Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-01 / 282. szám
1990. december 1., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egy délelőtt a helyszínelőkkel Rendőrök és bűnözi Miskolcon Dr. Tuza László kapitány véleménye Leáll a miskolci üveghuta — Jó volna leülni, mert mindjárt összecsuklom. Remegnek a lábaim az idegességtől. Ezt az expozíciót a Gránit együttes billentyűsétől halljuk. Társa, a szaxofonos nem szól semmit, de az arcán látszik, hogy neki is a torkában van a gyomra. Miskolcon, a Budai Nagy Antal Művelődési Ház hátsó bejáratánál várakozunk a bűnügyi technikusra. Előttünk egy feltört, összezúzott vasajtó tanúskodik arról, hogy az éjszaka betörők jártak az épületben. Még nem tudni, mit vittek el. Az együttes léte pillanatnyilag kockán forog, hiszen hangszerek nélkül a zenészek fabatkát sem érnek. Néhány perc múlva Csányi Tibor rendőr zászlós mögött beléphetünk a hangszerraktárba. A Gránit két tagja megkönnyebbül. A zsiványok „csak” két értékes gitárt vittek magukkal. A mikrofonokat a földre lökdösték, feldúlták a terepet, de a szaxofon, s a felszerelés jó része a helyén van. Szerencse, hogy a billentyűs szombaton délelőtt hazavitte szintetizátorát. Való • színű, annak is lába kélt volna, hiszen könnyen mozgatható és jól eladható egy hangszerésznek, vagy áruba bocsátható a zügpiacon. A technikus ujjlenyomatok és egyéb nyomok után kutat. Siklósi Lajos rendőr főhadnagy az adatokat rögzíti a jegyzőkönyvbe, összeszokot- tan, sietősen dolgoznak. Állandó ellenségük az idő, hiszen még két betörés helyszínén várakoznak rájuk, s ha azokat is (letudták, újabb címekre indulhatnak. Huszonnégy órás szolgálatot adnak, gyakran egyetlen perc pihenő nélkül. Nem titkolják, hogy nagyon fáradtak. Versenyt futnak a betörőkkel, a tolvajokkal, s a hajsza egyre kíméletlenebb. A rendőrök megviseltek, izmaik és idegeik egyre gyakrabban mondják fel a szolgálatot. Le kellett írnom ezeket a mondatokat, mert híven akarom tükrözni a valóságot. Nem azért írok a rendőrök túlterheltségéről, hogy a zsiványok nyugodtabban hajthassák fejüket álomra, csupán érzékeltetni kívánom: ezt a hihetetlen bűnözési hullámot, egyre nehezebben követi a bűnüldözés. * — Miskolcon januártól október végéig valamivel több, mint 11 ezer bűncselekmény vált ismertté, amely hetvenöt százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest — mondja dr. Tuza László, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője. — Jól hallottam? — Igen, A tavalyitól ötezerrel több bűncselekmény ügyében dolgozunk az idén. Egy-egy „balhé” felderítésére átlagosan csupán nyolc óra jut, ami nagyon kevés. Közismert, de nem árt megismételni, hogy mostanában a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak. A betörések, a lopások, a zsebelések az összes bűncselekményeknek már a nyolcvan százalékát teszik ki. Sajnos, növekedett a rablások száma is. A háromnegyedéves statisztika beszédes. Tavaly az említett időszakban 35 rablás ügyében nyomoztunk, az idén 113-ban. — Ez egyszerűen elképesztő. — Én inkább úgy fogalmaznék, hogy aggasztó. Nemcsak a számok növekedtek, hanem minőségi változás következett be a bűnözésben. A bűncselekmények szervezettebbek lettek, a tettesek átgondoltabban látnak hozzá egy-egy ilakás vagy intézmény kirámolásához. Tapasztalataink szerint, a bűnözők egyre inkább sorozat- jellegű cselekményeket követnek el, és gondot fordítanak a leplezésre, a rendőrség félrevezetésére is. Miskolcon ma már a nagyvárosi bűnözés minden formája és alakzata jelen van. Vannak már kvalifikált tipp- adók és kialakult az orgazdák csoportja. A bűncselekmények egyre gátlástalanabbak. Még nem vagyunk abban a helyzetben, mint Budapest, de könnyen oda kerülhetünk, ahol most a főváros tart. — Mit tesz ilyen helyzetben a rendőrség? — Mit tehetünk? A dolgunk pillanatnyilag az, hogy a bűnözést a még elfogadható határok közé szorítsuk. Foggal és körömmel a bűnüldözésre koncentrálunk, még azon az áron is, hogy más területek munkája csorbát szenved. A felderítés és a megelőzés prioritást kapott már hónapokkal ezelőtt. Ennek érdekében munkatársaimmal minden reggel elemezzük az előző nap eseményeit. Ha szükséges, azonnal oda csoportosítjuk át az erőket, ahol a legégetőbb a helyzet. A szó szoros értelmében megfeszített tűzoltó- munkát végzünk, s reméljük, bírjuk még egy ideig. Szerencsére nemcsak panaszkodhatunk. A súlyosabb bűn- cselekmények tetteseit az esetek nagy többségében kéz- rekerítjük. A rablások 85 százalékában például rács mögé küldjük a bűnözőket. — 'Ugyanakkor nem ilyen szép a mutató a betörések, gépkocsilopások esetében. Néha már-már úgy érezzük, hogy a zsiványok szinte szabadon garázdálkodhatnak a városban. — Ebben nincs igaza. Én állítom, hogy a betörők jó részét szintén elfogjuk, csak sajnos nem az első, hanem a sokadik bűncselekmény után. Arra törekszünk, hogy egyetlen tettes se érezhesse magát biztonságban. A mostaninál eredményesebb munka érdekében viszont több rendőrre és a technikai színvonal mielőbbi javítására lenne szükség. Csökkentettük az adminisztrációt, átszervezéseket hajtottunk végre. A veszélyeztetett területekre a korábbinál több rendőrt vezénylőnk, új módszereket vezetünk be. Ennek eredményei már most megmutatkoznak. Az elmúlt hetekben például sok tolvajt a bűncselekmény helyszínén sikerült tetten érnünk. Ugyanakkor ismételten és sokadszor is el kell mondanom, hogy sem az intézmények, sem a lakosság nem fordít kellő gondot értékeinek védelmére. Emellett úgy látom, hogy a társadalmi önvédelmi csoportoknak, bár létük körül sok még a bizonytalanság, van jövője. Az ilyen csoportok megalakulását örömmel fogadjuk, mint ahogy jólesett a polgármester döntése, amely szerint az eddiginél nagyobb gondot fordítanak a bűnözés visszaszorítására. Cselekedni kell, mégpedig minél előbb! — Az állampolgárok, akik adót fizetnek, úgy gondolják, cselekedjen először a rendőrség. Senkitől sem várható el ugyanis, hogy maga szegüljön szembe az egyre agresszívebbé váló bűnözőkkel. — Igaza van, és szó sincs arról, hogy feladatainkat másra akarnánk hárítani. Szeretnénk felébreszteni végre a társadalom természetes önvédelmi reflexeit. Szeretnénk elérni, hogy az adófizető állampolgárokban tudatosuljon a veszélyérzet, s feledékenységből, esetleg nemtörődömségből ne segítsék elő a bűnözők dolgát. Nyitva felejtett gépkocsikról, lakásokról, most ugyanúgy beszélhetnék, mint a hivatali helyiségekben elrejtett páncélszekrénykulcsokról, amelyeket szinte minden alkalommal megtalálnak a zsiványok. Szeretném azt is, ha azokra, akikre ez vonatkozik, megértenék: a rendőrséget a jogállamiság jelszavával olyan eszközöktől fosztották meg, amelyele alkalmazásával könnyebben kézben tarthattuk a visz- szaesőket, a veszélyes bűnözőket. Nincs már rendőrhatósági felügyelet és nem alkalmazhatjuk az elzárást sem. Véleményem szerint, ezt a két eszközt kár volt kivenni a rendőrség kezéből. Megmaradhattak volna például úgy, hogy az ilyen jellegű intézkedéseket a köz- igazgatási bíróság ellenőrizte volna. Ma egy többszörösen visszaeső nyugodtan szövögetheti terveit a miskolci belvárosban. Korábban, amíg „ref” alatt volt, ezt nem tehette meg. — Mi szívesen közreadjuk véleményét, de nem reméljük, hogy ettől változik a törvényhozás álláspontja és újra bevezetik a rendőrhatósági felügyeletet. — Természetesen nem vagyunk tétlenek, s igyekszünk új, hatékony módszereket bevezetni. Erről részleteiben nem beszélhetek, de arról van szó, hogy megpróbáljuk az információ- áramlást meggyorsítani, illetve elősegíteni, hogy bizonyos értesülésekhez leghamarabb a rendőrök jussanak hozzá. Ennek érdekében új ügyfélszolgálati irodát hozunk létre decembertől. A kapitányság egyik földszinti helyiségében szívesen fogadjuk mindazokat, akik valamilyen észrevételüket, benyomásukat akarják megosztani a közrenddel, közbiztonsággal kapcsolatban. Nyilván nem zárkózunk el olyan információktól sem., amelyek segítséget nyújtanak a bűnmegelőzésben, a tettesek kézrekerítésében. * A helyszínelők munkáját november 26-án, hétfőn kísérhettem nyomon. Jártam velük az Egri úton, ahol egy büfékocsit törtek fel, és elkísértem őket az Eternit kisszövetkezethez, ahol egy irodai páncélszekrényt nyitottak ki a betörők. Saját kulcsával nyitották ki a „mackót”, amelyet egy fiókba zárva találtak meg. — Ezen a hétvégén — mondja Nagy Sándor rendőr alezredes, a helyszínelők vezetője —, 22 olyan bűn- cselekmény történt, ahol a mi csoportunk munkájára szükség volt. Legalábbis hétfő délig ennyi jutott a tudomásunkra. Elnézést kell kérnünk azoktól az állampolgároktól, akik kénytelenek hosszabb ideig várni ránk. Igyekszünk gondosan, aprólékosan rögzíteni a nyomokat, felvenni az adatokat, mert ez az alapja annak, hogy később az elkövetők nyomára jusson a rendőrség. Udvardy József (Folytatás az 1. oldalról) Persze, december húszadikát követően is lesznek elbocsátások a gyárban, hírek szerint a létszám 15—20 százalékát építik le. Ám túl ezen, csökkennék majd a keresetek is, amely újabb feszültségforrássá válhat. Ez a döntés is sajnos elkerülhetetlennek látszik, hiszen a kemence leállításai magával vonzza a melegüzemi pótlék megszüntetését, s mivel megszűnik a többműszakos munka, megszűnik az éjszakai pótlék is. Csekély vigasz: munka azért lesz. A gyárudvaron felhalmozott óriási mennyiségű üvegtáblákat továbh feldolgozva kívánják értékesíteni, kielégítve ezzel a vevők maximális igényeit is. Egyébként — mint megtudtuk — az üveggyár rajtuk kívül álló okok miatti került ilyen nehéz helyzetbe. Ugyahi« évek óta mind kevesebb beruházás valósul meg a városban, a megyében, az országban, s mivel ez a gyár elsősorban az építőipar igényeit hivatott kielégíteni, evidens, csökkent termékeik iránt a kereslet. Tíz éve nem közlekedik a kisvonat a Hegyközben, a Bodrogközben, de ez az egy évtized sem volt elegendő, hogy elfelejtsék az itt élők. De nem telt el év anélkül sem, hogy az újságokban, televízióban, rádióban ne esett volna szó a keskeny nyomtávú vasútvonal megszüntetéséről, annak visszhangjáról, s legutóbb már „újraélesztéséről”. Sokan „nosztalgiázásnak minősítik a hajdan működő kedvelt kisvonatok felemlegetését. Nem így azonban az a hegyközi vagy bodrogközi ember, akinek életét évtizedekig meghatározta a szebbnél szebb tájakon kanyargó kisvasút. S nem felejtett az a sok száz vasutas sem, akinek kenyeret adott. Így Halas György sem, aki MÁV-főf el ügyelőként vonult nyugdíjba több évtizedes szolgálat után. Nem felejtette, hogy e hó 30-án tíz esztendeje múlt, hogy megszűnt a kisvonat- közlékedés Zemplénben. Mint elmondta, ő „márványszobor” helyétt azzal állított emléket e iszomorú eseménynek, hogy megírta a „Sárospataki kisvasutak krónikáját”. Ezzél a több mint nyolc- vanöldalas tanulmánnyal idézi a ikezdeteket és a véget, s ennék segítségével emlékezünk most mi is. * „A szürke pénteki hétköznap ünnepnapjává vált Sátoraljaújhely város közönségének. Azzá tette a hegyközi kisvonatnak — a forgalom felvételét megelőző — bejárása” — írja 1924. július 12-i számában a Zemplén újság. (A 'Bodrogközi Gazdasági Vasút ékkor már tíz éve működik — a szerk.) „Látni fogja Üjhely természeti szépségeit méltányló 'közönsége, hogy mit nyert a kis- vasúttal — 'gazdasági jelentőségén túl —, ha módjában lesz megcsodálni a kisvasút által szelt vidék szívet-lelket egyaránt gyönyörködtető, s az annyi elveszítettre emlékeztető remek szépségeit” (Ti.: a trianoni határmódosítás miatt — a szerk.). Természetesen nem volt ilyen egyértelműen mindenkinek jó véleménye a kis- vasúttal szemben, sok ellen- cikk is megjelent a lapban. Minden támadás ellenére azonban a további vonalszakaszok építése szorgalmasan folyt, sőt 1930-ban megnyílt a Sátoraljaújhely—SárospaMíg korábban évi 5 millió négyzetméter hengerelt üveget (lehetett értékesíteni, ma, a piac igénye mindössze 1 millió négyzetméter. Ezt a mennyiséget a miskolci gyár minden további nélkül le tudná gyártani, ám ezen az orosházi gyárral kell osztozkodnia. Az orosháziak ráadásul 3 millió négyzetmétert tudnának produkálni. Különben jellemző, hogy mennyiAmikor még közlekedett tak—'Nyíregyháza közötti vonal is. „Zemplén” és „Szabolcs” elnevezésű sínautóbu- szok közlekedtek itt 60 km/óra sebességgel, egy órával csökkentve így az eddigi 3 óra 45 perces menetidőt. Tudniillik ez idáig csak szerencsi átszállással lehetet megtenni Nyíregyházáig az utat. Óriási dolog volt ez akkoriban! Aztán jött az államosítás, s bár a közutak fokozatosan kezdtek kiépülni, ősztől tavaszig — az időjárás viszontagságaitól függetlenül — a kisvasút volt az egyetlen megbízható közlekedési eszköz. Az emberek a menetrendhez igazították ügyesbajos dolgaik intézését, ezzel jártak munkába. Nem beszélve arról, hogy terjedelmesebb csomagokat is tudtak ezen szállítani. Később, 1984-től pedig már korszerű, teljesen dízelesített vonalon folyhatott a közlekedés. Négy évvel ezután, 1968- ban pecsételődött meg akis- vasút sorsa. Ekkor vált ugyanis kormányprogrammá az a közlekedéspolitikai koncepció, melynek egyik fő célkitűzése volt a gazdaságtalan üzemű vasútvonalak forgalmának közútra terelése. S ez — mármint a gazdaságtalan üzemelés — lett a legfőbb érv is, mely miatt megszüntették e jól bevált közlekedést is. Hiába volt minden ellenérv, cáfolat, aláírásgyűjtés, vádaskodás, sőt még fenyegetés is. A döntést nem másították meg. Különféle pletykák, híresztelések kaptak hát lábra, hiszen az .emberek, az útvonal mentén működő üzemek vezetői nem hitték el ezeket az érveket. No persze, őket re nem kell az üveg: a miskolci gyár ebben az évben kapacitásának ötven százalékán termel, s ennek a mennyiségnek is mindössze háromnegyedét sikerült értékesíteni. itt és most tehát minden a január 7-i döntésen múlik. Orosháza, vagy Miskolc, a tét. És persze la- dolgozók léte ... I. S. senki nem is kérdezte a mai napig sem. Így aztán 1980. november 30- án nulla órától megszűnt az a sokak szerint még 15—20 évig is gazdaságosan működtethető kisvasút, melyhez az ott élő embereket érzelmi szálak is fűztek. Népgazdasági érdek — hajtogatták a minisztériumi szakértők. Az „ellenszakértők” pedig, (s most valóban nem a laikusokat értem ezalatt) kétségek köaött figyelték azt a lázas munkát, ami ezután következett. Páni sietséggel szedték fel. a síneket, szüntették meg a létesítményeket, hordták szét a felszereléseket. Amik felújítására pedig alig néhány éve több tízmillió forintot költöttek. Ez hát a népgazdasági érdek? * Azon az utolsó — szombati — napon a miskolci vasúti gazgatóságtó! és a szerencsi körzeti üzemfőnökségtől nagy apparátus vonult ki Sárospatakra. Még a rendőrséget is mozgósították, akik a hegyközi vonalon az esti órákban közlekedő vonatokat kísérték járműveikkel az úton. A hegyközi részen valóságos „népünnepélyt” rendeztek a vonattal utoljára utazók. Az éjféli órában Sátoraljaújhely főutcáján sokan álltak integetve a vágányok mellett, az ablakokban gyertyák égtek. A sínen durran- tyúk puffogtak, s szinte-vég nélkül szólt a dízelmozdony elektromos kürtje. Így búcsúzott a várostól! Kovács Judit Évtizedek a kisvasúttal... ...t/z év nélküle
