Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-05 / 285. szám
■mphOl rmpra napról napra ihupról NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Aczél Éva Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 41-600 Lessen meg szomszédasszony! Izgatottan meséli Zs., hogy neki is megjelölték a lakását. Jellel, számmal látták el, s annak is elterjedt a hire, hogy egy másik lépcsöházban postásként csengetett be a betörő. A gyesen levő asszonykát - szól a hir - leütötték, s csak azért nem vittek el semmit a lakásból, mert otthon volt a kutya, amivel viszont már nem bírt a betörő. Mesélem B-nek az esetet, - mit lehetne tenni? A dolgok mai állása szerint már több Miskolcon a megjegyzett lakás, mint a megjelöletlen, s ha ilyen ütemben szaporodnak a jelölések, a betörőknek valószínűleg elölről kell kezdeniük. A jeleket különben is lemossák - ahogy tudják - a megijesztett lakók, akik ugye, sem a rendőrségben, sem a biztosítóban nem bízhatnak, hiszen egyik sem tud annyi ajtó elé őrt állítani. És kutyát sem tarthat mindenki a lakásában. Akkor pedig marad a zár, de azt meg - ezt is mindenki tudja - nem arra az oldalra szokták szerelni, ahol - a sarkánál — az ajtót kifeszitik. A felső emeleteken ez különösen könnyű, hiszen oda csak az megy fel, aki ott lakik. Három-négy ajtónyi család, vagy egyedül élő.- Hű, mennyit veszekedtem fiatal koromban a szomszédokkal - mondja B. Mint legényembert mindig meglestek, ha matattam a zárral. Amióta megnősültem, s családom van, a kutya se törődik velem. Igaz, nem is viszek már haza senkit. No, de ettől még az asszony és a gyerek veszélyben van. Most arra biztatom majd őket — mármint a szomszédokat -, lessenek csak ki nyugodtan a folyosóra, ha bármelyik ajtó felől zajt hallanak. Szomszéd, és becsületes kiváncsi ember talán még mindig több van, mint betörő. Bár egyesek szerint már ezt sem lehet biztosan tudni. (or) Közlemények Figyelem! Nagy árukínálattal várja kedves vásárlóit az Irinyi u. 25. sz. alatti Olcsó ruházati bolt. Nyitva: keddtől szombatig, de. 9 órától. Megközelíthető a kiliáni benzinkúttól. 15 kg-ot fogyhat 1 hónap alatt. A leírást 300 forintért megküldöm. Némethné. Zalaegerszeg, Kossuth út 52/B. Dr. Somodi Judit fogszakorvos értesíti tiszteit felnőtt és gyermek betegeit, hogy magán- rendelését Miskolcon, a Dózsa Gy. u. 16. sz. alatt, 1990. december 6-tól folytatja. Rendelési idő: kedd, csütörtök, 16—18 óráig. Karácsonyi ajándék az ATI- tól. Kazettás magnót, vagy autórádió-magnót nyerhet, ha december hónapban jelentkezik személygépkocsi-vezetői tanfolyamra. Miskolc, József A. u. 20. Tel.: 24-633. „Gordon tanári hatékonyságfejlesztő” tréninget ajánl a Megyei Közművelődési Módszertani Központ a pedagógusok és szülők figyelmébe. A december 12- én induló, 30 órás tanfolyam díja: 2000 Ft. Felvilágosítás és jelentkezés: a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Módszertani Központban, Miskolc, Széchenyi u. 35. Tel.: 54-811. Cipőbörze, cipővásár, holland bálás ruhavásár December 11-én 10—19 óráig Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központban, Kazincbarcika, BVK Radnóti Művelődési Házban. 20 000 pár cipőkészlettel ŐSZI—TÉLI lábbelik nagy választékkal, a legolcsóbb árakkal. Várjuk kedves vásárlóinkat! Bálabontás a helyszínen. DOMINA GMK.-POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE. PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527-Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér I. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636.021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár _______ 1 990. DECEMBER 5., SZERDA A Nap kelte 7.15, nyugta 15.54 órakor A Hold kelte 19.31, nyugta 10.30 órakor Névnap: Vilma Hetvenöt éve született Budapesten Benjámin László (1915—1986) Kossuth- és József Attila-díjas költő. IDŰJARAS-JELENTÉS Északnyugat felől átmenetileg tovább növekszik a felhőzet és egyre többfelé várható csapadék, ónos eső, havas eső, hó vegyesen. Szerdán napközben felhőátvonulások lesznek hózáporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán -1 és +4 fok között alakul. (MTI) Idő előtt ugrott Baleset a síneken Tegnap délután, fél három előtt néhány perccel, a Hidasnémetiből Miskolc felé közlekedő személyvonaton, Ináncs felé közeledve, leszálláshoz készülődött egy fiatalember. Valószínű, nem volt türelme kivárni, amíg megáll a vonat. Kinyitotta az ajtót, és ugrott... A tizenöt esztendős inán- csi fiatalember bal lábát egy pillanat alatt levágták a vonat kerekei. A Hírnök várja rikkancsait A Heti Hírnök szerkesztősége értesíti, kéri régi rikkancsait és újakat is vár, hogy ma reggel 8 órakor jelenjenek meg a szerkesztőségben, lapterjesztés céljából. A szerkesztőség új címe: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 17. (Borsodterv-székház) V. em. Magyar higanycsempész a szovjet határon Magyar higanycsempészt fogtak a szovjet vámosok a két ország közötti egyik határátkelőhelyen. Az MTI munkatársának értesülése szerint november 29-én, egy karácsonyfákat szállító tehergépkocsi rakománya között 3 doboz, együttesen több millió forint értékű higanyt találtak. A gépkocsi tulajdonosa — egy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei fuvarozó — a vizsgálat során azt állította, hogy a dobozokat a karácsonyfák szállítását megrendelő Sonkádi Kft. vezetője rakatta az autóra, majd — még mielőtt a csempészést a vámosok felfedezték volna — visszatért Magyar- országra. A szállítmányával együtt visszatartott gépkocsi tulajdonosát hazaengedték, de aztán visszatért az autójáért a Szovjetunióba, s jelenleg is ott tartózkodik. Kovács Sándor rendőr őrnagy, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: az ügyben Magyarországon nem folyik nyomozás. A kapcsolatot, információszerzési céllal azonban kedden felvették a szovjet belügyi szervekkel, s a szabolcsi nyomozók hazaérkezése után szerdán már valószínűleg hivatalos tájékoztatást is tudnak adni a történtekről. (MTI) Mentőállomás Edelényben Ma adják át megyénk 15. mentőállomását Edelényben. Még az elmúlt évben, a tanácsi vezetés kezdeményezte az állomás életrehívását, ami végül is a volt tűzoltóság épületében kapott helyet. Régi vágyuk valósul így meg az edelényieknek, akik most már nagyobb biztonságban érzik magukat, hiszen három gépkocsi és tizenhét mentős áll a betegek szolgálatában. felvételre keres NÉMETORSZÁGI munkaterületre, lehetőleg német nyelvtudással rendelkező — vasbetonszerelőket, valamint — hidegburkolásban jártas kőműveseket frankfurti és mannheimi munkahelyekre, 1991. januári kiutazással. Jelentkezni lehet: Miskolc, Szentpéteri kapu 15. sz. alatt. Telefon: 27-817 Számítógép - ajándékba Értékes számítógéppel lepte meg tegnap délután az Innovációs Centrum (Park) Rt. a Pallós Utcai Általános Iskolát A mintegy százezer forintos ajándékot Fleskó Gábor, az IC(P) igazgatója adta át a gyerekeknek, és Ígéretet tett arra, hogy a most átadott egységekhez és programokhoz vállalata a folyamatos fejlesztést biztosítani fogja. Fotó: F. L. Amerikai gyógysegély Az Egyesült Államok Honvédelmi Minisztériumának ajándékával landolt kedden Ferihegyen az a C—5 Galaxy típusú katonai szállítógép, amely 45 ezer kilogramm gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, orvosi felszerelést és négy mentőautót hozott. Ez utóbbiakat a Magyar Honvédség alakulatai kapják, míg a segély többi része a Magyar Máltai Szeretetszolgálat révén jut el a leginkább rászoruló kórházakhoz. (MTI) Határőrtragédia Bátorligeten Halálos lövés ért egy szolgálatát teljesítő határőrt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bátorliget közelében. A debreceni katonai ügyészség eddigi vizsgálata szerint december 3-án, hétfőn délután, a nyírbátori határőrkerület bátorligeti őrsének állományába tartozó két sorkatona, Márton Tibor és Prinda Miklós együtt teljesített szolgálatot. Egyikőjük — Prinda Miklós — feltehetően játszott a géppisztolyával. A fegyver elsült és halálra sebezte Márton Tibor U) éves, ibrányi lakost. Az ugyancsak 19 éves Prinda Miklós a cselekmény után sokkos állapotba került, emiatt egyelőre kihallgatni sem tudják. A katonai ügyészség igazságügyi-, orvos-, valamint fegyverszakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. (MTI) Honismereti pályázat Lapunk egy korábbi számában közöltük az Emberént és Miskolcért alapítványhoz csatlakozó szervek és intézmények pályázati kiírásait. Az érdeklődésre való tekintettel ezúttal részletesen közöljük a Miskolc város társadalma — témakörben kiírt pályázatot, illetve annak kutatási témáit. — Volt miskolci nemesi családok története. — A helyi polgárság élete és vagyoni helyzete. — A jobbágyság és a zsellért rétég korszakonkénti helyzetének megítélése. — A bevándorolt és a helyi kereskedő családok bemutatása. — A városi politikai élet kiemelkedő személyiségei. — Az értelmiség helye és viszonya az egyes társadalmi alakulatok jól behatárolható időszakában. — Iparosok és céhekben dolgozók életének bemutatása. — A reformkort hogyan éli meg a város egy-egy társadalmi rétege. — Pártok, tömegszervezetek, mozgalmak története. — A .kényszermunkára elhurcolt, vagy jóvátétell munkán részt vett miskolci lakosok beilleszkedése a város társadalmába. Ajánlott források: a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban és a Herman Ottó Múzeum Történeti Adattárában fellelhető korabeli források, dokumentumok. publikálatlan naplók, családi iratok. A pályázatokat elbírálás végett két példányban kell a kuratórium elmére (Miskolc, Felszabadítók útja 33. sz.. Kős-ház) megküldeni. Határidő: 1991. május 31. KÖZLEMÉNY A Szafari Tourist BT ajánlata: 5 napos bevásárlóutak Isztambulba! Szállás I. oszt. szállodában, napi 3 étkezéssel. Bevásárlás idegenvezető segítségével. Ar: 3300 Ft + 50 DM. Indulás dec. 5—13. Bécsi bevásárlóutak heti 3 alkalommal, 850 Ft-os áron. Várjuk irodánkban, a Szemere út 18. sz. alatt. Telefon: 77-813.