Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-15 / 294. szám

1990. december 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Hlésy Sándor Levelet hozott a posta Az Igazgató alkalmatlan ALKALMATLAN? Működéséhez az eddiginél lényegesen nagyobb önállóságot kap a Tiszai pályaudvar is, amely a mindenkori fuvarpiaci helyzethez igazodóan szervezi személy- és áruszállítási feladatait. Fotó: Fojtán László mtllllL IIOÍ. H VHOUI Hölgyek, urak! Ha # minden igaz, demok­ráciában élünk. Vég­re! És ha abban — márpe­dig abban —, akkor min­denki bátran vállalhatja vé­leményét, mondandóját. Nincs mitől és kitől tartani. Na persze:, ha az a véle­mény, mondandó igaz, meg­alapozott ... Itt és most azért tartom szükségesnek ezt leszögezni, mert régen látott, hatalmas mennyiségben fogalmazód­nak a feljelentések, a név­telen, becsmérlő levelek. So­kat tapasztalt kollégám ál­lítja : majd’ hasonló a hely­zet, mint négy évtizede, Rá­kosi idejében. Akkor is bol­dog, boldogtalan jelentge- tett, annak reményében: ne­ki akkor jobb lesz, vagy le­gyen a másiknak is ugyan­olyan rossz, mint neki. Ak­kor is, most is főleg névte­len feljelentgetéseket, leve­leket küldözgettek a közpon­tokba. Csak hát akkor dik­tatúra volt, most meg ugye: demokrácia! Az alábbi történet példa­értékű. Egy névtelen iro­mány alapján készült. * Szóval: levelet hozott a posta. Nemcsak nekünk. Ahogy felbontottuk a boríté­kot: fénymásolat esett ki be­lőle, s rögtön az első sorok­ban a fogalmazók közlik, hogy eme levél egy-egy pél­dányát elküldik az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkárának, Miskolc polgármesterének, egy orszá­gos lapnak. Nem akárkiknek tehát! A levél címzettje egyébként dr. Tolnai Lajos, a Dimag Részvénytársaság alnök-vezérigazgatója. A két és fél oldalas írás aljára egyébiránt odabiggyesztet­ték: „Tisztelettel a Dimed dolgozói kollektívája.” Világos tehát: a Dimed — ez a volt miskolci Medicor gyár — munkásai egy em­berként sorakoznak fel a le­vél írói mögött. Vagy még­sem? Miről is van szó? Idézet: „Gyárunk súlyos problémá­ja, hogy baráti kapcsolatok révén, a múlt év közepén Sramkó Pált, a városi párt- bizottság munkatársát (ap- partcsik ejtőernyőst) Önök odatették igazgatónak. Ezt az akkori LKM vezetése, és mi, szenvedő alanyok, is tudjuk. Azóta a gyárat teljesen le- züllesztette. Óriási adósság- állománya van, s amit le­het, mindent eladnak .. . Alig van rendelésünk, a csőd szé­lén áll a vállalat... Nem akarunk a Digép sorsára jutni. Az új igazgató gya­korlatlan, hozzá nem értő vezetőket hozott a pártbi­zottságról ... A hozzáértő lelkiismeretes régi vezetőktől mind megváltak. Sramkó itt egy sztálinista vezető típus, senkinek az észrevételét, ja­vaslatát nem fogadja el. Sramkó itt dolgozott öt év­vel ezelőtt, mint üzemveze­tő ..., beosztását nem tudta jól ellátni. Iskolai végzett­sége megvan, de dolgozni soha nem szeretett. Igazga­tói tevékenysége a rendszer- váltás szégyene. Szégyen, hogy egy ilyen ember kezé­be van adva egy vállalat va­gyona, és azt szisztematiku­san elherdálja, s az embere­ket tömegével küldi el. A vezérigazgató úrnak nincs szüksége arra, hogy ilyen te­hetségtelen apparatcsikokra támaszkodjon és bújtassa őket. ..” * Nos, adva — a levél sze­rint — egy tehetségtelen (bár iskolai végzettsége adott) hozzá nem értő ejtő­ernyős, aki tönkre tesz egy üzemet intézkedéseivel. Min­denekelőtt nézzük, azono- sul-e az irománnyal a cég érdekképviseleti szervezete, a szakszervezet (munkástanács itt egyelőre nem létezik)? A szakszervezeti bizottság egyik tagja, Kascsák Ferenc beszél társai nevében: — Nem tudtunk a levél­ről, annak tartalmát sem iis- mertük, s mi több, egyet sem értünk az ilyen írásokkal. Tény, volt a cégnél létszám- leépítés, vezetőket is küld­tek el, és az is tény, a mos­tani igazgató a vo'lt városi pártbizottságról érkezett. De, nem ejtőernyős. Hiszen ná­lunk kezdett annak idején, innen ment el oda, s ide jött vissza onnan. Nem egy em­beren múlik a cég sorsa. Tu­domásul kell venni, a ma­gyar műszeriparnak óriási a lemaradása, igen sokat kell tenni, fejleszteni, ha el akar­juk érni az európai színvo­nalat. Amit az igazgató el­len tudnék mondani: az az információáramlás hiánya. Jobban kellene támaszkod­nia a szakszervezetre, töb­bet kellene adnia az embe­rek véleményére, informál­nia kellene döntéseiről, el­határozásairól. Nekünk is az az érdekünk, mint neki: ki- lábolni a hullámvölgyből, a válságot minél kevesebb veszteséggel megúszni. Még egyszer: a leírtaknak van né­mi valóságalapja, de, a gon­dok orvoslását gyárkapun bélül kell megoldani, szeny- nyesünket nem szükséges a nyilvánosság elé vinni. Van bajunk így is elég ... * Mondom Sramkó Pálnak: mi ügyben keresem. Átnyújt egy felbontatlan levelet, fel­adó nincs, a címzett ő, alat­ta zárójelben: ejtőernyős elvtárs! — Nem bontottam föl. Sejtem, ugyanaz van benne, mint, ami magánál található. Kollégáim mutattak nekem is egy ugyaniilyet, ismerem tartalmát. — És? — Nem a magam védel­méül, de mondok egy rövid életrajzot. Jóformán pálya­kezdő mérnökként jöttem a céghez 1978 januárjában. Az elektrotechnikai üzem veze­tését 26 évesen vettem át, akkor negyvenen dolgoztak itt. És amikor 1986 áprilisá­nak végén a volt városi pártbizottságra kerültem, már több, mint száz ember­nek adott munkát ez az üzem. Ragyogó szakember- gárda nőtte ki magát, fej­lesztettünk, újítottunk, 1983- ban a csúcsra kerültünk. Onnan azonban visszacsú­szott a cég, törés volt éle­tünkben, amikor a Medicor eladta a miskolci gyárát. Elsősorban azért váltottam négy éve, mert mást is sze­rettem volna csinálni. Rálá­tásom nyílt Miskolc iparára, gazdaságára, dlyan kapcso­latokat építettem ki, ame­lyek azt hiszem, jól jönnek a mostani Dimed-nek. Mér­nöki diplomám van, ezt ké­sőbb kiegészítettem egy gaz­daságmérnöki szakkal is. Ta­valy év közepén jöttem vissza, s nem azért, mert menekültem az MSZMP „süllyedő hajójáról”, hanem mert hívtak. Különben is — a hírekkel ellentétben — egy meglehetősen lerobbant céget vettem át, több, mint húszmillió forintos első fél­évi veszteséggel. Ezt, év vé­gére kevesebb, mint kilenc millióra sikerült leszorítani. És nem beszélve arról: nem volt új, piacképes termé­künk. És hát beszűkült ma­ga a piac is. Való Igaz, em­bereket kényszerültünk el­küldeni, és megváltunk négy korábbi vezetőtől is. Ez utóbbiaktól jó részt szakmai okok miatt. Ám igyekeztünk kényszerű döntéseinket, amennyire csak lehet, enyhí­teni. Persze, akitől búcsút vettünk, abban biztos ma­radt tüske. De: egyszer, s mindenkorra, tudomásul kell venni: a piac diktál, s nem mi neki. Csak azokra a ter­mékeinkre vevő, amelyek valóban korszerűek, verseny- képesek. Egv példa: amikor visszajöttem, még 81 féle ter­méket gyártottunk. Ma: hu­szonkettőt. A környezetvé­delmi és az orvoselektroni­kai, technikai műszereknek lesz jövőjük. Fejlesztünk, kutatunk is ennek érdeké­ben, bár lemaradásunk most is óriási. És még va­lami : elképzelhető, tovább kell karcsúsodnunk, épp azért, hogy a későbbiekben is talpon maradhassunk. * Mivel a konkrét névtelen­ségbe burkolódzó Dimed- kollektíva a levelet eljuttat­ta Miskolc Polgármesteri