Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-06 / 286. szám

1990. december 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Kupasorsolás, osztályozóprogram sport Az MLSZ-ben megtartot­ták a labdarúgó Magyar Ku­pa soron következő forduló­jának sorsolását. Megyénk csapatainak párosítása: Ka­zincbarcikai Vegyész—DVSC, DVTK—Siófok, Olefin SC— Bp. Honvéd. A legjobb 16 közé jutásért a mérkőzése­ket március 2-án, szomba­ton tartják meg. Elkészítették a jövő évi osztályozok menetrendjét is. Június 22-én, vagy 23-án (szombaton vagy vasárnap) az NB I. 13. helyezettje az NB II. Keleti csoportjának ezüstérmesét, míg az NB- I. 14. helyezettje az NB II. Nyu­gati csoportjának 2. helyen végzett csapatát fogadja ott­honában. A visszavágókat június 29-én, vagy 30-án rendezik meg. AKIK KEDDEN ESTE a miskolci városi műjégpálya felé vették útjukat, és meg akarták nézni az OB I-es hokibajnokság soron következő találkozóját, nagyot csa­lódtak. Meccs ugyanis nem volt. A vendé­gek — a Sziketherm gárdája — útközben elakadtak. A történet nemmindennapi, ta­lán él sem hihető. A dunaújvárosiak dél­után három óra tájban telefonáltak Kápol­náról, és azt a tájékoztatást adták, hogy a két mikrobuszuk közül az egyiknek kitört a szélvédője, ezért nem tudják folytatni útjukat. A miskolciak felajánlották, hogy a találkozó végére megcsináltatják járművü­ket — persze csak akkor, ha vállalkoznak a hátralévő, mintegy hatvan kilométer megtételére. Erre viszont azt felelték, hogy már visszafordultak. A pontvadászat újabb pofont kapott! Nagy kérdés, hogy minden úgy zajlott-e le, ahogyan előadták? Netán költöttek egy mesét? Természetesen né­hány keresztkérdést fel lehet tenni. Példá­ul: miért nem próbáltak meg járművet szerezni? Egy-két kocsit leinteni? Miért fordultak haza? Hiszen a találkozó kiírt kezdési időpontja 18 óra volt. Három óra alatt pedig a Budapest—Miskolc közötti forgalmas úton jobbára akad segítőkész pilóta. NEM HISZEM, hogy bárki ragaszkodna a bizonyítási „eljáráshoz”, és szemtanúkat keresne. Ezt a miskolciak sem igénylik. Sőt, a két pontért sem tartják a markukat. Játszani akarnak, és vallják, ne a zöld asztal mellett dőljön el a találkozó sorsa. Mert eddig többnyire ez történt. Ha vala­melyik csapat otthon „felejtette” magát, a két pontot — X. gólkülönbséggel — a vét­len javára igazolták és a vétkestől — mel­lékbüntetésként — levontak egy, esetleg két egységet. A mulasztók pedig nevettek a markukba, „na és akkor mi van?”. A hazai hokibajnokságban két, esetleg három csapat küzd az elsőségért. A többieknek gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a harmadik, a negyedik, vagy a hatodik he­lyen kötnek ki. Bármit tehetnek, bármit csinálhatnak, komoly megtorlás nincs. Az egyesületek panaszkodnak, létüket érzik veszélyben. A pénzszűke miatt folyamato­san agonizálnak, és ki is használják az eb­ből származó előnyöket. Tudják, hogy min­dent szabad! Mert a szövetség vigyáz rá­juk. Csak egy határig megy el, éppen ad­dig, hogy a viszontreakció ne éz legyen: „visszalépünk”. A sportág vezérkara ku­tyaszorítóban van, és folyamatosan enged, hátrál. Elmarad a nyitány; nincs jég; nem utazik az ellenfél; majdnem agyonütik a bírót. Mi lesz még? Tulajdonképpen bármi lehet! A csapatokra, a vezetőkre, a nézők­re bízzák. Éppen ezért itt és most kell le­írnom: ha a szövetség nem érez magában erőt a rendteremtéshez, legjobb, ha le­mond. Adja át a helyét azoknak, akik drá­kói szigorral képesek gatyába rázni a baj­nokságot, és annak valamennyi „alkotó­elemét”. Klubszínekre, városokra való te­kintet nélkül. MUNKÁMBÓL KÖVETKEZIK, hogy gyakran járok élvonalbeli találkozókra. Á jégkorongon kívül például birkózásra, ké­zilabdára, kosárlabdára, ökölvívásra. A fel­soroltak összesen nem termelnek annyi cirkuszt, mint a jégkorong egymaga. Ha valaki azt hiszi, hogy a sportág halálára voksolok, nagyon téved. Erre a játékra szükség van! Mert látványos, magával ra­gadó, valós igényeket elégít ki, ezreket szórakoztat. Szűkebb pátriánkban bár­mennyire népszerű a birkózás, a súlyeme­lés, az asztalitenisz, vagy a röplabda — nem vonz magához ezreket. A kosarasok­ra, a kézilabdázókra is csak százak kíván­csiak. Egy Miskolci Hoki Club—FTC rang­adó mindegyiket „megeszi”. Hogy sötét a pálya, hogy alig látszik a vonal, hogy der­mesztő hideg van? Ugyan kit, kiket érde­kel? A nézők a lüktető iramért, az első pillanattól az utolsóig tartó feszültségért vállalják a megpróbáltatásokat. Szóval az egyik legélvezetesebb, legkomolyabb sport­ág vívja a maga legkomolytalanabb baj­nokságát. Áttekinthetetlen a tabella, az el­ső hétszer, a második kilencszer, a harma­dik nyolcszor, a negyedik ötször, az ötödik hatszor játszott már. Ember legyen a tal­pán, aki pontosan tudja a meccsek idő­pontját — bár létezik kiírás, rögzített program. NEMTETSZÉSEMNEK már sokszor han­got adtam. A reakció általában ez volt: „ha használni nem tud, legalább ne árt­son ...” Az utóbbi vádját gyorsan vissza­utasítom, sőt ahhoz tartom magam, amit a Miskolci Hoki Club vezetői a szezon be­indulása előtt kértek tőlem. Türelmet, mértékletességet, segítő kritikát. Ezt ki is érdemlik, hiszen nem kevesebbre vállal­koztak, mint a sportág miskolci megmen­tésére. Látom, tapasztalom, hogy emberfe­letti erőfeszítéseket tesznek. Itt eddig nem is volt balhé, olyan, olyanok, mint tavaly. Csak így tovább! A világítóberendezés fel­újításáért, hogy minden meccset elkezdje­nek 18 órakor (és ne 15—20 perces késés­sel ...), hogy dobogót tegyenek a cserepa­dok alá, mert a játékosok nem látnak ki a palánk alól. Annyi mindent megcsináltak már, biztosan megbirkóznak a hátralévő feladatokkal is. Kolodzey Tamás Közgyűlést tartanak a testnevelő tanárak Amint arról már lapunk­ban beszámoltunk, decem­ber 7-én, pénteken Miskol­con, a megyeháza dísztermé­ben 13 órától tartja meg ala­kuló közgyűlését a Magyar Testnevelő Tanárok Orszá­gos Egyesületének Borsod Megyei Szervezete. A testü­let elsősorban szakmai ér­dekvédelmi feladatokat lát majd el. Az eseményen részt vesz Gallov Rezső helyettes államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke, valamint dr. Nádori László egyetemi tanár, a testnevelők országos egyesü­letének elnöke. Az OTSH elnökét a tervek szerint fo­gadják majd a megye- és a városházán is. A szervezőbizottság az alakuló közgyűlésre vala­mennyi testnevelő tanárt meghív és kéri az igazgató­kat, hogy ezt segítsék elő. Átrendezik a szöuli éremtáblázatot? A folytatódó doppingbot­rányok nyomán könnyön elő­fordulhat, hogy hamarosan több, az 1988-as szöuli olim­pián érmes vagy dobogókő­iéiben végzett versenyző be­jelenti „igényét” a még elő­kelőbb helyezésre, illetve va­lamilyen éremre, Ennek az első jele, hogy Kanadában máris akadnak, akik Dave Steen tizpróbázó „megkoro­názását” követelik. A tenge­rentúli atléta előtt a dél-ko­reai fővárosban ugyonis csak két keletnémet végzett, őket .pedig, mint közismert, hazá­jukban doppingolással vádol­ják­Christian Schenknek és Torsten Vonnak, a szöuli tíz- próba első két helyezettjé­nek neve is szerepel azok­nak a listáján, akiket a Stem magazin a tiltott szerek hasz­nálatával gyanúsított. Bár az ügyben a hivatalos vizsgála­tot még nem zárták le, már­is biztosra vehető, hogy többről van szó, mint alap­talan és rosszindulatú vádas­kodásról az egykori NDK sportolóival szemben. iean-Ouy Ouellette, a Ka­nadai Atlétikai Szövetség el­nöke szerint, amennyiben Schenk és Voss vétségét megállapítják, mindkét spor­tolót meg kellene fosztani olimpiai érmétől, Így az új, inkább csak képzeletbe)! do­bogó legmagasabb fokára Steen állhatna fet. Az elnök érveit hazai példával erősí­tette meg: emlékezetes, hogy annak idején a doppingvizs­gálaton megbukott vágtázó­tói, Ben iohnsontól elvették az aranyérmet... Ouellette azért óvatosan fogalmazott, s hangsúlyozta, nem kívánja nyilatkozatával befolyásolni a későbbi határozatot.- Csupán annyit kivonok megjegyezni: ha Ben John­son nem érdemelt kegyelmet, ezt a következetes szigort mások esetében is ajánlatos lenne alkalmazni - jelentette ki a Kanadai Atlétikai Szö­vetség elnöke. 1 A névtelenség homá- “■ lyába burkolózva ír­ta meg egyik (valószínűleg igen fiatal) olvasónk ész­revételeit rovatunknak. A titkolódzást nem értjük, felvetése végére nyugod­tan odabiggyeszthette volna aláírását. ■. Annál inkább, mert amit kifogásol, az esetleg másokat is érdekel. Olvasónk nehezményezi, hogy nem foglalkozunk két sportág megyei bajnoksá­gának eseményeivel. Sze­retné, ha a „tátongó űrt" betöltenénk, beszámolnánk a lejátszott mérkőzésekről. Konkrétan a kosárlabdá­zást és a röplabdázást em­líti. Nos, ami a röplabdát illeti, egyszerű a dolog: nem létezik megyei baj­nokság. Kosárlabdában amolyan „házibajnokság” folyik — mindössze néhány csapattal. Ha ilyen mély­ségben foglalkoznánk a ko­saras-történésekkel, joggal kopogtatna ajtónkon még egy tucat sportág képvise­lője, hasonló kéréssel. Ro­vatunk terjedelme behatá­rolt, nekünk tehát dönteni kell, mit tartunk fontos­nak, mi az, ami nagyobb olvasóközönséggel találhat­ja szembe magát?! A ne­gyedik vonal (jelen eset­ben a megyei bajnokság) képviselői közül egyébként csak a labdarúgás rezdülé­seit követjük nyomon hét­ről hétre, s havonta jelent­kezik a kézilabda ered- ménysora. Hangsúlyozzuk: elsősorban a terjedelem szab határt. Mi az elkövet­kezendő időben is szívesen számolunk be a sportélet történéseiről. Csak legye­nek! 2 S ezzel máris eiér- ■ kéziünk egy másik témához, amely sajnálatos, ám roppant időszerű. Egy nappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Edelényben le­mondott a sportkör teljes vezetése. Anyagi nehézsé­gek miatt... Tartunk tőle, hogy egyre szélesedő folyamatnak va­gyunk (leszünk) a tanúi, krónikásai. Már jelezték, hogy Mádon is felütötte fe­jét a bizonytalanság, már­pedig ha kimondják a megszüntető határozatot, akkor alighanem befuccsol a településen a minimális szórakozás is. Marad a te­levízió, a rádió — meg a kocsma. De van informá­ciónk arról, hogy a Mis­kolci Üveggyár háza táján sem rózsás a helyzet, s egyáltalán nem kizárt, hogy az őszi idényben kitű­nő produkciókkal előruk­koló társasággal a tavaszi folytatásban már nem ta­lálkozhatnak a focibará­tok. Sorolhatnánk tovább a példákat, említhetnénk akár az összes bányász­együttest. Sajnos, csökken a klubok és a szakosztályok száma. Az ok mindenhol a pénz, az anyagiak hiánya. Azzal nem nagyon lehet vitatkoz­ni, hogy maradjanak tal­pon az életképesek, aki pe­dig kevésbé rátermett, tűn­jön el a süllyesztőben. A piac diktál, a piac kínál. .. Csakhogy mégsem ennyire egyszerű a helyzet. Mert sorra jelentenek csődöt a sportkörök, ha bomlásnak indulnak a szakosztályok, a kis műhelyek, akkor fiata­lok ezrei találják szembe magukat a dilemmával: és akkor most mit csináljak? Megkockáztatom: egy ko­hászt egyszerűbb dolog át­képezni lakatosnak, mint az úszót teniszezőnek ... Tudom, korántsem ez a legégetőbb gondja orszá­gunknak. De valamikor majd igenis együtt, vala­mennyien isszuk a levét a mostani nemtörődöm ma­gatartásnak. A bontáshoz, a szétveréshez nem szüksé­ges szakértelem. Építkezni nélküle viszont teljes kép­telenség. 3 Ülést tartott a Ma- ■ gyár Asztalitenisz Szövetség, s a villámgyors tanácskozáson döntést hoz­tak a bajnoki rendszer megváltoztatásáról. A kö­vetkező évi NB I-es CSB A-csoportjában négy főből álló együttesek vetélked­nek (ez 16 találkozó), s rendeznek két páros össze­csapást is. A 18 mérkőzés kevesebb időt vesz igénybe, mint a jelenlegi 25, de köt­ve hiszem, hogy ezért né­zők százai tódulnak majd a csarnokokba. Eltörlik az if­júsági játékos kötelező sze­repeltetését, de csak az A- csoportban. A B-ben to­vábbra is érvényes a régi (a mostani) rend. Puff neki! Ez aztán fá­ból vaskarika. Lehet, hogy hiányosak az ismereteink, de még nem hallottunk olyan bajnoki kiírásról, amely mást tartalmaz az NB 1-esekre nézve, mint mondjuk az NB I/B-sekre. Közhely, de rend a lelke mindennek. Vajon ezt a ha­tározatot hogyan és mivel tudják megmagyarázni a szövetség illetékesei? Oké, nem jó a mostani, nosza, gyerünk, újítsunk. De így? Haladnak majd a csatáro­zások, fent így, lejjebb meg egészen másképpen. Meg­győződésünk, hogy a baj­noki rendszert mindig azok ostorozzák, akik nem mer­nek (nem képesek) önma­gukkal szembenézni. Sze­rintünk ugyanis elsődlege­sen nem a RENDSZER te­het arról, hogy X vagy Y évek óta ül a fenekén („ba­bérjain"?), s egyetlen va­lamirevaló tehetséget nem hozott a felszínre. Márpe­dig a hazai férfimezőny­ben köztudottan nem tolon­ganak a Jónyerek, Klampá- rok, de még az Asztalosok, meg a Frank Bélák, sőt a Molnárok sem ... Arról már ne is beszél­jünk, hogy mekkora po­font adtak az utánpótlás leginkább reményekre jo­gosító képviselőinek. Va­jon kitől tanuljanak, kitől lessék el a mesterfogáso­kat, hogyan fejlődjenek? Vagy ez nem is olyan fon­tos? Jó nekünk a közép­szerűség, a posvány, a lan­gyos víz? Mondják: az igazán tehetséges utat tör magának. Fenntartásokkal ugyan, de elfogadható az állítás. Csak hát, az efféle határozatokkal aligha job­bítható az asztaliteniszezés­ről alkotott diagnózis. És ez az igazán nagy baj. Doroi László íme a serlegek, érmek. A magyar nő) sakkválogatott - a Pol­gár-lányok és Módi {bátrát) - tagjai gyűjtötték Újvidéken, az olimpián. Mindent megnyertek, amit csak lehetett November 29-én, 17A5-kor kosárlabda-mérkőzést ját­szottak Miskolcon, a Gépipa­ri Szakközépiskolában. A fi­úk a megyei négy közé ju­tásért játszottak. Mint álta­lában lenni szokott, két szur­kolótábor „küzdött" egymás ellen, közöttük a szintet az intelligencia húzta meg. A meccs a vendégcsapat győzelmével ért véget. Szur­kolótáboruk főként lányok­ból állt. A házigazdák ki­tettek magukért: a tornate­remből kiérve éles füttykon­certet rendeztek és trágár szavakkal, köpködéssel, mu­togatásokkal „üdvözölték" a rivális tábort. A dolgok verekedésig fa­jultak. Elismerés illeti a ha­zai tábort, mert „nagyszerű taktikával" többen körbevet­tek egy fiút, ezzel maguk­hoz ragadták a biztos győ­zelmet. Szerencsére a vere­kedés kezdeti stádiumban maradt, de ez nem a hazai­ak érdeme volt. Ez lenne a sportszerűség? Hiszen ez lehetetlen! Mint ahogy az is, hogy nem érez­hetjük magunkat biztonság­ban még egy kosármeccsen sem. Csak azt nem tudom, hogy mi történik akkor, ha a renitensek kikerülnek az életbe, hiszen akkor sokkal komolyabb dolgokért folyik majd a harc, s a tét is na­gyobb lesz. Akkor hogyan fognak viselkedni? L. E. (név és cím a szerkesztőségben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents