. Az óriási különbség miatt a biztosító csak úgy vállalta az idei évre a szerződéskötést —, s ehhez joga volt —, ha legalább évi 56—60 milliót kap biztosítási díjra, s a régi szerződést. 1990. december 31-gyel fel is mondta. Ezzel teljesen új helyzet állt elő.

— Amennyiben?

— Mivel az országos védegyletnek nincs 56—60 milliója, csak az jöhetett számításba, hogy megyei szintű megállapodások szülessenek a vadászok és a biztosító között. Mi, a területi szövetség, mint érdekképviseleti szerv magunkra vállaltuk, hogy a HB Rt. Borsod Megyei Igazgatóságával kidolgozzuk és megkötjük a keretszerződést. Mivel azonban pénzünk nekünk sincs, a megyében működő, s hozzánk tartozó 67 vadásztársaságnak (további három társaság nem tagja a területi szövetségnek) egyenként kü- lön-külön szerződést kell kötnie a HB Rt.-vel.

— Milyen feltételek mellett?

— Két alternatívát dolgoztunk ki. Az egyik szerint a vadásztársaság hektáronkénti biztosítási díja — a vadászható terület alapján számolva — 4 forint. Ez több mint korábban volt, viszont az országos átlagnál alacsonyabb, s így számunkra kedvező. A másik lehetőség: amennyiben a vadásztársaság a kárfizetésből 30 százalék önrészesedést vállal, a hektáronkénti díj 3 forint. Hadd tegyem hozzá: akármelyik változat mellett döntenek vadásztársaságaink, év végén a kárhányadot egyenként megnézi a HB Rt., s ahol egyáltalán nem volt kár, 20 százalékot visszatérít a biztosítási díjból.

— Ez idáig érthető. De mi van akkor, ha a vadásztársaság nem. köt biztosítást egyik alternatíva szerint sem?

— Ilyen is lehetséges, de szerintem csak elvben. Hiszen ez esetben az okozott kárért a vadásztársaság felel teljes egészében. S ha figyelembe veszem, hogy ma már szép számmal futnak milliós értékű gépjárművek, nemigen éri meg ilyen nagy kockázatot vállalni, hiszen egyetlen véletlen baleset is

Erdeink egyik legértékesebb vadja a gímszarvas. A személygépkocsival, motorral ütközve, az ilyen nagy vad jelentős kárt is okozhat... (Laczó József archív felvétele)

elviheti a vadásztársaság ösz- szes pénzét.

— Milyen határidők vannak érvényben a szerződés- kötésre?

— Megismétlem: a bizto-« sítóval a szerződést a vadásztársaságnak kell megkötnie a HB Rt. illetékes fiókjával. Ha ez legkésőbb 1991. február 28-ig megtörténik, akkor a felelősségbiztosítás január 1-i hatállyal visszamenőleg érvényes. A biztosítási díjat két egyenlő részletben, április 30-ig és szeptember 30-ig kell rendezni. Ismét hangsúlyozom, hogy a biztosítás nem kötelező, de ha a vadásztársaság nem köti meg, a teljes kártérítésért felel adott esetben. S még valamiről röviden. A 20 százalék visszatérítés arra kell, hogy ösztönözze vadásztársaságainkat, hogy az eddiginél gondosabban, lelkiismeretesebben vizsgáljanak ki minden káreseményt, hogy ténylegesen csak a vadászható hasznos vaddal történt ütközésből eredő károkat ismerjék el. Ehhez eddig jóformán nem fűződött érdekük ...

— Mindez, amiről eddig szó volt, csak a vad és a gépjármű összeütközése következtében keletkezett károkra vonatkozik?

— Igen. Ugyanakkor tárgyalunk a biztosítóval arról.

hogy miképpen, milyen feltételek mellett vállalna kockázatot olyan esetekre, amikor például a vad az erdőben, vagy a termésben okoz kárt.

— Befejezésül engedjen meg egy ugyan nem közvetlenül a témához kapcsolódó, ám fontos kérdést, amit egyik olvasónk levele kapcsán teszek fel: kik irányítják most a területi szövetséget?

— Valóban nem túl régen volt a tisztújítás, s így néhány név esetleg valóban nem ismert. Az elnök én vagyok. Két helyettesem: Tóth István, a sajószentpéteri üveggyári vadásztársaság elnöke és dr. Kocsis Gyula, a boldvai Kossuth vadásztársaság elnöke. Szakbizottsági elnökeink pedig az alábbiak: Molnár György (jogi és érdekvédelmi szakbizottság), Boschánszki Iván (közgazda- sági szakbizottság), Kadli- csek János (vadászati és vadgazdálkodási szakbizottság) és dr. Gabnay Sándor (természet- és környezetvédelmi szakbizottság). Az ügyviteli munkák szervezője Vargá Zoltán, területi referensünk dr. Czerődy Sándor. Az ügyvezető titkár jelenleg Kiss László, de erre a funkcióra lapjukban pályázatot hirdettünk meg. A pályázat határideje: 1991. március 1.

Nyikes Imre

Krimi

Winter arcára elégedettség

telepedett és eltette a revolvert.

Talán fél óra múlva csengettek. Mintha Winter csak ezt várta volna. A látogató Reinhardt felügyelőként mutatkozott be.

— Winter úr, önt feljelentették.

— Feljelentettek? Tessék, jöjjön be.

— ön pisztollyal megfenyegette Macho urat, a nyomozót.

— Ugyan, kérem . . . Hülyeség.

— Macho nem így beszélt róla.

— Akkor hazudott az illető úr.

— Miért hazudna?

— Azt nem tudom. Talán bosszút akar állni, mert nem fizettem többet, mint ameny- nyiben megállapodtunk.

A felügyelőt láthatóan nem elégítette ki a válasz.

— Figyelmeztetem, az engedély nélküli fegyverviselés büntetendő.

— Nincs pisztoly. Győződjön meg róla. — Felemelte

a karját és a felügyelő megmotozta.

— Most elégedett? — kérdezte cinikusan. — És most meg kell kérnem, hogy távozzon. Este ugyanis Münchenbe kell repülnöm.

— Mi a foglalkozása?

— Egy drágakövekkel kereskedő cég ügynöke vagyok. Küldeményt viszek Münchenbe.

Tíz perccel később Winter autóba ült és egy fekete bőrtáskát tett a hátsó ülésre. A benne levő ékszerek értéke meghaladta az egymillió márkát. Észrevette, hogy valaki követi. Szerencsére a Hansa-ház előtt talált parkolóhelyet. Kiszállt és a táskával a kezében, gyalog indult a második emeletre. Lépéseket hallott maga mögött. Megállt.

— Azt hittem, Münchenbe készül — szólította meg a felügyelő.

— Oda — vágott vissza dühösen. — Előbb azonban el kell intéznem valamit. Engem sebki sem csalhat meg büntetlenül — mondta,

és futni kezdett, majd beugrott egy ajtón és be is zárta maga mögött. A másik szobába vezető ajtót belökte és berontott.

Az ütés a jobb füle mögött érte. Csillagokat látott, fájt a feje és minden elsötétedett körülötte. Amikor magához tért, először a felügyelőt látta Karin, a felesége egy fotelban ült és zavartan nézett maga elé.

Mennyi volt az értékük — kérdezte a felügyelő.

— Mit beszél? — Winter értetlenül nézett rá.

— Hát a drágakövek értéke.

Egymillió. — Óvatosain megmozdította a fejét. — Hol a táska?

— Ott — mutatott a nyit- vahagyott ablakra a felügyelő- Jansen arra távozott a tűzlétrán, a drágakövekkel.

Winter a fejét tapogatta.

_ Érdekes dolgokat mesélt a felesége, ebből összeállt a kép. Ez a Jansen megkörnyékezte a nejét és nem is diszkréten. Mintha magágának meg kellett volna tudnia az ügyet, ön tehát nyomozót fogadott. És ez beleillett Jansen tervébe. A feleségétől megtudta, hogy ma értékes küldeményt visz. Magához rendelte tehát az asz- szonyt és várt. Tudta, hogy a féltékenység dühe ide hozza magát. És minden bejött. Mivel az orrom előtt bezárta az ajtót, én késtem, s így aztán el is menekülhetett a táskával.

Winter szemrehányóan nézett a feleségére.

— Szép kis játék, nem mondom.

— Tudom, hogy nagy bajt okoztam, de kérlek bocsáss meg!

A felügyelő felsegítette Wintert.

— Tud állni?

— Igen. Köszönöm. Majd a feleségem hazavisz.

Együtt hagyták el a lakást. A kapuban a felügyelő azt mondta:

— Megkérem önöket, hogy reggel jöjjenek be a rendőrségre, fel kell venni a jegyzőkönyvet. És vigyázzon a fejére, Winter úr.

Amikor már a kocsiban ültek, Karin megvárta, míg eltűnt a rendőrautó.

— Nagyon nagyot ütöttem, kedves? — kérdezte aggó- dóan.

Winter elmosolyodott.

— Nem gondoltam, hogy ilyen kemény a kezed. De

így kellett csinálni. Nem kockáztathattunk. A táskát az ágy alá csúsztattad?

— A nő bólintott.

— Még az éjjel elhozom.

— Légy óvatos. Ha túljutunk a rendőrségi formaságokon, te a kövekkel elrepülsz Dél-Amerikába és én majd követlek. És akkor miénk a világ!

Egy óra múlva csengett a telefon. Winter vette fel és a torkán akadt a szó, amikor az ismert hangot meghallotta!

— Ügyes játék volt, Winter! Először pisztollyal fenyeget, hogy szaladjak a rendőrségre. Aztán ráveszi a felügyelőt, hogy kövesse az állítólagos szerelmi fészekig. Tény, hogy jobb tanút nem is kereshetett volna.

— Mit fecseg Macho?

— Az álarcosbálról beszélek, Winter. Vagy inkább szólítsam Jansennek? Hát tudja, át is vert volna, ha nem bal kézzel írja a csekket és nem a bal kezével fogja rám a fegyvert. Merthogy Jansen is balkezes. Így ismertem fel a trükköt. A drágaköves táskát egyébként Reinhardt felügyelő már elvitte és magát, meg a vonzó kis feleségét is várja. De nem a kapitányságon, hanem lent a ház előtt!

G. Niers

tr,a' Nitűnő magándetektív a> Macho úr. Elégedett tno^ok a munkájával — Nőh • U Gregor Winter és JJUzta a csekkönyvet. fenT- Avassa el talán a jetheeSLrnet is - jegyezte

héh- ivIacho. — Van benne _J*hy pikáns részlet. . . hi au aJd később. Amit tudta, iT.art.arn. azt már elmond- cSaj ehát a feleségem meghieen^0 bólintani akart, de yáran^medt. Winter ugyanis ^ fanul pisztolyt vett elő. Es ’ki az az alak?

Leg„,. Valami művészféle. káfi *“®bis úgy tűnik. Sza- ver ’ szemüveg, kopott puló- Sa 1 ; ansen a neve. A Han- onyházban lakik, hói vapv Narin most éppen

Volt ^nrikor eljöttem, ott

egyP,,^aPf 300 márkában &nk meg?

Jobb m, bólintott. Winter 'apuit k a alatt pisztolytáska Vert .belecsúsztatta a fegy- r toclta “öltötte a csekket és Coláin 3 ayomozónalk. Macho jyjóe habozott elindulni.

^ kérdeztekar 3 pisztollyal 7

Ja —nern tartozik magá- ^Ofondta hűvösen Win- Jó g;, , . megbízatása lejárt, s Jvakat!

ion a fy nyomatékot; is ad- ,nVomnZ,a*nak, a pisztolyt eitŰnt‘ zoi'a szegezte. Macho

Trükkös szerelem