Hi­vatalához is, megkerestük Kobold Tamás alpolgármes­tert, akiről tudni kell, meg­választása előtt ebben az üzemben dolgozott. És a Ke­reszténydemokrata Néppárt önkormányzati képviselője. — Nem szabad ebből poli­tikai ügyet kreálni — mond­ja. — Teljesen önálló gaz­dálkodást folytat a Dimed Kft. Kényszerűségből, az eredményes gazdálkodás ér­dekében hozta meg az igaz­gató döntéseit, ami való igaz, fájdalmasan érintette az elbocsátottakat. Sramkó azt tette, amit minden ve­zetőnek tennie kelt, mert el­lenkező esetben lehúzhatná a rolót. És akkor nem húsz ember kapná meg munka­könyvét ... * És végezetül szólaltassék meg a levél címzettje, dr. Tolnai Lajos, a Dimag Rt. elnök-vezérigazgatója. — Jó képességű vezető, határozottan kiállók mellet­te. Lefaragta a kft. vesztesé­geit, jó, megvalósítható ter­vei vannak, amit a rész­vénytársaság támogat. Rá­szolgál bizalmunkra, és ezt közöltem az ottani szakszer­vezettel is. Nekünk létérde­künk az eredményes gazdál­kodás. És a Dinied erre az útra lépett. Még hogy ejtő­ernyős? Szakember. Minél több ilyenre lenne szükség... * Levelet hozott tehát a pos­ta. Legközelebb tessék alá­írni. Névvel... Elvégre de­mokrácia van . . .! Hajdanán, aki a vasútnál dolgozott, biztos egziszten­ciát tudhatott maga mögött. Azóta sok minden változott. A nyolcvanas évek elején bevezetett „önfinanszírozó vasút”-koncepció teljesen megváltoztatta a Magyar Államvasutak arculatát, jel­legét. Hogy mást ne mond­jak: a MÁV-nak a bevéte­leiből kell megépíteni a vasúti pályát is. És akkor, mi állampolgárok, akik igénybe vesszük a MÁV szolgáltatásait, lépten-nyo- mon érezzük, hogy időről időre emelkednek a tarifák, közben pedig .marad a szol­gáltatás korábbi színvonala. Nincs irigylésre méltó hely­zetben, aki a vasútnál ve­zető tisztet tölt be. A miskolci MÁV-igazgató- ságon a közelmúltban ve­zetőváltás következett be, a leköszönő nyugdíjba vonult Hernádi István helyére dr. Dudás József, a korábbi üzemviteli es kereskedelmi ■igazgatóhelyettes, a nyolc pályázó egyike került. Az új igazgatót kérdeztük, milyennek ítéld a vasút je­lenlegi helyzetét. — Huszonhárom éve dol­gozok a MÁV Miskolci Igazgatóságán, a legkülön­bözőbb beosztásokban. Leg­utóbb a kereskedelmi és üzem vi teli igazga tóhely ette - si tisztet töltöttem, be. — Elöljáróban erről any- nyit, ma még nem tisztázott a költségvetés és a vasút szerepe, s mivel a személy- szállítás révén a MÁV je­lentős közszolgáltatói funk­ciót is ellát, elengedhetetlen, hogy a kormány rendezze az államvasutak finanszírozá­sának alapvető kérdéseit. Elmondok egy példát: egy utas elszállítása egy kilomé­ter távolságra 2,40 forintba kerül. Ebiből 80 fillért az utas fizet meg. 80 fillért költségvetés biztosít, a fen" utas fizet meg, 80 fillért a úgynevezett keresztfinanszí­rozással az áruszállítástól vonunk el. Ez nem tartható sokáig. — Hogy milyen a vasút műszaki állapota? — folytat­ta a kérdésre adott válaszát az igazgató — nagyon tö­mören fogalmazva: igen rossz. Országosan 250 .milli­árd forint kellene ahhoz, hogy a MÁV utolérje magát a fejlesztésekben, ami per­sze még nem jelentené azt, hogy elérnék a nyugat-euró­pai színvonalat. A vagon­parkunk is olyan, amilyen, elsősorban speciális teherva­gonokra lenne szükségünk. Személykocsijaink állapo­ta pedig kritikán aluli, több mint húszéves kocsikkal va­gyunk kénytelenek az uta­sokat szállítani. A beszélgetés során szó esett arról, hogy a nyolcva­nas évek elején kidolgozták az önfinanszírozó vasút- koncepciót, amely ma is ér­vényben van. Ez azt jelenti, hogy a MÁV-.nak kell gon­doskodnia még a vasúti pá­lya építéséről is, így az ál­lam egészen minimális támo­gatást biztosít. A nyugat- európai országok gyakorla­tát alapul véve, nálunk alig több mint tíz százalék az ál­lami támogatás mértéke, ami nagyságrenddel elmarad pél­dául az NSZK-ban, Olaszor­szágban, vagy Ausztriában biztosított költségvetési jut­tatástól. — Távol áll azonban tő­lünk, hogy csak az államtól várjunk támogatást — húzta alá Dudás József. — Magunk is kísérletezünk, olyan piac- orientált szervezeti formát alakítunk ki az igazgatóság területén, ami lehetővé teszi az eredményesebb gazdálko­dást. Egyrészről megszüntet­jük a körzeti üzemfőnöksé­gek eddigi rendszerét, s megnöveljük az állomásfő­nökségek hatáskörét. Azt a nézetet képviseljük, hogy mivel az állomásfőnöksége- :ken jelennek meg az ánu- és személyszállítási felada­tok, ezért ezeken a helyeken kell szervezni a munkát, dönteni a vasutat érintő na­pi kérdésekben. A jövőben a szakszolgálati tevékenysé­gek közül megkülönböztetett figyelmet szentelünk a ke­reskedelemre, ennek kell alárendelni a fejlesztéseket is. A vasút szervezeti felépí­tésében bekövetkező válto­zás azzal is jár, hogy a meg­lévő létszámot a MÁV előtt álló feladatokhoz igazítják. — A létszám racionalizá­lását úgy akarjuk végrehaj­tani — tájékoztatott avasú.t- igazgató —, hogy az a vas­utas, a vasút rangját növel­je. Ilyen irányú intézkedé­seink azonban nem veszé­lyeztetik dolgozóink egzisz­tenciáját, a szokásos fluk­tuáció révén, amelynek mér­téke húsz százalék körül van, és a nyugdíjba vonulás­sal tulajdonképpen rendezni is lehet a létszámmal kap­csolatos elképzeléseinket. Azt viszont megköveteljük, hogy az új belépőkkel szemben emelt szintű követelménye­ket támasszanak. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy visszaállítsuk a vasút, a vasutas dolgozók presztí­zsét. A MÁV elképzelései közé tartozik, hogy nyereségérde­keit vasút működjék. Ezért mindenkor az igényekhez igazítják a vonalsűrűséget. — A személyszállításiban, minden híresztelés ellenére, nem tervezzük ritkítani a járatdkat — mondta Dudás József. — Sőt, olyan elkép­zelésünk van, hogy például Miskolc és Budapest vi­szonylatban háromóránként oda-vissza közlekedjenek vo­natok. Arra viszont lehet számítani, hogy bizonyos vasútszafcaszon a jövőben csökkentjük a személyko­csik számát, azt ugyanis nem engedhetjük meg. hogy üres vagonokkal közlekedjen egy-egy szerelvény. Ha a személyszállítás ke­rül szóba, nem kerülhetjük meg a vagyonvédelem kér­dését. — Óriási károk származ­nak vasúti kocsik rongálá­sából — jegyzi meg az .igaz­gató. — Jelenleg is tíz-tizen- két személykocsi vesztegel a Tiszai pályaudvar rendező­jében, amelyeket szinte le­hetetlen felújítani, olyan kárt okoztak .bennük a van­dál utasok. De megrongál­ják a vasúti pályát és a biz­tonsági berendezéseket is, ami közvetlenül is veszélyez­teti a közlekedést. Éppen ezért a Tiszai pályaudvaron létrehoztuk a MÁV kereté­ben működő vasúti rendőr­séget, amel.ynek elsőrendű feladata a vagyonvédelem. Ha vasútról esik szó, nem kerülhetjük meg a jövő év­ben várható tarifaemelést. . — Jövőre tovább drágul a vasút — erősítette meg ér- : tesüléseinket Dudás József. A tarifaemelésnek ma még nincs pontos időpontja, az viszont bizonyosra vehető, ■hogy a költségek nagyará­nyú növekedését csak ár­emeléssel lehet valamelyest ellensúlyozni. Hogy ennék mértéke .milyen lesz, ma még nem tudni pontosan. Ám a jelzések szerint száz százalék körül várható a személyszállítás díjtételeinek növekedése. Lovas Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents