Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-12 / 291. szám

1990. december 12., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Előbb-utóbb kell egy csapat Miért olyan nagy a kiábrándultság? Beszélgetés Pozsgay Imrével Fotó: Laczó József Olvasom a lapokban az egyre aggasztóbb híreket a betörőbandák nap mint nap véghezvitt rémtetteiről. Az a régi, szép igazság, hogy: „Az én házam — az én váram!” — már a múlté. Mert eddig túlnyomórészt „csak” az utcán fosztották ki, vetkőztették le — még jól meg is verték — a gya­nútlan járókelőt, ma már házhoz mennek, sőt: háztól házig. Megbízható értesülé­seik nyomán mindig tudják, hogy hol, mikor lehet vala­milyen zsákmányra szert tenni. Hogy aztán az illető jómódú, vagy csak alacsony nyugdíjú egyén, az teljesen mindegy. Az átlag viszont jó. Megkeresik (-szerzik) a mindennapi betevő falatot. De mivel evés közben jön meg az étvágy, egyre na­gyobb vehemenciával vetik magukat a „melóba”. A régi, klasszikus módsze­rekkel ma mái egy betörő se nagyon dolgozik. Módsze­reik eldurvultak Hol van már .az álkuics használata, meg amikor szappanba nyomva vették le a kulcs­ról a mintát! Ily módon aztán könnyen, észrevétle­nül beosonhattak az éj lep­le alatt a lakásokba, s mi­re a ház lakói felébredtek, már árkon-bokron túl vol­tak. Ma már nem vesztegetik idejüket a pepecsmunlkával. Elő a pajszert, vasdoron­got! Kifeszítik, betörik az ajtót, s a meglepett lakót úgy kifosztják, hogy amit egész életében gyűjtött — gondolva öregkorára —, annak már fújhat. A páncélszekrény feltöré­se sem gond ma már! Ha nem megy ott, helyben, „feldobják” egy járműre, és hipp-hopp — már otthon is vannak vele. Ott aztán fe­szültségmentes légkörben, nyugodt „munkakörülmé­nyek” között — gondolom, a barátok őszinte érdeklő­dése közepette —, diadalit­tas mámorban úszva, fényt derítenek az egykor „feltör­hetetlen” Wertheim-szekrény tartalmára. Ami általában kielégítő, de mégsem annyi­ra, hogy ne kelljen gondos­kodni utánpótlásról. Így hát a kör sohasem zárul be. A rendőrség — saját be­vallása szerint — már szin­te tehetetlen velük szem­ben. Ezért a város lakói­nak — az önkormányzati szervek mintájára — önvé­delmi őrséget kell(ene) ala_ kítani. Javaslom: minden bérház­ban laknak aktív vagy nyugdíjas rendőrök, nyomo­zók, akiknek van gyakorla­tuk a bűnözőkkel szembe­ni védekezésre. Megszervez­hetnék, hogy estétől regge­lig két-háirom ott lakó fér­fi ügyeletet tartana, bizo­Mile Lajost az MDF B.-A.-Z. megyei képviselői­nek vezetőjévé választották. Eddig miért nem volt ez a tisztség, és mivel jár ez a megbízatás ? — Az egész onnan indult el, hogy újjászerveződött az MDF parlamenti frakciója, mégpedig úgy, hogy egyes feladattípusokra szakmai bi­zottságokat hoztak létre. E szakmai bizottságok küldtek embereket a parlamenti frakcióvezetésbe. Ez a terü­leti csoport egy regionális bizottság, ami egy 23 fős testület. Ebben kap helyet a 19 megyei és a 4 fővárosi küldött, amelyben a B.-A.-Z. megyei MDF-képviselőket én képviselem. — Mi a jelentősége ennek a- testületnek? — Az országiban eltérő fejlettségű területek vannak. Mindenképp fontos az, hogy legyen egy olyan testület, ahol a helyi, otthoni érde­kek is megjelenhessenek, és legyen ennek a testületnek egy olyan tagja aki az itt összesített problémákat, vé­leményeket közvetíti a par­lamenti frakcióvezetésbe. Ez a tag most'Markó István. nyos, állandóan változó idő­közönként ellenőriznének, megnézhetnék a garázsok, meg .a szabad ég alatt tar. tott gépkocsik környékét is. (Esetleg több ház lakói ösz- szefoghatnának.) Egy-egy emberre két-három heten­ként kerülne sor. Ügy hi­szem, ennyit megér, hogy — a lehetőségekhez képest — nyugodt éjszakáink legye­nek. Igaz, hogy ma már ez sem elég, mivel az e „szak­mában” dolgozók nem ódz­kodnak a lakások nappali feltörésétől sem. Lépni kell, mert már így is lépéshátrányban vagyunk, s ha nem kezdünk hozzá időben, a fejlemények anar­chiához vezetnek. Ügy gon­dolom, ettől már nem sok választ el bennünket. Legfőbb ideje lenne azt az elidegenedési formát is feloldani, ami a városlakók, ra jellemző. Egyre inkább szükségünk van egymásra, embertársaink segítségére, segítésére. Figyeljünk egy­más értékeire. Ne szégyell­jük megkérdezni a házunk­A közelmúltban nagy ér­deklődés mellett tartotta meg Sárospatak Város Kép­viselőtestülete dr. Jánosdeák Gábor polgármester elnökle­tével első ülését. A 19 testü­leti tagon kívül a város la­kosai közül is többen részt vettek a tanácskozáson. Ta­lán az is növelte az érdek­lődést, hogy a városnak a régi időkben is volt ugyan képviselőtestülete, de pol­gármestere csak most van, azelőtt sohasem volt. Sáros­patak ugyanis 1886-ba.n el­vesztette városi rangját, és attól .kezdve csaknem 100 évig nagyközségi jogállásban működött. A letűnt századokban Sá­rospatak élén főbírók álltak. Az eliső pataki főbíró, Bog- d.ányi Mihály nevét a Rákó- czi-szabadságharc idején je­gyezték be a város annalesé- be. Híres főbírók voltak a 18. században Lutheránus János és Láczai Szabó Pál. Az előbbit ötször, az utóbbit négyszer választották meg főbírónak. A 19. század má­sodik felében Meczner Ru­dolf, Szabó Zsigmond és Kun Dániel kétszer volt főbíró. A múlt század végén és a 20. század elején Molnár János 12 évig állt a város élén. s az országos politikai életben olyan hírnévnek örvendett, hogy felsőházi tagnak is megválasztották. Szépen gondozott sírja a református temetőben van. Ilyen nagy elődök példá­ját követve folytatja város- fejlesztő munkáját a jelen­legi képviselőtestület Patak — Megyei csoportvezető­ként mi az ön feladata? — Havi rendszerességgel sajtótájékoztatót .tartani ott­hon, amelyen a megye kép­viselői beszámolhatnak a végzett munkájukról. Ezt szervezi meg ez a vezető. Tehát a feladat, mind ott­hon, mind ebben a parla­menti testületben oda-visz- sza tájékoztatni és képvisel­ni. — A képviselő urat ,a 3-as körzetben választották or­szággyűlési képviselővé. Eb­be nemcsak a város egy ré­sze, hanem a környező fal­vak is beletartoznak. Az ön- kormányzati törvény gazda­sági kényszere miatt szem­be is kerülhetnek egymással ezek ,a települések. Hogyan képviselheti igazságosan vá­lasztóit, ha azok érdekei el­térőek ? — A települések helyzeté­ből adódó kettősség eddig is megjelent egy másfajta szinten. Ahhoz, hogy a ten­nivalókat tisztán lehessen látni, meg kell várni az ön- kormányzatok működését szabályozó kiegészítő törvé­nyek 'meghozatalát, amelyek meghatározzák az egyes te­ban tébláboló — áltálunk nem ismert — egyénektől, hogy: „Vár valakit, vagy keres valakit?” Ha az ille­tő érzi, hogy figyelik, már nem lesz olyan határozott a válasza, és talán el is tá­vozik. Feltétlenül szükséges, hogy legalább az ugyanazon szinten lakók (mert mindig van otthon valaki) napjá­ban többször nézzenek ki a folyosóra, és bármilyen rendellenesség (idegen sze­mélyek megjelenése — plá­ne valamilyen csomaggal —, vagy szokatlan zaj, nyitva hagyott ajtó) esetén keres­sék meg a rendőrség, a la­kótársak értesítésének mód­ját. Ezért is lenne szükséges, hogy egy-egy bérház lakói személyesen is jobban meg­ismerjék egymást. Ezáltal is sok kellemetlenséget, bajt, kárt, háríthatnának el maguk és embertársaik feje felől. Egyet ne feledjünk: „Ma nekem, holnap neked!” első polgármesterének veze­tésével. Az első ülésen hat bizottságot hoztak létre a 19 képviselőtestületi tag részvé­telével. A bizottságok 5—7 tagból állnak, de egyes té­mák megvitatásához és .gya­korlati megvalósításához külső szakemberek segítsé­gét is igénybe veszik. A na­pirendnek megfelelően az időszerű feladatokat is meg­tárgyalták. Gondot okoz, hogy költ­ségvetés hiányában hosszabb távon még nem lehet tervez­ni. Ezért a legsürgősebb fel­adatokat, elsősorban az át­húzódó építkezések folytatá­sát vitatták meg. A Rákóczi úton befejezés előtt áll 24 OTP-beruházású lakás épí­tése, s a Bartók Béla utcá­ban megkezdték 48, ugyan­csak OTP-értékesítésű lakás alapjainak lerakását. A nagyszabású építkezés tervét Bodonyi Csaba, Ybl-díjas építész készítette. iEgy éve folyik az Arany János utcában Sárospatak legnagyobb építkezése. Itt egy 16 tantermes szakmun­kásképző intézetet építenek 220 millió forintos költség­gel. A szaktantermekkel, műhelyekkel, tornaterem­mel, díszudvarral bíró isko­la tervét Makovecz Imre Ybl-díjas építész készítette, kivitelezője a Borsod-Abaú.i- Zemplén Megyei Építőipari Vállalat. A munka dicsére­tesen jó ütemben halad, így minden remény megvan ar­ra, hogy az egyedi stílusú széo iskola, a vállalt határ­időre el is készül. (h. j.) lepülések gazdasági lehető­ségeit is. Viszont az is 'ter­mészetes, hogy én önkor­mányzati feladatokat nem vállalhatok át, mert ez az önkormányzati vezetés mun­kája. Azt azonban megtehe­tem, hogy megjelenítem parlamenti szinten azokat a problémákat, amik törvény- alkotói munkát érintenek, és nem helyi működési zava­rok. Saját részemről a leg­főbb szerep a közvetítés. — Sokrétű a képviselői munkája. Van-e ezenkívül még más megbízatása? — Az Interparlamentáris Unióban a magyar—francia tagozatnak vagyok az alel- nöke. Szoktam dolgozni az Európa Tanácsnak, mivel franciául tudok, valamint tagja vagyok a Honvédelmi Bizottságnak. Ezenkívül szó van arról, hogy az úgyneve­zett Nyugat-európai Unió, ami katonai, diplomáciai testület, számol Magyaror­szággal, meghív bennünket a fórumaira, s itt bizonyos rendszerességgel én képvi­selem a magyar parlamentet vagy a Honvédelmi Bizott­ságot. Zelei Zoltán Beszélgetésünket Finnor­szággal kezdtük, s nem csu­pán azért, mert e találkozás­ra Pozsgay Imrével', a Finn Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából rendezett miskol­ci fogadáson került sor. Ha­nem azért is, mert az utób­bi évek egyik legkiemelke­dőbb magyar politikusa hi­vatalosan „csupán”, mint a Magyar—Finn Társaság elnö­ke járt legutóbb Borsodban. Ám míg a korábbi évtizedek­ben egy-egy ilyen társadalmi szervezet elnöki posztját csak afféle protokolláris tisztségnek tekintették a ko­rábbi párt- és állami veze­tők, az ő esetében — ez az ünnepségen elmondott beszé­déből egyértelműen kitűnt — sokkal többet jelent e társa­ság elnöki címe. _ Valóban. Érzelmi és kul­turális elkötelezettség van benne, mégpedig nagyon messzire visszanyúló érzelem alapján. Nagyon korán, még gyerekfejjel ismerhettem meg a Kalevalát, azt a gyönyörű, szürrealista, de mégis hoz­zánk közel álló világot, amely fölkeltette az érdeklődésemet, s valamiféle tájékozódási kényszert oltott belém. Ekkor kezdtem megismerni Finnor­szágot. Ezt a kapcsolatot ké­sőbb sok-sok finn emberrel kötött barátság erősítette, s az a tolerancia, amellyel pá­lyámat követték. Mert soha nem konjunkturális szempon­tok szerint alakították hoz­zám való viszonyukat. S ez elegendő volt ahhoz, hogy nagy-nagy elszántsággal vál­laljam ezt a társadalmi mun­kát. S külön jólesett tapasz­talni, a Magyar—Finn Társa­ság tagjai is akarják, hogy ezt vállaljam, csináljam. — A közös gyökerünkkel, a nyelvi rokonsággal párosul egy közös kötelesség: ápolni ezt a kapcsolatot. De ez a kapcsolat napjainkban mást is kell, hogy jelentsen, ön szerint Finnország, a finn nép megismerése miben se­gíthet nekünk? Gondolok itt nehéz gazdasági helyzetünk­re, gondjainkra. — Mindenekelőtt abban, hogy kitanuljuk, megtanul­juk a finn gazdasági, társa­dalmi sikerek titkát. Törté­nelmük semmivel sem volt könnyebb, mint a miénk. Bár néha a sors kegyesebb volt hozzájuk és a nagyhatalmak nagyobb önmérséklettel szabták rájuk a penitenciát, mint miránk, de senki nem mondhatja, hogy a finnek nem maguktól érték el ki­magasló eredményeiket. Ajándékba semmit nem kap­tak. Erős államiságuk és ál­lampolgári tudatuk alakult ki, holott az ö államiságu­kat ezer években nem mér­hetjük. A másik, s ez a köz­vetlen együttműködésünk szempontjából is fontos, hogy látnunk kell, miként szer­vezték meg gazdaságukat, a műszaki fejlesztésben milyen belső hajtóerőket tartanak fontosnak, hogyan tudják egyensúlyban tartani az ál­lampolgári individum törek­véseit egy közösséget alkotó állam szándékaival. S még valamit. Rá kell ébreszteni a magyarokat arra, hogy óriási gazdasági lehetőségeink is vannak Finnországban, csak az eddigi önvényeken elke­rültük őket. Miközben kultu­rális és politikai szempont­ból szinte mindig kitűnő volt az együttműködés, kimarad­tak a gazdasági kapcsolatok. — Az ön, nagy visszhangot kiváltó lépése, a Szocialista Pártból történő távozása után úgy nyilatkozott: most a gon­dolkodás időszaka következik. Mit jelent ez az ön eseté­ben? Tulajdonképpen mit vár ettől az időszaktól? — Kilépésemmel minden oldalú függetlenséget akar­tam önmagam körül terem­teni, hogy szavazási kénysze­rek és napi hitvallások nél­kül legyen időm újra meg­ismerni a magyar valóságot. Miért nem indult el a fel- emelkedés olyan ütemben, mint ahogy a társadalom el­várta volna? Miért olyan nagy a kiábrándultság a pártokból? Miért van az, hogy e békés forradalom, amely kétségbevonhatatlanul történelmi jelentőségű volt, mégis rosszkedvet hozott ma­gával? Ezeket a körülménye­ket és helyzeteket tanulmá­nyozva, valamiféle párbeszé­det szeretnék kezdeni a tár­sadalommal, ha kíváncsiak rám, vagy azokkal, akik kí­váncsiak rám. Úgy érzem, sokan vannak ilyenek. Ebben benne van egy hiány felis­merése is. Valószínű, a pár­tok iránti csömör, a válasz­tásokon való nagyfokú tar­tózkodás arra utal, hogy még túlzottan gyengék a pártok. Valójában óriási törvényho­zói hatalmat kaptak, de ko­raszülöttek és nem készültek föl még feladatukra. Tehát, a pártszerkezet óvatos átszer­vezése is szükséges, anélkül, hogy az ország kormányoz- hatóságát veszélyeztetnék. Hát ilyen dolgok forognak most az agyamban. — Ne haragudjon, de egy futball-hasonlat jut az eszembe az ön lépése kap­csán. Van egy közepes, vagy magyar viszonylatban talán még jónak is nevezhető fut­ballcsapat, amelybe ön, vagy önhöz hasonló nagy teherbí­rású, a pályát hátára vevő. nemzetközileg is elismert já­tékos futballozik. De elöbb­utóbb rájön, rájönnek, hogy mégsem tud(nak) nagycsapa­tot csinálni. S akkor keresni kezd(enek) egy olyan csapa­tot, amelyben majd olyan társak lesznek, akikkel ké­pestek) eredményt elérni, és ezzel a hívek mind nagyobb tömegét tudják maguk mel- lé-mögé állítani. Visszavált­va a történelemre, a politi­kára: a magyar politikai pa­lettán mindig volt egy cent­rum, egy se jobb, se bal irányzat, és tulajdonképpen ez képviselte a reális politi­kát. Itt gondolok Kölcseyre Deákra, az utóbbi időben ilyen példa Illyés, Bibó. Most az ön kilépése kapcsán újra felröppent a centrumszerve­ződés, a centrumpárt gondo­lata. Hogyan áll ez a dolog? S ha igaz az új szerveződés híre, ténye, felvetődik még egy kérdés: nem késett-e meg? — Ha hiányzik, akkor nem késett meg. Illetve, ha késett is, a hiányt pótolni kell min­denképpen. A kétpólusú, két szárnyon folytatott politizá­lás nem elégítette ki a ma­gyar társadalmat. A centrum, amely az emberi szolidaritás értékeit a nemzeti hagyomá­nyokkal, s a nemzet jöven­dővel egyesíteni tudja, szük­séges. S ha már a futball­csapat-hasonlatát mondta, ami nagyon érzékletes ha­sonlat, akkor ezzel folytatom én is. Előbb-utóbb kell egy ilyen csapat. Ezzel nem va­lamiféle pártalakulást, vagy -alapítást akarok bejelenteni, mert az ilyesmit érlelni kell. Megismerni — mint előbb mondtam — a társadalom igényeit, az emberek tö­rekvéseit. De hogy ez hi­ányzik, ez biztos. S hogy ho­gyan kell létrehozni, ehhez akartam most valami sza­badságot teremteni. Hogy ez az én dolgom lesz-e, vagy valaki más hozza létre, vágj’ segít létrehozni, az helyze­tek, vállalások kérdése. De már ezekben a napokban is azt tapasztaltam, hogy na­gyon sokan keresnek ilyen ügyben. Vagyis, a kilépésem nem pártalapítás szándéká­val' történt, de azt soha nem hallgattam el, hogy egy po­litikusnak előbb-utóbb, cél­jai eléréséért bizonyos szer­vezettel is rendelkeznie kell. És ha erre szükség lesz, ak­kor ebben a centrumban ke­resem a szerepemet. Annak idején, amikor meg­alakult a szocialista párt, sokan személyekhez kötődő­en álltak át egyik pártból a másikba. Sokan Pozsgay Im­rét követték. Embere válo­gatja, ki, hogyan tolerálta az ön mostani lépését. Nyilván sok híve, sok önért szurko­ló ember marad tovább is a szocialista pártban. Azt fir­tatom, az MSZP-ben maradi hívei, ellenfeleivé válnak-e, vagy továbbra is egy ügyet szolgálnak? — Bizonyos értelemben — úgy hiszem —, ezentúl is egy táborba tartozunk. Ép­pen ezért, én ezt a lépése­met nem megosztási szándék­kal tettem. A kongresszusnak irt levelemben ki is fejeztem. Azért is nem mentem el a kongresszusra, nehogy bárki meggyanúsítson, hogy én on­nan ki akarok vinni valaki­ket. Mindenkiben személye­sen kell a gondolatnak meg­érlelődnie. Ha úgy dönt, hogy a szociálista pártban kívánja folytatni — barátom­ként is akár — tevékenysé­gét, ezt tiszteletben tartom, és semmi harag nincs ben­nem. Sőt! Finnország kap­csán kezdtük a beszélgetést. Azt a toleranciát, amit ott megismertem, szeretném ér­vényesülni látni ezekben a viszonyokban is. Hajdú Imre Ma nekem, holnap neked Területi csoportokat szervezett az MDF a parlamentbe —ó—r Testületi ülés után Sárospatakon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents