Észak-Magyarország, 1991. február (47. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

1991. február 16., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 irány Rosariőf A házigazdák esélyesebbek Szombaton indul útnak Dél-Ameriikába a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő kedden' Rosarióban a világbajnoki ezüstérmes Ar­gentínával játszik barátsá­gos mérkőzést. Lévén, hogy a dél-amerikai legénység is erőteljes átalakuláson ment kersztül a tavalyi Mondiale után, talán nincs is olyan sok ok a félélemre. Ám a szigorú papírformáina mégis azt jelzi, hogy a házigazdák feltétlenül esélyesebbek. Ha a DMTE visszalép. Napok óta köztudott, az Újságok is megíntáik, hogy a Debreceni MTE kimondta feloszlását. A nagy gond egyik kisebb hajtása: mi lesz a különböző bajnoksá­gokban részt vevő csapatai­val? A DMTE labdarúgói» nak például a sorsolás sze­rint március 10-én ottho­nukban pályára kellene lép- niök a DVTK ellen az NB II. Keleti csoportjában. Az MTI munkatársának kér­déseire Czékus Lajos, az MLSZ ügyvezető igazgatója válaszolt. — Mi a helyzet pillanat­nyilag a DMTE-vel? — Már a megszűnést ki­mondó közgyűlés előtt tele­fonon felhívott Damikaházi János elnök. Elmondta: nincs pénzük a labdarúgó- csapat további működteté­sére, valószínűleg visszafog­nak lépni. Azt javasoltam, hogy próbáljanak meg más támogatót • szerezni, hiszen akkor folytathatják a baj­nokságot. Azóta annyit tu­dok, amennyit az újságban olvastam, hivatalos értesítés semmilyen formában sem érkezett az MLSZ-be. — Mit mond ilyen hely­zetre a bajnoki kiírás? — Amennyiben más szpon­zort találnak, akkor folytat­hatják a bajnokságot, ered­ményüket — ha változtat­nak — az új néven vezet­jük tovább. Ha visszalép a DMTE, akkor valamennyi eddigi eredményét törölni kell, a táblázaton az utolsó helyezett után „visszalépett” megjegyzéssel a bajnokság végéig feltüntetjük a nevét, ám az őszi eredményeiket természetesen megsemmisít­jük. — Igazságos ez a megol­dás? — Véleményem szerint csak ez az igazságos meg­oldás, különben a bajnoki sorrend szempontjából sem lenne egyenlőség az ellen­felek 'között. Akitől kika­pott a DMTE, annak ez most rosszul jönne, akit meg vert, az pedig örülne. Ezért kell törölni minden mérkőzésüket. Én személy szerint még bízom benne, hogy a debreceniek tálálnak szponzort és március 10-én folytatják a bajnokságot. Kézilabda Ma: Kohász Kupa ízdon Az ózdi városi sportcsarnokban ma rendezik meg a Ko­hász Kupa férfi kézilabdatornát. A program, 9 óra 30: Özdi Kohász—Michalovce. 11 óra: Elektromos—VSZ Kosice. 14 °ra 30: találkozó a 3. helyért. 15 óra 45: mérkőzés az 1. he­lyért. Ingyen használhatják... ... az ózdi Lam-völgyben lévő sífelvonót a sportolni v ágy ók — újságolta Pász­tor Imire, a polgármesteri hivatal illetékes munkatár­• . . pénzdíjazásban része­dnek a legjobban szereplő sakkozók a mai. Miskolcon sorra kerülő idénynyitón. Az eseményt a Gáz- és Olaj­szállító Vállalat szponzorö­sa. A pályát 50 centiméte­res hó borítja. A felvonó hétköznap 13—17. szomba­ton és vasárnap pedig 10 és 17 óra között üzemel. lásával fél kilenctől rende­zik meg a polgármesteri hi­vatal harmadik emeleti nagytermében. Az indulók sakkórát és készletet vigye­nek magukkal. Jégkorong A tegnap estére kiírt Miskolci Hoki Club—Nép­stadion Szabadidő Egyesü­let OB I-es bajnoki jégko­rongmérkőzésről (vagy eset­leges elmaradásáról) hétfői lapunkban tudósítunk. Temesvári kiesett Csak a 2. fordulóig jutott el Temesvári Andrea a mindössze 100 000 dollár összdíjazású Colorado Clas­sic elnevezésű női teniszver­senyen. A 7. helyen ki­emelt amerikai Penaut Lou- ie-Harper két szoros játsz­ma után a harmadikban va­lósággal lelépte Temesvárit. Louie-Harper—Temesvári 6:4, 4:6, 6:1. Sakk Negyvenezer forint... II combdohás hozta az aranyérmet Először, de a legjobbkor — Elmaradt sziporkázás ÚJSÁGHÍR: a közelmúlt­ban megrendezett országos egyéni felnőtt cselgáncsbaj­nokságon a nehézsúlyban Csorna Gábor birtokába ke­rült az aranyérem. A Miskol­ci VSC sportolója bravúros teljesítménnyel harcolta ki az elsőséget. — Igaz, hogy naponta „bumlizik”? — Igen, mert Szilvásvá­radon lakom. Az oda-visz- szaút hat órát vesz igény­be. — Ez meglehetősen fe­szített ritmust kölcsönöz mindennapjainknak... — Igen, de nincs sok vá­lasztás. Szilvásvárad! va­gyok, sportoltam Egerben és a Bp. Honvéd színei­ben is. Özdról nősültem, s mivel szülőföldemen van a lakásunk, oda vagyunk kötve. — Jobb lenne Miskol­con ... — Viccel? Persze, egy­szerűsítené a dolgomat, de a jelenlegi helyzetben itt lakást kapni — képtelen­ség. Fárasztó a naponta is­métlődő tingli-tangli, ám ezzel együtt kell élnem. Esetleg abbahagyhatom a cselgáncsozást. — Gondolom, ezt tréfá­llak szánta?! — Természetesen. Ezt szeretem, ezt csinálom, ez a munkám. Igaz, sokak szemében egy sportoló nem végez gyakorlati mun­kát ... — Ennek taglalásába ne mélyedjünk bele, tény, hogy eltérő az élsportolók tevékenységének megítélé­se. Inkább arra feleljen: milyen elképzeléssel uta­zott az országos bajnokság­ra? _ — Az ilyen fontos ver­senyekre mindenkinek van egy saját vállalása. Tavaly döntőbe kerültem, de ott vereséget szenvedtem. Aki ad magára, az nem enged­het az egyszer már elért szintből. Nos, ezek alap­ján a dobogóra kerülést ír­tam elő magamnak. — Sikerült a felkészü­lés? — Van egy 10 hónapos kislányom, most útban a második, képzelheti, ho­gyan lehet így zavartalan gyakorlásról beszélni. Né­hány edzést ki kellett hagynom, ezt azonban szil­vásvárad! futásokkal pó­toltam. A dombokkal tar­kított, hegyes terep igen­csak igénybe vett, de hasz­not hozott. ’ — A fináléban az a Csősz Imre volt az ellen­fele, aki legalább 15 kiló­val nehezebb, másrészt az eddigi találkozókon meg­lehetősen kevés sikerél­ményt biztosított... — Igaza van. A múlt­ban még soha nem tudtam ellene nyerni. A tavalyi döntőben yukóval kaptam ki, de volt olyan veresé­gem is, hogy az én dobá­somat neki ítélték. Talán hat-hét esetben csaptunk össze a tatamin, s tény, hogy a mérleg egyértelmű­en Csősz felé billent. — Egyelőre ne szalad­junk ilyen messzi az idő­ben! Milyen volt az út a fináléig? — Nem sziporkáztam. Az első mérkőzésen jobbára csak szenvedtem, aztán egy karfeszítéssel nyertem, harmadszor, pedig a leszo­rítás lendített előre. — A kitűzött célt ezzel el ' is érte, bent volt az aranyéremért folyó össze­csapás résztvevői között. Milyen érzésekkel gondolt az ön előtt álló utolsó aka­dályra? — Nem voltam ideges, arra gondoltam, hogy csa­lódás már nem érhet. Győzködtem magamat: leg­alább döntetlen körüli eredményre legyek jó. AZ országos sportnapilapban Csősz—Tolnai döntőt jó­soltak. Tolnai nem indult, így minden Csősz mellett szólt. Papírforma-győze­lemre utaltak a jelek. — Végül miért maradt el? — Egyikünk sem brillí­rozott. Nekem fizikális gondjaim voltak, ellenfe­lem tüdőre volt sebezhe­tő. Nagy iramot kellett menni, mert ez az igazi próbája az állóképesség­nek. Két percig döntetlen­re álltunk, aztán combbal megdobott és ez wazaarií ért. Hétpontos hátrányba kerültem, s akkor bizony egy fityinget sem adtam volna magamért. — Mégis sikerült! — Felszedtem a lábát, s ezzel kiegyenlítettem. Nem volt már hátra egy perc sem, s éreztem, hogy lan­kad. Na, mondtam ma­gamban, csinálok egy hu­száros hajrát! Egy akció­nál megelőztem, s a comb­dobás számomra meghozta a diadalt. — Erre a bajnoki címre a legbüszkébb? — Nehéz választani... Tavaly a válogatottak részt vettek Olsztynban egy nemzetközi A-kategóriás viadalon, ahol harmadik lettem. Nekem mind a ket­tő jelentős állomás. — Huszonnégy esztendős, ám a válogatottsággal va­lahogyan hadilábon áll. Mi az oka? —• Először az, hogy ed­dig akadtak tőlem jobbak, régiek, akik beváltották a beléjük vetett bizalmat. Annak is része van eb­ben, hogy nem tudok részt- venni a keretedzéseken. Említettem már, hogy ki­csi a gyerek, jön a másik, rám otthon szükség van, nem hagyhatom a felesé­gemet egyedül. Keserű bí­zott bennem, de nem utaz­tatott. Kovács Gábor ter­vez velem, számításba vesz a bő keretnél. Szeretnék felszedni, vagy 10—15 ki­lót, mert a jelenlegi 107 kilóval „kevés” vagyok a súlycsoportomban. Annyi feltétlenül hozzá­tartozik Csorna Gáboy portréjához, hogy 18 (! ! !) évesen kezdett cselgáncsoz- ni. Akkor tanulta az ala­pokat, amikor mások már javában utazgattak a vi­lágversenyekre. Ebből adódnak olykor ritmusza* varok, a láb és a kéz munkája nincs mindig összhangban nála. Szilvás­váradon egyébként „bekö­nyörögte” magát az iskola aulájába, társai is akadtak, saját pénzből szőnyeget vásároltak, s a hazai ed­zések értékes pluszt jelen­tenek. Aki jól ismeri, az nem csodálkozik pályafutásának lépcsőfokain. Doros László Munkanélküliként az északi sí VB-n Olimpia Albertville-ben - Szöllősivel Ritkán fordul elő, hogy a riportalany javaslatot tesz a címre. Ezáltal megtörtént Szőllősi István még el sem uta> *ott az olaszországi Vol di Fiemme-ben sorra kerülő 38. északi sívilágbajnokságra, kesernyés humorral jegyezte meg: „Micsoda sztori fesz! Munkanélküliként a VB*n.." ^ Harminchét évesen, ért a megtiszteltetés — újságolta Azaérkezése után. — Jóllehet indultam már négy sílövő- ® három sítájfutó VB-n, sífutásban először képviseltem a a6yar színeket. Elővették a „süllyesztőből”? ,. Ez azért túlzás, nem hagyom magam leírni. Az viszont hogy kiküldetésemnek némi „jutalomszaga” is volt. ■pip-ban, 1985-ben és 1987-ben mellőztek. Most végre Holéczy 0t\ az országos szövetség főtitkára nékem szavazott bi- "airhat. Leküzdötte a lámpalázát? Da"~ .Negyven felé azért már más... És korábban. Világ Ku- ^hadaloko.n szereztem 'tapasztalatot. ~~ Helyezéseire nem lehet túlságosan büszke . . . t>A~ A számok, a statisztika alapján nincs okom a felvá­lj ra- Tizenöt kilométeren — 86 induló közül — a 76., tíz ^méteren pedig — a 88-as mezőnyben — 78. lettem. Ez „első hallásra” kudarc . .. lt0T\ Kündig a dolgok mögé kell nézni. Egyesületem, a Mis- Cl Honvéd nehéz anyagi helyzete miatt szinte semmiféle havas felkészülést nem végeztem. Késett a hó, nem volt pá­lyánk, gépünk. A világbajnokság előtt nyolc nappal húztam fel először a sílécet, de a Szlovákiában eltöltött pár óra. annyival ért fel, mint a halottnak a csók. Hiába kerültem megfelelő fizikai állapotba, technikailag megbuktam. Mi egymás között csak így mondjuk: belefulladtam a hóba. —- Akadtak érdekességek, örökké szóló élmények? — Hát persze. Saját kocsimmal mentem — társaimat is fuvaroztam —, csodálatos utakon haladtunk. Val di Fiemme Bolzano és Trento között található. Elhelyezésünk minden igényt kielégített. A VB-re felvonultak a felszereléseket gyártó cégek és képviselőik, ellenszolgáltatás nélkül min­dent megcsinálták, kijavítottak, előkészítettek. A léceket lé­zerrel, számítógéppel kezelték és ha a munka netalán, meg­haladta a 'tudományukat, egyszerűen újakat adtak. Disku- ráltunk ellenfeléinkkel, a menőkkel is. Elmondták, hogy egész nyáron havon gyakoroltak, a VB-ig több ezer „fehér kilométer” került a lábukba. Nyilvánvaló, hogy nem rúgha­tunk mellettük labdába. — ön hosszú ideig edzoskodott a Honvéd Papp József SE-ben, majd a Miskolci Honvédban, A közelmúltban azon­ban elváltak az útjaik. , — Valóban így van. A szakítás kissé megviselt, jelenleg munkanélküli vagyok. A klubnak nincs pénze, így főállás­ban nem tud alkalmazni. Január 1-től kerültem az utcára. — Sehová nem hívták? — Versenyzőként itt is, ott is szívesen: látnának, de szak­vezetőként ... A sportegyesületeknél manapság nem fenékig tejfel. Egy mellékfoglalkozású megbízatásért pedig nincs értelme elköltöznöm, a családomat mozgatnom. — Nem fél a jövőtől? — Dehogynem! Az már más kérdés, hogy a félelmemmel nem megyek semmire. Töprengek a megoldáson, bizonyára sikerülni is fog. Ami a sportot illeti: végleges döntést hoz­tam a sífutás javára, a sílövészet kárára. Ügy ítélem meg, hogy két-három évig még nyugodtan csinálhatom. Verseny­zőként nem váltam el a Miskolci Honvédtől. — Egy ismert sportoló számára általában bedobják a men­tőövet. Rendre akad mecénás, munkahelyi vezető, vállal­kozó .. . — Értem. Április 1-től van ajánlatom. Az egyik miskolci klub kft.-je kiván foglalkoztatni. Ügy tudom munkaszerve­zőként, menedzserként. Még tárgyalunk egyszer-kétszer, és remélem megkötjük a „boltot”. — A fiatalok oktatásáról végleg letett? — Pillanatnyilag igen. Azt persze nem tudom, hogyan alakul a sorsom. Választási lehetőségem van, dolgozhatok sífutó-, sílövő-, síroller- és akár tájfutóedzőkémt is. Majd elválik... Évekkel ezelőtt a DVTK tájfutó-szakosztályától már „megcéloztak”. — Versenyzőként mit szeretne még elérni? — Többszörös magyar bajnok vagyok, megjártam sok-sok nagy nemzetközi viadalt. Egy álmom, egy vágyam persze van! — Csak nem a jövő évi, Albertville-ben sorra kerülő téli olimpiai játékokra gondol? — Eltalálta! Pályafutásom megkoronázása lenne. — Hány százalékos esélyt ad önmagának? — Erre képtelenség tippelni! Egy sífutót biztosan kivisz­nek és én felteszem a kezem. Nem félek, a tőlem tíz-húsz esztendővel fiatalabbakat is megverem. Erről árulkodnak a közelmúltbeli verseny-jegyzőkönyvek. Az ötkarikás játékok egyébként is az örök fájdalmaim közé tartoznak. — Miért? — Szarajevóba nem vittek, 29 évesen rám sütötték: „Szöl- lő, te már öreg vagy.” Calgary messze volt, Albertville vi­szont itt van a szomszédban. — Nagy lesz a tülekedés .. . — Megragadom az utolsó szalmaszálat! Ezt ígérhetem. Kolodzey Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents