Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-30 / 305. szám

1990. december 30., vasárnap

ESZAK-MAGYARORSZAG 13

Körkérdés a kisemberhez

Ki volt az első magyar Amerikában? Egyes, kevéssé m egál ap oz ott f altétel ezésök

szerint már Leit Eriksson viinlandi (a mai Új-Fund- land, Kanadában) expedíciójának vikingjei között is akadt honfitársunk, 1000 táján. Valószínűbb, hogy az első magyarok a Kolumbusz utáni fölfedező utazások ten- gerészzsoldosaiikénf j utotbaik el az Újvilágba, azonban róluk sincsenek konkrét adataink.

Az első, név szerint ismert magyar Amerika-uibazó Budai Parmenius István volt. Az ifjú tudós és újlatin költő 1583. augusztus 4- ón lépett partra az akikor még szinte teljesen ismerétlen Új-'Fundlamd szigetén.

Életének magyarországi szakaszáról nem sókat tudunk. Budán született, jómódú protestáns családban, valószínűleg 1555 és 1560 között. Itthoni tanulmányai után a kor szokása szerint nyugat-európa i protestáns egyetemeken képezte tovább magát, feltehetően 1579-től. 1581 közepén érkezhetett útjának utolsó állomására, az angliai Oxjordba, ahonnan 1582-ben haza kívánt térni.

A szigetországban kapcsolatba került a legelőkelőbb főúri és tudományos körökkel. Akkoriban a tengerentúli felfedező utazások álltaik az érdeklődés középpontjában, melyek Budaira is nagy hatást gyakoroltak. Megismerkedett a híres nemes-kalandorral, Sir Humphrey Gilberttel, akinek

1578. évi amerikai expedíciója kudarcba fulladt. Budai latin nyelvű dicsőítő költeményt írt De Naviga- tione .. . címmöl erről a sikertelen vállalkozásról. Gilbert nem adta fel a reményt: újabb expedíciót

szervezett az Ázsia felé vezető, féltétdiezet.t északnyugati átjáró felkutatására. Az utazás krónikásának az éppen hazafelé készülődő Budait kérte fel. aki örömmel vállalta a feladatot. Az öt hajóból álló raj 1583. június 11-ón kéllt útra Plyimouth- ból. Augusztus elején értek Új-iFundtamd partjaihoz, 4- én lépték először a szárazföldre. Az angol királynő nevében birtokukba vették a területet, majd Budai aktív közreműködésével átkutatták a partvidéket. Később délnyugat felé hajóztak, s ékkor végzetes szerencsétlenség történt. Augusztus 29-ón a Sáble-sZigebnél zátonyra futott és elsüllyedt Budai hajója, a Delight. Hazánkfia a hullámsíilban lelte halálát.

A hazai tudomány számára Kropf Lajos, Londonban élő magyar történész fedezte fel Budai Parmenius Istvánt 1884-ben. Életének és költészetének monografikus feldolgozását két angol tudós, David B. Quinn és Neil M. Cheshire végezte el 1972- ben. St. John’s városában, a Gilberl-expedíció feltételezett • partraszállási helyén 1984-ben emléktáblát állítottak az eiső magyar Amerika-utazó tiszteletére.

H S

&**»*«»»»»***

(Folytatás a 12. oldalról)

— Tagjai vagyunk egy környezetvédő baráti körnek — teszi hozzá a másik, és rá is szoktunk szólni a szemetelő emberekre, akik persze morognák ránk ilyenkor.

— És nagyon fontos, hogy béke legyen.

— Lesz munkátok, ha végeztek? — kérdezem őket tovább. Egyikük továbbtanulásban reménykedik, a másik arról panaszkodik, hogy földmérő szakember lesz, de tájékoztatták őket az iskolában, a szakmában itt. Miskolcon nincs mun- kalhely.

A poátán két kisfiú, viszonylag nyugodtan ülve várja édesanyját, amíg sorban áll.

— Én harmadikos vagyok, az öcsi meg nagycsoportos — mondja a nagyobbik. Még nem gondolkodtam, hogy miit várok a jövő évtől. szilveszterikor fenn szóik tünk maradni.

— Igen? Apuval és anyuval? — kérdeztem őket a dolgok természete szerint. Rövid csend.

— Csák anyuval — szólal meg a nagyobbik, meri, apu elköltözött egy éve.

Közben a mama is ideér, őt is megkérdezem.

— Én azt várom, hogy legalább olyan legyen,.mint az idei.

— De nem ígérik —vágok köZbe.

— Sajnos nem. Én is ott tartök, hogy munkáltatóm,

ahol eddig üzletkötőiként dolgoztam, márciustól, de lehet, hogy már január végén megszűnik, s állástalan leszek, ha addig nem találok magamnak munkát.

Az egyik ABC-ben az üz- letvezető-lhelyettes arról beszél, hogy a pénz értékének romlása az ő kimutatásaik szerint évről évre nyomon követhető. Forintban szinte ugyanannyit hagynak itt az emberek, de jóval kevesebb árucikket visznek érte a szatyorban haza. Jövőre, azt mondja, még igazabb lesz a tétel.

Az utcái újságárusnál éppen karéjban állnak az emberek.

— A P.namo mennyi? A válasz újalbb kérdésit szül. Van is, áki megveszi?

— Persze, hogy van — mondja az árus.

Én bevallom neki, hogy szokásos lapjaimat már máshol megvettem, de nagyon kíváncsi lennék, mit vár a jövő évtől. Ügyesen ad, elvesz és visszaad mindenkinek, majd válaszol.

— Kevesebb lapot, de jobbakat. és eladhaitóbb áron.

A körzeti gyermekrendelőben csák néh anyain várnák már a rendelési idő vége felé. Tíz hónapos kislányát öltözteti a marna, aki

egyben kismama is. Hogy nemsokára testvérke is lesz, az már szemmel látható. Vajon ő mit vár? Abban reményikedve kérdezem,

hogy tőle biztosan optimista választ kapok. így is történt. .mert arról mesélt, hogy az önkormányzat által nyújtott 300 ezer forint lakásvásárlási támogatás segítségévéi a jövő év elején saját otthonihoz jutnák, s akkor isten veled albérlet.

A doktornő az utolsó kis beteget is ellátta recepttel, fáradtam, de szép gondolatokkal vállászol.

— Remélem, hogy az Öböl-válságból nem lesz háború.

Kis szünet után hazai pályán folytatja. — Bízom abban is. hogy egészségesebb lesz az egészségügy. Hogy olyan társadalombiztosítási rendszert dolgoznak ki, amelyben ez az átkozott paraszolvenciáinak nevezett hálapénz egyszer, s mindenkorra feledésbe merül. Vagyis az orvosoknak olyan méltányos jövedelmük lesz, amély mellett a külön juttatásban sem a beteg, sem az orvos nem érzi magát ér- dékettneik. Mit szeretnék még? Szeptembertől megnőtt azdkinak a gyerekeknek a száma, akiken az iskolai túltertiélés jegyei láthatók.

Azt gondolom, hogy világosabban szerkesztett tankönyvekkel és tananyaggal könnyebben sajátíthatnák el a diákok ugyanazt, vagy még többet. Az ablakon kinézve tovább fogalmaz. Szükség lenne a sokkal egészségesebb környezetre, és arra, hogy az emberek jobban vigyázzanak magukra, egészségükre. Sok betegség lenne elkerülhető a helyesebb életmóddal, hogy nyugtatok helyett sétáljunk, lazítsunk, mozogjunk. így a betegrandélésen is több idő jutna arra, .akiit ennek ellenére nem került el a baj. Én úgy érzem — folytatja. —, hogy nem lenne szabad mindig a pénzre, annák hiányára hivatkozni. Az ország gazdasági állapota hasonlítható a várandós anyához. Tudjuk, hogy a folyamatot elviselni nem könnyű, tudjuk, hogy csak a vajúdás árán születik meg az új, de nem mindegy, hogy megte- szünfc-e mindent a másállapot könnyebb elviselhetősé- géént. Ha barátságosabbak, türelmesebbek vagyunk egymáshoz, ha a szülés előtt van, áki fogja a kezünket, törölgeti a homlokunkat, gyorsabban és könnyebben jön világra a gyérmék.

Bodnár Katalin

HIHHHMWni

A gólyapár

■A gólyapár .már a Földközi-tenger fölött ráállt arra a pontosan tájolt pályára, amelyen haladva épp abban a Bodrog-parti községbe és éppen arra a kéményre érkezik, amelyiken hosszú éveken keresztül költötte és nevelte fiókáit.

A gólyáik laza szövetségben élnek még az őszi nagy vonulások idején is, nem úgy, mint a 'fecskék, ludak, darvak. Ez jellemző a tavaszi érkezésre is, amikor átvészelve a telet, az afrikai .kontinensről jönnek vissza, párosával költőhelyükre. Némán teszik meg az utat, repülnek éjszaka is, de akikor lényegesen magasabban és repülés köziben alszanak. Csak akkor szállnak le, ha rossz körülményeik között teleltek, gyengék. vagy, ha viharba .kerülnek, ami korán tavasszal ’ritka esemény. .Egyébként leszállás nélkül teszik meg az utat.

Ezen a tavaszon nem kellett .leszállniuk. Az idős pár jó erőben volt, a nappalok és az éjszakák derültek, tiszták voltak. Amikor a tojó aludt; a hím repült előtte, és szél- csatornájában vezette párját, majd cseréltek. Nappal a magasból látták a zöldpartú tavakat, az ezüstösen csillogó, kacsgaringózó patakokat, s szelídebb ívű folyókat. Pontosan érkeznek, tudta mind a kettő.

Azt viszont nem tudták, hogy ott, a községben milyen döntés születik fészkükről, s róluk. Valahogy így kezdődött még az elmúlt nyáron, a tanácselnök megdorgálta az udvar és környéke tisztántartásával megbízott öreget, mondván: Kend tarthatna nagyobb rendel az udvaron és járna kevesebbet a szomszédos korcsmába. íjnye, Vakarta meg üstökét az öreg és csudára felháborodott. a gólyáikat hibáztatta, meri óráról órára pereg a fészekből a gally, a béka, a sár és néha még fciskígyó is. így nem lehet rendet és tisztaságot tartani. Az elnök ezen elgondolkozott és némileg igazat adott az öregnek. A tanácsháza hatalmas, tekintélyes épület volt, nagy száraz- kapu-bejárattal, udvara kövezett, tetője mintásán kirakott piros és olajzöld cserepekből állt, egyébként is a község dísze. Előtte és az udvari ágyasokban virágok pompáztak, amelyeket az öreg gondozott. Ára a szemét az szemét, különösen az udvar sárga keramitkoclká'in virít és a szigorúan pedáns elnök ezt nem tűrte.

.Előbb ott, házon bélül mondogatta a problémát, ötleteiket várva, majd téma lett ez a korcsmában, a téli pincézésekkor, de a borbélynál is. Karácsonyra úgy ikiterebé- lyesedett mint szakajtóban a .kelttészta, még ki is csordult a .község határán túlra is. A község két táborra szakadt. Az egyik azt bizonygatta, hogy le kell lökni a fészket, mert valaimelyikőjüknek sár esett a fejére tavasszal, a fészekreperálás idején Habos Erzsi nénének meg döglött béka a gélebibe, na meg úgy kell átlépkedni a sok csúf- ságos szemetel és .mégsem való, hogy ez a tanácsháza ilyen szemetes legyen. Majd rak magának máshol fészket a gólya.

A másik tábor védte a gólyákat. Legalább negyven gólyapár van a községben és eddig még .senkinek nem jutott eszébe, hogy lerombolja kéményéről a fészket. Micsoda dolog ez. 'Egyébként is magyar madár a gólya.

A vita odáig fajult, hogy a tanács felvette éves munkatervébe a gólyafészek ügyét és a februári ülésre tűzte napirendre.

A járás áttekintett fölötte, vagy tudta, de a tervet jóváhagyta. Elérkezett február eleje. s a végrehajtó bizottság összeült. Vihari ígért a téma, s az meg is jött. Minden más napirendet elhanyagolva hangos beszéddel, majd kiabálva, dicsérték, vagy ócsárolták a gólyát. A hosszúra nyúlt vita után az elnök szavazatra bocsátotta a kérdést: lerombolják-e a fészket, vagy maradjon? A kezek fellendültek, számolás, ötven, ötven százalék. Most az elnök került kínos helyzetbe, neki kellett eldönteni melyik csoporthoz adja szavazatát. Hosszú csend, majd morgás, mozgolódás, beszólások. A fészek megmaradását igenlőik csoportjából felállt egy tekintélyes szőlősgazda, s ezt mondta: ha lerombolják, ez a község szégyene lesz, és mi nem jövünk többet ide ülésezni. A titkár .javaslata oldotta fel a helyzetet, vagy legalább is elodázta. Tegyük át a napirendet ia március harmadiki ülé- sünlkre, de addigra használható érveikkel, átgondoltan és komolyan vitassuk meg.

Eljött a március, korán jött a tavasz. A gólyák a másik kontinens gyér sáskáit és szöcskéit vadászták, edzőrepüléseket végeztek, gyűjtötték az erőt az öt-hatnapos útra. A végrehajtó bizottság összeült. Eleinte komoly, megfontolt magatartás volt jellemző, de tíz perc múlva már áradt a szó, zengett a terem. Ekkor kért szót az iskolaigazgató. Halljuk, halljuk, kérték. Az igazgató elmondta, hogy a gyerekek nem szeretnék a gólyafészek lerombolását, osztályonként. egy-egy küldöttet menesztettek hozzá tiltakozásul, s azt is megkockáztatták, hogy ők megvédik a gólyafószket. Éljen! Mondták a pártolók, mások meg megkérdezték, hogy akkor: most hogyan? Van egy javaslatunk is mondta az igazgató, ami teljesen lerendezi a dolgot és mindenkinek közös megnyugvására. A néma csend és várakozás után folytatta. Tegyük át a fészket az iskola kéményére, de igen gyorsan, mert a gólyák indulóban vannak. Mindenki megkönnyebbült, s hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe? Megszavazták, elfogadták, de ekkor még nem tudták milyen kemény feladatra vállalkoztak.

A fészek súlya másfél mázsa. A gólyák agyagos sárral ragasztották össze a galy- l.yakat és az egészet a kéményhez. A két építmény szinte összenőtt. A fészket pedig egybe kell levenni és átvivő,, feltenni. Létrás, csigás megoldások születtek, próbálkoztak daruval, de az el se fért, fel se ért.

Az iskola épp szemben állt, az út másik oldalán, emeletes épület, nagy, impozáns, tetején tucatnyi kéménnyel. A távolság kéménytől kéményig alig ötven méter. Eny- nyivel kerül a fészek közelebb a Bodroghoz is. Már egy hete küzdött a község apraja, nagyja, de az átszállításhoz nem volt eszköz. Már-már úgy látszott, megoldhatatlan a dolog. Az idő sürgetett, mert három-négy pár gólya már megérkezett, s ekkor jött a mentő ötlet.

A tűzoltók. Azonnal be a járási székhelyre, ott van megfelelő eszköz. Vita, tanakodás, ötletek, helyszíni szemle, engedélyezés a gyakorlatra stb. Az iskola kijelölt kéményére hatalmas vasszerkezetet erősítettek a fészek fogadására. Ez sem ment könnyen, sem a kijelölés, sem a rögzítés. A tűzoltók reggel hétre érkeztek. Emberek, létrák a tetőn, feszítővasak a kézben, vezényszavak, kiabálások. A hosszú tűzoltólétra végére vasrácsot erősítettek, ez nyúlt a fészek alá. Rettenetes izgalom. Több száz gyerek lába tlankodott, ámuldozott és kiáltozott: lesz gólyánk. Délre ért le a fészek. Csak itt látták meg milyen hatalmas. Aztán át a udvaron, a szárazkapun, meg ne sérüljön, szét ne szakadjon. Legalább húsz ember tevékenykedett. Aztán át az úttesten, a forgalmat addig leállították. Az iskola előtt egy gömbakácot ki kellett vágni ahhoz, hogy a tűzoltóiéira megfelelő helyet kapjon a beemeléshez. Lent még agyagos sárral igazítottak rajta, a keményre is került ragasztósár. Már lemenőben Volt a nap, amikor az egész községet felrázó esemény befejeződött. Megnyugvás, mosoly ült az arcokon, a két ellentábor kibékült és végre nyugodt éjszaka elé néztek. Nem esett csorba és nem érte szégyen a községet. A gólyapár természetesen erről semmit sem tudott. Egyenletes szárnycsapásokkal repülték át a tengert, az országhatárokat, falvakat, folyókat, s egy-egy jó felhajtóáramlattal kilométereket siklottak szárnycsapás nélkül fészkük felé. A gólyák jó fele már megérkezett a községbe, de ez a pár még nem. öreg gólyák voltak, bölcsek, nem siettek, Tudták, hogy ez lesz az utolsó költésük és ezek a fiókák öröklik majd ,a fészket.

Az emberek az eget kémlelték, a gyerekek csapata kora reggeltől késő estig ott várakozott: megérkeznek-e a gólyák, vagy elpusztultak a télen. Az öreg tisztára seperte az udvart, kicsit örült, kicsit bánta, hogy elkergette a gólyákat, ezért nem aludt jól.

A fészek áthelyezését követő harmadik napon egy gyermek felkiáltott: jönnek. Itt vannak. Száz szempár kémlelte az eget abban az irányban, amerre a gyermek mutatott. Késő délután volt. A nap már a szőlősdombok mögül világította meg a felhőtlen, kék eget, s ebben a sziporkázásban két pont közeledett. Ahogy csökkent a távolság, úgy nőttek a gólyák. Fékezésre állított szárnyuk gyors süllyedést eredményezett, s bioműszereik tévedhetetlen pontossággal mérték be az irányt, s a hátraszegett fejű felnőttek, gyerekek szemsugara vezette őket, ám nem helyesen. Már mindkét gólya lába kinyúlt, nem feszesen, kissé megtörve, rugózásra állítva a sima érkezéshez, amikor kitűnt, hogy az emberek szemsugara a fészek új helyére vezette volna őket, de a gólyák öt méter különbséggel a régi kéményre érkeztek. Döbbent csend. A gólyák ácsorogtak, nézelődtek, megrázták tollazatukat és elmaradt a kitörő örömöt jelentő, hátraszegett fejjel történő versenykelepelés, ami egy ilyen visz- szaérkezéskor mindig, minden párnál megtörténik.

Az emberek lassan' szétszéledtek abban a reményben, hogy majd megtalálják fészküket a gólyák az új helyen. A hímgólya az esti félhományban átszállt a fészekre, megszemlélte, csőrével megmozgatott egy-egy gallyat, majd viszaszállt párjához, s mintha súgott volna neki valamit, hozzásimult. Az, hátrahajtott fejével parányi, halk keleppel válaszolt, fejét visszahajtva bólintott és így aludtak el.

A felkelő nap ilyen szorgalmas gólyapárt még nem látott. Az ötven métert óránként százszor megjárva, három nap alatt visz- szahordták fészküket a régi kéményre, a hím időnként sarat is hozott, és éktelen szemetet csináltak az udvaron. Amikor elkészültek, fejüket hátraszegve végeérhetetlen szerelmi kelepelésbe kezdtek. Csak most érkeztek meg igazán. Az emberek mosolyogtak, viccelődtek. Az öreg elővette a seprűjét, fátyolos szemével a gólyákat nézte és csak ennyit mondott: ÁMEN. Ettől kezdve ismét jól aludt.

Pócsik István

Az első magyar Amerika földjén