Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1991. január 19., szombat o cjh o ^ k Á/b „ '/m. oLat^ €y Elkerülve a csapdát A zsidók nemcsak elolvas­sák, hanem az életben min­dig gyakorolják és gyakorol­ták a kinyilatkoztatás szere- tet-parancsát. Napjainkban már intézményesítve szere­tetotthonok fogadják be a magukra maradt és rászorult hittestvéreket. De azelőtt ez nem így történt. Ábris bácsi szegény, sza­lag-, cipőzsinór- és cérna­árus volt, mégpedig vándor­árus, aki árva nyakán hord­ta az üzletét, egyetlen tál­cán .. . Sokat szenvedett, fá­zott, míg faluról-falura rótta az országutakat és bizony nagyon megviselte, beteggé tette nehéz sorsa. Mivel sen­kije nem volt, úgy határo­zott a hitközség, hogy egy­két hétig minden hitsorsos felajánlja az otthonát, és ez majd így megy szépen, sor­jában .. . Nagyon szeretet­teljes fiatal házaspárhoz ke­rült Ábris bácsi, ahol na­gyon is a kedvében jártak. De hát múltak a hetek, a hónapok, Ábris bácsi pedig jól érezte magát, egyetlen jelét sem adta, hogy tovább álljon. Szegény fiatalok tör­ték a fejüket, hogy mit te­gyenek, már nagyon megso­kallták a vendégséget. Végül eldöntötték, hogy másnap a reggelinél a férj azt fogja mondani, hogy „ez a kávé nem jó!” A feleség pedig azt fogja mondani, hogy a kávé jó. Azután kérni fog­ják Ábris bácsit, hogy ő döntse él, milyen is a kávé. És majd amelyiknek az ál­lítását nem támogatja az öreg, az megharagszik, fel­csattan és kiadja az útját. Másnap a reggelinél a férj mérgesen konstatálja, hogy „ez a kávé nem jó, sőt egyenesen rossz!” Erre az asszonyka önérzetesen vé­delmébe veszi az általa fő­zött kávé minőségét. Parázs veszekedés támad, végül megkérik Ábris bácsit, hogy ő döntse el, kinek van iga­za, jó-e ez a kávé. Ábris bácsi jó étvággyal eszik, és rövid hatásszünet után diplomatikus, kimért bölcsességgel, nyugodt han­gon megszólal: „Kérem, én nem értek a kávéhoz!...” Osváth Sándorné Szendrölád RENDŐRSÉGEN! — Hol lopták el a pénzét jóasszony? — A vonaton, a sötét vo­naton nagyságos Felügyelő úr. — Aztán hol tartotta a pénzét, honnan lopták el? — Tetszik tudni, itt elöl, az alsószoknyám belső ré­szén van egy nagy zseb, ab­ban tartom a pénzemet. — Nem vette észre, hogy kotorásznak a szoknyája alatt? — kérdezi a felügye­lő. — Jaj, dehogy is nem dága Felügyelő úr, észrevettem biz’ én! — Hát akkor miért nem kiabált?! — ripakodott rá a felügyelő. — Jaj, drága nagyságos Felügyelő úr, hát hogy ki­abáltam volna, mikor azt hittem, hogy tisztességes szándékkal nyúlkál a szok­nyám alá az illető úr. MESTERMUNKA! — János bácsi! Ez a cipő már nem Isokat ér, kár rá költeni. De ha rám hallgat, csinálok én magának olyan pár cipőt, amelyik eltart, amíg él! Meg is egyeztek! Égy hónap múlva azonban János bácsi így panaszkodik a mesternek: — Mester úr! Maga azt ígérte nekem, hogy ez a ci­pő eltart, amíg élek, aztán alig hordtam egy hónapig és már szétment. — Jaj drága János bácsi, ne is tessék haragudni, de akkor igen-igen rosszul tet­szett kinézni — feleli a mester. KÖRNYEZET ÓRÁN — Gyerekek! Ki tud olyan utcát mondani a környéken, amelyik még nem volt fel­bontva? — kérdezi a tanító Hosszú ideig tartó csend, majd Jánoska jelentkezik. — Tanító úr kérem, én tudok egy olyan utcát. — Igen? Na, akkor mon3d meg, hol található? — kér­dezi a tanító. — Nem mondom meg! Mert, ha megmondom, ak­kor azt is felbontják — fe­leli Jánoska. TAPINTAT — Doktor úr kérem, most valahogy jobban érzem ma­gam, olvashatnék néha egy- egy keveset? — Természetesen — feleli az orvos —, de azt ajánlom, hogy folytatásos regénybe ne kezdjen bele. SKÓT-SÁG! A skót felesége nagyon rosszul van, ezért elindul az orvosért. A küszöbről visz- szaszól: — Drágám! Amíg én tá­vol vagyok, esetleg meg ta­lálnál halni, ne felejtsd már el a villanyt lekapcsolni. Beküldte: K. József Miskolc DIÁKOKTÓL VALÓ Egy magyar dolgozatból: „Petőfi Sándor december 30- ról január elsejére virradó éjszaka született.” * A tanulók szellemességé­ről: Az asztalosok tanműhe­lyét látogattam meg. A be­járati ajtón a következő fel­irat: TANMŰ. Kérdésemre, miért nincs teljesen kiírva, a válasz: ott van alatta a „hely” is. Beküldte: Roth Endre Miskolc Meteorit, vagy üstökös? 250 millió évvel ezelőtt történt természeti katasztrófa nyo­mait fedezték fel a lettországi Dobele város közelében. Űj ivóvízforrások után kutattak, amikor a szakemberek geoló­giai próbafúrást végeztek, s rendkívül meglepő eredményre jutottak. Valami hihetetlen erő porrá zúzta az ásványokat a föld mélyében. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a föld mélyének ilyen mértékű felforgatásához 90 me­gatonna erejű robbanásnak kellett bekövetkeznie. Ezt pe­dig csak egy valamikor erre a területre hullott meteorit, vagy üstökös „követhette el”. — AN — Rengeteg legenda maradt fenn páduai Szent Antalról. Elsősorban a szegények segí­tője volt. „A haragosokat ki­békítette, a fösvényeket ke­resztény szeretetre tanította, a foglyokat kiváltotta, a megrögzött bűnözőket igazi bűnbánatra és hibáik jóvá­tételére bírta” — írja P. özséb az 1906-ban megje­lent kis imakönyvben. S itt olvasható a következő ked­ves történet is: „Egy ünnep­napon elment a Rimini vá­ros melletti tengerpartra, ahol sok mogorva férfit pil­lantott meg. Ezek halászok voltak, és Szent Antal tudta már róluk, hogy nemigen törik magukat az istenes élet után. Fölhasználta tehát az alkalmat, és igen nyája­san kezdett beszélni hozzá­juk a keresztény ember Is­ten iránt való kötelességéről. Mikor nem akarták meg­hallgatni, a tenger felé for­dulva hangosan kiáltá: Jer- ■tek kis halak, hallgassátok ti meg, mit mondok Iste­nünkről, mert az emberek nem óhajtják azt hallani. És íme, csoda történt, mert egyszerre csak pezsdülni kezd a tenger vize, és ezer meg ezer hal dugja ki a fejét, s mintha figyelnék a szent megható szónoklását. A zord halászok e csoda láttára megszégyenülve, s magukba szállva hallgatták a beszé­det.” Nagyon kedvesen fogadott tavaly nyáron minket is Szent Antal Padovában. Mi­kor már szinte teljesen le­mondtunk arról, hogy szál­lásunk lesz, valahol egy pappal találkoztunk. Segítsé­gével éppen a Szent Antal- bazilika mellett, egy vi­szonylag olcsó, elegáns szál­lodában tölthettük az éjsza­kát. A csodálatos templom akkor persze, már zárva volt, s hét kupolája, mina­retszerű vékony tornyai ugyanúgy a csillagos éjsza­kába vesztek, mint az előtte álló híres Donatello lova* szobor. Másnap aztán &° nyörködhettünk. Szent Antalt nagyon s*" rették és tisztelték a Pa vaiak. Bizonyítja ezt az }' hogy 1231-ben történt hals után, ’37-re már kész volt templom terve. Ám ®n felépült, két évszázad is e múlt. így keveredhetett ^ ^ építkezésben a román, és gótikus stílus. Ahogy kedv ^ szentjüket, Antalt, úgy,. templomot is egyszerű csak úgy hívják az itte, olaszok: II Santo, azaz » Szent”. (dobos K>) „Húsz esztendő van a számára írva A rendőrség újraépíti presz­tízsét, amelyet néhány Lom- brózó-figura alaposan megté­pázott a „családon” belül is. Az egyre szaporodó bűncse­lekmények megfékezésére itt- ott önvédelmi csoportok ala­kulásának a híre is szárny­ra kel. Az Interpol terror­ista csoportok beszivárgásá­nak veszélyére figyelmeztet. Ha csak Pallas Athéné ke­zéből lopnák el a lándzsát, nem esnénk annyira kétség­be. De gázsprayt spriccelnek a védtelen nyugdíjas arcá­ba, pár száz forintért kiolt­ják életét; tanyát gyújtanak föl benzinpalackkal, szállo­daportást gyilkolnak, a zse- besek utolsó forintjainktól szabadítanak meg, s ezzel még nincs vége a leltárnak. S mindez szeretett hazánk határain belül zajlik egyre félelmetesebb méretekben. Hej, régi szép idők! Rózsa Sándor, Vidróczki, Zöld Mar­ci, Savanyú Jóska! A nyu­galom és a béke évtizedei­ben élhettek tőlük elődeink, midőn az l&80-as években egy-egy vármegye kurrentál- tatott rablóinak száma éven­ként csak egyjegyű maradt. Aztán, még ez a szám is csökkent, mert a rendfenn­tartó közeg, a kappantollas kalapokkal, elvette a kedvét a renitenskedő szegénylegé­nyeknek. Egy-egy nemzedék aztán már csak az évtized nagy bűnözőjére emlékezett; prózában és dalban örökí­tette meg az áldozat és a bű­nös emlékét. Apáink, nagy­apáink emlékeit szeretném felidézni, nem a nosztalgia­hóbort divatjától kényszerít­ve. Ha a csendőrökről te­szek említést, nem akarom én a közrend hírhedt őreit rehabilitálni, s a köztörvé­nyes bűnözőink akasztófa­kötelét sem kívánom nem­zeti ereklyeként számon tar­tani. Ütonállók, Az akasztófa mára külön­ben is csak szimbólum ma­radt. Életfogytiglan, húsz év a perspektíva. Elmélkedésem címe is erre utalt, s hogy ne maradjon töredékes, ki­egészítem az alábbiakkal. Pityi Gyula nádasdi gyári­munkás 1909-ben szerelem­féltésből lelőtte a bekölcei Bozó Annát. Megbilincselve már az egri börtön felé bal­lagott, amikor nóta született Nádasdon: „Óh, te, gonosz, nem fájt-e a te szíved? Mikor ezt a Bozó Annát meglőtted? Dehogy nem fájt, majdhogy meg nem hasadott, Mikor mondta, jaj, Istenem, meghalok! Jaj, de magos a vármegye kapuja, Pityi Gyulát most kísérik be rajta, Ráncos csizma van a lábán, vas rajta, Húsz esztendő van a számára írva”. Két nemzedék után is em­lékeztek Nádasdon az esetre. Még a csendőrt is emleget­ték, aki őrt állt a gyári hul­laház ajtajánál, miközben a gyári orvos konstatálta a megölt lány halálát. Csendőrt mondtak, mert harminc év alatt hozzászok­tak a jelenlétéhez. A zsan- dárok ténykedése (1850— 1881) lassan feledésbe me­rült az átkos emlékű Hay- nau-val együtt, aki kitalálta ezt a szisztémát. 1682 óta sokat változott a világ, mert míg a pandúrt néhány po­hár borral le lehetett venni a lábáról, addig a csendőr­ség megalakítása óta kevés­bé maradtak büntetlenül a bevert ablakok, vérző kopo­nyák, életveszélyes fenyege­tések, éjjeli útonállások. Né­ha brutálisak voltak, szóvá is tették ezt a polgárosuló sajtó toliforgatói: „A csend- őrségnek a kakastoll mellett hibája még az, hogy nem eléggé intelligens elemekből van összeállítva a legénysé­ge”. A csendőrség elől a haj­dani betyárok utódai reti- ráltak. Bealkonyult az utol­só Gömör megyei betyárnak is, akit gúnynéven csak Gyöngytyúknak tituláltak. Borsod, Heves betyárjai is kikoptak szerepükből; Vid­Edelényi csárda, kocsma de gyászos, Ceigler Henrik volt benne a csapiáros, Hogy megtörtént ez a gyászos nagy eset, Amit most itt elbeszélek tinektek ...” Aznap költöztünk Miskolc­ra, amikor Regula Ede ki­végzése volt. Nagy bonyoda­lom volt a városban, cso­dálkoztunk is rajta. Mond­ták is a népek, most akasz­tották föl Regula Edét a törvényszék udvarán. Az üz­letek kirakatában gyertyák égtek. A nép nyugtalanko­dott”. S ezt a visszaenny-'j-i zést megerősíti a Mis*“,j Napló 1912. március (\ száma: „A temetési pedig olyan volt, mint j ünnepelt nemzeti hősé.v ^ a város nagy fiáé st0*1 lenni.. Nemesik pO róczki Marci gyászos Y^j, ért, s alig tudjuk elbá”,, hogy Rózsa Sándor a % mosújvári börtönben, i®í5Í- kus nyugalomban adta vl sza lelkét teremtőjének­A „nagyok” közül Bors j ban Regula Ede edel®.-, asztaloslegény hármas kossága sokkolta a kőke­ményt 1911-ben. Nagy szYj, záció volt, amikor Báli hály, országos ítéletvégre11,,. - tó készülődött a „nagy ká”-ra. 1912. márciusa^, már elárasztották az got Regula nótája, Ede börtöndala pönyvabfJYj- dák — a bulvársajtó keP^- selői nem vesztegették fű­jüket, némi részvétet is resztettek a gyilkos iránt- ^ Hegedűs Mihály sajósZ®,- péteri ny. bányász így ;i lékezett erre az esetre: jVj sajószentpéteri vásáron J tam a piroskendős árusokat, akik a Regula'^, tát énekelték, és hat filté^ árulták a dalszöveget: Szomszédolás Padosában II Santo

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents