Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-06 / 286. szám

1990. december 6., csütörtök BBMBB ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Bankjukat Önök választják! Gazdálkodó szervezetek, társaságok, vállalkozók, kisiparosok kiskereskedők Önök is tudják: az idő pénz Ha azt akarják, hogy pénzügyeiket gyorsan in­tézzék, ne kelljen várakozniuk, akkor bízzák szám­lájuk vezetését az Ybl Bank Rt. miskolci lkjára Lehetőségük nyílik kedvező feltételekkel betét el­helyezésére. Gazdálkodásukhoz rövidlejáratú kölcsön felvéte­lére. Pénzügyeik elintézéséhez ingyenes felvilágosítás­sal, tanácsadással is készséggel rendelkezésükre állunk. Bizalom, megbízhatóság, gyorsaság Cím: MISKOLC, VOLOGDA U. 4. sz. II. emelet (Agrober irodaház), Pf.: 318., 3501 Telefon: 42-642 Telefax: 42-730 A teljes megújulás varázsa most NAGYKERESKEDELMI ÁRON megvásárolhatja az ANACONDA KOZMETIKAI TERMÉKCSALAD teljes választékát MISKOLCON a karácsonyi vásár keretében, az Avas alján szépségmaszk, — hajszinező, gélmaszk, — csillámzselé, szemráncmaszk, — barnító hab, hajbalzsam, — szőrtelenítő, testápoló, hideggyanta,- literes sampon,- karcsúsító zselé,- hajzselé,- bőrnyugtató gél. .Ui* Keresse pavilonunkat az Erzsébet téren! A természet varázsa A természet varázsa Búzát - lisztre A TVK-nyugdíjasok kör­zeti bizalmijaiként járom a környéket — írja Polányi János Sajóörösről. Gyakor­ta szóba ikerül egy-egy ilyen találkozásikor, hogy a házastárs. az idős szülő tsz- nyugdíjas, s ezért termény- járandóságot kap a terme­lőszövetkezettől. A fokozódó infláció és a vele járó el­szegényedés miatt sókan szeretnének búzát őrölni vagy cserélni. Szíveskedje­nek az Északban közölni, hogy hol van olyan malom a megyében, ahol pár má­zsát is lehet cserélni, s hogy mennyi vámot (kérnek érte — kérdezi levélírónk. Fölvetésére Cserni Imré- nétől, a Megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Válla­lat termelési osztályvezető­jétől (kértünk választ. Mint elmondta, megyénk vala­mennyi malomüzemében — Mezőikövesd, Miskolc, Put- nolk, Sárospatak, Szerencs. Szikszó — van lehetőség lisztcserére munkanapokon. Egyes üzemekben, éppen a felfokozott igény miatt, adott napokra korlátozzák a cserét. A pontos időpontró!! a területileg illetékes ma­lomtól érdemes tájékozódni. Fizetni a cseréért nem kell, s bizonyos mennyiséget sem tartanaik vis ;za vám­ként. A kistermelők a (le­adott búzával azonos érték­ben kapnak lisztet, az álta­luk kért összetételben. A választék a következő: fi­nom liszt, finom liszt és kenyérliszt, finom liszt és korpa és negyedik variáció­ként együttesen valameny- nyi. Jó tudni, hogy csak három mázsa feletti meny- •nyiséget lehet cserélni. A bosszúságom is elrepült November 26-i számuk­ban olvastam a „Mégiscsak volt tanú” című cikküket, amelyben egy olyan kárt okozó gépkocsivezetőről volt szó. aki elmulasztotta a be­tétlap átadását. Sajnos van­nak ilyen esetek is. Én most egy jó tapasztalatról szeret­nék szólni. Vasárnap (november 25.) délután Miskolcon, az Ár­pád utcán parkoló Traban­tomba hátulról belecsúsztak és összetörték. Hogy látta-e valalki az esetet, nem tu­dom. Szerencsére szemtanú­ra nem is volt szükség, mert a két fiatalember — vezető és utasa — (kinyo­mozta, hogy hol tartózko­dik az összetört gépkocsi tulajdonosa. Meg is találtak az Ady Művelődési Házban. A betétlapot átadták a fele­lősség elismerésével és el­nézést kérték a történte­kért. Ez a becsületes ma­gatartás — ami természetes és elvárható lenne mások­tól is — olyan jólesett, hogy a bosszúságom is elrepült. Csapkó Gáborné Miskolc kitti pMÉssal ' • ■ ' ' '■ : ■ Szívet melengető ünnepély volt a közelmúltban a há­mori idősek klubjában. A helyi általános iskola tanulói köszöntötték szép műsorral az öregeket, majd egv kis fenyőgallyal, selyemszalaggal díszített almát adtak át a klubtagoknak. Kedves szín­foltja volt az ünnepségnek, hogy az iskolások magnósza­lagon elhozták annak a két, régen elhunyt hámori öreg­nek a hangját, akik szemé­lyesen ismerték Herman Ot­tót, a nagy természettudóst. Többek között arról „mesél­tek” a hallgatóságnak, hogy mint gyerekek, gyakorta csapatosan kísérték a nagy szakáláú öreget sétái során, a hámori utcákon. Ezt követően meghitt be­szélgetés kezdődött a gyer­mekek és az idősek között. Szóba került, hogy minek kö­szönhetik a nagypapák és a nagymamák viszonylag jó egészségüket és kedélyüket. A kérdezettek nem titkolták, hogy bizony, gyakori látoga­tói a Bükknek, ahová gyógy­növényeket gyűjteni járnak, s amelyeket rendszeresen fo­gyasztanak is. Igaz, már leg­többjüknek hol itt, hol ott fáj, de az egyedüllétnél még sincs fájdalmasabb. A ma­gány kínzó érzését azonban nagymértékben enyhíti, hogy közösségbe járhatnak, ahol sok szeretetet és törődést kapnak az ott dolgozóktól. P. M.-né Lillafüred Mikulás Gyerekkoromban sokáig úgy tudtam, hogy a Mikulás a közeli erdőből jön, őzikét fog az ajándékokkal megpakolt szánkója elé és csilingelve érkezik meg estére a bányatelep­re. Mi pedig gyerekek, akik pajkosságainkkal addig annyi, meg annyi bosszúságot okoztunk szüléinknek, azon a na­pon jó gyerekekké váltunk, és már kora délután hozzálát­tunk cipőink suvikszolásához. .. Este aztán anyánk az el- 'enőrzött lábbeliket gondosan az ablak párkányára sorjáz­ta, majd több esetben is — a Mikulás-estét várva — gond­terhelten megjegyezte: „Pedig ha tudnátok, hogy milyen szegény a Mikulás bácsi”. Amíg kisebbek voltunk, igazán nem sokat törődtünk a szegénység valós fogalmával: ha szegény, hát szegény, csak estére bővelkedjen az ajándékok osztogatásával. De bizony nem így történt, mert amikor a szegény Mikulás bácsi tényleg szegény volt, akkor csak dió, meg alma került a cipőnkbe, amiért szívből nehezteltünk rá, hiszen egy kis csalafintasággal — minden cipőtisztítás nélkül — mindezt akár a kamrában is megkaparinthattuk volna magunknak. De a Mikulás bácsi minden évben eljött hozzánk, akár szegény volt, vágj' akár, ha néha jobban is ment neki öre­ges intelmeivel felelősségre vont bennünket és szinte cso­dáltuk, hogy majdnem mindent tud a rosszaságainkról. Meg­esett, hogy ujjnyi vastag virgácsával egyet-kettőt ránk is legyintett, és mi könnyes szemmel fogadkoztunk, hogy töb­bet soha nem leszünk rosszak. Szóval rettenetesen féltünk, bebújtunk volna akár az egérlyukba is, vagy csak meghú­zódni anyánk szoknyája mögött, de furcsamód, ő soha nem volt odahaza olyankor. Amikor már nagyobbacska lettem, rájöttem, hogy anyánk is minden esetben otthon volt: ép­pen Mikulásként. Mikor aztán annyira felnőttünk, hogy igazi férfiakká fej­lődtünk, sokáig elkerülte házunkat a ragasztott szakállú Mi­kulás. El, egészen addig, amíg anyám unokái értelmes kis­csoportosokká fejlődtek. Akkor aztán anyám megint kifor­dította apám nyúlbőr kucsmáját és a birkabőr bekecsét, arcára újra vattabajuszt, meg szakállt ragasztott, és mód­felett örült, hogy megint ajándékokat osztogathat gyerekei gyerekeinek. Vajon ki tudja, mióta spórolt kevéske nyug­dijából? Ám szegény anyám, a tavalyi Mikuláskor nagyon elszá- mitotta magát. Bár a szereplése azon az estén is jól sike­rült, csupán a kellékei okozták a Mikulás igazi bukását. Mert amikor anj'ám, mint Mikulás elment tőlünk, mond­ván, hogy' neki még sok helyre kell mennie a bányatelepen, fiam a hatalmas szerencsi csokoládét majszolva, eképpen szólt hozzám: Láttad apu? A Mikulás bácsinak pontosan olyan cipője volt, mint a nagyiinak. És amikor ezt anyámnak másnap elmondtam, ő megígér­te, hogy soha többé nem lép a „színre”. Talán megérezte (?), mert bizony a mi Mikulásunk úgy ment el a bányatelepről, hogy többé már soha nem húzhatja magára apám kifordí­tott ruháit... Idén a feleségem vállalta, hogy a „nagy” estén majd ő lép fel az apám birkaszagú rongyaiban. Sőt, fogadalmat tett, hogy olyan akar lenni, mint az anyám, annyira, hogy még az unokáit is szeretné jóra inteni. Valahogy úgy, mint az anyám, csak gazdagabban ... Kívánom, hogy úgy legyen ... Pa.ra.nai János Kazincbarcika Saját kezűleg biztosabb? Expresszleveleket adtam fel november 20-án, a miskolci Kazinczy utcai postahivatal 1. számú ablakánál Miskolc­ra, darabonként 23 forintért. (18 Ft expressz díj, 5 Ft normál helyi tarifa.) Meg­nyugtatásként rákérdeztem: ugye a mai nap meg is kap­ják? Az ügyeletes hölgy az irányítószámokra nézett és így felelt: a négyből kettőt talán igen, a másik kettőt nem. Mint megtudtam, kettő esetében azért a késés, mert a címzettek más körzethez tartoznak. Ellenben, ha a Ki- lián-déli postán adtam volna fel azokat, várhatóan még aznap célba érnek. Furcsáll­tám a dolgot és vélemé­nyemnek, hogy mások is hallják, hangot adtam. Meg­jegyeztem, hogy alig múlt 8 óra és előttünk még a nap, s hogy egyáltalán mit ér az expressz szolgáltatás. Nem kaptam kedvezőbb választ arra a kérdésemre sem, hogy másnap délig eljut-e az érintettekhez a levél. Sőt, egyenesen meglepett a hölgy reagálása, miszerint: nem tu­dom, nem megyek én a pos­tással, nem kísérem őt. Nos, ezek után talán tény­leg az lett volna a legbizto­sabb, ha magam kézbesítem a leveleket. Szőke Józsefné Miskolc Kislányunk február 21-én született. Május körül laká­sunkon megjelent egy fia­talember, hogy fényképsoro­zatra megrendelést vegyen fel. Már akkor megállapod­tunk abban, hogy gyerme­künkről fél és egy éves ko­rában is készülnek fotók. A budapesti fényképész, Mo- tyosovszki Mihály azóta fe­lénk sem néz. Küldött vi­szont különböző kifogásokat tartalmazó leveleket. Egyik­ben például arról írt, hogy baleset érte a megrendelést felvevő fiatalembert, később már indokot sem írt, csak azt, hogy nem tud jönni. Az első fényképezés augusztus­ban lett volna, amire 600 Ft előleget is adtunk. Azóta minden hónapban egy-két időpontmódositó postai leve­lezőlap érkezik, de fényké­pész sosem. Ilyen lapot kap­tunk szeptemberben és ok­tóberben. Az október 6-i dátumot még azon a héten módosította 13-ára. Ez vi­szont nekünk nem volt megfelelő. Egy újabb idő­pont november 25-re. Ké­szültünk, vártuk és sehol semmi. Majd 26-án arról értesít bennünket, hogy de­cember 26-tól január 6-ig várjuk. Hát meddig várjuk? Meddig legyünk készenlét­ben a fogadására? Mellesleg az előleg megfizetése után még az 1991. évi, februári fényképezésre is adtunk 600 forintot. Egyelőre se pénz, se fotó. Stiber Károly Edelény Összeállította: Bodnár Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents